5. rész: Gyász.

Szerencsére Arminnak semmi komoly baja nem lett. A sebének nyoma se maradt hála a gyógynövényeknek amiket ráraktam a még vérző, friss sebre. Hamar vége lett a tanításnak, a tesóim eljöttek velünk Cullenékhez, ahol azonnal felpattantam a motoromra és Edward kíséretében elmentünk hozzánk. Anya kint várt minket a kapuban. Leparkoltunk és azonnal odarohantam.

- Szia anya. - mondtam és jó szorosan megöleltem anyát.

- Szia Joe. Hogy vagy? - kérdezte, láttam, hogy aggódik, fél.

- Én jól vagyok, de biztos nincs semmi baj?

- Van de még nem akkora, hogy tudnod kelljen róla. - mondta kilépve apa. Odarohantam és megöleltem őt is. - Menjünk be. - mondta apa, mikor elengedtem. Bementünk, leültünk és beszélgettünk, ekkor valaki kopogás nélkül bejött: Castiel.

- Áh Joana, jó téged látni. - mondta negédes mosollyal. - Még mindig nem vagy hajlandó beszélni velem?

- Tartom amit reggel mondtam. - jegyeztem meg szúrósan. - Ha olyan fontos, akkor előttük is mondod, de ha nem akkor takarodj! - mondtam egyre haragosabban. - Mi frászt akarsz tőlem?

- Rossz döntés. - mondta. - Amúgy az életedet... - mondta fenyegetően, én meg majdnem szívrohamot kaptam. ha ez komolyan beszél akkor talán kezdem érteni, hogy mi a nagy titok. Mindenki aki a szobában volt felugrott és megnyúltak a szemfogaik, kinőttek a szárnyak. Engem erőteljesen hátra taszítottak, de nem estem el, mert nem a lábamon álltam, lebegtem.

- Ha nem értetted volna, azt mondtam, hogy takarodj. - mondtam és hozzávágtam egy hatalmas tűzgolyót, de még csak meg se perzselte a nagyjából 1500 fokos tűzlabda.

- Joe, ne hergeld, gyere indulnunk kell. Most! - mondta Edward és karon ragadva elkezdett kifelé húzni, mivel lebegtem ellenkezni se tudtam. Felültem a motoromra és elindultunk. Eszméletlen sebességgel száguldottunk az úton, útközben az félelemtől és a haragtól elkezdtek folyni a könnyeim. Mikor megérkeztünk Alice szaladt ki hozzám.

- Nem lesz semmi baj, ne sírj. - mondta és olyan szorosan ölelt, hogy majdnem megfulladtam.

- De úgy félek. - mondtam ki amit éreztem. - Bántani fogja őket? - kérdezte olyan halkan, hogy csak Alice hallotta a szavaimat.
- Tudom hogy félsz, de nem, a testvéreidnek baja se lesz. - mondta, tehát a szüleim meg fognak halni.
- Nem tudjuk megvédeni őket? - kérdeztem a sírástól elcsukló hangon.
- Sajnos nem, a jóslat is kimondja, hogy meg kell halniuk, csak így lehetsz az, aki vagy. - mondta és elkezdte simogatni a hátamat, ez megnyugtatott, de még mindig nem értettem, miről beszél. Mikor már úgy-ahogy sikerült megnyugodnom, Alice-szel bementünk a házba amint beléptünk Rose, Bella és Esme szaladt oda egyszerre és szorosan átöleltek. Még mindig keservesen sírtam. Este gyorsan elaludtam, reggel mentünk suliba, ott találkoztam a testvéreimmel, azt mondták, hogy nem lett semmi baj, kicsit megnyugodtam ettől a hírtől, de még mindig zaklatott voltam, és ez az aznapi teljesítményemen is látszott. Törin én feleltem és ha Alice, Jessy és Lyzander nem súgtak volna akkor a tanár beírta volna az egyest. Volt gyógynövény ismeretünk, azon véletlenül benyögtem, hogy vámpír vérző sebére zsályát kell tenni, ami halálos méreg egy vámpír véráramába jutva. Pedig ezeket tudom, hisz amióta az eszemet tudom anya ezt tanítja nekem, mert azt szeretné, ha az ő példáját követve gyógyító lennék. És tetszik is nekem az ötlet. Aztán volt közelharc, azon szerencsére Jessyt kaptam, puszta kézzel harcoltunk, de két ütés után egyszerűen összeestem, sikerült elájulnom, vittek az orvosiba. Ilyen az én formám. Suli után Cullenékhez mentünk, ott vacsiztam, majd tanulás nélkül elmentem aludni. A következő napom se volt jobb, majdnem ugyanezt játszottam el, ez a nap már csütörtök volt. Pénteken úgy volt, hogy már otthon alszom, suli után mentünk haza. Amikor megérkeztünk észrevettem, hogy tárva-nyitva van az ajtó. Két tűzgolyóval a kezemben, félve léptem be a lakásba. Jessy két gömbvillámot tartott a kezében. Én mentem elől, beléptem a nappaliba és azonnal sokkot kaptam a látványtól. Az egész szoba úszott a vérben, a szüleinket kegyetlenül meggyilkolták, de dulakodásnak nyoma sem volt, tehát a tettes hipnotizőr: Castiel. Odaértek mellém a testvéreim is, odamentem anya teste mellé, a mellkasára borultam és csak keservesen zokogtam. A szárnyam a félelemtől már ki volt nőve és a fogaim is megnyúltak.

Josh apához ment oda és ott sírt, Jessy meg csak a földre rogyott és ott szívszorítóan zokogott. Csak sírtam, sírtam és sírtam, mikor valami fura erő áramlott a testemből és lebegtem, de nem én voltam. Furán ragyogtam, az arcom izzott, a könnyeim még mindig hullottak.

- Menjetek innen. - mondtam a testvéreimnek, akik felkapták a fejüket és látták mi van készülőben, így azonnal kifutottak a házból. A keserűség, a gyász, a düh és a félelem olyan erős volt bennem, hogy szó szerint izzott körülöttem a levegő, egyre melegebb volt, egyre jobban izzottam, nem értettem mi történik. Majd egy hatalmas tűzcsóvát lőttem a fejem fölé, ami kilyukasztotta az emeletet és a tetőt. Egyre magasabbra emelkedtem, mikor kint voltam a házból zokogva elordítottam magam.

- Esküszöm, hogy bosszút állok rajtad Castiel Bale! - hangom olyan erősen csengett, hogy szerintem az egész város hallotta.

- Joe, gyere, menjünk innen, itt nem vagy biztonságban, kezdődik. - mondta Josh és felemelkedett mellém, megfogta a kezemet és elkezdett lefelé húzni. Leszálltunk a földre, felültünk a motorjainkra és elszáguldottunk onnan, egyenesen Cullenékhez.

*Alice szemszöge*

Mikor megláttam a tűzcsóvát, tudtam, hogy itt az idő.

- Segítsetek rendbe hozni Joe szobáját. - mondtam. Két perc alatt elkészültünk és ekkor láttam, hogy Joe kiemelkedett a házból és hallottam, amit zokogva ordított: - "Esküszöm, hogy bosszút állok rajtad Castiel Bale!" Eluralkodott rajta a gyász és a fájdalom, s ez kihozta belőle a valódi énjét. Alig telt el tíz perc és a három testvér kisírt szemekkel ért ide.

*Joe szemszöge*

Mikor odaértünk Rose nyitott ajtót. Minden ruhánkat ott hagytuk, így majd vásárolnunk kell de ez a legkisebb baj.

- Gyertek, megmutatjuk a szobáitokat. - elindultunk befelé, felmentünk az elsőre. Jött velünk Jasper és Alice.

- Ez a te szobád Josh. - mondta Jasper. - Szeretnél beszélni róla?

- Kösz haver, de most nem, inkább egyedül lennék. - mondta a bátyám és bement a szobájába. Jasper lement a nappaliba. Haladtunk tovább. Majd megálltunk egy másik szobánál.

- Jessy ez a te szobád. - mondta Alice. - Szeretnél beszélni?

- Igen, kérlek gyere be. - mondta szipogva a húgom.

- Gyere, menjünk fel, megmutatom a te szobádat. - mondta Rose és elindultunk felfelé, a tetőtérbe mentünk. - Ez lesz a te szobád. - mutatott arra, amire eddig azt mondták, hogy állandóan zárva van, mert csak kacatokat tartanak ott. Bementünk, a szoba szebb volt mint Rosé, hatalmas volt, a falak világos narancssárgák, és a falakon rajzok voltak, az álmomat ábrázolták, csak színek és nevek nélkül. A rajzok maguk feketék voltak.