25. rész: Csak egy átlagos nap. Talán az utolsók egyike?

A kedd abszolút normálisan kezdődött és fejeződött is be. Reggel Alexa keltett ötkor. Megetettem, majd még picit tévéztem a nappaliban. Később én is megreggeliztem, aztán felmentem öltözni. Benéztem a szekrényembe, de semmi normális, a hangulatomhoz illő ruhát nem találtam.
- Ezt vedd fel. - mondta Alice, aki kopogtatás nélkül jött be. Gondolom látta, hogy azt tervezgettem, hogy itthon maradok és ezt nem engedheti.
- Köszi. - mondtam, bementem a fürdőbe, felvettem a ruhát, beálltam a nagy tükör elé, és megállapítottam, hogy ezek a ruhák nekem nem állnak jól. Nem az én stílusom, még csak a méret se jó. - Te Alice, honnan a bánatból szedted ezeket a borzalmas ruhákat? - kérdeztem, mikor odaértem az ágyamon ülő lány elé, aki végignézett rajtam é elhúzta a száját.
- Tényleg borzalmas. - mondta és már be is állt a szekrényem elé. Amúgy egy kanárisárga hosszú ujjú pólót, és egy fekete csőfarmert adott, amik egyértelműen nem illettek össze. Mi lett, a divatmániás, rettentő jó divatérzékkel rendelkező lánnyal?
- Ki vagy te és hol van Alice? - kérdeztem elborzadva, de nevetve, mire ő is elnevette magát. Aztán a kezembe adott egy újabb kupacot, amiket már megnéztem, mielőtt felvettem volna. A kupacban egy vörös alapon fekete rózsás póló volt és egy fekete, szaggatott csőfarmer. Ehhez elővette a bokacsizmámat és a szegecses, fekete bőrdzsekimet, azt amit otthonról hoztam. Megfogtam a ruhákat, bementem a fürdőbe, felöltöztem, kivételesen kisminkeltem magam, ami annyit tett, hogy a baj szememet kék szemceruzával húztam ki és kék spirált kentem fel, míg a jobb szememre fekete ceruzát és spirált vittem fel, majd jöhetett a sötétbordó rúzs. Hát igen... nehéz az ember lányának felemás szemekkel normálisan kisminkelnie magát. A bal szemere nem használhatok feketét, mert túl ijesztő lenne, de így meg ronda. Na jó... leszedtem a bal szememről a festéket és kikentem feketével. Végül picit feltupíroztam a hajam, ami elég hülyén nézett ki , mivel a hajam már majdnem a térdemig ér, így azonnal kifésültem és inkább összefogtam a bal oldalon, jött a hajamba a szokásos fekete szalag, meg a halálfejes csatt.
- Kész vagy már? - türelmetlenkedett a lány.
- Alice, tudod, a türelem rózsát terem, vagy épp engem. - mondtam mosolyogva, mikor kiléptem a fürdőből, be a szobámba. A lány szeme kikerekedett a sminkem láttán.
- Mi a bánat ez az arcodon, szeded le de azonnal?! - asszem kiakadt, pedig jól nézek ki.
- Nem, most nem akarok smink nélkül menni, ilyen kedvem van.
- De miért feketével kented ki mindkét szemedet? Tudod te, hogy mennyire ijesztő?
- Igen tudom, de amikor kékkel húztam ki akkor meg ronda volt, tehát ez jobb, mint a semmi. - mondta és ezzel a témát lezártnak tekintettem, de Alice nem. Bement a fürdőbe és valahonnan előhalászott egy színes kontaktlencsés dobozt.
- Ezt tedd be, mondta és a kezembe adta a kis dobozkát. Fekete kontaktlencse volt benne. Egyet betettem, hogy eltakarja a kék szememet. Majd visszaadtam a lánynak a dobozt. Bevitte a fürdőbe, majd kihozta a sminkcuccot. Lemosta a szemfestéket, és felkent egy másikat. Mikor kész lett beküldött a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, és tetszett a látvány: két szép éjfekete szemem volt, a számon sötétbordó rúzs, a szemein élénkvörös festékkel kikenve. Meglehetősen jól néztem ki. Kimentem, köszönetképp megöleltem Alicet. majd megfogtam a táskámat és lementem, a többiek már ott vártak.
- Jézusom Joana mi a francot csináltál a szemeddel? - nézett rám Christine.
- Csak egy fekete kontaktlencse, meg vörös szemfesték. - mondtam. Majd meglátva húgom kérdő tekintetét, kimondtam a tettes lány nevét. - Alice.
Erre a húgom csak egy szúrós pillantást küldött az emlegetett lány felé, aki picire összehúzta magát. De elindultunk suliba. Felültem a motoromra, és csak száguldottunk. Hamar beértünk, túl hamar. Minden óra azzal telt, hogy Christine bemutatkozott... Közelharcon nem csináltunk semmit, mert arról áradozott, hogy milyen jól harcol. Aztán volt még egy közelharcunk, amin meg simán legyűrtem, mert még életében nem harcolt olyan kard ellen, mint az enyém, tehát ennyit arról, hogy ő milyen vérprofi... Végül is csak több ezer éves... Jó, nem mondom, hogy Lilith nem tud kedves lenni, de akkor is, néha olyan... olyan... olyan veszettül idegesítő a fennhéjázása, a hatalmas egója ,az, hogy azt hiszi csak azért, mert ő az első démon, mindenkit befolyásolhat, irányíthat. Hogy egy arrogáns hülye liba, akinek csak azon jár az esze, hogy hogy legyen úgy a figyelem középpontjában, hogy nem fedi fel a kilétét. Közben meg én simán legyőztem, még csak meg se izzadtam. Azt hiszi, mindent tud a világról, de marhára nem. Ott élt a kis vackában évezredekig elszigetelődve, hogy senki ne találjon rá, meg néha ráijesztett pár emberre, hogy azért mégse felejtsék el teljesen. Bevallom nem szoktam rosszindulatú lenni, de az egója már Castielével vetekszik, ami nem épp jó dolog... Na inkább folytatom a mesélést. Miután levertem fegyvert váltottam, a két athamémat használtam, és így se tudott legyőzni. Vagyis, inkább csak azért sikerült neki, mert hagytam magam...
- Mi van Christine, mikor harcoltál utoljára? A második világháborúban? Be vagy rozsdásodva. - mondtam gúnyosan, hergeltem egy kicsit, hátha ügyesebb lesz, de nem jött össze... csak hasra esett a saját lábában.
- Joana, szerintem fogd be, mert rosszul jársz. - mondta fenyegetően. Tudom, hogy erős, de szerintem az erőnk vetekszik. 
- Tényleg? Gyere, játsszuk le ezt odafent. - mondtam, kinyitottam a szárnyaimat és már emelkedtem is, Christine követett eltettük a fegyvereket és csak az erőnket használtuk. Kezdett egy sárkánytűzgolyóval, amit egy pici légörvénnyel felé tereltem, nehezen tudott kitérni előle. Aztán ráküldtem egy gömbvillámot amivel lebénítottam a szárnyait, s ő zuhanni kezdett, de elkaptam.
- Na most már elfogadod, hogy egyenlő szinten vagyunk? - kérdeztem, miközben egyre jobban közelítettem a föld felé, hogy letegyem.
- Igen. - mondta halkan, sikerült jól megijesztenem. Nekem több képességem van, mint neki, bár ő erősebb, de én ügyesebb, taktikásabb vagyok, ha összeszedem magam. Mikor letettem megláttam az arcán azt a tenyérbemászó, elégedett, gonosz vigyort. Tudhattam volna... csak tesztelt.
- Teee... Te csak teszteltél ugye? - kérdeztem. Elégedettem bólintott. Hát ettől a nőtől az agyam eldobom...
- Ez csak az erőm húsz százaléka volt. De igaz barát vagy. - mondta. Na jó... Tudom, hogy sokkal erősebb, mint én, de azért ezt nem hittem volna... - De a gömbvillámos trükk eredeti volt. - mondta elismerően. Amúgy ha akartam volna simán elillantam volna a gömbvillámod elől.
- Mit csináltál volna?
- Illanás, az egy olyan képesség, amivel ötven méteres körzetben bárhova el tudok jutni egy másodperc törtrésze alatt. Nem ez nem teleportálás, a teleportálás megszakítja, befolyásolja a tér-idő kontiniumot. De az illanás nem, ott csak annyira felgyorsulok, hogy senki nem látja, hogy hogy kerültem át egyik helyről a másikra.
- Értem, erre én is képes leszek? - kérdeztem.
- Már az vagy, csak edzened kell. - mondta. Kicsöngettek, indultunk haza. Ebéeltem, majd elmentem futni egyet. Csak futottam, futottam és futottam. Órákkal később, mikor még mindig futottam azt vettem észre, hogy erősen sötétedik, így kinyitottam a szárnyaimat, felrepültem és megnéztem, hol vagyok. De nem ismertem a környéket. így hát elindultam arra, amerről jöttem. Egy óra múlva ismerős részre kerültem, de így is nagyon messze voltam még otthonról, már biztos keresnek a többiek. Elővettem a telefonomat, felhívtam Lysandert és elmagyaráztam neki, hogy ne keressenek, jól vagyok, olyan két három óra és hazaérek. Azt mondta, hogy rendben, de siessek. Picit gyorsítottam már egyre közelebb voltam ahhoz a tisztáshoz, ahol megismertem Sarát és Emmát, meg tagnap a két farkast. És onnan még fél óra, mire hazaérek. És ekkor Christine jött velem szembe.
- Hol voltál? - kérdezte.
- Csak futottam. De túl messzire keveredtem.
- Órákon keresztül, egyhuzamban futottál? - úgy tűnt, nem hiszi el, de nem baj.
- Igen. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. - mondtam és mentem volna haza, de megállt előttem. Fáradt voltam, és éhes, csak ki akartam kerülni, de amint arrébb mozdultam jött be elém. Ezért arra összpontosítottam, hogy gyorsan kikerüljem, a háta mögé kerüljek. És sikerült, elillantam mellette.
- Ügyes. - mondta elismerően. - Csak ennyit akartam, gyere menjünk haza. - Elég gyorsan repültünk, hogy minél hamarabb hazaérjünk. Egy óra múlva már otthon voltam. Megvacsoráztam, majd beültem egy kád forróvízbe. Ott ültem vagy húsz percet, aztán bementem a szobámba. Lys már majdnem elaludt.
- Bocsi, hogy ennyit kellett várnod, hogy bejuss a fürdőbe. - mondtam és leültem az ágyra. Ő csak rám nézett, majd felállt és bement a fürdőbe. Húsz perc múlva kijött, befeküdtünk az ágyba, mondván alszunk, de csak beszélgettünk.
- Miért mentél egyedül, ilyen sokat futni? - kérdezte.
- Ki kellett szellőztetnem a fejem. Mostanság túl sok minden történt. És érzem, hogy itt az idő. Hamarosan beteljesedik mindkét jóslat, a bukottaké és a családunké is. És mi lesz velem, ha valamelyikőtök meghal? Ha te, Jessy vagy Josh meghaltok, akkor nem lesz értelme az életemnek. Hisz emlékszel, amikor Galatea megsérült egy héten keresztül ott virrasztottam mellette, aztán Jessy mellett is, végül elájultam. De ha meghaltok? - nem tudtam folytatni, mert eleredtek a könnyeim. Csak sírtam és sírtam. Fáj a tudat, hogy bármelyik nap itt lehet a végső harc és akkor bármelyikünk elbukhat.
- Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Tudod, mit kell tenni. Ha imádkozol, az Úr megadja, amit kérsz. És ez a csata lesz az, mely miatt az úr visszafogadja azokat a bukottakat, akik még hisznek benne.
- Tudom. - mondtam, de még mindig folytak a könnyeim. Lys szorosan átölelt, és elaludtunk. Álmomban újra a csata színterén voltam, de most már harcoltunk, láttam, ahogy a barátaim, a családtagjaim sorra sebesülnek/halnak meg. Féltem, de dühös is voltam. Bedühödtem, neki rontottam Castiel apjának, akinek egy mozdulattal eltörtem a nyakát. Majd odarepültem a drága fiacskájához, aki épp eltörte Ivy szárnyát. Megálltam a fiú előtt és egy nagyobbacska gömbvillámmal szíven dobtam. A fiú lezuhant. Remélem meghal. Megálltam lenéztem a sebesültekre, a halottakra. Ott volt a húgom, a bátyám, Lys, Galatea, Miranda, Amanda, Kentin, Nathaniel. a Cullen család fele, Emy is megsérült a Wolf ikrek még talpon voltak, de Armin válla vérzett. Megint izzani kezdtem, így gyorsan arrébb repültem és kiadtam magamból a feszültséget. Ez a nem elemi tűzcsóva nagyon, erősebb és veszélyesebb volt, mint az előző. És ekkor meghallottam Lys hangját
- Joe kelj fel! Csak egy rossz álom, nincs semmi baj. - mondta és szorosan átölelt.
- Megálmodtam a csatát, te, a tesóim és Galatea meghaltatok, és rengetegen megsebesültek. Úgy félek. - mondtam és újra feltörtek a könnyeim.