27. rész: A harc

Mikor a tisztásra értünk Castielék még nem voltak ott. Felsorakoztunk. Én és Lys álltunk legelöl. Alattunk Jessy és mellette, de egy picit messzebb Sam farkasként. Jessy másik oldalán Galatea és Will volt. Fent mellettünk két oldalt Amanda és Ivy volt. Mögöttünk Josh, Emy és a többiek. Lent Jessyék mögött a Wolf ikrek és mindenki más. Ott álltak a tigrisek is. Michael (Misel) is velünk volt. Az összes velünk lévő bukott imádkozott, hogy az Úr segítsen meg minket. Olyan húsz perc múlva Castielék is megérkeztek. Mi még imádkoztunk, majd Lysre néztem, aztán le a többiekre. Galatea, Jessy, Sam és a tigrisek vezére bólintottak. Majd fent is körbenéztem, a két sas, Lys és Emyék bólintottak. Összenéztem Lyssel, majd csináltunk egy-egy tűzgolyót és feldobtuk, ezzel jelezve a harc kezdetét. Castielék megindultak, de mi is. Egyszerre ketten telepedtek rám, de ügyesen harcoltam a két athaméval, aztán Michael leszedte rólam az egyiket.

*Jessy szemszöge*

Mikor elkezdődött a harc, Kentin azonnal nekem ugrott, de elgáncsoltam és mentem tovább, egyenesen a drága unokatestvérem felé, aki engem pécézett ki magának. Út közben kigáncsolta Galateát.

- Meg akarod ölni az utolsó élő rokonodat? - kérdezte a lány pimasz vigyorral a képén.

- Ha kell téged is megöllek, de a cél Castiel és az apja. - mondtam kegyetlenül és kitértem a szúrása elől. Megvágtam a lábát, amitől összeesett és mentem tovább. De ekkor valami megharapta a bokám egy nagy, fekete farkassal találtam szemben magam.

- Nem takarodsz te dög? - kérdezte Armin, mikor odaért és leszúrta az alakváltót.

- Köszönöm. - mondtam, de fájt, hogy meghalt.

*Joe szemszöge*

Épp hárman szálltak rám, mikor valamelyik megvágta a karomat. Hatalmas önuralom kellett, hogy ne vaduljak be, mert akkor nincs önkontrollom és mindenkit bántok, aki a közelemben van... Mivel nem voltunk túl magasan, valami elkapta a bokám és lehúzott. Lenéztem és egy medve volt az. Mire észbe kaptam, már a hatalmas barnamedve karmai közt voltam. Pont tudtam annyit mozdulni, hogy levegyem a hátamra akasztott kardot. Megsuhintottam, s a medve feje szép ívesen repült. Én persze tetőtől talpig véres lettem... Kiugrottam a zuhanó és közben átalakuló alakváltó kezei közül. Mikor átváltozott, azt hittem menten megáll a szívem. Ez egy nálam fiatalabb kislány volt. Megöltem egy 13 év körüli kislányt. És ekkor egy másik medve nekem rontott. Elugrottam előle, majd Jessy odajött és együtt megvágtuk a medve egy-egy lábát. A medve összeesett és átalakult. Egy nálam egy évvel idősebb fiú volt.

- Megölted a húgomat, ölj meg engem is. - mondta elkeseredetten.

- Nem öllek meg. Sajnálom a húgodat, de vagy én halok meg, vagy ő. Bocsáss, meg. - mondtam és elmentem.

*Christine szemszöge*

Csak ültem és néztem a harcot. Fájt látni azt, hogy ennyien megsebesülnek/meghalnak. De nem tehettem semmit. A mi társaink közül sok sérült és egy halott volt. Egy fiatal, tizenöt év körüli farkasfiú halt meg. Két ellenséges farkas tépte szét. Utána láttam, hogy két farkas nekiront annak a kettőnek, akik bántották a fiút. Az egyik Sam volt, a másik azt hiszem a húga. Várjunk... ők hárman voltak testvérek... Az a farkas Alex volt! Zoe és Sam megbosszulták a testvérüket. Egyre több a sebesült és a halott és a csatának még közel sincs vége. Ekkor Josh lezuhant, megvágták a szárnyát. Láttam, hogy Castiel és az apja egyszerre mennek Joana felé. Odaillantam, a lány elé így az, amit Castieltől kapott volna engem talált el. Addig meg Joana eltörte Castiel apjának a nyakát. Csak egy mozdulatába került, s a férfi holtan esett össze.

- Takarodj, amíg szépen mondom. - mondtam a fiúnak, s ő arrébb ment.

- Köszönöm. - mondta Joana.

- Semmiség. Te vagy a legjobb, és egyetlen barátom, a második világháború óta. Ott az összes barátom meghalt.

- Sajnálom. - mondta szomorúan a lány. - Vigyázz! - leereszkedtem és megláttam a vámpír és démon félvér fiút, kinek szemfogáról egy alakváltó vére csöpögött. Egy sasé.

*Joe szemszöge*

A fiúnak, aki meg akarta támadni Lilithet egy pici gömbvillámmal lebénítottam a szárnyát, így a fiú lezuhant. Majd Castiel felé vettem az irányt, de még páran az utamat állták.

*Lysander szemszöge*

Mikor kezdődött a csata, vagy hárman ugrottak nekem. Sikerült mindenkit legyűrnöm. Egyiküknek megégettem egy picit a szárnyát. Lezuhant, de nem lett komoly baja. Egyikük megvágta az arcomat, én meg az ő alkarját. Körbenéztem és ekkor láttam meg, hogy egész jól állunk, de azért ez még közel se a harc vége. Mikor legyőztem őket megindultam Castiel felé, de Maja az utamat állta.

- Nem akarlak bántani. Menj innen. - mondtam.

- Álmodban szépfiú. - mondta és majdnem megfagyasztotta a szárnyamat, de gyorsabb voltam és pofon vágtam, amitől elájult. És lezuhant.

*Josh szemszöge*

Mikor megvágták a szárnyam, azt hittem beleőrülök, annyira fájt. Egy bukottnak és egy démonnak is a szárnya a leggyengébb pontja. Ha akarnak gyomorszájon rúghatnak vagy hússzor, de az a fájdalom akkor sem fog felérni azzal, ha megsérül a szárnyam. Lezuhantam és tehetetlenül feküdtem a földön. Ekkor egy farkas, Aron finoman megfogta a csuklómat (a fogaival, mert mással úgyse tudja) és felhúzott.

- Köszönöm. - csak bólintott és ment is tovább. Láttam, hogy Jessy Lisával küzd. Odamentem és lekaptam a lányt a húgomról.

- Hagyd őt békén! - mondtam és eltörtem a lány karját. - Jessy gyere, csak együtt kerülhetünk Castiel közelébe. - mondtam és ekkor Joe leszállt.

- Segítsetek. - mondta. - Foglaljátok le Castielt, én meg elintézem. - mondta és megindultunk a fiú felé. Jessyvel lefogtuk, bár nehezen ment, de sikerült.

*Joe szemszöge*

A tesóim nem nagyon tudták lefoglalni Castiel, de ennyire épp elég volt nekem. Csináltam egy hatalmas és elég erős gombvillámot és szíven lőttem vele a fiút. Castiel, mint egy rongybaba úgy esett össze. Valami furcsát éreztem, bizseregtek a szárnyaim. Hátra néztem és a szárnyaim vérvörösből fehérre váltottak. Angyal lettem. Végig néztem a társaimon, mindenkinek megváltozott a szárnya.

*Josh szemszöge*

Hirtelen bizseregni kezdtek a szárnyaim. És már nem fájt. Hátra néztem és a fekete szárnyaim fehérré lettek, de a többieknek is. A harc leállt, mikor Castiel összeesett. Pár ember kivételéből mindenki elmenekült Castiel seregéből, aki tehette.

26. rész: Az utolsó napok?

Szerdán kialvatlanul keltem. Alig aludtam valamit.

- Lys, kelj fel. - mondtam, mire kinyitotta a szemét. Kimásztam az ágyból és elkezdtem öltözni. Lementem inni egy kávét, megreggeliztem aztán beszabadultam a fürdőbe. Megmosakodtam, fogat mostam, beraktam egy kontaktlencsét, lekentem a szemem alatt alapozóval, hogy ne látszanak a karikák és picit kikentem a szememet. Ma abszolút feketében voltam, még a szememet is feketére kentem ki. Csak a számon volt vörös rúzs. A hajamba, mint mindig most is bekerült a fekete szalag. Tehát a ruhám: fekete keresztpántos top, fekete szegecses bőrdzseki, fekete szinté szegecses bőrnadrág, és a fekete térdig érő csizmám szegecses változata. Hát igen... ma elég sötétre vettem a formát, de az idő is... Hatalmas felhőréteg ül az égen, nem szűrődik át a tavaszi nap fénye. A rettegés kézzel fogható, a madarak nem csiripelnek, mert érzik, itt a vég, valaki az elkövetkezendő napokban meghal. Lehet hogy én, de már nem bánom, legalább látom még anyáékat, és nem fog fájni a múlt, mert ott, ahova kerülök, semmi nem fog fájni.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. - mondtam Alexának, aki sírva futott oda hozzám. Ő is érzi, hogy lassan vége mindennek. Pár napon belül emberek fognak meghalni, köztük lehet, hogy én is. De nem félhetek, az a gyengeség jele. Itt az idő, hogy iskolába menjünk. Kiléptünk a házból és olyat láttam, mint még soha. A kert tele volt rémült állatokkal, őzek, szarvasok, mókusok, nyulak és minden állat, ami a környéken él. Nana bátran simogatta a mellette álló állatokat, melyek nem féltek tőle.

- Nana gyere ide, hagyd az állatokat. - harsant Nicky hangja a hűvös félhomályban. Elindultunk a motorjaink felé. Felültem, beindítottam a gépet és elindultunk. Csak száguldottunk a majdnem teljesen kihalt utcákon. Fura volt a nagy csend, általában az emberek ilyenkor mennek dolgozni, iskolába. Dugó szokott lenni, de most alig volt pár ember az utakon. Mindenki érzi a bajt.

- Joana állj meg! - hallottam Christine hangját. Megálltam és ekkor megláttam a fehér farkasfalkát. Az élen Willel, aki emberi alakban jött.

- Beszélhetünk? - kérdezte a fiú. Bólintottam. - Hagyd, had segítsünk a falkával. Castiel oldalán három farkasfalka van, mind hatalmas és maga mellé állította a medvék felét is.

- Miért akarsz segíteni?

- Megbántam, amit tettem. Anno a másik falka megfenyegetett, hogy megölik Galateát és a húgomat, ha nem segítek nekik megölni Galatea bátyját.

- Felőlem jöhettek, de beszélj Galateával, Sammel és Amandával a sasok vezetőjével is. - mondtam. - Viszont, ha nem gond mennünk kéne iskolába, mert el fogunk késni. - mondtam és el is indultunk. Mindent kihajtottam abból az 1500 köbcentiből, ami alattam volt. Beértünk az iskolába, de ott se voltak sokan.

- Joe mi a bánat folyik itt? Minden kihalt, hol vannak az emberek? - kérdezte Nina, mikor Rosával és Kimmel odaértek hozzánk.

- Itt az idő. - mondta helyettem. Josh egyik osztálytársa, Emese, akinek mindkét szülője bukott.

- De milyen idő? Mire? - kérdezte Nina.

- Két gyilkos megölésére, és a bukottak felszabadítására. - mondta Rosa. Ekkor becsengettek, mentünk órára. Castiel ott volt, de ő se olyan volt, mint általában. Nem ült az arcán azaz elégedett vigyor. Lehet, hogy félt? Zavartan nézett ide-oda. A tanár azt mondta, hogy töri helyett menjünk ki az udvarra és aki akar az edzhet. Edzetünk a többiekkel úgy csináltuk, hogy mindig csak egyikőnk harcolt három másik ellen. Én voltam az első, aki harcol. Engem Alexy Emy és Lys támadott. A nagy kardommal harcoltam. Elég viccesen néztünk ki, de utána váltottam két athaméra, aztán meg elővettem két tőrt. Majd cseréltünk, Emy harcolt ellenünk. És így ment egész nap. Minden órán rendes tanítás helyett harcoltunk. A két közelharc úgy nézett ki, hogy én harcoltam a tanárnő és Christine ellen. Volt, hogy Christine harcolt kettőnk ellen. Castiel a felsőbb éves Kentinnel, Nathaniellel és az osztályunkból Amberrel, Lisával és Charlotte-tal harcolt. Láttam Jessyn, hogy fáj neki, hogy az unokatestvére az ellenség oldalán áll. Megértettem. Akármennyire nem mutattam én is féltem. A nap többi része ugyanígy telt. Sőt a csütörtök és a péntek is. Mikor szombaton felkeltem éreztem, hogy itt az idő. Kikeltem az ágyból lementem a konyhába, már mindenki készülődött, lementem a barlangba a fiúk a fegyvereket élezték. Mindenki itt volt. az egész ház hangos volt, Nana és Alexa sírt páran őket próbálták nyugtatni. Bementem a konyhába és találkoztam Rosával meg Leighel.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem.
- Segítünk. - mondta határozottan Rosa.
- Na azt már nem. Most azonnal mentek mindketten haza. - jött oda Lys.
- Igaza van, nem edzettetek, csak a vesztetekbe rohannátok. - mondtam.
- Én nem megyek innen. Nem fogom karba tett kézzel nézni ahogy az öcsém, a barátnője és a többiek meghalnak/megsebesülnek. - mondta Leigh.
- Ne akard, hogy a hajadnál fogva rángassalak haza. - fenyegettem a fiút.
- Nem megyünk. - mondta Rosa.
- Elhitted kislány. - mondta Christine. - Vagy most hazamentek mindketten, vagy én viszlek titeket, de azt nem köszönitek meg. - mondta Lilith fenyegetően.
- Lilith hagyd. - mondta véletlenül Lys.
- Kinek nevezted? - kérdezte Rosa és szemében végtelen félelem csillant.
- Igen, én vagyok Lilith, a démonkirálynő. - mondta a lány. - Most már hazamentek?
- Igen Úrnő. - mondta Leigh, karon ragadta a barátnőjét és elmentek.
- Köszönöm. - mondtam hálásan a szürke hajú lánynak.
- Nincs mit. Menj öltözni, majd viszek neked reggelit és vért. - mondta. Felmentem a szobámba és kikaptam a szekrényből azt, ami először a kezem ügyébe akadt. Ami egy fekete ujjatlan póló volt, amin fehér rózsák voltak, melyek szirmain vércseppek voltak. Egy fekete bőrnadrág, egy szegecses fekete farmerdzseki meg a térdig érő fekete csizmám. Ekkor Lys bejött egy tálcával amin a reggelim volt. Végre rendesen megnéztem barátom ruházatát, ami hasonló volt, mint az enyém, csak rajta egyszínű rövid ujjú póló volt, szintén szegecses, fekete farmerdzseki, bőrnadrág és az elengedhetetlen fekete bakancs. Párom a harc idejére levetkőzte viktoriánus stílusát, s a fiú így jobban tetszett nekem. Megittam a kávét és a vért, de a kajához hozzá sem nyúltam.
- Egyél, kell az erő. - mondta.
- Nem kell, majd iszok még egy adag vért, vagy esetleg elkapok egy nyuszit, attól jobban leszek. - mondtam.
- Hát rendben, te tudod. - mondta és kivitte a tálcát. Én is lementem ki az udvarra, az állatok még ott voltak. Felkaptam egy nyuszit arrébb mentem és kiszívtam az állat vérét. Általában nem ölök állatot, de a friss, élő vér jobb, mint a zacskós. Csináltam egy pici gödröt beletettem a nyuszit és betemettem. Lesöpörtem a ruhámról a szőrt és egy zsepivel letöröltem ajkaimról a friss, ragacsos vért. Elégettem a zsepit és visszamentem a házba. Már mindenki elkészült.
- Joe, egyél valamit indulás előtt. - jött oda Esme egy tányér kajával.
- Köszi, de nem kell. - odamentem a hűtőhöz kivettem egy zacskó vért és egy húzásra megittam. - Máris jobb. - mosolyodtam el. Elindultunk. Aki tudod, repült, a többiek gyalog jöttek. Lilith ott, ahol Castielék nem láthatták letelepedett, hogy csak megfigyeli a csatát. Odaértünk a tisztásra, felsorakoztunk. Elöl mi, utánunk az összes alakváltó. A földön a két farkasfalka és a tigrisek, míg a levegőben a 29 sas. Castielék sokkal kevesebben voltak, mint mi. Az igaz, hogy velük több farkas volt és pár medve is, de mi túlerőben voltunk. Végignéztem a két seregen. Majd ránéztem a testvéreimre, Galateára és végül Lysre. Ő csak bólintott. Csináltunk 1-1 tűzgolyót és feldobtuk.

25. rész: Csak egy átlagos nap. Talán az utolsók egyike?

A kedd abszolút normálisan kezdődött és fejeződött is be. Reggel Alexa keltett ötkor. Megetettem, majd még picit tévéztem a nappaliban. Később én is megreggeliztem, aztán felmentem öltözni. Benéztem a szekrényembe, de semmi normális, a hangulatomhoz illő ruhát nem találtam.
- Ezt vedd fel. - mondta Alice, aki kopogtatás nélkül jött be. Gondolom látta, hogy azt tervezgettem, hogy itthon maradok és ezt nem engedheti.
- Köszi. - mondtam, bementem a fürdőbe, felvettem a ruhát, beálltam a nagy tükör elé, és megállapítottam, hogy ezek a ruhák nekem nem állnak jól. Nem az én stílusom, még csak a méret se jó. - Te Alice, honnan a bánatból szedted ezeket a borzalmas ruhákat? - kérdeztem, mikor odaértem az ágyamon ülő lány elé, aki végignézett rajtam é elhúzta a száját.
- Tényleg borzalmas. - mondta és már be is állt a szekrényem elé. Amúgy egy kanárisárga hosszú ujjú pólót, és egy fekete csőfarmert adott, amik egyértelműen nem illettek össze. Mi lett, a divatmániás, rettentő jó divatérzékkel rendelkező lánnyal?
- Ki vagy te és hol van Alice? - kérdeztem elborzadva, de nevetve, mire ő is elnevette magát. Aztán a kezembe adott egy újabb kupacot, amiket már megnéztem, mielőtt felvettem volna. A kupacban egy vörös alapon fekete rózsás póló volt és egy fekete, szaggatott csőfarmer. Ehhez elővette a bokacsizmámat és a szegecses, fekete bőrdzsekimet, azt amit otthonról hoztam. Megfogtam a ruhákat, bementem a fürdőbe, felöltöztem, kivételesen kisminkeltem magam, ami annyit tett, hogy a baj szememet kék szemceruzával húztam ki és kék spirált kentem fel, míg a jobb szememre fekete ceruzát és spirált vittem fel, majd jöhetett a sötétbordó rúzs. Hát igen... nehéz az ember lányának felemás szemekkel normálisan kisminkelnie magát. A bal szemere nem használhatok feketét, mert túl ijesztő lenne, de így meg ronda. Na jó... leszedtem a bal szememről a festéket és kikentem feketével. Végül picit feltupíroztam a hajam, ami elég hülyén nézett ki , mivel a hajam már majdnem a térdemig ér, így azonnal kifésültem és inkább összefogtam a bal oldalon, jött a hajamba a szokásos fekete szalag, meg a halálfejes csatt.
- Kész vagy már? - türelmetlenkedett a lány.
- Alice, tudod, a türelem rózsát terem, vagy épp engem. - mondtam mosolyogva, mikor kiléptem a fürdőből, be a szobámba. A lány szeme kikerekedett a sminkem láttán.
- Mi a bánat ez az arcodon, szeded le de azonnal?! - asszem kiakadt, pedig jól nézek ki.
- Nem, most nem akarok smink nélkül menni, ilyen kedvem van.
- De miért feketével kented ki mindkét szemedet? Tudod te, hogy mennyire ijesztő?
- Igen tudom, de amikor kékkel húztam ki akkor meg ronda volt, tehát ez jobb, mint a semmi. - mondta és ezzel a témát lezártnak tekintettem, de Alice nem. Bement a fürdőbe és valahonnan előhalászott egy színes kontaktlencsés dobozt.
- Ezt tedd be, mondta és a kezembe adta a kis dobozkát. Fekete kontaktlencse volt benne. Egyet betettem, hogy eltakarja a kék szememet. Majd visszaadtam a lánynak a dobozt. Bevitte a fürdőbe, majd kihozta a sminkcuccot. Lemosta a szemfestéket, és felkent egy másikat. Mikor kész lett beküldött a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, és tetszett a látvány: két szép éjfekete szemem volt, a számon sötétbordó rúzs, a szemein élénkvörös festékkel kikenve. Meglehetősen jól néztem ki. Kimentem, köszönetképp megöleltem Alicet. majd megfogtam a táskámat és lementem, a többiek már ott vártak.
- Jézusom Joana mi a francot csináltál a szemeddel? - nézett rám Christine.
- Csak egy fekete kontaktlencse, meg vörös szemfesték. - mondtam. Majd meglátva húgom kérdő tekintetét, kimondtam a tettes lány nevét. - Alice.
Erre a húgom csak egy szúrós pillantást küldött az emlegetett lány felé, aki picire összehúzta magát. De elindultunk suliba. Felültem a motoromra, és csak száguldottunk. Hamar beértünk, túl hamar. Minden óra azzal telt, hogy Christine bemutatkozott... Közelharcon nem csináltunk semmit, mert arról áradozott, hogy milyen jól harcol. Aztán volt még egy közelharcunk, amin meg simán legyűrtem, mert még életében nem harcolt olyan kard ellen, mint az enyém, tehát ennyit arról, hogy ő milyen vérprofi... Végül is csak több ezer éves... Jó, nem mondom, hogy Lilith nem tud kedves lenni, de akkor is, néha olyan... olyan... olyan veszettül idegesítő a fennhéjázása, a hatalmas egója ,az, hogy azt hiszi csak azért, mert ő az első démon, mindenkit befolyásolhat, irányíthat. Hogy egy arrogáns hülye liba, akinek csak azon jár az esze, hogy hogy legyen úgy a figyelem középpontjában, hogy nem fedi fel a kilétét. Közben meg én simán legyőztem, még csak meg se izzadtam. Azt hiszi, mindent tud a világról, de marhára nem. Ott élt a kis vackában évezredekig elszigetelődve, hogy senki ne találjon rá, meg néha ráijesztett pár emberre, hogy azért mégse felejtsék el teljesen. Bevallom nem szoktam rosszindulatú lenni, de az egója már Castielével vetekszik, ami nem épp jó dolog... Na inkább folytatom a mesélést. Miután levertem fegyvert váltottam, a két athamémat használtam, és így se tudott legyőzni. Vagyis, inkább csak azért sikerült neki, mert hagytam magam...
- Mi van Christine, mikor harcoltál utoljára? A második világháborúban? Be vagy rozsdásodva. - mondtam gúnyosan, hergeltem egy kicsit, hátha ügyesebb lesz, de nem jött össze... csak hasra esett a saját lábában.
- Joana, szerintem fogd be, mert rosszul jársz. - mondta fenyegetően. Tudom, hogy erős, de szerintem az erőnk vetekszik. 
- Tényleg? Gyere, játsszuk le ezt odafent. - mondtam, kinyitottam a szárnyaimat és már emelkedtem is, Christine követett eltettük a fegyvereket és csak az erőnket használtuk. Kezdett egy sárkánytűzgolyóval, amit egy pici légörvénnyel felé tereltem, nehezen tudott kitérni előle. Aztán ráküldtem egy gömbvillámot amivel lebénítottam a szárnyait, s ő zuhanni kezdett, de elkaptam.
- Na most már elfogadod, hogy egyenlő szinten vagyunk? - kérdeztem, miközben egyre jobban közelítettem a föld felé, hogy letegyem.
- Igen. - mondta halkan, sikerült jól megijesztenem. Nekem több képességem van, mint neki, bár ő erősebb, de én ügyesebb, taktikásabb vagyok, ha összeszedem magam. Mikor letettem megláttam az arcán azt a tenyérbemászó, elégedett, gonosz vigyort. Tudhattam volna... csak tesztelt.
- Teee... Te csak teszteltél ugye? - kérdeztem. Elégedettem bólintott. Hát ettől a nőtől az agyam eldobom...
- Ez csak az erőm húsz százaléka volt. De igaz barát vagy. - mondta. Na jó... Tudom, hogy sokkal erősebb, mint én, de azért ezt nem hittem volna... - De a gömbvillámos trükk eredeti volt. - mondta elismerően. Amúgy ha akartam volna simán elillantam volna a gömbvillámod elől.
- Mit csináltál volna?
- Illanás, az egy olyan képesség, amivel ötven méteres körzetben bárhova el tudok jutni egy másodperc törtrésze alatt. Nem ez nem teleportálás, a teleportálás megszakítja, befolyásolja a tér-idő kontiniumot. De az illanás nem, ott csak annyira felgyorsulok, hogy senki nem látja, hogy hogy kerültem át egyik helyről a másikra.
- Értem, erre én is képes leszek? - kérdeztem.
- Már az vagy, csak edzened kell. - mondta. Kicsöngettek, indultunk haza. Ebéeltem, majd elmentem futni egyet. Csak futottam, futottam és futottam. Órákkal később, mikor még mindig futottam azt vettem észre, hogy erősen sötétedik, így kinyitottam a szárnyaimat, felrepültem és megnéztem, hol vagyok. De nem ismertem a környéket. így hát elindultam arra, amerről jöttem. Egy óra múlva ismerős részre kerültem, de így is nagyon messze voltam még otthonról, már biztos keresnek a többiek. Elővettem a telefonomat, felhívtam Lysandert és elmagyaráztam neki, hogy ne keressenek, jól vagyok, olyan két három óra és hazaérek. Azt mondta, hogy rendben, de siessek. Picit gyorsítottam már egyre közelebb voltam ahhoz a tisztáshoz, ahol megismertem Sarát és Emmát, meg tagnap a két farkast. És onnan még fél óra, mire hazaérek. És ekkor Christine jött velem szembe.
- Hol voltál? - kérdezte.
- Csak futottam. De túl messzire keveredtem.
- Órákon keresztül, egyhuzamban futottál? - úgy tűnt, nem hiszi el, de nem baj.
- Igen. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. - mondtam és mentem volna haza, de megállt előttem. Fáradt voltam, és éhes, csak ki akartam kerülni, de amint arrébb mozdultam jött be elém. Ezért arra összpontosítottam, hogy gyorsan kikerüljem, a háta mögé kerüljek. És sikerült, elillantam mellette.
- Ügyes. - mondta elismerően. - Csak ennyit akartam, gyere menjünk haza. - Elég gyorsan repültünk, hogy minél hamarabb hazaérjünk. Egy óra múlva már otthon voltam. Megvacsoráztam, majd beültem egy kád forróvízbe. Ott ültem vagy húsz percet, aztán bementem a szobámba. Lys már majdnem elaludt.
- Bocsi, hogy ennyit kellett várnod, hogy bejuss a fürdőbe. - mondtam és leültem az ágyra. Ő csak rám nézett, majd felállt és bement a fürdőbe. Húsz perc múlva kijött, befeküdtünk az ágyba, mondván alszunk, de csak beszélgettünk.
- Miért mentél egyedül, ilyen sokat futni? - kérdezte.
- Ki kellett szellőztetnem a fejem. Mostanság túl sok minden történt. És érzem, hogy itt az idő. Hamarosan beteljesedik mindkét jóslat, a bukottaké és a családunké is. És mi lesz velem, ha valamelyikőtök meghal? Ha te, Jessy vagy Josh meghaltok, akkor nem lesz értelme az életemnek. Hisz emlékszel, amikor Galatea megsérült egy héten keresztül ott virrasztottam mellette, aztán Jessy mellett is, végül elájultam. De ha meghaltok? - nem tudtam folytatni, mert eleredtek a könnyeim. Csak sírtam és sírtam. Fáj a tudat, hogy bármelyik nap itt lehet a végső harc és akkor bármelyikünk elbukhat.
- Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Tudod, mit kell tenni. Ha imádkozol, az Úr megadja, amit kérsz. És ez a csata lesz az, mely miatt az úr visszafogadja azokat a bukottakat, akik még hisznek benne.
- Tudom. - mondtam, de még mindig folytak a könnyeim. Lys szorosan átölelt, és elaludtunk. Álmomban újra a csata színterén voltam, de most már harcoltunk, láttam, ahogy a barátaim, a családtagjaim sorra sebesülnek/halnak meg. Féltem, de dühös is voltam. Bedühödtem, neki rontottam Castiel apjának, akinek egy mozdulattal eltörtem a nyakát. Majd odarepültem a drága fiacskájához, aki épp eltörte Ivy szárnyát. Megálltam a fiú előtt és egy nagyobbacska gömbvillámmal szíven dobtam. A fiú lezuhant. Remélem meghal. Megálltam lenéztem a sebesültekre, a halottakra. Ott volt a húgom, a bátyám, Lys, Galatea, Miranda, Amanda, Kentin, Nathaniel. a Cullen család fele, Emy is megsérült a Wolf ikrek még talpon voltak, de Armin válla vérzett. Megint izzani kezdtem, így gyorsan arrébb repültem és kiadtam magamból a feszültséget. Ez a nem elemi tűzcsóva nagyon, erősebb és veszélyesebb volt, mint az előző. És ekkor meghallottam Lys hangját
- Joe kelj fel! Csak egy rossz álom, nincs semmi baj. - mondta és szorosan átölelt.
- Megálmodtam a csatát, te, a tesóim és Galatea meghaltatok, és rengetegen megsebesültek. Úgy félek. - mondtam és újra feltörtek a könnyeim.

24. rész: Lilith és Castiel, avagy közeleg a végső küzdelem.

Hétfőn csendesen mentünk suliba, az első két óra eseménytelenül telt, de a második óra utána szünetben valami furcsaságot láttam az udvar végében. Odamentem és megláttam Lilithet.

- Szia Lilith, mit keresel itt? - kérdeztem.

- Szia, csak eljöttem megnézni a sulidat, lehet, hogy álnéven beiratkozok, mondván most költöztem ide. - mondta kedvesen. Aranyos lány, már ha épp nem változik túl hirtelen a hangulata.

- Értem. - mondtam és ekkor megláttam Castielt. Aki ijedten nézett Lilithre, leesett neki, hogy ki is a lány valójában.

- Li-Li-Lilith? - kérdezte.

- Mit akarsz? Nem megmondtam, hogy takarodj? - Lilith harcias lett, szerintem most el fogja hitetni a vörös ördöggel, hogy velem szövetkezett, hogy megöljük őt.

- Mi-mit keresel itt? Követsz?

- Téged? Neked teljesen elment az a csöppnyi kis eszed is, amid volt? Joanával beszéltem meg, hogy melyik lenne a legalkalmasabb nap a meggyilkolásodra. - na és ennyi, alig bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam, de Lilith se bírt túl komoly képet vágni főleg amikor megláttuk Castiel arcát. Hát hogy is mondjam? Eléggé betojt a démonkirálynő kijelentésén... El is iszkolt azonnal, mi meg jó hangosan felröhögtünk. Adtam a lánynak egy hatalmas pacsit.

- Szép volt, jól ráhoztad a frászt. - mondtam még mindig fuldokolva a röhögéstől.

- Szia Lilith, mi olyan vicces? - kérdezte viktoriánus ruhákba öltözött lovagom, mikor odaért hozzánk.

- Szia Lysander. Látnod kellett volna Castiel arcát, mikor behazudtam neki azt, hogy összefogtam Joanával, és most épp azt beszéltük, hogy melyik lenne a legalkalmasabb nap a gyilkosok megölésére. Azt hittem mentem összeesik, de még el tudott futni.

- Vicces lehetett, de mennünk kéne órára, mert mindjárt becsöngetnek. Lilith te jössz? - kérdezte a párom, miután átkarolta a derekamat.

- Persze. - mondta mosolyogva a lány és így hárman elindultunk befelé. - Hova kell mennem elintézni a beiratkozást? 

- Ide. - mondtam és a DÖK terem ajtajára mutattam. - De várj! Hogy szólítsunk mostantól?

- Christine. - mondta Lilith, mikor belépet a DÖK terem ajtaján.

*Lilith, alias Christine szemszöge*

Beléptem a DÖK terembe és egy elég helyes szőke fiú volt ott.

- Szia, miben segíthetek? - kérdezte.

- Christine vagyok és szeretnék beiratkozni. Tudom, előre szólni kell, de nagyon hirtelen kellett ideköltöznöm.

- Értem, akkor alá kéne írnod ezeket a papírokat. Kéne egy igazolványkép és 25 dollár. - mondta kedvesen. Aláírtam a papírokat és elővettem a pénzt. Odaadtam, csak bólintott. - Körbevezesselek?

- Köszi, de nem kell, Lysander egy nagyon távoli rokonom és ő meg Joana, majd körbevezetnek. - mondtam mosolyogva
- Akkor még menj be az igazgatói irodába és beszélj az igazgatónővel. Gyere, odavezetlek. - mondta, majd kinyitotta előttem az ajtót. Mikor ő is kilépett becsukta. Aztán elindult pár lépés után megállt, és kopogott.
- Szabad. - hallottam egy idős hölgy hangját, Nathaniel benyitott.
- Igazgatónő, ő itt Christine Clearwater és egy elég fura kéréssel fordult felém.
- Mi lenne az?
- Tanulhatnék itt? - kérdeztem. - Tudom, hogy nem úgy működik, hogy csak egyik nap jövök, hogy akkor én ide szeretnék járni. De egy elég súlyos ügy miatt szombaton csak úgy hirtelen ide kellett költöznöm. Ki se tudtam iratkozni az előző iskolámból. - mondtam megjátszott szomorúsággal.
- Rendben Christine, írja alá ezt itt és köszöntöm a Nightmare High Schoolban.
- Köszönöm Igazgatónő. - mondtam ál meghatottan. - Melyik lesz az osztályom?

- A 9.a. Van rokona az iskolásban?
- Igen, Lysander Hill egy elég távoli rokonom, de most épp náluk lakom.
- Remek, osztálytársak lesznek. Majd kérje meg őt, hogy vezesse magát körbe. Nathaniellel már elrendezték a papírokat? - kérdezte, és válaszképp csak bólintottam. Már eléggé untam ezt az egészet. Épp kicsöngettek. - Nos akkor mehetnek is. - mondta az igazgató és én ki is mentem az irodából. A folyosón találkoztam Joanával.
- Mostantól az osztálytársatok leszek. - mondtam. Láttam, hogy picit feszeng. - Nyugodj meg, nem foglak megenni, minek nézel te engem? Viszont megtennéd, hogy körbevezetsz és bemutatnál az osztálytársainknak? - csak bólintott és elindult. Mindenkinek bemutatott és megmutatta a suli fontosabb részeit. Majd elindultam "haza", vagyis a most már régi lakhelyem felé, mivel az túl messze van az iskolától és akármilyen erős vagyok, sajnos teleportálni még mindig nem voltam képes megtanulni... 

*Joe szemszöge*

Mikor Lilith, vagyis Christine elment mi Lyssel mentünk vissza órára. Suli után hazamentünk és Christine a szobámban várt.

- Szia. - köszöntem a lánynak meglepődötten.

- Szia. Ideköltözök hozzátok. A saját lakhelyem túl messze van. - mondta. Oké... ezen most kiakadtam. Ki a bánat ő, hogy eldöntse, hogy csak úgy random ideköltözik? Biztos hallja, mire gondolok, de nem érdekel. Csak csendben bólintottam.

- Gyere, bemutatlak mindenkinek, de itt is az álnevedet kéne használnod, elég ha hárman tudjuk, hogy ki is vagy. - mondtam és elindultam először a konyhába, ott volt Esme és Rose, bemutattam nekik Christinet. Megkérdeztem, hogy hol vannak a többiek, mondták, hogy Galatea és Alexy a nappaliban Alexával, a többiek vagy az edzőteremben, vagy az erdőben, esetleg a saját szobáikban. Így bementem a nappaliba, a kislány azonnal odafutott hozzám és szorosan megölelt.
- Szia kicsim. - mondtam és felkaptam a lánykát. - Galatea, Nana hol van?
- Amandáék tanítják repülni, a tisztás felett megtalálod őket.
- Oké, köszi. Amúgy bemutatom neked Christinet. Ő Lys egyik igen távoli rokona. Most kellett a városba költöznie, és mostantól nálunk fog lakni. Christine, ő Galatea, alakváltó. És a karomon ülő kislány meg Alexa.
- Gyönyörű gyermek. Megfoghatom? - kérdezte Christine. Odaadtam a kezébe Alexát, aki csak mosolygott és kíváncsian nézte az ismeretlen lány arcát. Majd mikor megszokta a lány sajátos illatát, elégedetten bújt a karjaiba.- Na gyertek, bemutatlak még a többieknek is. - mondtam, de Alexa nagyban elkezdte rázni a fejét.
- Mama. - mondta és mutogatott Galateára, hogy vele szeretne maradni. Christine átadta a kislányt Galateának és elindultunk lefelé a pincébe. Ott is bemutattam a többieknek, majd mentünk az erdőbe. Ott is bemutattam mindenkinek, majd vissza a házba. Megmutattam neki a szobáját, aztán mentem fel a szobámba az edző cuccomért. Felvettem a fekete melegítő nadrágot, a hozzá tartozó lila felsővel és mentem edzeni. Kimentem az erdőbe, egyedül voltam, mert kivételesen egy másik tisztásra mentem. Oda, ahol Sara-val és Emmával találkoztam. Ott egyedül fejlesztettem az erőmet. Aztán egyszer csak halk lépteket hallottam a hátam mögül, megfordultam és egy igazi farkassal találtam szembe magam. Mélyen a szemébe néztem, és megpróbáltam tudatni vele, hogy nem bántom, ha ő se engem. Lassan odasétált hozzám és megbökte a kézfejemet az orrával. Végig simítottam a hátán. Gyönyörű volt az állat a maga rozsdabarna, fekete foltos szőrével. Pár perc múlva a állat vonyított egyet és még egy farkas feltűnt, az szürke volt, az is közelebb jött és leült a másik mellé. Mindketten ott ültek mellettem amíg fel nem tűnt Galatea, persze farkas alakban. A két farkas elkezdett vicsorogni és morogni a lányra.
- Hagyjátok abba, ő barát. - mondtam a két farkasnak, s mintha csak értették volna a szavaimat visszaültek, de nem vették le a szemüket a jövevényről. - Baj van Galatea? - kérdeztem, a farkaslány csak megrázta a fejét és odajött mellém, de egy kicsit távolabb a két valódi farkastól és szépen kényelmesen elhelyezkedett. Jó húsz perc múlva megkordult a gyomrom, felálltam, hogy hazamenjek. Galatea és a két farkas is felálltak Galatea előre ment, én is elindultam, de a két farkas követett.
- Ne gyertek velem, menjetek haza, a falkátokhoz, én nem tudok vigyázni rátok. - mondtam, de a két állat csak nem mozdult. Így hát beletörődtem, hogy velem jönnek, de mit fogok csinálni velük? Suzy közelébe nem nagyon vihetem őket, mert félek, hogy bántanák. - Van egy kutyánk, csak akkor jöhettek velem, ha nem bántjátok őt, rendben? - mondtam nekik, erre egyszerre bólintottak. Tényleg értették, mit mondtam? Hazamentem, a két állat kint maradt és úgy tűnik tényleg jóban lettek Suzyval, az egyik, a nőstény az elkezdte tisztogatni a kiskutya bundáját, míg a hím figyelte őket és a környéket. Megvacsoráztam és elmentem aludni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami hangos puffanással földet ér az ablakom mellett. Kinyitottam a szememet és a nőstényfarkast (a barnát) láttam meg.
- Mit keresel itt? Hogy jöttél be? - de ez csak egy farkas, nem tudott válaszolni, viszont az ablak felé bökött a fejével. Odamentem, kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy jött még két farkas. Kiugrottam az ablakon és zuhanás közben elkezdtem a saját erőmmel fékezni magam. Megálltam a földön, a farkas utánam ugrott.
- Takarodjatok innen, menjetek el, mindannyian. Egyáltalán miért jöttetek ide? Nem kértem, hogy gyertek. - mondtam, a nőstény farkas szomorúan rám nézett és elment, a másik három meg utána. Másnap nem láttam a farkasokat és reméltem, hogy soha többet nem is fogom látni őket.
- Hova tűntek a farkasok? - kérdezte Galatea.
- Elmentek. - válaszoltam egyszerűen, olyan hangnemben, ami azt jelenti, hogy ne is feszegesse a témát. A suli unalmas volt. Tanítás után Christine segített felszínre hozni az erőmet és egy rézét sikerült is. Aztán eltelt pár nap és már tudtam használni az egyik új erőmet, képes vagyok bárkinek bármilyen képet mutatni, ezzel ártalmatlanná téve őt. Majd a csatában hasznát fogom venni.

23. rész: Újra belevetem magam az edzésekbe

Már egy hét telt el azóta, hogy Michaeltől (Miseltől) megkaptam a csomagot. Azóta egész jóban lettünk. És végre rendesen járok edzeni, sőt Michael is velünk szokott edzeni. Ma is szombat van, az elmúlt héten semmi különös nem történt, de a február is szalad már rendesen. Lassan újra itt a tavasz, majd a nyár... Képzeljétek, tegnap megtaláltam az erdőben az év első hóvirágát. Ugye milyen jó? Hamarosan nyílik a kikerics, a gólyahír, és a többi szép, tavaszi virág. És én hamarosan 17 leszek. Az iskolában semmi nincs mostanság, tanulunk, de nem olyan sokat, de bevallom, nem is érdekel, fontosabb dolgom is van. Alexa kezd új szavakat tanulni, egyre többet beszél. Idő közben Lilith még egyszer felbukkant, de akkor csak találkoztunk és megkértem, hogy hagyja békén az unokatestvéremet, még akkor is, ha kitagadtam a lányt. Evelyn szerencsére a másik osztályba került, így nincsenek közös óráink és ritkán látom a suliban. Egyszer jött oda hozzám, akkor is, csak azért, mert azt hitte megbocsátok az anyjának, de amit megmondtam, azt megmondtam és én tartom is a szavamat. Onnantól kezdve megromlott a kapcsolatunk, és ő nem fogta fel, hogy min bántódtam meg.
- Nem érdekel, akkor is fáj. - mondtam Lys egyik este, mikor már megint sírva próbáltam elaludni.
- Nyugodj meg, lehet, hogy nem fogja fel, hogy ennek milyen súlya van, de ha nem képes felfogni akkor felejtsd el. - mondta azon az estén már másodszor. Nem sokkal később valaki kopogtatott. Galatea volt az, Alexával jött fel. A kislány nagy, szomorú szemekkel nézett rám, hogy mi a baj. Csak az ölembe vettem, leültünk az ágyra, Galatea kiment én meg a kislány jelenlétében kezdtem megnyugodni. Jól esett, hogy ott van és ezt Galatea tudta, ezért jött fel vele. Reggel meg kell neki köszönnöm. Mikor megnyugodtam, beraktam Alexát a kiságyába és mi is mentünk aludni. Éjjel rossz álmom volt, azt álmodtam, hogy a Castielék elleni harcban mindenki meghal, kivéve én. Meghalt mindenki, akit szerettem, még Alexa is, teljesen egyedül maradtam. Az álmomból sírva keltem fel. Lys felébredt arra, hogy én sírok. Elmeséltem neki az álmomat, azt mondta, hogy csak ezért álmodtam ezt, mert stresszes vagyok. És mi van, ha mégsem? Úgy aggódom... Azon az éjjelen, már nem nagyon tudtam aludni. Most még párom ölelő karjai sem nyugtattak meg, egyszerűen féltem. Mivel másnap volt iskola, így reggel két kávét ittam, hogy ébren kibírjam a napot. A nap unalmasan telt, edzésen rendesen meghajtottam magam, hogy elfeledjem a problémákat, és este Lysnél aludtam. Alvás előtt sokat beszélgettem Rosával, hisz már nem tartom velük úgy a kapcsolatot, mint régen. És ez is aggasztott, hiányoztak a régi barátnőim, a szabad, gondok nélküli idők. Rosa tudta, hogy mire készülünk, hisz Leigh is tud ezekről. De Rosa nem akar harcolni, ő egy békeszerető lány, aki inkább kivonja magát a konfliktusokból, nemhogy harcoljon is. Sőt Leigh sem harcol, mondván mi lenne Rosával, ha ő meghalna? Ezt nem teljesen értem, de mindegy, az ő dolguk, nekem nincs beleszólásom. Lassan ott tartunk, hogy már jó két hete ismerem Michaelt, de semmi érdekes nem történik. Az állandó stressz kikészíti az idegeimet, rettegek a jövőtől. Tudom, hogy hamarosan itt az idő, mert egyre jobbak, egyre erősebbek vagyunk. Megint elment egy hónap, már márciust írunk. Két nap és itt van Emyly szülinapja. Vennem kéne neki valamit. Tudom is, mit kap! Egy kiskutyát. Többször említette, hogy kel neki egy kutyus, majd együtt fogjuk etetni, nevelni, sőt, a két gyerkőc is örülne egy kutyusnak. Ma csütörtök van, holnap még suli aztán hétvége. Majd szombat délelőtt elmegyek és veszek egyet, addig meg ma be kell mennem a suliba. De legalább újra tudunk motorozni. Már azt hittem meghalok az autóban.
- Mit vegyek Emynek? - kérdezte egyik szünetben Alexy, amíg Emy a mosdóban volt Ninával.
- Nem, tudom, tőlem egy kutyust fog kapni, már sokszor mondta, hogy szeretne egyet.
- Segíthetek kiválasztani?
- Aha, ma suli után gyere, és kiválasztunk egyet, amiért majd szombat délelőtt elmegyek. - Nem tudtunk többet beszélni, mert jöttek a lányok. Amint vége lett a sulinak Alexyvel motorra ültünk és elmentünk pár kisállat kereskedésbe. Megnéztük a kutyusokat, végül egy rottweilert választottunk. Vettünk neki nyakörvet, évtáblácskával. A neve Suzy lett. Még aznap kiosztottam Emy meglepetésbulijára a meghívókat. Pénteken nem sok mindent csináltunk. Majd szombaton reggel a szokásosnál is korábban keltem, gyorsan elkészültem, Jessyvel átvittük a cuccokat a buli helyszínére majd haza motoroztunk, Emy nem sokkal később kelt, reggeliztünk, Alexy átjött. Jessy és Alice elmentek Emyvel plázázni, én és Alexy a kutyusért, a többiek meg feldíszítették a buli helyszínét. Fél ötre mindenki ott volt, és Emyéket ötre vártuk. A torta háromemeletes lett, minden emelet más ízű, a legalsó vaníliás volt, a középső csokis, a legfelső meg karamellás. Az ajándékokat felhalmoztuk az egyik asztalra. Öt előtt tíz perccel leoltottuk a lámpákat és mind leguggoltunk. Pontban öt órakor kinyílt az ajtó és bejött a három lány, mi felkapcsoltuk a lámpákat és egyszerre elkiáltottuk magunkat:
- Meglepetés! - Emy természetesen majd' szívbajt kapott. Aztán bekapcsoltuk a zenét, természetesen Emy kedvenceit: Eluveite, Skillet, Bullet for my valentine és a válogatásban volt pár Green Day szám is, meg persze Nightwish. Picit táncoltunk, meg beszélgettünk. Engem felkért Armin, Alexy, Lys, Leigh, és a Cullen fiúk. Emy is majdnem minden fiúval táncolt. Tánc után behoztuk a tortát, Emy felvágta, majd tortaevés után jöttek az ajándékok. Amikor Lyssel odavittük a kutyust, a hozzá való tartozékokkal (kajás tálka, játék, nyakörv, póráz) Emy elsírta magát örömében. Majd jött Alexy a ruhával és a Skillet legújabb lemezével, ami az Awake, and Alive. Jessytől kapott pár ékszert, meg egy új fekete körömlakkot. A többiektől is sok mindent kapott, de azt hosszú lenne most leírni és én lusta vagyok. A bulieste 11-ig tartott, persze előkerült egy kis alkohol is, de nem sok, hisz mindenki tudja, hogy az emberfeletti lények nem isznak, vagy mégis, akkor csak nagyon keveset, mert könnyen elveszítjük az önkontrollunkat. Aztán mikor majdnem mindenki elment, gyorsan összepakoltunk és mentünk haza, az összes cuccal együtt. Emy nagyon örült a kutyusnak. Mikor hazaértünk Lyssel bezuhantunk az ágyba és aludtunk. Másnap dél volt, mire felkeltünk, reggeliztünk aztán mentünk edzeni. Kint edzettünk az erdőben, edzés után szedtem egy nagy csokor kora tavaszi, erdei virágot. Ketté szedtem és egyet leraktam az ebédlőasztalra kis vázában, a másik meg ment fel a szobámba. Miután felvittem a virágokat segítettem Emynek megépíteni a kutyaházat Suzy számára. A kutyus nagyon megszerette Emyt és a kér kislánnyal is jól kijön. Úgy tűnik igazi családtag válik belőle is. Aztán este el se tudtam képzelni, hogy másnap már hétfő lesz és suliba kell mennem, aludni akartam, fáradt voltam és nyűgös.

22. rész: Az edzések tovább folynak, csak épp nélkülem.

Szombaton ugye délben felkeltem egy olyan öt percre, beszéltem életem szerelmével, majd hozzábújva újra elaludtam. Legközelebb olyan délután öt óra körül keltem fel, akkor lementem a konyhába nni egy picit, majd vissza a szobámba és Lys mellett újra elaludtam. Vasárnap is csak kétszer keltem fel, akkor se sokkal hosszabb időre és a párom végig mellettem volt, amiért elképesztően hálás vagyok neki. Hétfőn már muszáj voltam korán kelni, mert mentünk iskolába, de én még mindig kialvatlan voltam. De elmesélem, hogy is kezdődött a hétfő. Reggel Lysander keltett, egy nagy bögre kávéval, amit azonnal meg is ittam, amint a kezembe került, majd lementem a konyhába, ahol Galatea már Alexát etette. Mikor a kislány meglátott azonnal azt akarta, hogy én vegyem az ölembe, ne a farkaslány. Hát igen, neki is hiányoztam, furcsa volt, hogy nem én vigyáztam rá az elmúlt két hétben. Mikor ölbe vettem elégedetten bújt a karomba a kislány. Nem sokkal később Lys is lejött, a kislány ránézett és csak ennyit mondott:

- Papa.

Hát nem túlzok, amikor azt mondom, hogy közel voltam ahhoz, hogy megint elájuljak. Nagyon meglepődtem, hogy a kislány végre választott papát, de úgy tűnik Galatea nem lepődött meg, s ezt én szóvá is tettem.

- Hát tudod azért, mert tegnap már Alexyt is papának hívta. Így csak idő kérdése volt, hogy mikortól fogja Lysandert is így hívni.

Na jó... ezen megint meglepődtem, ez váratlan volt. Az elmúlt két napba túl sok mindenről maradtam le... De ez van, ha az ember lánya két hét alatt egyszer alszik, s akkor is csak olyan öt órát. De ideje visszarázódnom az való életbe.

- Jó reggelt!- köszönt Jessy mikor lejött a szobájából. - Jé, jó újra látni téged nővérkém. Kialudtad magad?

- Neked is jó reggelt, de nem nagyon. Még mindig álmos vagyok. Csoda lesz, ha nem alszom el a suliban... És jobban vagy?

- Igen, és köszönöm, hogy vigyáztál rám, el sem tudod képzelni, mennyit jelent, hogy végig mellettem voltál. És igen... olykor hallottam, hogy alvás helyett a szobádban keservesen sírsz. De azért remélem tudod, hogy nem te vagy az oka annak, hogy megsérültem. Egyszerűen rosszkor voltam rossz helyen. - miután Jessy ezt elmondta odajött kivette a kezemből Alexát, átadta a kislányt Lysnek és szorosan átölelt. Tudtam, hogy igaza van, hogy nem én vagyok a hibás, de a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Mi lett volna, ha meghal? Szerintem akkor már én sem állnék itt a konyhában, egy átaludt hétvége után. Na de rázódjunk vissza az életbe.

- Jé, téged is látni? - mondta Alexy aki épp akkor jött be az oldalán Emyvel.  Alexy odajött és megölelt, de úgy, hogy azt hittem, ott helyben megfulladok.

- A-A-A-Alexy, e-e-engedj e-e-el. - mondtam, nehézkesen, elhaló hangon. A fiú elfelejtette, hogy a kialvatlanság miatt le vagyok gyengülve, így ő sokkal erősebb, mint én... Mintha alapból nem lenne nálam erősebb... Szerencsémre elengedett, én meg iszonyatosan elkezdtem köhögni, de végre kaptam levegőt...

- Bocsi. - mondta.

- Nincs semmi baj, csak tudod, én még szeretnék lélegezni, de csak, ha nem túl nagy baj. - mondtam nevetve, majd összeborzoltam a fiú haját, amit ő azzal jutalmazott, hogy elkezdett csikizni.

- Emy, segíts. - mondtam és nevetés között, lassan már a könnyem folyt a nevetéstől és az oldalam is fájt, de végül Alice és Rose nevetve leszedték rólam Alexyt ezzel is megmentve az életem. A suliban megírtam a témazárót gyógynövényismeretből, törin odaadtam az osztályfőnökömnek a saját igazolásomat és Jessyét.

- Jól vagytok? - kérdezte az ofőnk.

- Igen Tanárnő. Amúgy be kell vallanom, nem voltam beteg egy percig sem. Múlthéten az egyik barátnőm, aki velünk él, elég csúnyán megsérült és rá vigyáztam, aztán péntektől kezdve meg Jessyre kellett vigyáznom. A két hét alatt egy nap volt, amikor aludtam és akkor is csak öt órát, így most az egész hétvégét abszolút átaludtam, alig háromszor másztam ki az ágyból akkor se hosszabb időre, mint öt perc. Jessy rendbe jött, a legjobb kezelést kapta, és igen... én még éjjel is mellette voltam. - erre az osztály elismerően bólogatott, volt aki meg is jegyezte, hogy hát igen... ilyen egy igaz testvér, és egy jó barát. De én nem dicsekedni akartam, csak elmondtam, hogy miért nem voltam iskolába, és előre is bocsánatot kértem, amiért lehet, hogy elalszom órán. Töri után volt egy közelharc, Jessyvel edzettem, hát igen... kivételesen rosszabb teljesítményt nyújtottam, mint a kishúgom. Pedig köztudott, hogy ő karddal nem tud harcolni. Suli után kihagytam az edzést, mert mentem aludni. Legközelebb csak kedd reggel keltem fel, Lys megint mellettem volt, biztosítva, hogy nyugodtan tudjak aludni. És ezért nagyon hálás vagyok neki, hisz miattam hagyja ki az edzéseket. Kedden már jobb állapotban voltam, a suliban sem aludtam el, de még mindig nem edzettem. Szerdán már eljutottam, odáig, hogy bár suli után nem mentem edzeni, de nem is aludtam. Edzés helyett átrepültem Evelynhez látogatóba. De mikor odaértem senki nem volt otthon. Felhívtam Evyt, de ki volt kapcsolva. Bementem a házba, az ajtó nyitva volt, a házban egy férfival találtam szembe magam. Pont azzal a lidérccel, aki két éve meg akart ölni.
- Mit keres itt? - kérdeztem, a fogaim megnőttek, a kezeim izzani kezdtek.
- Téged. - mondta a férfi helyett Castiel. A férfi el akart kapni, de én ekkorra már kikaptam a csizmám szárából a két athamét és hárítottam. Mivel még nem mentem be nagyon a házba, így megfordultam és kifutottam az ajtón. Amint kiléptem láthatatlanná váltam és elrepültem. Mikor az emberek már nem láthattak meg, látható lettem. Kinövesztettem a szárnyaimat és úgy repültem hazáig. Vagyis inkább csak akartam hazáig repülni... Amint elértem a város szélét egy rendőr megállított.
- Kisasszony, kérem szálljon le. - mondta, leszálltam.
- Baj van Uram? - kérdeztem.
- Mondja, elmúlt már 18 éves?
- Nem uram, még csak 16 vagyok. Kérem ne tegye fel a következő kérdést, tudom, mi jön. A nevem Joana Black, a szintem huszonhármas. Képességeim: elemidomár, elektröőr, hipnotizőr, telepata, a szárnyaim nélkül tudok repülni, bizonyos szinten már a nem elemi tüzeket is tudom irányítani. Ennyi elég?
- Kisasszony, meg kell, hogy büntessem, látom, hogy erősebb, mint én, de ennek ellenére nem repülhet.
- Valami baj van Úrnőm? - jött oda az a rendőr, aki tudja, ki vagyok.
- Bob, minek nevezted, ezt a kislányt?
- Ő az egyetlen olyan lény, aki 25-ös szintű lesz, ha majd ereje teljes birtokába kerül. Ő a bukottak és a vámpírok hercegnője, a bukottak felszabadítója. Ő és a társai fogják megölni Castiel Balet és az apját.
- De Bob, nem engedhetem el, attól függetlenül, hogy valami bugyuta hercegnő.
- Bob, jöjjön el onnan! - mondtam. Mielőtt megszólalhatott volna folytattam. - Ő nem az, akinek hiszi, mindjárt átváltozik. - Bob odajött mellém, szépen hátráltunk, majd átváltozott, és megláttam ki is az. - Emyly!
- Szia Joe. Tudom, magyarázatot vársz. A lényeg annyi, hogy bár én ember vagyok, megörököltem anyu alakváltó képességét, így felvettem egy rendőr alakját és idejöttem.
- Úrnő, ő a rokona? - kérdezte Bob.
- Igen, de Bob, kérem hívjon engem a nevemen és tegezzen. Amúgy Evelyn az unokahúgom, csak tizenöt éves. Evy hányas szintű vagy?
- Mivel félig ember vagyok és félig vámpír így még csak ötös vagyok, de szerintem nem sokkal leszek erősebb.
- Evy figyelj azért itt vannak szabályok is, az erődet nem használhatod kedvedre, nem "viccelhetsz" meg csak úgy random járókelőket. És most azonnal gyere velem haza. Nem nem hozzátok, hozzám, amúgy elmentem hozzátok és Castiel találtam a házatokban egy másik lidérccel, anyudékkal mi van?
- Mi?? Hogy kiket találtál ott? Hol van a családom?
- Nem tudom. - mondtam és ekkor megrezdült a telefonom, smst kaptam, a nagynéném volt az. - Most kaptam anyudtól smst, azt írja, hogy jól vannak, de ne menj haza, a házat eladják, és te maradj itt, majd anyud utánad fog jönni, de elválik apudtól. - Mikor ezt elmondtam Evy elsírta magát. Ölbe vettem. - Bob, elmehetünk? - a rendőr csak bólintott, felrepültem és elindultam haza, Evy sokkos állapotba került.
- Mi történt? - jött ki Galatea a ház elé.
- Majd elmondom, de először fektessük le. - bevittük, szóltam Esmének, megkérdeztem, melyik szoba lesz az övé. Azt mondta, hogy az első emelet utolsó üres szobájába vigyük, és majd hoz nyugtatót. Nem sokkal később Esme hozott egy nyugtató teát, Evy megitta és tényleg kezdett jobban lenni, aztán Galatea Alexával feljött. Beszélgettünk, elmondtuk a farkaslánynak, hogy mi történt, majd este mentünk aludni. Lys megint nálam aludt, sőt... elkezdett ideköltözni, már pár cuccát áthozta, hogy ne kelljen állandóan pakolni. Reggel kialvatlanul keltem (nem is tudom miért...), de együtt mentünk iskolába, ahol igazából semmit nem csináltunk. Suli után hazamentünk, de amint beléptem szembetalálkoztam Cassydyvel, aki a nagynéném.
- Cassy, magyarázatot várok. - támadtam le azonnal.
- Evelyn se tudta eddig, de félig vámpír, a fogai nem nőttek ki, mert soha nem engedtem, hogy olyan helyzetbe kerüljön, de az... És igen, még nem tudta felfogni, hogy az alakváltás nem játék, ráadásul nem 5-ös, hanem 8-as.
- Vegyél magadnak házat és vidd a lányodat is. - mondtam kegyetlenül, de nem érdekelt. Egész életemben a szemembe hazudott a nagynéném... Próbált megszólalni, és lehet, hogy mondott is valamit, de én ekkor már az erdőben voltam. Elmentem az egyik nagyobbacska sziklához, leültem a szélére, és utat engedtem a könnyeimnek. Nem sokkal később lépteket hallottam, felnéztem és két farkas állt előttem, de nem ismertem fel őket. Mindkettő lány volt, csak az egyik rozsdabarna volt, míg a másik  ébenfekete. A barna odajött, kíváncsian rám nézett, és hagyta, hogy megsimogassam.
- Becsapott. - mondtam erőtlenül. - Egész életemben hazugságokkal etetett. De én most könyörtelenül kidobtam őt, a lányával együtt. - leültem a földre, a két farkas mellé és csak sírtam, sírtam és sírtam. Elaludhattam, mert arra keltem fel, hogy valaki a nevemet kiáltja. Csak az egyik farkas volt ott, a fekete. És nem messze ott volt egy hosszú, barna hajú, fiatal, olyan 14 év körüli lány.
- Gyertek, itt van. - kiáltotta, és ekkor messzebb feltűnt Lys.
- Te ki vagy? - kérdeztem a lányt.
- Én Sara vagyok és ő a nővérem Emma, arra lettünk figyelmesek, hogy valaki keservesen sír, idejöttünk és megvigasztaltalak. Éreztem rajtad más alakváltók szagát, így megkerestem, honnan jöttél, láttam ott azt a fiút, aki most téged keres, ezért gondoltam, bízhatok benne. Amúgy jobban vagy?
- Igen, köszönöm. Amúgy én Joana vagyok. Van falkátok?
- Nincs. - mondta Emma, aki akkor alakult át emberré.
- Gyertek, csak befogad titeket is a falka. - mondtam, és ekkor megérkezett Lys.
- Joe, jól vagy? Ti kik vagytok? - fordult a két lányhoz.
- Én Sara vagyok, ő a nővérem Emma, alakváltó farkasok vagyunk. A falkánkból csak mi ketten maradtunk életben. Itt találtunk rá Joanra, csak annyit hallottunk, hogy keservesen sír, így idejöttünk, és próbáltam megvigasztalni, majd elaludt.
- Amúgy igen Lys, jól vagyok. És lányok, nagyon hálás vagyok, akimért segítettetek.
- Én Lysander vagyok, Joe barátja. Gyertek velünk. - mondta a párom és elindultunk a házunk felé. A kapuban találkoztunk Galateával, vázoltuk neki a dolgokat és mondta, hogy szerinte Sam be fogja fogadni őket, de beszéljünk vele. Így tehát beszéltünk Sammel, aki befogadta a két lányt. Mivel a testvéreket nem akartam szétválasztani, így kaptak egy szobát a nagy házban. Másnap suli után végre már én is mentem edzeni a többiekkel, de ez az edzés inkább a két lány beszoktatásáról szólt. És Evy meg az anyja tényleg elmentek. Mikor péntek reggel bementem Evelyn szobájába egy levelet találtam. 

"Kedves Joana!

Belátom, igazad volt, megértem, hogy neked ez már túl sok, de ne hidd azt, hogy Evelyn nincs sokkos állapotban még mindig. Viszont hallottam, hogy befogadtatok két lányt, akkor az én lányomat, miért nem fogadtad be? Azt megértettem volna, hogy engem elküldesz, de hogy őt is? Bevallom, ezzel csak azt tanúsítottad felém, hogy te nem az a kedves, segítőkész, mosolygós lány vagy, akit megismertem. De ennek ellenére, ha akarsz majd megtalálsz minket.

Cassydy"

A levelet olvasva eldöntöttem, hogy amint tehetem felkeresem a nagynénémet és elbeszélgetek vele. Engem ilyenekkel ne vádolgasson. Az, hogy ő anyám húga az nem azt jelenti, hogy nekem az összes hülyeségét el kell viselnem.

- Joe gyere már! - mondta Jessy, mikor indultunk volna suliba. - Mi az a kezedben? - odaadtam neki a levelet, elolvasta és úgy láttam, benne is felment a pumpa. - Majd iskola után elmegyünk megkeresni a drágát és elbeszélgetünk vele, így nem beszélhet veled. Tudja, hogy ki vagy te?

- Jess ne húzd fel magad, elég, hogy én kiakadtam, azon, hogy mit engedett meg magának velem szemben ez a nő. Nem kell neked is kiakadnod. De vannak megfelelő kapcsolataim ahhoz, hogy megtaláljam őket. De gyere, menjünk.

Suliban minden eseménytelenül telt, de beszámoltunk a levélről Joshnak, Lysnek és a csapat ott lévő részének. Tanítás után teljesen egyedül elindultam a rendőrségre, ott tudnak segíteni nekem.

- Jó napot, miben segíthetek? - kérdezte egy kedves rendőrnő, mikor beléptem.

- Jó napot. Információkat szeretnék kérni Cassydy és Evelyn Kingről. Most jöttek vissza, vagy inkább be az emberek városából. Evelyn félig ember félig vámpír.

- Joana, mit keresel itt? - kérdezte Bob.

- Jó napot, az unokatestvérem és a nagynéném után érdeklődőm. Úgy tudom számon tartják a "bevándorlókat".

- Ebben Michael (ejtsd: Misel) nem tud neked segíteni, de én igen. Tegnap láttam, amint házat vettek. Miért keresed őket? - kérdezte, megmutattam a levelet, ő is elképedt. - Na induljunk is, Michael, ha valaki keres a város másik felén leszek, az erdő mellett.

- Rendben, sziasztok. - köszönt el a Michael nevű nő.

- Viszlát. - mondtam.

- Joana, kérlek tegezz, csak négy évvel vagyok idősebb.

- Michael te ismersz engem? - na jó... meglepődtem.

- Téged melyik bukott nem ismer? Te leszel a megváltónk, mint az embereknek Jézus. Na viszont tényleg menjetek. - mondta, mi el is indultunk. Autóval mentünk, egész gyorsan odaértünk a házhoz.

- Bob kérem maradjon itt. - mondtam.

- Várj Joana, kérlek tegezz. Az neked is egyszerűbb. - mondta én csak bólintottam és elindultam a ház felé. Nem érdekelt, hogy mi illene és mi nem. Kinyitottam magamnak a kaput én bementem. Csak a bejárati ajtón kopogtam, Cassy nyitott ajtót.

- Minek köszönhetem a látogatást? - kérdezte.

- Cassydy ne szórakozz, tudod miért jöttem. Olyanokat írtál rólam, ami nem igaz. Nem tudod, hogy milyen hatással volt rám anyáék halála, sőt... te semmit nem tudsz rólam. Én ugyanaz a lány maradtam, csak már megválogatom, hogy kiket engedek magam mellé. És aki átver, aki hazudik nekem, az nem méltó arra, hogy a védelmem alá vonjam. De fogadjunk, hogy fogalmad sincs arról, hogy sokkal erősebb vagyok, mint te valaha is leszel...

- Joana nem értelek. Mit jelent, hogy erősebb vagy/leszel nálam?

- Ezt, drága nagynéném. - mondtam és elindultam kifelé, ő utánam jött. Bemutattam pár képességemet. Először is hipnotizáltam, hogy menjen és másszon fára, mikor feloldottam a hipnózist nem értette, mit keres a mamutfenyő tetején. Aztán jött az, hogy egy pici gömbvillámmal ökölnyi lyukat égettem a fenyő törzsébe. Majd benövesztettem azt, fellőttem egy nem elemi tűzgolyót a levegőbe, aztán vízzel eloltottam azt. Majdnem minden képességemet demonstráltam. Cassydy eléggé megijedt tőlem.

- Már érted nénikém? - kérdeztem. Ő hevesen bólogatott. - Na és épp ezért mondtam, hogy hagyjatok békén, lesz egy hatalmas csata, amiben lehet, hogy még én, az egyetlen 23-as szintű lény is meghalok. Ezt akarsz, meghalni? Ha igen akkor segíthetek és akkor nem kell sokat várnod. - mondtam, a szavaim fenyegetően csengtek.És ezzel elértem, amit akartam Cassydy elvette a levelet, fogott egy gyufát, elégette, majd megígérte, hogy ezentúl csak olyat ír, vagy mond, amiről tényleg mindent tud. Hát igen.. azt speciel pont nem tudta, hogy én vagyok az, aki egy közel ötvenfős csapatot/családot tartok össze, hogy én vagyok az, akinek majd gyilkolnia kell. De ez van... Hazamentem, egyenesen fel a szobámba, ahol az ágyon egy kis csomag várt, egy cetlivel. "Kedves Joana! Remélem nem gond, hogy küldök pár dolgot, remélem hasznodra vállnak, illetve szereted őket. Michael" Kibontottam a csomagot, volt benne pár ruha, egy kupac csoki, még néhány édesség, és egy új athame. Úgy döntöttem, hogy holnap bemegyek és megköszönöm. De előtte megfordítottam a cetlit. A hátoldalára is volt írva: "Holnap nem leszek az őrsön, de ezen a címen megtalálsz: Kikerics utca 98." Még nem volt túl késő, így lementem edzeni, a két lány, már rendesen belejött, ők épp a többi farkassal edzettek. Szombat délelőtt Alexával együtt ellátogattam a címre, egy pici, kék színű ház volt. Csöngettem Michael jött ki.

- Szia Joana, hát ő kicsoda? - nézett a mellettem álló kislányra.

- Szia, ő Alexa, nemrég fogadtuk örökbe, az anyukája letette az ajtónk elé, hogy neveljük mi a kislányát. Amúgy csak azért jöttem, hogy megköszönjem a csomagot, a ruhák nagyon jók, pont az ízlésem, az édesség hamar elfog fogyni. És az athame meg tökéletes, honnan tudtad, hogy szeretek athamével harcolni?

- Tegnap kivillant a markolata a csizmád szárából. - válaszolta a lány. Na ezen meglepődtem, de jó válasz volt. Bementünk, és rengeteget beszélgettünk. Már délután háromvolt, mire észbe kaptam, hogy haza kéne menni.

21. rész: Jessy/Lilith felbukkan

Közben hívtak szakképzett gyógyítót, így elvitték Jessyt, Josh vele ment autóval én és Galatea Jessy motorján mentünk. Galatea vezetett, mert én nem voltam olyan állapotban, féltem. Nem tudtam elképzelni, hogy meghal a kishúgom. Mi lett volna, ha reggel jövök iskolába? Most nem feküdne a betegszállítóban, és nem a kórházba vinnék, szúrt sebbel és hatalmas vérveszteséggel, az én hibám lesz, ha meghal. De ha ő meghal, akkor mihez fogok kezdeni? A merengésemből az rángatott ki, hogy megérkeztünk. Épp előttünk futott be a betegszállító, így láttam, amint kiveszik onnan a hordágyon fekvő húgomat. Az ápolók és nővérek után mi is bementünk, az a gyógyító, aki Jesst fogja kezelni, az egy régi ismerősünk, anya munkatársa és egyik legjobb barátnője volt. Így alapból bíztam Cloe-ban. Egy ideig nem engedtek be minket a szobába, de olyan húsz perc múlva Cloe kijött.

- Na mi a helyzet, hogy van? - kérdeztem, a szemem könnyes volt.

- Nyugodj meg, rendbe fog jönni. Jó, hogy azonnal szóltak neked és te odasiettél. Az alapvető dolgokat megcsináltad, ezzel biztosítva, hogy ne legyen komoly baj, amíg ide nem hozzuk. Szép munka volt, ügyes vagy. - mondta mosolyogva.

- Köszönöm. De biztos, nem lesz baj?

- Ne aggódj, meg fog gyógyulni, Holnap már hazaengedjük, de még pihennie kell majd, úgy egy hétig. Nem erőltetheti meg magát, nem lépcsőzhet. Tudom, hogy gondját fogod viselni. Adok igazolást neked és neki is mára, ő kap jövőhétre is, mellette maradsz?

- Igen, jó lenne, ha adnál igazolást. Bár ezen a héten is csak egy napot voltam suliban...

- Mi történt?

- Rám vigyázott. - mondta Galatea. - Volt egy kisebb baleset.

- De most már jól vagy? - kérdezte Cloe, mire Galatea csak bólintott.

- Amúgy Cloe, bemehetünk Jessyhez? - kérdeztem. A nő csak bólintott. Bementünk, Jess még aludt, pihennie kell. Leültem az ágya mellé, megfogtam a kezét és imádkoztam, hogy az Úr gyógyítsa meg és, hogy fogadja vissza a bukottakat. Még imádkoztam, mikor valaki megérintette a vállamat, felnéztem és egy furcsa ezüst hajú, cicafüles lánnyal találtam szemben magam.
- Megzavartalak? - kérdezte, a hangja kellemes volt, de éreztem benne valamilyen élt, mintha megvetné azt, hogy Istenhez fordulok.
- Igen, de nem gond. Vagyis, ha adsz még fél percet akkor azonnal tudok veled is foglalkozni. - mondtam, ő csak bólintott. Befejeztem az imámat, majd a lány felé fordultam. - Mit segíthetek?
- A testvéred?
- Igen, de várjunk. Hogy jutottál be ide? Csak rokonok és barátok jöhetnek.
- Tudom, de azt is, hogy ki bántotta a testvéredet.
- Beszéljünk kint. Galatea, ha Jessy keresne kint leszek az udvaron.
- Oké. - mondta Galatea és az ismeretlen lánnyal elindultunk kifelé. Mikor kiértünk ő szólalt meg először.
- Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Lilith vagyok.
- Az a Lilith? Az első démonkirálynő? - kérdeztem elképedve. Nem hittem volna, hogy szemtől szembe fogok találkozni Lilith-tel. Csak bólintott, jelezvén, hogy én is mutatkozzam be. - Én Joana Black vagyok. A lány, akiért imádkoztam a fogadott húgom, Jessyca White. És honnan ismered Castielt?
- Áh, hogy így hívják azt a vörös lidércet, akinek rengeteg vér tapad az kezéhez. - mondta, én csak  bólintottam. - Egyszer találkoztunk az erdőben, meg akart ölni. Nem ismert fel, de látta, hogy veszélyes vagyok rá. Pedig ő olyan kis gyenge... Csak egy egyszerű 15-ős hipnotizőr és álomrabló.
- Ezt te így meg tudod állapítani? - teljesen elképedtem.
- Igen, te elemidomár, telepata, elektroőr, hipnotizőr vagy, tudsz repülni, mármint a szárnyaid nélkül és ezen kívül van még pár képességed, amik még nem törtek fel. De azokat nem tudom meghatározni.
- Látom, hinokened (tűzkard) van. Ezek alapján te a nem elemi tüzeket irányítod, ugye? - csak bólintott. Tudtam, hogy telepata, hipnotizőr. Ezek a legendákban nem voltak benne, de éreztem.
- Felejtsük el a bájcsevejt. - hirtelen megváltozott a hangulata, s ez egy picit megrémített. - Nem fogok segíteni megölni a gyilkost, de neki sem segítek ellened. Nem fogok megölni senkit, de nem is gyógyítok. Pártatlan maradok, tehát, ha segítség kell, hozzám ne gyere. Amúgy még lehetnénk jó barátnők is. Amúgy ha tudni akarod, erősebb vagy, mint egy egyszerű húszas. A te erőd olyan huszonhármas. - hirtelen megint változott a hangulata.
- Rendben, köszönöm. Viszont, ha megbocsátasz vissza kell mennem a húgomhoz. - nem tudtam elindulni, mert megjelent Lys.
- Sziasztok. Joe, bemutatnál a barátnődnek? - kérdezte a barátom.
- Lys, ő itt Lilith. Lilith, ő a barátom Lysander.
- Várjunk, te az a Lilith vagy? A démonok első királynője? - a párom teljesen elámult. A lány csak bólintott, majd se szó se beszél, elment.
- Gyere, menjünk fel Jessyhez. - mondtam. Mikor felértünk Jessy épp akkor kelt fel.
- Hogy vagy húgi? - léptem oda az ágyához és adtam egy puszit a homlokára.
- Fáj, de egész tűrhetően. Cloe azt mondta, holnap hazamehetek.
- Az jó, egész jövőhétre adott mindkettőnknek igazolás, sőt, mára is. Tehát vigyázhatok rád.
- De akkor lemaradsz az anyaggal. - kötekedett Jessy, de egy pillantással elhallgattattam.
- Mintha világ életemben jó tanuló lettem volna... - Jessy innentől nem vitatkozott. Még jó két órát voltunk bent nála, aztán hazamentünk, de nem tudtam aludni. Másnap délelőtt mentünk érte. Mivel nem motorozhat, így kocsival hoztuk haza. Lefektettem a kanapéra és ott volt egész nap. A nap eseménytelenül telt, végig csak mellette ültem, és vigyáztam rá. Alig ettem, nem mentem sehova, csak figyeltem, és mindent megcsináltam, amit kért. De nem érdekelt, se az, hogy álmos vagyok, se az, hogy éhes. Az volt a legfontosabb, hogy vigyázzak a testvéremre.
- Joana, gyere, sétálj egy picit, addig Rose vigyáz rá. - mondta Alice kedden, de nem mozdultam. Az én hibám volt, hogy Jessy megsérült és emiatt nekem kell vigyáznom rá, segítenem neki. Éjszakánként nem tudtam aludni, csak sírtam és sírtam. Már lassan egy hete nem aludtam egy percet sem.
- Itt alszom, veled. - jelentette ki pénteken Lys, mikor már rosszabb voltam, mint egy élőhalott. Belementem, már kellett a pihenés, este zuhanyzás után, mikor bementem a szobámba, Lys az ágyon várt, léptem volna, de kibicsaklott a bokám, elestem, aztán minden elsötétült. Valószínűleg elájultam a kimerültségtől.

*Lys szemszöge*

Pizsamában bejött a szobába, én már vártam. Aztán egyszer csak megbotlott, elesett, elájult. Az, hogy több, mint egy hete alig aludt összesen két-három órát már teljesen kimerítette. Gyorsan felálltam, ölbe vettem, és lefektettem az ágyára, befeküdtem mellé, átöleltem és végül én is elaludtam.

*Joe szemszöge*

Másnap, szombaton délkörül keltem. Lys ott feküdt mellettem, de ébren volt.

- Jó reggelt. - köszönt. - Sikerült pihenned?

- Igen, elájultam?

- Igen, beraktalak az ágyadba és utána meg se nyikkantál, csak csendesen szuszogtál egész éjjel.

- Az jó. - mondtam. Fordultam egyet, belefúrtam a homlokomat Lys mellkasába és újra elaludtam.

20. rész: A seb, mely nem gyógyul.

Már három nap telt el, de Galatea sebe nem gyógyul, nem tud lábra állni és a seb, csak fertőződik. Ma vasárnap van. Reggel bementem Galatea szobájába, hogy megnézzem, hogy van.

- Galatea ébredj! - próbáltam felkelteni, mert össze-vissza forgolódott, valószínűleg rosszat álmodott.

- Menj innen! - nem tudom, hogy ezt kinek mondta, de muszáj felkeltenem. hozzáértem a vállához és egyszerre két dolog történt: 1: megéreztem, hogy a lány tűzforró. 2: a bal vállához értem hozzá, jobb kezével azonnal megragadta a csuklómat és átdobott az ágy túloldalára. Hatalmasat estem.

- Valaki segítsen! - kiabáltam, hátha valaki meghallja. És sikerrel jártam, bejött Emy, Jessy és Alice.

- Mi a baj? - kérdezte a húgom.

- Jessy te hozz gyógynövényeket, magas láza van és a sebe egyre rondább, ráadásul kénes szaga van a sebnek. Emy, Alice ti meg ki tudnátok szabadítani a szorításából? Próbáltam felkelteni, de csak elkapta a kezem és átrántott a túloldalra. - Jessy elment, a másik két lány meg segített kiszedni a fájó kezemet az alvó lány erős szorításából. Majd nagy nehezen felébresztettük, és addigra Jessy visszaért a kellő növényekkel. Mindent előkészített, Galatea lábát lekezeltem és megitattam vele egy erős főzetet, amitől talán jobban lesz. A csuklómon véraláfutás lett ott, ahol Galatea olyan erősen megszorította.

- Mi történt a kezeddel? - kérdezte a lány, mikor felébredt és meglátta.

- Ezek szerint nem emlékszel?

- Mire kéne?

- Jöttem felébreszteni téged, valószínűleg rosszat álmodtál, vagy nem tudom. Azt mondtad, hogy menjek el, megfogtam a válladat, hogy felkeltselek, éreztem, hogy magas lázad van. Megragadtad a csuklómat és átrántottál az ágy túloldalára. Te szorítottad ilyen erősen a kezemet. Emyvel és Alice-szel alig tudtuk lefeszíteni az ujjaidat a csuklómról.

- Joana, úgy sajnálom, nem voltam magamnál.

- Tudom, nincs semmi baj. Lábra tudsz állni? - kérdeztem, mire Galatea megrázta a fejét. Ettől tartottam. - Lányok kérlek segítsetek neki lemenni a nappaliba, nekem el kell mennem.

- Hova mész? - kérdezte Emyly, mikor indultam az ajtó felé.

- Megkeresem azt, aki miatt ilyen Galatea lába.

- Ne tedd! Meg fognak ölni, te nem hozzájuk tartozol, és valószínű, hogy Castiel is ott lesz.

- Galatea, nem érdekel, hogy mit csinálnak velem, de te fontosabb vagy. Beszélek Willel és a gyilkssal is, ha ott lesz.

- Nem mehetsz egyedül. Veled tartok. - mondta egyszerre Emy és Jessy.

- Gyertek, de Jessy ugye tudod, hogy repülni fogunk?

- Nem érdekel, hívjuk Lyst és Alexyt is, kelleni fog az erősítés, sőt, hívom Samet is, én majd vele megyek.

- Oké, akkor szóljatok a többieknek, én megyek készülni. Azt ajánlom, hogy tartalék fegyvert is hozzatok. - felmentem a szobámba, felvettem egy passzos, fekete bőrnadrágot, egy vörös pólót és a fekete bőrdzsekimet. a térdig érő fűzős, magassarkú csizmámat vettem fel, s a szárába beledugtam a két athamémat. Az övembe két tőrt akasztottam és a hátamra felvettem a kardomat. Mire lementem már mind ott voltak harckészültségben. 
- Joana, gyere egy kicsit. - szólt Galatea.
- Igen?
- Vigyétek magatokkal Dajant vagy Aront, ők tudni fogják, hova kell menni.
- Oké, köszi. Aron. - szóltam a fiúnak.
- Igen?
- Gyere velünk.
- Hova megyünk?
- A régi falkátokhoz. Beszélnem kell Willel, ott lesz Castiel is. Jessy kérlek pakold tele az egyik táskát kötszerrel és gyógynövényekkel.
- Oké. - Jessy öt perc múlva felszerelve jött oda hozzánk. Kimentünk a házból, Jessy felült Sam hátára.

Elindultunk, végig követtem Aront két óra alatt odaértünk. Aron átalakult, de Sam nem.

- Hol találom az alfát? - kérdeztem az egyik nagyjából velem egyidős lányt.

- Gyertek velem. - mondta és elindult. Pár perc séta után megtaláltuk Willt, épp Castiellel beszélt.

- Mi a frászt kerestek itt? - kérdezte.

- Téged. - mondtam, s villantottam a hófehér és tűhegyes szemfogaimat. - Mi a frászt csináltál Galatea lábával? A seb el van fertőződve, Galatea lázas, reggel próbáltam felkelteni, de majdnem eltörte a kezemet. A seb kénszagot áraszt, milyen méreg került bele?

- Castiel! Azt mondtad, hogy nem lesz baja, csak meg fog változni, majd visszajön hozzám.

- Ó hogy rohadnátok meg mindketten! - mondta Emy. - Will te mi a francért nem tudod elfogadni, hogy soha a büdös életben nem fog visszajönni hozzád? És te Castiel, miért akarsz megölni egy ártatlan farkaslányt? Will nem tudom, hogy mi történt, hogy miért jött el innen Galatea, de azt igen, hogy akkor pláne nem fog visszajönni, ha egy gyilkossal szövetkezel. Térj észhez és mondd el, hogy mit tudunk tenni, hogy Galatea túlélje. Ez gondolom egy olyan szer, amivel tudjátok befolyásolni, ha megtörik. De Galatea elméje erősebb, mint az alantas szeretek, mivel a szer nem tud az elméjére hatni, így meg fog halni, ha nem adsz ellenszert. Mi tényleg békével jöttünk, csak a barátunkat akarjuk megmenteni.

- Én nem tudom, mit adott Castiel. De ha tudom, hogy Galatea belehalhat akkor nem megyek bele. - mondta Will.

- Ha békével jöttetek, akkor, miért van Joanánál két athame, két tőr és a nagy kardja, nálad Emyly szintén két athame még két tőr és még a többieket is sorolhatnám?

- Mert már ismerünk eléggé ahhoz, hogy tudjuk, hogyha nem hozunk elég fegyvert, akkor, ha ilyen kevesen vagyunk nincs sok esélyünk ellened. - mondta Lys.

- Ez hízelgő... - mondta Castiel, de nem tudta folytatni, mert félbeszakítottam

- Elég a bájcsevejből! Nem ezért jöttünk Castiel, ne rabold az időnket. Will, ha nem akarod, hogy Galatea meghaljon segíts. Castiel, mond meg, hogy mi jutott Galatea vérébe, hogy megcsinálhassam az ellenszert. Ha még egy ember meghal miattad, akkor a saját kezeimmel öllek meg.

- Itt az ellenszer. - mondta legnagyobb meglepetésemre Castiel helyett Will és odaadott egy üvegcsét. - Juttassátok a vérébe.

- Köszönjük. - mondtam. Aron visszaváltozott, és elindultunk haza. - Itt az ellenszer. - mondtam Galateának, mikor hazaértünk. - De ennek a véráramodba kell jutnia.

- Rendben. - mondta.

- Tessék. - mondta Carlise és a kezembe adott egy injekciós tűt, azzal beadtam Galateának az ellenszert. A lány eleinte rosszabbul volt, egész éjjel ott ültem mellette és hideg vizes borogatással csillapítottam a lázát. Egy árva percet nem aludtam. Reggelre picit jobban lett, de szóltam Jessynek, hogy szóljon az ofőnknek, hogy nem megyek be iskolába, majd igazolom a hiányzást. Reggel Rose lehozta Alexát, aki nem értette, hogy mi baja van Galateának. Elmagyaráztam, hogy beteg és pihenésre van szüksége. A kislány végig ott ült a farkaslány mellett, így már ketten vigyáztunk rá, egész nap. Kedden Galatea már lábra tudott állni, de még mellette maradtam, mert továbbra is gyenge volt. A lábán a seb, még mindig nem gyógyult be, de már nem volt elfertőződve.

- Ma már menj iskolába. - mondta szerda reggel, de én csak a fejemet ráztam.

- Nem foglak így itt hagyni. - mondtam, s ezzel én lezártnak tekintettem a témát, de ő továbbra is próbált meggyőzni. Csak az  baj, hogy nem jött össze neki, így hát beletörődött, hogy mellette maradok. Tehát szerdán se mentem suliba és ez volt már a harmadik átvirrasztott éjszakám, de még bevállaltam. Viszont Galatea csütörtökre rendbe jött, a lábán is begyógyult a seb, tehát mentem iskolába. Az első óra osztályfőnöki volt.

- Jó reggelt gyerekek! - köszönt vidáman a Tanárnő. - Joana itt van?

- Igen tanárnő, itt vagyok. - mondtam, és nagy nehezen felálltam a padból. Elindultam, hogy kiviszem az igazolásomat, de megbotlottam és elestem.

- Joana, jól vagy? Amúgy mi volt a baj, miért nem voltál három napig?

- Beteg voltam tanárnő. - mondtam, mikor sikerült feltápászkodnom a földről. Odaadtam az igazolást.

- Úgy tűnik még most se sikerült meggyógyulnod. - láttam, hogy a tanárnő aggódik értem.

- De, jól vagyok. - bizonygattam, mikor visszamentem a helyemre. Órán majdnem elaludtam. De a többin se teljesítettem jobban... aztán hazamentem, lehúztam egy pohár vért és ruhástul bedőltem az ágyamba. Legközelebb, csak másnap reggel keltem fel, akkor is csak arra, hogy valaki rám öntött egy pohár hideg vizet.

- Mi-mi-mi van?

- Az, drága nővérem, hogy van kerek húsz percünk beérni az iskolába, de te nem akartál felkelni. - mondta Jessy

- Miért nem hagytál aludni? Álmos vagyok!

- Azért, mert ha nem tudnád ma írunk témazárót gyógynövényismeretből.

- Azért jó lett volna, ha szólsz, hogy írni fogunk. Tudod én az elmúlt héten egyszer voltam suliban, és tegnap nem volt gyógynövényismeret...

- Jó bocsi, de nem kéne lecseszned, és másszál már ki abból a nyamvadt ágyból!

- Békén hagynál?

- Lányok, mi a hangzavar tárgya? - jött be Galatea, az ölében Alexával.

- Aludni akarok, de nem hagy, és amúgy se szólt, hogy ma témazárót írunk. - mondtam a kelleténél sértődöttebben.

- Lecseszett, amiért elfelejtettem szólni neki a témazáróról. - mondta Jessy.

- Na jó lányok, ebből elég! Jessy te menj iskolába, mert elkésel. Joana te meg aludj, majd igazolom a napodat és így fogsz tudni készülni a dolgozatra.

- Köszönöm. Jessy tényleg siess. Én majd megírom hétfőn a dogát. Mondd meg ofőnknek, hogy még mindig beteg vagyok. És bocsi, amiért lecsesztelek, de valld be, mindketten túlreagáltuk a dolgot.

- Igen. Na pihend ki magad, majd talizunk. Szia Joe. - mondta, megölelt és kiment a szobából. Nemsokkal később hallottam, ahogy felbőgeti a motorját és elhajt.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Galatea.

- Igen, csak mindjárt elalszom. De te jól vagy? - kérdeztem.

- Igen, de aludj. - mondta, majd kiment a szobámból. Befeküdtem az ágyamba, de nem jött álom a szemere, csak forgolódtam. Majd jó idő elteltével kimásztam az ágyamból és lementem a nappaliba.

- Mi a baj Joana, nem úgy volt, hogy alszol? - kérdezte Galatea, aki épp figyelte a két játszó gyereket.

- Nem tudok aludni, valami nagyon aggaszt.

- Mi az?

- Nem tudom, de érzem, hogy valami baj lesz. - amint kimondtam megcsörrent a telefonom, felrohantam érte a szobámba, Alice volt az. - Igen? Mi a baj?

- Gyere be a suliba, Jessy megsérült, Castiel.

- Tíz perc és ott vagyok. - letettem a telefont. Felkaptam egy lila pólót, egy farmert, a fűzős csizmámat és a bőrdzsekimet. Minden fegyveremet elraktam a helyére. Lerohantam a lépcsőn.

- Mi a baj?

- Beigazolódott a gyanúm, Jessy megsérült. - mondtam, miközben a konyhában pakoltam össze egy kupac gyógynövényt, ha hiányzik valami, majd elküldök valakit az üvegházba.

- Veled megyek.

- De ugye tudod, hogy repülni fogunk?

- Nem érdekel.

Galatea felkapta a kabátját és a csizmáját, felszólt Esmének, hogy figyeljen a két gyerekre és elindultunk. Nem messze a sulitól láttam azt a rendőrt, aki a múltkor megállított, felnézett és köszönésképp intett. Visszaintettem és siettünk tovább a suliba. Megérkeztünk, Lys várt az udvaron.

- Gyertek. - mondta és elkezdett befelé futni. Beértünk az aulába, Jessy a földön feküdt, körülötte rengeteg diák és tanár volt.

- Utat kérek! - ordítottam. - Menjetek arrébb. - megnyílt egy folyosó, amin odajutottam a húgom mellé, Castiel hasba szúrta. A seb erősen vérzett, lekezeltem. - Túl sok vért vesztett, valaki hívja vérbankot, MOST! - nos igen... a tanárok semmit nem tudnak/akarnak/mernek tenni. Én irányítok.

19. rész: Castiel újra felbukkan, avagy jön Will.

A téli szünet óta már eltelt egy hét. Ma már szerda van, reggel Alexa keltett, azonnal mentem le vele a konyhába. Az elmúlt héten Alexa megtanulta kimondani azt, hogy mama. Nagyjából mindenkit mamának szólít, aki törődik vele. De azt még nem döntötte el, hogy ki lesz a papa.

- Szia Galatea. - köszöntem a lánynak, aki már adta oda az első cumisüveget Alexának és nekem a reggeli kávémat. - Köszönöm.

- Amúgy nekem is jó reggelt. Jól aludtál? - kérdezte kedvesen a lány. Múlt hétfő óta szorosabb lett a kapcsolatunk.

- Csak a szokásosan. - mondtam és lehajtottam a kávém maradékát, és ezzel egy időben a farkaslány kicserélte a karomban lévő kislány kezében lévő cumisüveget. Ekkor lejött a kishúgom is, karöltve a párjával. Nem kéne engednem, hogy hét közben egymásnál aludjanak, a húgom megint úgy néz ki, mint egy zombi. Nekem bezzeg van annyi eszem, hogy Lyzzel csak hétvégén alszunk egymásnál. Tudnám, hogy Jessy hogy fog tudni ma közelharcon teljesíteni. Csoda lesz, ha nem esik hasra a saját lábában.

- Jó reggelt, sziasztok. - köszöntem a húgoméknak.

- Sziasztok. - köszönt Sam.

- Hogy vagy? - jött oda Jessy Alexához.

- Mami. - mondta a kislány, és nyújtotta két pici kezecskéjét a vámpírlány felé. Odaadtam a mosolygó gyerkőcöt Jessynek én meg addig Galateával együtt reggelit csináltam. Majd jött Rose és a többiek is, és az albínó farkaslánnyal mindannyiuk kezébe adtunk egy-egy kávésbögrét. Reggeli után, amire már a párom, Lys is ideért, felmentem a szobámba átöltözni. Ma nem vittem túlzásba a felöltözést, januárhoz képest egész meleg volt. Így csak egy éjkék pólót vettem fel fekete szoknyával. Ahhoz az éjkék fűzős bakancsomat és a fekete dzsekimet. Mikor lementem elbúcsúztam Alexától, majd Lyssel indultunk suliba, a drágám motorral jött. Így kicsit gyorsabban beértünk, mint a többiek. Amint beléptünk az épületbe Kim futott oda, elég zaklatott volt.

- Csajszi, mi történt? - kérdeztem.

- A vörös ördög. - mondta, s ekkor megláttam Castielt, aki nem tudom, mit csinált, de vámpírfogakat villantott rám. Az én szemfogaim is megnőttek, Kimet magam mögé taszítottam.

- Hagyd őt békén. - mondtam Castielnek, s elővettem a két athamémat.

- Áh Castiel, minek köszönhetjük a látogatást? - állt oda mellém szintén támadó pozícióban Emyly, de arcára szenvtelen mosoly ült ki.

- Miért, baj, ha néha benézek a sulimba? - feleselt a lidérc.

- Az ha nem látnád a reakciónkat. - jött oda Rose is.

- Hagyd békén Kimet. - mondta Armin. - már mindenki megérkezett a csapatunkból és beálltunk Kim elé, hogy megvédjük őt.

- Mi lesz, ha nem? Még úgyis gyengék vagytok.

- Tényleg? - kérdeztem és ekkor szárnyaim nélkül felemelkedtem, és elkezdtem izzani, bár már tudtam irányítani a képességeimet, így nem csináltam galibát. Castiel kicsit tényleg megijedt, pedig ez még semmi. - Most még nem foglak bántani, tehát tűnj el, mielőtt meggondolom magam. - sziszegtem fenyegetően, de a gyilkos nem mozdult, így hát eltettem a fegyvereimet és csináltam két picike gömbvillámot épp csak akkorák, hogy egy igazán erős vámpírnak is megállítja a szívét, már akkor is, ha csak egy hajszálához ér hozzá. Hát igen, sokak szerint félelmetes erő lakozik bennem, de én úgy vélem, hogy csak el kellett sajátítanom. De Castiel még mindig nem mozdult, sőt... megpróbált hipnotizálni, de itt az volt a bökkenő, hogy én jobb hipnotizőr vagyok, mint ő, így rávettem, hogy szépen fogja magát és menjen vissza oda ahonnan jött. A fiú fogta magát, kisétált, felült a motorjára és elhajtott, reméltem aznap nem látom többet.

- Ügyes. - gratuláltak a többiek.

- Köszi, de nem nagy ügy. - mondtam, s elmosolyodtam. Mivel csöngettek így mennünk kellett órára, az első gyógynövény ismeret volt. Megint a kertészetben. A feladat az volt, hogy mindenki keverjen össze egy erős mérget, ami minden élőlényt megöl, amivel érintkezik. Én lettem elsőként kész. A tanár beledobott a főzetembe egy falevelet, ami azonnal elporladt, majd jött egy madártoll, az se maradt egyben. A tanárnő mindent kipróbált, ami él és mozog, a giliszta pusztult el a leggyorsabban. Megkaptam a jól megérdemelt ötösömet. Jessy annyira fáradt volt, hogy összekeverte a macskamentát a borsmentával és így a mérge az semmit sem ért. Gyógynövény ismeret után közelharc jött, Jessy Majával volt párban, és a drága húgom elesett a saját lábában. Én mondtam, hogy inkább aludni kéne... De az ő dolga, nekem nincs beleszólásom, hogy mit csinál, nem vagyok az anyja. Az én párom a tanárnő volt, bár most nem a rendes, nagy fegyveremmel harcoltam, hanem az athamékkal, sikerült rendese megizzasztanom, a fiatal, sportos khajit tanárnőt. Pedig ő tőrökkel harcolt, de úgy tűnik, jót tett nekem a nagy kardom, sokkal fürgébb lettem, emellett sokkal jobb a koordinációm. Végül, bár tényleg nehezen bírt velem a tanárnő, de mégis én vesztettem. Hát igen, a tanárnő pár évvel tapasztaltabb, mint én, hisz én még csak szeptember óta edzem napi szinten, és akkor is több különböző fegyverrel, sőt, van, hogy csak az erőmet hozom felszínre. A harmadik óra kémia volt, majd' bealudtam, hisz végig nem csináltunk semmit, csak a tanár mutatott valami filmet, amiben valami kísérletet akartak bemutatni. Kémia után még egy közelharc volt, azon Lyssel edzettem, de akkor már a saját, nagy fegyveremet használtam. Aztán volt még egy matek, amit Rosaval, Kimmel, Ninával és Emyvel végig leveleztünk. Matek után még volt egy irodalom és mehettünk haza. Irodalmon mi mást vettünk volna, mint a Drakulát. Borzalmas egy könyv... Kikészít, hogy a vámpírokat, könyörtelen, abszolút vérszomjas lényeknek ábrázolja az író, aki amúgy egy sima, egyszerű ember volt. És mi az, hogy pont Romániából származnak a vámpírok? Ez ökörség! Mondjuk a tanár úr is megmondta, hogy csak az ostoba emberek hiszik el, amit ez a könyv ír, de mindegy. Óra után indultunk volna haza, ám ekkor megint belebotlottam Castielbe, de itt a bökkenő az az, hogy most szó szerint...
- Te meg mi a kénköves poklot keresel te itt? Nem azt mondtam, hogy ne is lássalak? - kérdeztem a vörös ördögtől, aki persze azonnal villantotta tűhegyes szemfogait. Mind támadó pozíciót vettünk fel.
- Takarodj innét. - sziszegte a kishúgom.
- Miért? Mit csináltok ha nem? - kérdezte a gyilkos, én válaszképp csak megvillantottam a fogaimat és fogtam egy cuki, de elég nagy gömbvillámot. De támadás helyett, inkább elhúztuk a csíkot, nem akartam, hogy balhé legyen. Otthon ebédeltünk, majd egy picit beszélgettünk. Olyan öt óra fele mikor indultunk volna edzeni egyszer csak feltűnt egy fehér hajú srác. Azonnal felismertem: Will.
- Mit keresel itt? - sziszegte Galatea.
- Téged. - mondta a srác. - Gyere velem, azóta többen is meghaltak. - láttam, hogy hazudik, Galatea se dőlt be neki, de Dajan és Aron majdnem elhitte, de megragadtam a két fiú karját.
- Tényleg? Mutasd a sírjaikat és akkor elhiszem. - még soha nem hallottam a farkaslányt így beszélni.
- Vagy vele mész, vagy én rángatlak oda a hajadnál fogva. - hallottam Castiel hangját a fák közül.
- Te mi a frászt keresel itt? Will te szövetkeztél a gyilkossal? - nem tudtam csendben maradni...
- Bajod van? - kérdezte a vörös gyilkos.
- Van. - mondta helyettem Galatea. - Mégpedig az, hogy itt szívjátok előlünk a levegőt... 
- Oh, pedig még virágot is akartam hozni. - mondta Will.
- Legalább az alantas szagodat is elnyomta volna. - Galatea színpadiasan befogta az orrát, s Will megszagolta magát.
- Nem is vagyok büdös. - értetlenkedett a srác.
- Istenem, hogy lehet valaki ennyi ésszel szabadlábon!
- Neked csak Will, és tudtommal senkit nem csuknak le csak azért, mert egy igazi zseni.
- Nem zseni, agyrém, ja bocs. Inkább csak rém, az agy túl magasztos hozzád.
- Magasztos? Mi óta használsz te ilyen flancos szavakat?
- Amióta nem vagy a közelemben. Tudod a férgek közelsége árt az ékesszólásnak... - mondta Galatea.
- Te és az ékesszólás világéletedben két külön dolog voltatok.
- Nem voltunk két külön dolog, csak te olyan süket vagy, hogy azt se hallod, ha húsz centiről ordítok a füledbe.
- Azt hittem, hogy az etikettben elő van írva, hogy a hölgyek nem kiabálhatnak.
- Már az is meghökkentő, hogy a szót ismered. Tudod egyáltalán, mit jelent?
- Idegesítő kis csitri. - Will kezdett kijönni a sodrából...
- Nem! Az etikett alapvetően a kézhez kapott elvárások összessége, amit az ember nem interiorizál, hanem elfogadva követ. - mondta Galatea.
- Eddig semmi újat nem mutattál, csak a szájkaratéban jeleskedsz, vagy mást is fel tudsz mutatni? - ekkor Galatea hirtelen átalakult, elkapta a még emberalakban lévő Will kezét és a földhöz vágta. A fiú felpattant, átalakult és elkapta a lány lábát, de a farkaslány megfordult és karmos mancsával képen törölte az alfát, ezzel mély sebet hagyva annak szőrös, vastag bőrű pofáján. Will nyüszítve megadta magát és elmenekült.
- Te is menj utána. - mondtam Castielnek, aki végig elképedve nézte az eseményeket.
- Inkább nem. - jött egyre közelebb hozzám. Mire észbe kaptam már túl közel volt ahhoz, hogy megvédjem magam. Galatea ráugrott a fiúra, feldöntve azt, így a fiút erős indákkal meg tudtam kötözni, megfogtam egy indát és elvonszoltam
- Köszönöm Galatea. - mondtam hátra fordulva. A lány a földön ült és fájlalta azt a lábát, melyet Will olyan erősen megharapott. Castielt arrébb húztam, majd ott hagytam. Próbált szólni, hogy miért hagyom ott, de csak azt érte el, hogy egy másik indával letapasztottam a száját, hogy ne hangoskodjon. Rose kihozta Alexát. Az edzés eseménytelenül telt. Edzés után bekötöztem Galatea lábát, mert ahhoz képest elég lassan gyógyult, de nem engedte, hogy gyógyfüveket használjak. Aznap szerencsére Castiel már nem bukkant fel többször. Este Lyssel békésen mehettünk aludni. Tudom azt mondtam, hogy hét közben nem szoktunk Lyssel egymásnál aludni, de most ez kivételes, mert Castiel felbukkanása eléggé felzaklatott, így kellett egy kis béke, s mindig megnyugodtam, ha a párom mellett alhattam.

18. rész: Újra az iskolában/feltörnek az emlékek.

A január elseje elég érdekesen telt. Mikor Lyzzel végre felébredtünk, olyan délután három fele, játszottam picit Alexával, majd Arminnal edzettem. Aztán a másodika is eseménytelenül telt, és mivel másodika még csak péntek van, így van két napom pihenni és a többiekkel szórakozni. Negyedikén az egész napot az én kis Alexámmal töltöttem, nem tudom, hogy fogom túlélni nélküle az iskolapadban. Ötödikén, hétfőn reggel kedvtelenül keltem fel. Felöltöztem, mivel még mindig magas volt a hó, így nem kellett komolyabb motoros cucc, mert tudtam, hogy kocsival fogunk menni. Miután összefogtam a hajamat, ami az elmúlt fél évben már annyit nőtt, hogy majdnem a térdemig ér. Felvettem az első piros felsőt, ami a kezem ügyébe akadt, meg az egyik fekete farmeromat. Lementem a konyhába. Galatea már ott volt, megmelegítette a tejet Alexának, de Rose még sehol nem volt. Felmentem, bekopogtam, Alexa felsírt, benyitottam, Rose még csendesen aludt.

- Rose, kelj fel, sír a kicsi. - mondtam.

- Hagyjál. - mondta Rose és ellökte a kezemet. De még hozzá tudtam érni a homlokához, lázas volt. Levittem a kislányt a konyhába, összeszedtem pár gyógyfüvet és visszamentem a beteg lányhoz.

- Ezt idd meg. - adtam a kezébe a lázcsillapító főzetet. - Jobb? - kérdeztem, mikor megitta, csak bólintott. - Aludj csak, majd beszólok az osztályfőnöködnek, hogy lebetegedtél. - mondtam és kimentem a szobából. Mivel nem voltam éhes, így fogtam egy termoszt, majd meg se várva a többiket besétáltam a suliba. Még így is volt több, mint két órám indulásig. Így szépen lassan, csendben, gondolkodva sétáltam a suli felé. Út közben dobtam egy sms-t Lyznek és Joshnak, hogy ne keressenek, gyalog megyek suliba. Mivel az út csak kocsival fél óra, így sétálva legalább a duplája, de lehet, hogy tovább tart. Sőt, lehet, hogy ellógom a napot és átsétálok/repülök az emberek városába, mint két éve. De aztán a lábam másfelé sodort. Hirtelen azt vettem észre, hogy a régi házunk felé sétáltam. Bementem, körbenéztem, s elárasztottak az emlékek. Csak leroskadtam a földre és keservesen sírtam. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak azt vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, valaki engem nézett az ajtóból. Óvatosan előhúztam a csizmám szárából az egyik athamémat és óvatosan felálltam. Lassan megfordultam és Galateával találtam szemben magam, eldobtam a fegyvert és a nyakába borultam.

- Csssss. Nem lesz semmi baj, ne sírj Joana. - mondta Galatea és elkezdte simogatni a hátamat. - Tudom, hogy fáj. Most elmesélem az én történetemet. - mondta a fehér hajú farkaslány, mire ránéztem. A hangja végtelenül szomorúan csengett.

- Hallgatlak. - mondtam és leültem a lánnyal szemben a földre törökülésben. Ő követte a példámat.

- Valaha, egészen pontosan öt évvel ezelőtt, volt egy bátyám, ő volt az akkori falkám alfája. De egy másik falka megtámadott minket, és a bátyám a harc közben meghalt. - itt megállt, és valamelyik zsebéből előhalászott egy képet. - Ő a bátyám, Jeff. - mondta és mutatta képet.

- Ő az új alfa Will. - miközben ezt mondta már vette elő a következő képet.

- És ezt a képet Dajan adta oda, mikor rám találtak, ez én vagyok, menekülés közben.

- mikor eltette képeket, folytatta a mesélést. - Az új alfáról kiderült, hogy bátyám ellen szövetkezett a másik falkával. Én mindenkinek el akartam ezt mondani, de megfenyegetett, hogy vagy tartom a számat és jó kislány leszek, vagy én leszek a barátnője, vagy önként megyek el és a legrosszabb az az volt, hogy megölnek. De mivel nem akartam se a nője lenni, a számat se tartottam, de elmenni se volt kedvem így elüldöztetett a falkából, mert megölni nem akart. Hónapokig bujkáltam, vándoroltam farkasként, míg egy nap rátaláltam Sam falkájára. Ők kedvesek voltak velem, Aztán olyan két héttel később Dajan, Mark és Aron rám találtak. Azt mondták, hogy nem akarták szolgálni Willt, így hívják az új alfát, és ezért utánam jöttek. Hónapokon át követték a szagomat, majd megtaláltak. azóta, hogy mi már Sam falkájához tartozunk négy év telt el. Soha többé nem hallottam a régi falkámról. Nekem csak a bátyám volt, de Will még őt is elvette tőlem. Ezért nem engedek magamhoz senkit se olyan közel. Mert a szeretteim túl gyorsan hullanak. - mire befejezte a története mesélését, addigra már annyi lett az idő, hogy sietnem kellett, ha nem akartam elkésni a suliból.

- Köszönöm, hogy elmondtad. - mikor ezt kimondtam megöleltem Galateát, s láttam, hogy az ő szemében is gyűlnek a könnyek.

- Ez volt a házatok? - kérdezte, válaszképp csak bólintottam. Még felmentem a régi szobámba és felkaptam a régi, kedvenc dzsekimet, ami ott porosodott a szekrényben.

- Ha mész haza ezt kérlek rakd az ágyamra, de úgy, hogy Esme lehetőleg ne lássa meg, csak majd rajtam.

- Rendben, viszont siess suliba, mert elkésel. - mondta és megölelt. - Vigyázz magadra, szia. -köszönt el.

- Szia. - mondtam és futásnak eredtem a suli felé. Mikor Galatea már nem látta, kibontottam a szárnyaimat és repülve mentem a suli felé.

- Kisasszony, kérem szálljon le. - mondta az egyik rendőr. Leszálltam.

- Baj van Biztos úr? - kérdeztem.

- Elmúlt már 18 éves?

- Még nem uram.

- Milyen fajta és hányas szintű a képessége?

- Vámpír és bukott angyal félvér. A nevem Joana Black, 20-as elemidomár, telepata, elektropajzsom van, szeretné, hogy folytassam a felsorolást?

- Elnézést Úrnőm, nem láttam, hogy ön az. - hajolt meg a rendőr. - Szeretné, hogy bevigyem az iskolába?

- Nem uram, köszönöm, inkább berepülnék, ha megengedi.

- Csak természetesen. Viszont látásra, jó utat és vigyázzon magára.

- Viszlát. - mondta és felemelkedtem, de most nem használtam a szárnyaimat. A rendőr elképedve bámult, tudtam, hogy ismeri a legendát, hogy tudja, ki vagyok és csak emiatt engedett el, figyelmeztetés/bírság nélkül. De nem érdekelt. Mikor a suli udvara fölé értem, mindenki csodálkozva nézett rám. Leszálltam és Josh, Jessy, Lyz, Emy, a Wolf ikrek és Cullenék egyből odajöttek.

- Mit képzelsz? Mégis hol voltál? Tudod, hogy mennyire aggódtam? Két óra alatt be kellett volna érned és miért a régi házunk irányából jöttél? Miért repültél? - támadott le Josh. Mindent elmeséltem nekik, kivéve Galatea történetének a nagy részét. Úgy gondoltam, azt majd ő maga mondja el, ha eljön az ideje. Mikor a végére értem, a többiek szomorúan néztek rám, sajnáltak.

- Menjünk órára, már csöngettek. - mondtam és bementem a terembe. A tanár még pont nem volt bent, így ez nem minősül késésnek. A nap csendesen telt, a többiek megértették, hogy egyedül szeretnék lenni. Csak Lyznek engedtem, hogy mellettem legyen, megnyugtatott a jelenléte. Mikor hazaértünk suli után, első dolgom az volt, hogy megkerestem Roset, és adtam neki egy adag lázcsillapító főzetet. Utána megkerestem Galateát, még egyszer megköszöntem, hogy mellettem volt és játszottam egy picit Alexával. Aznap én nem edzettem a többiekkel, csak a nappaliban ültem és figyeltem a két eleven kislányt, amint játszanak.

- Joe, gyeje játszani. - kért Nana.

- Mit játszunk? - kérdeztem, a lehető legmeggyőzőbben előadva a vidám tinédzser lányt, aki imádja a kicsiket. Ez általában igaz is rám, de ma nem voltam vidám, de ezt a két gyereknek nem kell tudnia...

- Építsünk. - hozta oda a kockákat Nana. Alexa csak boldogan kacagott mellettünk.

- Elvagytok? - kérdezte Alexy mikor mellénk ült.

- Te is játszol velünk? - kérdezte a kis Nana.

- Mit játszunk? - kérdezte Alexy és láttam rajta, hogy nagyon élvezi, hogy végre visszamehet a kicsik közé, és nem kell az edzéssel és a ránk váró csatára összpontosítania.

- Építünk. - mondtam. - Amúgy Nana mi is építünk? - kérdeztem. 

- Vájat. - de mindezt olyan hangnemben mondta, hogy hirtelen elszégyelltem magam, hogy mi az, hogy nem tudom. Alexyvel csak összemosolyogtunk, de azért engem egy picit bántott a kislány számon kérő hangneme. De Alexyvel együtt jót játszottunk a két gyerkőccel. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Alexa odajött mellém és rángatja a kezemet, hogy fel akar menni a szobába aludni.

- Bocsi, de adok neki vacsorát aztán viszem aludni. - mondtam Alexyéknek, mikor ölbe kaptam Alexát és elindultam vele a konyhába. Megetettem, majd elvittem fürödni aztán fel a szobámba, aludni. Furcsa, hogy már hét órakor álmos, általában csak kilenckor akar aludni. Már az ágyában feküdt, de nem akart aludni.

- Ma. - mondta angyalhangon.

- Igen? Mondjad Alexa. - mondtam, s majd' elsírtam magam örömömben, megszólalt.

- Ma. - gondolom ez a mamát szeretné jelenteni. de hisz még kicsi, és még csak most szólalt meg először az én kis angyalkám.

- Szeretnél lemenni Galateához? - kérdeztem, mire hevesen bólogatni kezdett. Hisz persze, hogy Galteát tekinti a mamájának, ő idősebb, ráadásul az igazi anyja megkért minket, hogy gondoskodjunk a lányáról.

- Baj van? - kérdezte Galatea, mikor megtaláltam a konyhában, miközben olvasott.

- Nincs, de le akart jönni hozzád, amúgy megszólalt.

- Mit mondott?

- Ma. - mondta helyettem Alexa. Láttam Galateán, hogy majd' kiugrott a bőréből.

- Aludjon nálad. - mondtam picit lemondóan, szomorúan. A kislány őt választotta, nem engem.

- Biztos? - kérdezte, de már nem tudtam válaszolni, mert a könnyeim már a torkomat mardosták, így csak némán bólintottam. Felszaladtam a szobámba, de útközben nekimentem valakinek.

- Mi a baj? - fogta meg a vállamat Armin.

- Őt választotta. - csak ennyit tudtam kinyögni, mert ekkor eleredtek a könnyeim.

- Ki? - ezt Lyz kérdezte, aki időközben odaért hozzánk.

- Gondolom Alexa. - mondta a húgom, aki a viszonylag nagy hangzavarra jött ki a szobájából. Én csak bólintottam.

- Ugye tudod, hogy téged is szeret? - kérdezte Armin.

- De fáj... - a hangol elhaló volt, nem volt erőm beszélni, fuldokoltam a sírástól.

- Hozok vizet. - mondta Jessy, majd pár perc múlva visszajött egy pohár vízzel. Elvettem és lassan elkezdtem inni.

- Segítsetek felvinni a szobájába. - mondta a drága kishúgom. - Gondolom Galateát választotta, ugye?

- Igen. - ettől az egy szótól újra feltörtek a könnyeim. Lyz az ölébe vett és úgy vitt a szobámba, előtte Jessy szaladt fel, hogy kinyissa az ajtót, Armin meg mögöttünk jött, halkan. A párom letett az ágyamba, majd leült a szélére. A húgom a másik oldalamra, míg Armin az egyik puffra. Mikor sikerült megnyugodnom elmeséltem nekik, mi történt, aztán valaki kopogott. Majd választ se várva benyitott. Galatea volt az, ölében Alexával. A kislány keservesen sírt.

- Mi baja? - kérdeztem ijedten.

- Fog meg és kiderül. - mondta a farkaslány és a kezembe adta a síró gyereket. A lányka azonnal abbahagyta a sírást.

- Ez, hogy lehet? - kérdeztem. - Hisz téged hívott mamának.

- Szerintem úgy lehet, hogy mindannyiótokat az anyjának tart. - mondta Lyz.

- Mindannyiunktól ugyanannyi szeretet kap. De ki tudja, hogy kit fog papának hívni? - tette fel a nagy kérdést Galatea, s biztatóan rám mosolygott.