3. rész: Az álom, ami valóra válhat.

Aznap éjjel olyat álmodtam, amit akkor még nem értettem. Álmomban egy tisztás közepén lebegtem, a szárnyam nem mozgott, a szemfogaim ki voltak nőve, nem tudom, hogy lebegtem a szárnyaim nélkül. Még mellettem lebegett Lyzander, Josh, Jasper, Esme, Emett és Bella, alattunk a földön ott álltak támadó pozícióban a többiek: Jessy, Edward, Alice, Carlise, Rosalya, Rosaly, Cassy, Nina, Kim, Jared, Alexy és Armin. Mind támadó pozícióban voltunk, nekünk, akiknek olyan képessége van amivel tud távolra is támadni volt a kezünkben tűzgolyó, gömbvillám vagy bármi ami az erőnkből kitelik akinek másfajta képessége van, azok fegyvert fogtak. Szemben velünk ott volt Castiel és a csatlósai, a csatlósok között ott volt Nathaniel, Maja, Emyly, Amber Lisa és Kentin is. Lyzander és én elengedtünk egy-egy tűzgolyót, az égbe, jelezvén, hogy támadás, majd megfogtuk egymás kezét és támadtunk...

Reggel nyugtalanul keltem, a szárnyam a szemfogaimmal együtt kint volt, hogy lehetett ilyen hatással rám egy álom? Felültem és ekkor vettem észre, hogy úgy lebegek, hogy nem használom a szárnyaimat.
- Rose, mi történik? - kérdeztem picit ijedten.
- Kezdenek feltörni az eddig szunnyadó erőid. - mondta mosolyogva a lány. - Hamarosan itt az idő, hogy mindent megtudj, de sajnos előtte még hatalmas veszteség fog érni téged, csak így válhatsz azzá, aki vagy, és ezt ő is tudja. - mondta és mielőtt bármit is kérdezhettem volna bejött Alice.
- Mi történt? Valami furát éreztem. Joe, te lebegsz. - mondta elhűlve. - Tényleg hamarosan itt az idő. Ne kérdezz, majd megtudod, már csak pár hét. Na de készülődjünk, be kell érni suliba. Nem Joe, nem mehetsz motorral, sajnálom, de a biztonságod a legfontosabb. - ezek szerint látta, hogy meg akarom kérdezni, hogy motorozhatok-e. Kár, így olyan vagyok, mint egy rabmadár, kalitkába zártak.
- Nem vagy kalitkában, és nem vagy rab. - mondta Edward, mindig elfelejtem, hogy gondolatolvasó. - Majd ha gondolod suli után elmegyek veled motorozni egyet, elkísérlek haza, meglátogatni a szüleidet. - mondta kedvesen Edward, ő tényleg igazi jó barát. Köszönöm, gondoltam. Gyorsan felöltöztünk, reggeliztünk és mentünk suliba, Lyz, Jess, Josh, Kim, Jared és a Wolf ikrek már a kapuban vártak.
- Sziasztok. - köszöntem mosolyogva és egyesével mindenkit megöleltem.
- Hogy vagy? - kérdezte Jessy.
- Furán, nem tudom, mi történik Ti is furcsák vagytok. És volt egy fura álmom: Álmomban egy tisztás közepén lebegtem, a szárnyam nem mozgott, a szemfogaim ki voltak nőve, nem tudom, hogy lebegtem a szárnyaim nélkül. Még mellettem voltatok ti is: Lyzander, Josh, Jasper, Esme, Emett és Bella velem lebegett, alattunk a földön ott álltatok támadó pozícióban ti, akik nem tudtok repülni: te (Jessy), Edward, Alice, Carlise, Rosalya, Rosaly, Cassy, Nina, Kim, Jared, Alexy és Armin. Mind támadó pozícióban voltunk, nekünk, akiknek olyan képessége van amivel tud távolra is támadni volt a kezünkben tűzgolyó, gömbvillám vagy bármi ami az erőnkből kitelik akiknek másfajta képessége van, azok fegyvert fogtak. Szemben velünk ott volt Castiel és a csatlósai, a csatlósok között ott volt Nathaniel, Maja, Emyly, Amber Lisa és Kentin is. Lyzander és én elengedtünk egy-egy tűzgolyót, az égbe, jelezvén, hogy támadás, majd megfogtuk egymás kezét és támadtunk...
- És ezt eddig miért nem mondtad? - kérdezte egy időben az összes Cullen.
- Mert nem tudtam, mit jelent. E miatt lebegtem reggel? - kérdeztem zavarodottan.
- Igen. Jess nálatok mi a helyzet? - kérdezte Alice.
- Tegnap suli után eljött hozzánk, de el tudtuk küldeni. De legközelebb nem lesz ilyen egyszerű.
- Tehát hamarosan itt az idő. - állapította meg Bella. Én még mindig nem értettem, miről beszélnek. Ekkor odajött Castiel.
- Joana beszélhetnénk?
- Persze, de csak akkor, ha Josh és Jessy is jöhetnek. - mondtam automatikusan.
- Négyszemközt akarok beszélni veled.
- Úgyis elmondanám nekik, tehát hallhatják ők is, sőt mind hallhatják akik itt vannak. - láttam, hogy egyre idegesebb lesz, Bella figyelmeztetően oldalba bökött, hogy ne hergeljem tovább Castielt.
- De én csak veled akarok beszélni. - mondta a csak szót kihangsúlyozva.
- Akkor nem beszélünk, ennyi. - mondtam és ezzel a témát lezártnak tekintettem. Castiel vetett rám egy dühös pillantást és elment.
- Legközelebb legyél óvatosabb Joe, Castiel túl veszélyes, ha továbbra is így hergeled akkor nagyobb lesz a baj. - mondta Lyzander.
- Tudom... vagyis inkább érzem, de olyan jó hergelni. - vettem fel egyik legszebb, legangyalibb mosolyomat, de legbelül iszonyatosan féltem. Castiel, aki tegnap még kedvesnek mutatkozott, egy veszélyes őrült, pláne hogy lidérc. - Viszont menjünk órára, mielőtt elkésünk. - mondtam és megindultunk befelé.