26. rész: Az utolsó napok?

Szerdán kialvatlanul keltem. Alig aludtam valamit.

- Lys, kelj fel. - mondtam, mire kinyitotta a szemét. Kimásztam az ágyból és elkezdtem öltözni. Lementem inni egy kávét, megreggeliztem aztán beszabadultam a fürdőbe. Megmosakodtam, fogat mostam, beraktam egy kontaktlencsét, lekentem a szemem alatt alapozóval, hogy ne látszanak a karikák és picit kikentem a szememet. Ma abszolút feketében voltam, még a szememet is feketére kentem ki. Csak a számon volt vörös rúzs. A hajamba, mint mindig most is bekerült a fekete szalag. Tehát a ruhám: fekete keresztpántos top, fekete szegecses bőrdzseki, fekete szinté szegecses bőrnadrág, és a fekete térdig érő csizmám szegecses változata. Hát igen... ma elég sötétre vettem a formát, de az idő is... Hatalmas felhőréteg ül az égen, nem szűrődik át a tavaszi nap fénye. A rettegés kézzel fogható, a madarak nem csiripelnek, mert érzik, itt a vég, valaki az elkövetkezendő napokban meghal. Lehet hogy én, de már nem bánom, legalább látom még anyáékat, és nem fog fájni a múlt, mert ott, ahova kerülök, semmi nem fog fájni.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. - mondtam Alexának, aki sírva futott oda hozzám. Ő is érzi, hogy lassan vége mindennek. Pár napon belül emberek fognak meghalni, köztük lehet, hogy én is. De nem félhetek, az a gyengeség jele. Itt az idő, hogy iskolába menjünk. Kiléptünk a házból és olyat láttam, mint még soha. A kert tele volt rémült állatokkal, őzek, szarvasok, mókusok, nyulak és minden állat, ami a környéken él. Nana bátran simogatta a mellette álló állatokat, melyek nem féltek tőle.

- Nana gyere ide, hagyd az állatokat. - harsant Nicky hangja a hűvös félhomályban. Elindultunk a motorjaink felé. Felültem, beindítottam a gépet és elindultunk. Csak száguldottunk a majdnem teljesen kihalt utcákon. Fura volt a nagy csend, általában az emberek ilyenkor mennek dolgozni, iskolába. Dugó szokott lenni, de most alig volt pár ember az utakon. Mindenki érzi a bajt.

- Joana állj meg! - hallottam Christine hangját. Megálltam és ekkor megláttam a fehér farkasfalkát. Az élen Willel, aki emberi alakban jött.

- Beszélhetünk? - kérdezte a fiú. Bólintottam. - Hagyd, had segítsünk a falkával. Castiel oldalán három farkasfalka van, mind hatalmas és maga mellé állította a medvék felét is.

- Miért akarsz segíteni?

- Megbántam, amit tettem. Anno a másik falka megfenyegetett, hogy megölik Galateát és a húgomat, ha nem segítek nekik megölni Galatea bátyját.

- Felőlem jöhettek, de beszélj Galateával, Sammel és Amandával a sasok vezetőjével is. - mondtam. - Viszont, ha nem gond mennünk kéne iskolába, mert el fogunk késni. - mondtam és el is indultunk. Mindent kihajtottam abból az 1500 köbcentiből, ami alattam volt. Beértünk az iskolába, de ott se voltak sokan.

- Joe mi a bánat folyik itt? Minden kihalt, hol vannak az emberek? - kérdezte Nina, mikor Rosával és Kimmel odaértek hozzánk.

- Itt az idő. - mondta helyettem. Josh egyik osztálytársa, Emese, akinek mindkét szülője bukott.

- De milyen idő? Mire? - kérdezte Nina.

- Két gyilkos megölésére, és a bukottak felszabadítására. - mondta Rosa. Ekkor becsengettek, mentünk órára. Castiel ott volt, de ő se olyan volt, mint általában. Nem ült az arcán azaz elégedett vigyor. Lehet, hogy félt? Zavartan nézett ide-oda. A tanár azt mondta, hogy töri helyett menjünk ki az udvarra és aki akar az edzhet. Edzetünk a többiekkel úgy csináltuk, hogy mindig csak egyikőnk harcolt három másik ellen. Én voltam az első, aki harcol. Engem Alexy Emy és Lys támadott. A nagy kardommal harcoltam. Elég viccesen néztünk ki, de utána váltottam két athaméra, aztán meg elővettem két tőrt. Majd cseréltünk, Emy harcolt ellenünk. És így ment egész nap. Minden órán rendes tanítás helyett harcoltunk. A két közelharc úgy nézett ki, hogy én harcoltam a tanárnő és Christine ellen. Volt, hogy Christine harcolt kettőnk ellen. Castiel a felsőbb éves Kentinnel, Nathaniellel és az osztályunkból Amberrel, Lisával és Charlotte-tal harcolt. Láttam Jessyn, hogy fáj neki, hogy az unokatestvére az ellenség oldalán áll. Megértettem. Akármennyire nem mutattam én is féltem. A nap többi része ugyanígy telt. Sőt a csütörtök és a péntek is. Mikor szombaton felkeltem éreztem, hogy itt az idő. Kikeltem az ágyból lementem a konyhába, már mindenki készülődött, lementem a barlangba a fiúk a fegyvereket élezték. Mindenki itt volt. az egész ház hangos volt, Nana és Alexa sírt páran őket próbálták nyugtatni. Bementem a konyhába és találkoztam Rosával meg Leighel.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem.
- Segítünk. - mondta határozottan Rosa.
- Na azt már nem. Most azonnal mentek mindketten haza. - jött oda Lys.
- Igaza van, nem edzettetek, csak a vesztetekbe rohannátok. - mondtam.
- Én nem megyek innen. Nem fogom karba tett kézzel nézni ahogy az öcsém, a barátnője és a többiek meghalnak/megsebesülnek. - mondta Leigh.
- Ne akard, hogy a hajadnál fogva rángassalak haza. - fenyegettem a fiút.
- Nem megyünk. - mondta Rosa.
- Elhitted kislány. - mondta Christine. - Vagy most hazamentek mindketten, vagy én viszlek titeket, de azt nem köszönitek meg. - mondta Lilith fenyegetően.
- Lilith hagyd. - mondta véletlenül Lys.
- Kinek nevezted? - kérdezte Rosa és szemében végtelen félelem csillant.
- Igen, én vagyok Lilith, a démonkirálynő. - mondta a lány. - Most már hazamentek?
- Igen Úrnő. - mondta Leigh, karon ragadta a barátnőjét és elmentek.
- Köszönöm. - mondtam hálásan a szürke hajú lánynak.
- Nincs mit. Menj öltözni, majd viszek neked reggelit és vért. - mondta. Felmentem a szobámba és kikaptam a szekrényből azt, ami először a kezem ügyébe akadt. Ami egy fekete ujjatlan póló volt, amin fehér rózsák voltak, melyek szirmain vércseppek voltak. Egy fekete bőrnadrág, egy szegecses fekete farmerdzseki meg a térdig érő fekete csizmám. Ekkor Lys bejött egy tálcával amin a reggelim volt. Végre rendesen megnéztem barátom ruházatát, ami hasonló volt, mint az enyém, csak rajta egyszínű rövid ujjú póló volt, szintén szegecses, fekete farmerdzseki, bőrnadrág és az elengedhetetlen fekete bakancs. Párom a harc idejére levetkőzte viktoriánus stílusát, s a fiú így jobban tetszett nekem. Megittam a kávét és a vért, de a kajához hozzá sem nyúltam.
- Egyél, kell az erő. - mondta.
- Nem kell, majd iszok még egy adag vért, vagy esetleg elkapok egy nyuszit, attól jobban leszek. - mondtam.
- Hát rendben, te tudod. - mondta és kivitte a tálcát. Én is lementem ki az udvarra, az állatok még ott voltak. Felkaptam egy nyuszit arrébb mentem és kiszívtam az állat vérét. Általában nem ölök állatot, de a friss, élő vér jobb, mint a zacskós. Csináltam egy pici gödröt beletettem a nyuszit és betemettem. Lesöpörtem a ruhámról a szőrt és egy zsepivel letöröltem ajkaimról a friss, ragacsos vért. Elégettem a zsepit és visszamentem a házba. Már mindenki elkészült.
- Joe, egyél valamit indulás előtt. - jött oda Esme egy tányér kajával.
- Köszi, de nem kell. - odamentem a hűtőhöz kivettem egy zacskó vért és egy húzásra megittam. - Máris jobb. - mosolyodtam el. Elindultunk. Aki tudod, repült, a többiek gyalog jöttek. Lilith ott, ahol Castielék nem láthatták letelepedett, hogy csak megfigyeli a csatát. Odaértünk a tisztásra, felsorakoztunk. Elöl mi, utánunk az összes alakváltó. A földön a két farkasfalka és a tigrisek, míg a levegőben a 29 sas. Castielék sokkal kevesebben voltak, mint mi. Az igaz, hogy velük több farkas volt és pár medve is, de mi túlerőben voltunk. Végignéztem a két seregen. Majd ránéztem a testvéreimre, Galateára és végül Lysre. Ő csak bólintott. Csináltunk 1-1 tűzgolyót és feldobtuk.