19. rész: Castiel újra felbukkan, avagy jön Will.

A téli szünet óta már eltelt egy hét. Ma már szerda van, reggel Alexa keltett, azonnal mentem le vele a konyhába. Az elmúlt héten Alexa megtanulta kimondani azt, hogy mama. Nagyjából mindenkit mamának szólít, aki törődik vele. De azt még nem döntötte el, hogy ki lesz a papa.

- Szia Galatea. - köszöntem a lánynak, aki már adta oda az első cumisüveget Alexának és nekem a reggeli kávémat. - Köszönöm.

- Amúgy nekem is jó reggelt. Jól aludtál? - kérdezte kedvesen a lány. Múlt hétfő óta szorosabb lett a kapcsolatunk.

- Csak a szokásosan. - mondtam és lehajtottam a kávém maradékát, és ezzel egy időben a farkaslány kicserélte a karomban lévő kislány kezében lévő cumisüveget. Ekkor lejött a kishúgom is, karöltve a párjával. Nem kéne engednem, hogy hét közben egymásnál aludjanak, a húgom megint úgy néz ki, mint egy zombi. Nekem bezzeg van annyi eszem, hogy Lyzzel csak hétvégén alszunk egymásnál. Tudnám, hogy Jessy hogy fog tudni ma közelharcon teljesíteni. Csoda lesz, ha nem esik hasra a saját lábában.

- Jó reggelt, sziasztok. - köszöntem a húgoméknak.

- Sziasztok. - köszönt Sam.

- Hogy vagy? - jött oda Jessy Alexához.

- Mami. - mondta a kislány, és nyújtotta két pici kezecskéjét a vámpírlány felé. Odaadtam a mosolygó gyerkőcöt Jessynek én meg addig Galateával együtt reggelit csináltam. Majd jött Rose és a többiek is, és az albínó farkaslánnyal mindannyiuk kezébe adtunk egy-egy kávésbögrét. Reggeli után, amire már a párom, Lys is ideért, felmentem a szobámba átöltözni. Ma nem vittem túlzásba a felöltözést, januárhoz képest egész meleg volt. Így csak egy éjkék pólót vettem fel fekete szoknyával. Ahhoz az éjkék fűzős bakancsomat és a fekete dzsekimet. Mikor lementem elbúcsúztam Alexától, majd Lyssel indultunk suliba, a drágám motorral jött. Így kicsit gyorsabban beértünk, mint a többiek. Amint beléptünk az épületbe Kim futott oda, elég zaklatott volt.

- Csajszi, mi történt? - kérdeztem.

- A vörös ördög. - mondta, s ekkor megláttam Castielt, aki nem tudom, mit csinált, de vámpírfogakat villantott rám. Az én szemfogaim is megnőttek, Kimet magam mögé taszítottam.

- Hagyd őt békén. - mondtam Castielnek, s elővettem a két athamémat.

- Áh Castiel, minek köszönhetjük a látogatást? - állt oda mellém szintén támadó pozícióban Emyly, de arcára szenvtelen mosoly ült ki.

- Miért, baj, ha néha benézek a sulimba? - feleselt a lidérc.

- Az ha nem látnád a reakciónkat. - jött oda Rose is.

- Hagyd békén Kimet. - mondta Armin. - már mindenki megérkezett a csapatunkból és beálltunk Kim elé, hogy megvédjük őt.

- Mi lesz, ha nem? Még úgyis gyengék vagytok.

- Tényleg? - kérdeztem és ekkor szárnyaim nélkül felemelkedtem, és elkezdtem izzani, bár már tudtam irányítani a képességeimet, így nem csináltam galibát. Castiel kicsit tényleg megijedt, pedig ez még semmi. - Most még nem foglak bántani, tehát tűnj el, mielőtt meggondolom magam. - sziszegtem fenyegetően, de a gyilkos nem mozdult, így hát eltettem a fegyvereimet és csináltam két picike gömbvillámot épp csak akkorák, hogy egy igazán erős vámpírnak is megállítja a szívét, már akkor is, ha csak egy hajszálához ér hozzá. Hát igen, sokak szerint félelmetes erő lakozik bennem, de én úgy vélem, hogy csak el kellett sajátítanom. De Castiel még mindig nem mozdult, sőt... megpróbált hipnotizálni, de itt az volt a bökkenő, hogy én jobb hipnotizőr vagyok, mint ő, így rávettem, hogy szépen fogja magát és menjen vissza oda ahonnan jött. A fiú fogta magát, kisétált, felült a motorjára és elhajtott, reméltem aznap nem látom többet.

- Ügyes. - gratuláltak a többiek.

- Köszi, de nem nagy ügy. - mondtam, s elmosolyodtam. Mivel csöngettek így mennünk kellett órára, az első gyógynövény ismeret volt. Megint a kertészetben. A feladat az volt, hogy mindenki keverjen össze egy erős mérget, ami minden élőlényt megöl, amivel érintkezik. Én lettem elsőként kész. A tanár beledobott a főzetembe egy falevelet, ami azonnal elporladt, majd jött egy madártoll, az se maradt egyben. A tanárnő mindent kipróbált, ami él és mozog, a giliszta pusztult el a leggyorsabban. Megkaptam a jól megérdemelt ötösömet. Jessy annyira fáradt volt, hogy összekeverte a macskamentát a borsmentával és így a mérge az semmit sem ért. Gyógynövény ismeret után közelharc jött, Jessy Majával volt párban, és a drága húgom elesett a saját lábában. Én mondtam, hogy inkább aludni kéne... De az ő dolga, nekem nincs beleszólásom, hogy mit csinál, nem vagyok az anyja. Az én párom a tanárnő volt, bár most nem a rendes, nagy fegyveremmel harcoltam, hanem az athamékkal, sikerült rendese megizzasztanom, a fiatal, sportos khajit tanárnőt. Pedig ő tőrökkel harcolt, de úgy tűnik, jót tett nekem a nagy kardom, sokkal fürgébb lettem, emellett sokkal jobb a koordinációm. Végül, bár tényleg nehezen bírt velem a tanárnő, de mégis én vesztettem. Hát igen, a tanárnő pár évvel tapasztaltabb, mint én, hisz én még csak szeptember óta edzem napi szinten, és akkor is több különböző fegyverrel, sőt, van, hogy csak az erőmet hozom felszínre. A harmadik óra kémia volt, majd' bealudtam, hisz végig nem csináltunk semmit, csak a tanár mutatott valami filmet, amiben valami kísérletet akartak bemutatni. Kémia után még egy közelharc volt, azon Lyssel edzettem, de akkor már a saját, nagy fegyveremet használtam. Aztán volt még egy matek, amit Rosaval, Kimmel, Ninával és Emyvel végig leveleztünk. Matek után még volt egy irodalom és mehettünk haza. Irodalmon mi mást vettünk volna, mint a Drakulát. Borzalmas egy könyv... Kikészít, hogy a vámpírokat, könyörtelen, abszolút vérszomjas lényeknek ábrázolja az író, aki amúgy egy sima, egyszerű ember volt. És mi az, hogy pont Romániából származnak a vámpírok? Ez ökörség! Mondjuk a tanár úr is megmondta, hogy csak az ostoba emberek hiszik el, amit ez a könyv ír, de mindegy. Óra után indultunk volna haza, ám ekkor megint belebotlottam Castielbe, de itt a bökkenő az az, hogy most szó szerint...
- Te meg mi a kénköves poklot keresel te itt? Nem azt mondtam, hogy ne is lássalak? - kérdeztem a vörös ördögtől, aki persze azonnal villantotta tűhegyes szemfogait. Mind támadó pozíciót vettünk fel.
- Takarodj innét. - sziszegte a kishúgom.
- Miért? Mit csináltok ha nem? - kérdezte a gyilkos, én válaszképp csak megvillantottam a fogaimat és fogtam egy cuki, de elég nagy gömbvillámot. De támadás helyett, inkább elhúztuk a csíkot, nem akartam, hogy balhé legyen. Otthon ebédeltünk, majd egy picit beszélgettünk. Olyan öt óra fele mikor indultunk volna edzeni egyszer csak feltűnt egy fehér hajú srác. Azonnal felismertem: Will.
- Mit keresel itt? - sziszegte Galatea.
- Téged. - mondta a srác. - Gyere velem, azóta többen is meghaltak. - láttam, hogy hazudik, Galatea se dőlt be neki, de Dajan és Aron majdnem elhitte, de megragadtam a két fiú karját.
- Tényleg? Mutasd a sírjaikat és akkor elhiszem. - még soha nem hallottam a farkaslányt így beszélni.
- Vagy vele mész, vagy én rángatlak oda a hajadnál fogva. - hallottam Castiel hangját a fák közül.
- Te mi a frászt keresel itt? Will te szövetkeztél a gyilkossal? - nem tudtam csendben maradni...
- Bajod van? - kérdezte a vörös gyilkos.
- Van. - mondta helyettem Galatea. - Mégpedig az, hogy itt szívjátok előlünk a levegőt... 
- Oh, pedig még virágot is akartam hozni. - mondta Will.
- Legalább az alantas szagodat is elnyomta volna. - Galatea színpadiasan befogta az orrát, s Will megszagolta magát.
- Nem is vagyok büdös. - értetlenkedett a srác.
- Istenem, hogy lehet valaki ennyi ésszel szabadlábon!
- Neked csak Will, és tudtommal senkit nem csuknak le csak azért, mert egy igazi zseni.
- Nem zseni, agyrém, ja bocs. Inkább csak rém, az agy túl magasztos hozzád.
- Magasztos? Mi óta használsz te ilyen flancos szavakat?
- Amióta nem vagy a közelemben. Tudod a férgek közelsége árt az ékesszólásnak... - mondta Galatea.
- Te és az ékesszólás világéletedben két külön dolog voltatok.
- Nem voltunk két külön dolog, csak te olyan süket vagy, hogy azt se hallod, ha húsz centiről ordítok a füledbe.
- Azt hittem, hogy az etikettben elő van írva, hogy a hölgyek nem kiabálhatnak.
- Már az is meghökkentő, hogy a szót ismered. Tudod egyáltalán, mit jelent?
- Idegesítő kis csitri. - Will kezdett kijönni a sodrából...
- Nem! Az etikett alapvetően a kézhez kapott elvárások összessége, amit az ember nem interiorizál, hanem elfogadva követ. - mondta Galatea.
- Eddig semmi újat nem mutattál, csak a szájkaratéban jeleskedsz, vagy mást is fel tudsz mutatni? - ekkor Galatea hirtelen átalakult, elkapta a még emberalakban lévő Will kezét és a földhöz vágta. A fiú felpattant, átalakult és elkapta a lány lábát, de a farkaslány megfordult és karmos mancsával képen törölte az alfát, ezzel mély sebet hagyva annak szőrös, vastag bőrű pofáján. Will nyüszítve megadta magát és elmenekült.
- Te is menj utána. - mondtam Castielnek, aki végig elképedve nézte az eseményeket.
- Inkább nem. - jött egyre közelebb hozzám. Mire észbe kaptam már túl közel volt ahhoz, hogy megvédjem magam. Galatea ráugrott a fiúra, feldöntve azt, így a fiút erős indákkal meg tudtam kötözni, megfogtam egy indát és elvonszoltam
- Köszönöm Galatea. - mondtam hátra fordulva. A lány a földön ült és fájlalta azt a lábát, melyet Will olyan erősen megharapott. Castielt arrébb húztam, majd ott hagytam. Próbált szólni, hogy miért hagyom ott, de csak azt érte el, hogy egy másik indával letapasztottam a száját, hogy ne hangoskodjon. Rose kihozta Alexát. Az edzés eseménytelenül telt. Edzés után bekötöztem Galatea lábát, mert ahhoz képest elég lassan gyógyult, de nem engedte, hogy gyógyfüveket használjak. Aznap szerencsére Castiel már nem bukkant fel többször. Este Lyssel békésen mehettünk aludni. Tudom azt mondtam, hogy hét közben nem szoktunk Lyssel egymásnál aludni, de most ez kivételes, mert Castiel felbukkanása eléggé felzaklatott, így kellett egy kis béke, s mindig megnyugodtam, ha a párom mellett alhattam.