12. rész: Az újdonsült gerlepár

Hétfő reggel arra keltem, hogy valaki kopogtat a szobám ajtaján. Kikecmeregtem az ágyból, és ajtót nyitottam. Az ajtó előtt Jessy állt, az arcáról leolvastam, hogy valami szörnyű történt, mert hulla sápadt volt, s erősen verejtékezett.
- Mi a baj?
- Lucy. - mondta, s már mindketten a lány szobája felé rohantunk. Berúgtam az ajtót és láttam amint a  lány épp hatalmas, éles kések közül válogat. Automatikusan felkaptam az egyiket és a lány torkának szegeztem azt.
- Kit akartál megölni? - kérdezte erőteljesen, miközben a kést még mindig az elfajzott torkánál tartottam. A lány gúnyosan elmosolyodott. Fülig érő vigyora, vicsorgássá torzult, s a kezében tartott késsel megpróbált megsebesíteni engem, de Jessy kicsavarta a fegyvert a kezéből.
- Még nem egyértelmű? - kérdezte gunyorosan. - Téged, a kedves, segítőkész kis bukottacskát, aki megölné a nagyurat, csak mert a nagyúr megölte a kis fattyú szüleit. Te korcs eressz el! - egyre erőszakosabbá vált, s közben eltűntek emberi vonásai. Valami hihetetlen szagot árasztó undorító lénnyé vált a kezeim között. De mielőtt bármit tehetett volna, a csúszós, sokszemű, rengeteg fogsorral megáldott, öt csáppal rendelkező lény levágtam a fejét.
- Jessy fogd. - mondtam, s a  kezébe adtam a lényt. Kiléptem az erélyre, s meggyújtottam az udvaron egy nagyobbacska fűcsomót. - Gyere, dobd a tűzbe. - mondtam a húgomnak, aki odajött és beledobta a már így is halott lényt a fellobbanó tűzbe. A tűz kénes szagot árasztott, mikor a lény elkezdett égni. Mikor a lény végre elégett, egy kis vízzel eloltottam a tüzet, majd visszanövesztettem a füvet. Megnéztem a késeket/tőröket, mindegyik fegyver legalább 300 éves volt, ezüst kések/tőrök. Bevittem őket a szobámba. Leraktam az asztalra, majd felöltöztem, fogat mostam, s lementem reggelizni.
- Mi volt ez a kénes szag? - kérdezte Josh álmosan.
- Semmi, csak Jessyvel elégettük az elfajzottat. Ránk támadt és csak megvédtem magunkat a lénytől. - mondtam még az emléktől is undorodva.
- És el kellett égetni? - kérdezte undorodva Rose, aki alapból nehezen viselte, hogy ilyen kifinomult a szaglása. Hát igen... így jár az ember, ha egy vámpír és egy vérfarkas gyerekeként születik. A vámpíroknak épp elég kifinomult a szaglásuk, bár a vérfarkasoké még jobb, így a legártatlanabb szagocska is kikészíti őket.
- Sajnálom Rose. - mondtam. - De nem tudhattuk, hogy újraéled-e, elővigyázatosságból inkább elégettem.
- De miért az udvaron? - nyafogott tovább a szőke lány.
- Most miért? Tegyem tönkre azt a szép, lila szobát? A füvet könnyebben visszanövesztettem, és a szag is hamarosan elmúlik. - mondtam, s ezzel a témát lezártnak tekintettem. Megreggeliztünk, majd indultunk a suliba. Mikor beértünk csalódottan láttam, hogy Lyzander nincs sehol.
- Nem tudod, hogy Lyz hol van? - kérdeztem Alexyt aki már bent volt, mikor mi beértünk.
- Még nem találkoztunk vele. - felelt testvére helyett Armin. Majd aggódva hozzátette. - Valami baj van?
- Épp ez az, hogy nem tudom. - mondtam bizonytalanul, s közben idegesen a parkoló felé pillantottam.
- Majd csak ideér. - mondta bizakodva Alice. - De gyertek, menjünk órára. - miközben ezt mondta, erősen belekapaszkodott a karomba, s elkezdett húzni a terem felé. Bent a teremben magányosan leültem a helyemre, s vártam, hátha betoppan a felemás szemű fiú. De nem... Eltelt az első óra, majd a második, a harmadik és a többi. De se a fiú se a motorja nem tűnt fel, még csak a suli környékén se. Lelombozva mentem haza, a háznál ott voltak az alakváltók, farkasok a sasok és még a tigrisek, Tanja vezetésével, is eljöttek. Jessy azonnal Sam nyakába ugrott. Az összes farkas és a sasok fele eljött. A tigrisek összesen 10-en vannak, s ők mind eljöttek. Már csak Lyz hiányzott. Látva a többieket a szemeim megteltek könnyel, felfutottam a szobámba és csak sírtam-sírtam. Tudom hogy hülyeség azért sírni, mert egész nap nem láttam, iszonyatosan féltem attól, hogy baja eshetett. Valaki kopogott.
- Szabad. - mondtam erőtlenül, a sírástól elcsukló hangon. Ivy és Miranda nyitottak be.
- Mi a baj? - ült az ágyam szélére a fekete szoknyát és piros, elöl keresztpántos topot viselő, vállig érő, fekete hajú lány, Ivy.
- Félek. - mondtam.
- Mitől? - kérdezte Miranda, s elkezdte simogatni a hátamat, miközben mellém ült az ágyra.
- Attól, hogy elveszítem Lyzandert. - mondtam, s újra rám tört a sírás. - Egész nap nem láttam, nem üzent, nem tudom, mi van vele.
- Tudod hol lakik? - teszi fel az egyszerű kérdést Ivy.
- Igen. Ó, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe! - csaptam a homlokomra a hirtelen felismeréstől. - Eljönnétek velem? - kérdeztem, mire a két lány csak bólintott.
Ő Ivy:

És ő Miranda:

A lányokkal elindultunk Lyzékhez. Elkértem Alice kocsiját, hogy ne kelljen motorozni.

- Inkább én vezetek. - mondat Ivy. - Nem vagy olyan állapotban, hogy ne okozz balesete, navigálj. - utasított a fekete ruhás lány. 10 perc alatt ott voltunk Lyzander és a bátyja házánál. Kopogtam, Rosa nyitott ajtót.

- Sziasztok. - mondta meglepődve a lány. - Joe ők kik? - mutatott Mirandára és Ivy-ra.

- Szia Rosa. Ők itt Miranda és Ivy. Egyszerű alakváltók, ők az emberek között élnek, bár leginkább csak az erdőt járják, afelett őrködnek, hogy a fajok tartsák a határokat. Miranda, Ivy ő itt Rosa az egyik legjobb barátnőm, Lyz bátyjának, Leighnek a barátnője. Rosa, Lyz itthon van?

- Szia. - köszönt a két kísérőm. - Bemehetnénk? - kérdezte mosolyogva Miranda.

- Persze, gyertek. Igen, itthon van, lebetegedett. Örülni fog ha felmész hozzá. Kértek enni/inni valamit?

- Én egy pohár vizet kérnék. - mondta Ivy.

- Én is. - mondta Miranda.

- Azonnal hozom. - mondta Rosa és elindult a konyhába.

- Na akkor lányok és felmegyek Lyzhez. - mondtam és felmentem a lépcsőn, ahol találkoztam Leighel.

- Szia, öcsémhez jöttél? - kérdezte a fiú, mikor meglátott.

- Szia igen.

- Ott a szobája. - mutatott a lépcsővel szemben lévő ajtóra. - Örülni fog, hogy lát.

- Köszi. - mondtam és amint felértem a lépcsőn kopogtam.

- Gyere. - mondta Lyz erőtlenül. Benyitottam, mikor meglátott azonnal elmosolyodott. - Szia. - köszönt.

- Szia, hogy vagy? - tettem fel azonnal a kérdést, s leültem az ágya szélére.

- Most, hogy itt vagy,  jobban.

- Ennek örülök, úgy aggódtam, ha valami komoly történt, hisz nem üzentél, én meg már teljesen kikészültem, hogy Castiel bántott. - mikor ezt kimondtam megöleltem a fiút, s elkezdtek folyni a könnyeim. Ő simogatta hátamat és nem mondott semmit. Már fél órája beszélgettünk, mikor valaki kopogott. Majd választ se várva benyitott. Ivy volt az.

- Joe, a bátyád kéri, hogy menjünk hozzátok.

- Ivy kérlek add ide a telefonodat. Beszélek a tesóm fejével. - mondtam. Ivy odaadta  telefon, felhívtam a bátyámat.

- Igen? - szólt bele Josh.

- Szia tesó, én vagyok. - mondtam. - Nem lehetne megoldani, hogy csak a két lány menjen? Itt akarok maradni Lyzzel.

- Tényleg, mi van vele?

- Beteg.

- Jó, maradj mellette, de ha lebetegszel akkor nem állok jót magamért. - mondta a bátyám, de hallottam, hogy mosolyog.

- Köszönöm Bátyó. - mondtam. - Majd vacsira megyek. Szia.

- Rendben szia. - köszönt el ő is, majd letette a telefont.

- Ivy, Mirandával menjetek vissza a többiekhez, én majd este megyek. Szia. - mondtam miközben visszaadtam neki a telefont. A lány csak meghajolt, s elment. Miért kezelnek úgy, mint valami előkelőséget, mint egy herceg-/királynőt? Ez egy pöppet zavaró... Egyáltalán nem vagyok semmi ilyesmi...

- Elkérhetem a telefonodat? Van egy ötletem, hogy hogy lehetne elérni, hogy az alakváltóknak, és itt első sorban a farkasokra gondolok, ne kelljen mindig elmenniük, megosztaniuk a figyelmüket. - mondtam.

- Persze, tessék. - nyújtotta át Lyzander a telefont. Elvettem a telefont, s tárcsáztam a cullen ház mellett lévő eladó ház tulajdonosát.

- Igen tessék?- szólt bele egy nő a telefonba.

- Jó napot kívánok. Joana Black vagyok és a Rózsa utca 62-ben lévő eladó ház iránt érdeklődnék.- mondtam.

- Már vártam a hívását kedves. - mondta az idősödő nő.

- Honnan tudta, hogy hívni fogom? - lépődtem meg.

- Jós vagyok kedveském. - mondta. - Na tehát, a ház: a telek 600 négyzetméter, a ház 400. A házban van egy nagy konyha. A ház emeletes, a konyha, a nappali, egy fürdő és két hálószoba van a földszinten. Az emeleten van még két fürdő, öt háló és az tetőtéren is van három elég nagy hálószoba. - sorolta a hölgy.

- Ez tökéletes. Megveszem.

- Mikor jön megnézni a házat?

- Holnap iskola után. - mondtam. - Akkor fogok fizetni is. Amúgy megkérdezhetem, hogy miért tetszik eladni a házat?

- Persze kedveském. Azért adom el, mert nekem egyedül túl nagy.

- Van hova mennie? Szerintem a többieknek nem lesz gond, ha ott tetszik velük maradni. Gondolom nagyok a hálók nem? Hányan férnek el egyben?

- Igazából tényleg nem szívesen költöznék el, ha megoldható akkor szívesen maradnék. A tetőtéri hálókban hárman férnek el kényelmesen, még két ember befér, ha összezsúfoljuk őket. Az emeleti hálókban ketten férnek el, míg a földszintiekben csak egy ember, bár a földszintiek is nagyok, azokba is be lehet rakni egy-egy franciaágyat, tehát azokban is ketten férnek el.

- Rendben, köszönöm. Akkor szerintem tessék maradni. Az emeletiekben elférnek hárman is akár?

- Igen. Hány embert szeretne beköltöztetni?

- Nem tudom, épp ezen gondolkodom, hogy hány embert tudnék beköltöztetni, mert ha a tetőtéri szobákban elférnek négyen akkor több ismerősömet tudom beköltöztetni és akkor nekik se kell folyamatosan utazni. - mondtam. Közben gyorsan utána számoltam, ha a tetőtéren elfér 12 ember akkor Sam falkájának összesen 5 szoba kell, meg egy az idős hölggyé, akkor marad még négy szoba ahova be tudok költöztetni 12 embert Amanda törzséből. Mivel ők nagyrészt lányok, így lesznek valakik, akik majd segítenek takarítani. - Most utána számoltam, és rengeteg embert tudok odaköltöztetni, lehet, hogy picit zsúfoltan lesznek, de arról is gondoskodom, hogy legyenek, akik majd segítenek rendet rakni.

- Értem. - mondta kedvesen a néni. - Mégis hány emberre gondolt?

- Olyan 26-28 emberre, plusz ön. Viszont most le kell tennem. Holnap majd olyan három óra fele benézek. Viszont hallásra.

- Viszlát kedves. - mondta a hölgy és letette a telefont.

- Tényleg ennyi embert akarsz beköltöztetni? - kérdezte csodálkozva Lyz.

- Igen, legalább közel lesznek. - ezután még sokat beszélgettünk, majd hétkor felhívtam Jessyt, hogy jöjjön értem. Hétre ideért. Elbúcsúztam Rosától és a két fiútól, majd hazamentünk.

11. rész: Lucy

 Ma már vasárnap van, november másodika. Mind kialudtuk magunkat. Épp reggeliztünk volna, mikor valaki hangosan kopogott.

- Nyitom. - mondtam és elindultam az ajtó felé, kinyitottam és Lucy volt az ajtó előtt. 

- Ki az? - kérdezte Emett.

- Lucy az, gyere Emett, segíts bevinni. Lucy mi történt, ki bántott? - kérdeztem. Bevittük Lucyt a nappaliba, lefektettük a kanapéra.

- Egy vörös hajú fiú, azt mondta, hogy rossz emberekkel barátkozom, hogy ti nem a megfelelő társaság vagytok nekem. De amikor azt mondtam, hogy nincs igaza, bevadult. Megölte Ryant és a nevelő szüleimet.

- Castiel... Ő egy gyilkos, egy lidérc. Maradj itt velünk. - mondta Esme.
- Akkor igaz? - kérdezte erőtlenül és elsírta magát.
- Mi igaz? - nem értettem mire akar kilyukadni.
- A nevelő szüleim mutattak egy levelet, ami a kis kosárban volt mellettem, mikor találtak. Leírtak egy régi legendát és hogy ha eljön az ideje csatlakoznom kell a hercegnőnkhöz és a csapatához, akikkel megöljük a gyilkosokat.
- Milyen hercegnő? - kérdeztem. - Tudtommal nem vagyok hercegnő. - mondtam.
- Te vagy az utolsó tiszta vérű, nemesi családból származó vámpír és bukott félvér. - mondta a lány. - És szükségetek van az utolsó élő, tiszta vérű bukott angyalra.
- Akkor igaz hogy kihaltak a tiszta vérű bukottak. - mondta Rose holtsápadtan. - Így nem ölhetjük meg a gyilkosokat.  Hisz bocsáss meg Lucy, de nem vagy se elég erős se elég érett.
- Ezen még segíthetünk. De hagyjuk pihenni. Gyere, megmutatom a szobádat. Amúgy kérsz enni?
- Köszönöm, de most nem. Inkább lefeküdnék. - mondta.
- Elkísérlek a szobádba. - mondtam. - Esme melyik az övé? Az emeleten Jessyé mellett?
- Nem, nem az, a másodikon jobbra az első.
- De miért az? A másodikon alig van valakinek szobája. - értetlenkedtem.
- Azért, mert csak. - mondta Lucy. - Engem nem érdekel, hogy hol a szobám, csak mehessek aludni.
Elindultunk fel a szobájába. Felértünk, kinyitottam neki a szobaajtót.
- Na akkor mostantól ez a szobád. - mondtam. - Nos... én megyek is. - és indultam volna, de megragadta a karomat.
- Kérlek ne menj. Maradj velem. - kérte könnyes szemekkel. A gyomrom ellenkezően megkordult. Éhes voltam, és torkomat a szomjam mardosta. Ma még vért sem ittam, de ennek ellenére beléptem a lány szobájába. A falak lilák voltak és fekete pillangók voltak felfestve. Úgy tűnik mindenki szobáját előre az ő ízlése szerint rendezték be. Jessy szobájában két szín uralkodott, a világoskék és az ezüst. Josh szobája királykék volt. Joshnak vízágya volt, Jessynek ugyanolyan baldachinos ágya volt, mint nekem, csak míg az enyém ugyanolyan világos narancssárga volt, mint a fal Jessyé kék és ezüst színű volt. Lucy szobájában egyszerű franciaágy volt. Volt egy hatalmas ruhásszekrény, egy könyvespolc, íróasztal és még minden ami egy diák szobájába kell.
- Mi lesz most? - kérdezte.
- Esméék átiratnak téged a helyi suliba, valószínűleg a bátyám osztálytársa leszel, és velünk fogsz edzeni, tökéletesítjük az erődet. Mindent felszínre hozunk. Mi a képességed?
- Nem tudom, azt se, hogy hányas szintű vagyok. - mondta fejcsóválva a lány.
- Nem baj, még van időnk. Erős harcost fogunk faragni belőled, majd ha felkeltél akkor fegyvert kell választanod és kezdődnek az állandó edzések. Viszont ha nem gond mennem kéne reggelizni, mert kezdődik az edzésem. - mondtam és felálltam az ágyról.
- Rendben, menj csak, majd még beszélünk. - mondta. Kimentem a szobából, be az ebédlőbe. Ott csak egy cetli volt az asztalon: "Reggeli után gyere edzeni a kiserdőbe. Emett". Nagyon jó mondhatom... Miért kell ma az erdőbe menni? Miért ott kell edzeni? Kardozni itt is lehet. Na mindegy, megreggeliztem, megittam a vért ami ki volt nekem készítve.majd felmentem a szobámba és ott olyat láttam, amit előtte el se tudtam volna képzelni. A szobámban az ágyon találtam egy fényképalbumot, leültem, kinyitottam és az első kép láttán könnyek szöktek a szemembe. De hogy került ez ide? De nem csak az album volt fura, a falon a rajzok megváltoztak, egyel többen lebegtünk a csatatér felett, de az egyik társunk egy kést szegezett a hátamnak. Lehet, hogy nem kéne befogadni Lucyt. Beszélnem kell Esmével. Gyorsan átöltöztem kiléptem az erkélyre, kinyitottam a szárnyaimat és berepültem az erdőbe, a tisztáson landoltam.
- Mi a baj Joe? - kérdezte Jess látva az arcomat.
- Lucy valószínűleg... - kezdtem, de Esme félbeszakított.
- Áruló. Tudjuk. A lány egy elfajzott.
- Egy mi? - kérdeztem.
- Elfajzott, olyan ember aki valamilyen oknál fogva képes ellopni az emberfeletti lények képességeit, erejét. Ha egy elfajzott iszik egy emberfeletti véréből akkor elveszi a képességeit, s mindent, ami ahhoz e lényhez tartozik, a helyébe lép. Egy elfajzott akár 10 másik lény képességeit, erejét és külsejét is képes magába szívni. - vette át a szót Carlise.
- Akkor ezért változott meg a szobám falán a kép.
- Igen, a kép a történésekkel együtt változik. - mondta Rose. De ekkor zajt hallottunk, a hang irányába fordultunk és két hatalmas farkas állt velünk szemben. Az egyiknek szürke volt a bundája, míg a másiknak rozsdabarna. A szürke odajött hozzám és mély főhajtással, barátságosan üdvözölt. Én egy picit közelebb léptem és megsimogattam nagy, busa fejét. A farkas bundája hihetetlenül puha és selymes volt. A másik is közelebb jött, majd megállt, s átalakult emberré. Alakváltók.
- Biztos te vagy Joana Black. - nézett rám a fiú, fekete szemeivel. Én csak bólintottam, majd a fiú folytatta. - Az én nevem Dajan, a társam Sam. - mikor ezt kimondta Sam elkezdett hátrálni és ő is emberré változott.
- Hogy találtatok ránk? - kérdezte Jessy.
- Már évek óta az erdőben élünk, és a falkával mindig figyeljük az emberek városát és a tiéteket. Most hogy az elfajzott idejött kötelességünk segíteni nektek.
- Hányan vagytok a falkában? - kérdezte Lyz.
- 15-en. Castiel miatt egyre több elfajzott lesz, így a mi számunk is egyre nő. - mondta Sam.
- Ki az alfa? - tette fel a kérdést Bella.
- Én. - mondta Sam.
- De ti legalább bemehettek az emberek közé. - mondta a húgom.
- Te is bemehetnél. - mondta Sam.
- Én nem... az túl veszélyes lenne, felfedném magam. - mondta a húgom, s villantotta hegyes szemfogait. A két alakváltó egy picit hátralépett a fogak láttán, de mikor én is megmutattam a sajátjaimat megnyugodtak.
- A húgod, úrnőm? - kérdezte Sam.
- Csak a fogadott testvérem, de kérlek hívj a nevemen, nem vagyok én úrnő. Csak egy lány vagyok a sok közül. - amint ezt kijelentettem megjelent még pár farkas, így már 7 farkas volt itt. Az az 5 farkas akik most jöttek nem alakultak át. Majd jött 3 szirti sas, azokból egy átalakult emberré, egy lány.
- Úrnőm. - mondta és meghajolt. Majd mikor felegyenesedett folytatta. - Én Amanda vagyok. A törzsünk vezetője. Szeretném, ha elfogadnád a segítségünket. Mi, a farkasok, és a többi alakváltó törzs, sokat segíthetünk, hisz a gyilkosok nem tudnak a létezésünkről.
- Hányan vagytok a törzsedben? - kérdezte Jasper.
- Eddig 30-an, de a számunk napról-napra nő. Amúgy bemutatom a kísérőimet, Mirandát és Ivyt.
- Jönnek a tigrisek és a medvék. - mondta Sam.
- Sam kérlek mutasd meg a húgomnak az erdőt. - kértem a fiút. Láttam, hogy neki tetszik Jessy és viszont.
- Természetesen. - mondta Sam és elindultak.

*Jessy szemszöge*

Elindultunk be az erdőbe. Egy ideig szótlanul lépkedtünk egymás mellett, majd hirtelen olyan történt, amire nem számítottam, megbotlottam egy nyamvadt kőben.

- Jesszusom Jessy jól vagy? - kérdezte Sam és próbált utánam kapni, de csak ő is elesett, így egymás mellett feküdtünk és csak nevettünk az egészen. Majd egy olyan öt perc múlva, mikor már nem tudtunk többet nevetni Sam felállt, majd engem is felsegített a földről. Olyan jól passzolt a kezem a tenyerébe, a gyomrom összerándult, a gondolataim kuszák voltak. Ez lenne a szerelem? Ezután kézen fogva sétáltunk, és beszélgettünk. Megtudtam, hogy a falkájukban három lány van, a többiek mind fiúk. A három lányból kettő idejött, a harmadik, Zoe, a falka többi tagjával maradt az ember város melletti erdőben. Elmeséltem neki, hogy anyáék, s főleg a nevelő szüleim halála óta, nagyon ritkán voltam igazán, őszintén boldog. De ez most még is másként volt, most a kedvem felhőtlen volt, szívből jött a mosolyom, szívből nevettem.
- Gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz. - jött a bók Samtől. Már visszafele tartottunk, mikor megint sikerült elbotlanom és mivel egymás kezét fogtuk így ahogy estem ő is velem együtt esett, egyenesen rám. A homlokunk összeért, szája olyan 3 centire volt az enyémtől. Csak néztem a gyönyörű ébenfekete szemeit, éreztem, hogy elpirulok, de nem érdekelt. Csak a pillanat számított, bár örökké tartott volna, de akkor meghallottam a farkasmancsok puffanását mellettünk, tőlük picit lemaradva szárnyak suhogása töltötte be a levegőt. Majd az aki iderepült leszállt, egyenesen mellém. Felhúzta rólam Sam-et, talpra állította és ekkor láttam meg a nővéremet, aki kedvesen mosolygott rám, s mellette állt Lyz is. Majd Lyz felhúzott a földről.

*Joe szemszöge*

Lyzzel és két farkassal elindultunk megkeresni Jessyt és Samet. Lyz használta a szárnyait, én nem. Olyan öt perc alatt megtaláltuk őket a földön. Jessy hanyatt feküdt a földön, rajta Sam, valószínűleg a húgom megbotlott, s a fiú ráesett. Láttam a húgom arcán, hogy teljesen belezúgott a srácba. Megragadtam Sam pólójának a vállát, s felállítottam a fiút. Kedvesen mosolyogtam a húgomra, hogy érezze, nincs bajban. Hisz mi sem szebb, mint az első szerelem.
- Gyertek, menjünk vissza a többiekhez. - mondtam, s karon ragadtam a húgomat, felemelkedtünk. - Látom, belezúgtál Sambe. - mondtam csevegve.
- Hát igen... - sóhajtotta Jessy.
- Áldásom adom rátok, de egy kikötésem azért van. - mondtam védelmezőn. - Nem hanyagolhatod el a fiú miatt a testvéreidet. Jó? - küldtem felé egy játékos mosolyt.
- Ígérem. - mondta. - De most már tegyél le, tudod, hogy utálok repülni. - nyafogott Jessy.
- Mindjárt leteszlek, de előtte még meg kell ígérj valamit: addig nem jössz össze Sammel, amíg a bátyádnak nem szóltál. Jó?
- Ígérem, de tényleg tegyél le! - tudtam, hogy ha így megemeli a hangját akkor utána hatalmas bajban leszek, hogy miért bántom szegény kislányt. Ezért inkább szépen, kecsesen leereszkedtem. Odamentünk a fiúk mellé, belekapaszkodtam Lyz karjába és előre sétáltunk, Jessyék meg jöttek mögöttünk. Hagy legyenek egy picit magukra. A két farkas meg még előttünk visszarohant a többiekhez.

*Lyz szemszöge*

Mikor a lányok felszálltak odamentem Samhez.

- Te Joana barátja vagy, ugye? - kérdezte, mire én bólintottam. Majd folytatta. - Szerinted kiakadna, hogy összejönnék a húgával?

- Nem.. Tudja, hogy a húga most először szerelmes, mégpedig beléd. Szerinte3m most pont az áldását adja rátok. De ki fogja kötni, hogy Jessy nem hanyagolhatja el a testvéreit, meg az edzéseket miattad. És hogy Josh-sal is beszélnie kell, mielőtt összejöttök.

- Ennyire ismered?

- Igen és amúgy is, téged nem érdekel Jessy bátyjának és nővérének a véleménye?

- De, érdekel, fontosnak tartom, hogy a testvérei elfogadjanak engem úgy ahogy vagyok. Hogy elfogadják, hogy szeretjük egymást.

- Értem. Viszont jönnek a lányok, mert Jess utál repülni. Valószínűleg, ha nem nyugtatod meg, ki fog akadni. - mondtam és ekkor meghallottam Jessy hisztérikussá váló hangját, ahogy egyre hangosabban kéri a nővérét, hogy szálljanak le a földre. Leszálltak, Jessy bizonytalanul megállt, gyüjtött egy kis erőt, hogy talpon tudjon maradni. Majd ezután Joe odajött mellém és belém karolt, elindultunk. Mi mentünk elől, hogy Samék kettesben maradhassanak.

*Jessy szemszöge*

Mikor a nővérem végre letett a földre pár percbe beletelt, mire újra erőre kaptam és egyedül meg tudtam állni a lábamon. Mikor végre sikerült odamentem Sam mellé. Ő nyújtotta a karját, hogy kapaszkodjak belé, belekaroltam és elindultunk a tesómék után. Egy picit lemaratunk mögöttük. Sam egyszer csak megállt, szembe fordított magával.

- Leszel a barátnőm? - kérdezte.

- Most még nem válaszolnék, Joe a lelkemre kötötte, hogy mielőtt összejövök  veled beszélnem kell a bátyámmal.

- Lyzander is ezt mondta. Ő tudta, hogy a nővéred ezt mondja neked, és én ezt megértem. Nekem van egy húgom és egy öcsém is.

- Tényleg? Megismerhetem őket? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Az öcsém Alex és a húgom Zoe, a többiekkel maradt, de majd megismerheted őket.

Ezután nem sokat beszélgettünk, csak megcsókolt. Csókja szenvedélyes, mégis gyengéd volt. Mellette végre boldog voltam, bár ne lett volna vége a pillanatnak, de ekkor Joe megköszörülte a torkát, hogy mennünk kéne. Felelősségteljesen nézett rám, mire alig észrevehetően megráztam a fejem. A válaszom láttán nővérem arcvonásai megenyhültek, sőt Joe el is mosolyodott. Visszaértünk a többiekhez.

 -Josh, beszélhetnénk? - kérdeztem.

- Persze, gyere. - mondta és arrébb mentünk. - Baj van?

- Nincs, épp ellenkezőleg. - mondtam.

- Ne mondj semmit, áldásomat adom rátok, De ne feledkezz meg se rólam se Joanáról, oké? - kérdezte, én bólintottam s ő játékosan összekócolta a hajamat. Én ettől persze támadásba lendültem. Gyűlölöm ,ha valaki összeborzolja a hajamat. Elkezdtem körbe-körbe kergetni a tisztáson a bátyámat. De megbotlottam egy kőben és hasra estem. Hogy én milyen két ballábas vagyok ma... Sikerült ráesnem az egyik farkasra, aki azonnal fájdalmasan felnyüszített, én gyorsan feltápászkodtam.

- Bocsáss meg, nem figyeltem oda. - mondtam szegény lánynak és megvakargattam a füle tövét. Ő felállt, arrébb sétált, majd átváltozott emberré.

- Semmi gond, de jól vagy? - kérdezte a hosszú, barna hajú, barna szemű lány mosolyogva.

- Igen jól vagyok. Amúgy mi a neved?

- Én Galatea vagyok, gondolom te vagy Jessyca.

- Igen, én vagyok, örülök, hogy megismerhettelek. Viszont még meg kell fojtanom a bátyámat. Tehát ha megbocsátasz nekem mennem kell.

- Menj csak, lassan úgyis vissza kell mennünk a többiekhez. - mondta, majd sarkon fordult és bemutatkozott a nővéremnek is. Odamentem Samhez.

- Igen. - mondtam, majd szorosan megöleltem. Szerencsére gyorsan kapcsolt és viszonozta a boldog ölelést és megcsókolt.

- Sam, bocsi a zavarásért, de indulnunk kell. - jött oda Angela.

- Máris megyek, addig mind változzatok át. Öt perc és indulhatunk. - mondta Sam és búcsúzóul megcsókolt. - Holnap még látlak? - kérdezte, én csak bólintottam. Már most hiányzott, pedig még el se ment. - Akkor szia. - mondta, majd hátrált pár lépést és átalakult. Odajött és hagyta, hogy beletúrjak hosszú, selymes bundájába. Majd elment, én csak néztem a távolodó farkasokat, majd a sasok is elmentek és már csak mi voltunk ott. Leírhatatlan szomorúság telepedett rám. Mintha egy lyuk keletkezett volna a lelkemben, a szívemen. A hiánya belülről mardosott, mint a szüleim/szüleink halála után, de ez más jellegű volt, ez a lyuk nem tartós, ez begyógyul, holnap újra látom Samet, de anyáékat, és Sandráékat már soha többé nem fogom látni.

*Joe szemszöge*

Mikor a farkasok elmentek Jessy olyan szomorúnak tűnt, mint még soha. Láttam, hogy még soha nem érzett így senki iránt, és senki más nem lesz, akit így fog szeretni. Odamentem mellé, átkaroltam a vállát, ő összerezzent, rám nézett és láttam a szemében a csalódottságot, hogy nem a szerelme jött vissza.

- Csak én vagyok, de holnap láthatod újra a farkasodat. Most viszont menjünk haza. - mondtam és elindultunk a többiek felé. Otthon már nem edzettünk, csak mentünk aludni. Egész éjjel azon agyaltam, hogy miként lehetne csökkenteni a távolságot Sam és Jessy között. Aztán bevillant. Van annyi pénzem, hogy vegyek egy házat és a mellettünk lévő pont eladó. Megveszem a házat és a farkasok ideköltözhetnek, így épp elég közel lesznek, hogy ne kelljen állandóan a húgom csalódott, szomorú arcát látnom. Nekem is fájt ha ő szomorú volt.

10. rész: Halloween

Az elmúlt egy hónapban semmi izgalmas nem történt, de rengeteget fejlődtem. Már egész jól tudtam irányítani az erőmet, megtanultam hipnotizálni is, hisz az erőmből az is kitelt. Bármire képes voltam, amit csak el lehet képzelni. Eljött a Halloween, mikor mi, emberfeletti lények kimehetünk az emberek közé. Van egy másod unokatestvérem, Evelyn Scott, aki anyám unokatestvérének a lánya. Anya unokatestvére vámpír és ember félvér, hozzáment egy emberhez, akit James Scottnak hívnak. Evelyn nem örökölt semmit az anyja képességeiből és volt, hogy már párszor eljött hozzánk látogatóba. Itt volt anyáék temetésén is. Úgy döntöttem, idén vámpír 'jelmezben' megyek Evelyn bulijára. Amúg igen... színes kontaktlencsét raktam be, hogy 'hihetőbb' legyen, mintha nem lennék elég 'hihető' vámpír...

Jessy és Josh is szoktak jönni, de ma visszük Cullenéket, Lyzt és a Wolf ikreket is. Evelyn amúgy ismeri Lyzandert.

Három kocsival mentünk, elől Alice kocsija volt, benne a bátyámmal, Alice-szel, Bellával, Edwarddal és Jasperrel. Mögötte Emett terepjárójában ült, Alexy, Emett, Rose, Jessy és Armin. Végül Lyz motorjával mentünk mi ketten. De kivételesen én vezettem a párom motorját, mondjuk nem ebben a ruhában kellett volna motoroznom. De már mindegy az út másfél óra volt. Délután 6-ra értünk oda Evyékhez, Evy már a kapuban várt minket.

- Sziasztok. - köszönt vidáman, majd először az én nyakamba ugrott, majd Jessyébe, Josh-séba, Lyzébe meg mindenki sorra végigölelt. - Gyertek be. Még nem kezdődött a buli, mert csak 7-re hirdettem meg, de titeket direkt hívtalak korábban. Kértek valamit enni/inni? - kérdezte kedvesen.

- Ha nem gond én kérnék egy szendvicset, megéheztem az úton. - mondtam.

- Rendben, máris hozom. - mondta Evy. - Kér még valaki valamit? - kérdezte..

- Én kérhetek ehy pohár vizet? - kérdezte egyszerre Alexy, Jessy, Bella és Lyz.

- Ha nem gond akkor én is kérnék egy szendvicset. - mondta Armin, Josh, Alice és Rose.

- Mi semmit se kérünk. - mondta Emett és Jasper.

- Oké... akkor Joe és Jessy kijönnétek segíteni? - kérdezte.

- Megyünk. - mondtam és elindultunk a konyhába. Egy tálcára kiraktuk a poharakat tele vízzel és egy másik tálcára meg a szendvicseket tettük ki.

- Köszi. - mondták egyszerre a többiek, mikor letettük a tálcákat. Nem sokkal később jöttek az emberek bulizni.

- Szia Roy. - köszöntem egy srácnak, akit minden évben látok halloweenkor.

- Áh Joe, szia. - köszönt. - Jó a jelmezed. - mondta a fiú elismerően. - Vámpír ugye?

- Igen. És te minek is öltöztél? - kérdeztem, mert a jelmeze egyetlen általam ismert lényre se hasonlított.

- Hát...zombi próbált lenni. - mondta szemlesütve.

- Ötletes. - mondtam. - Bocsi, hogy nem ismertem fel, csak tudod a mi városunkban nem szoktak zombinak öltözni az emberek.

- Persze, értem. - mondta. - Amúgy kik a barátaid? És amúgy hol vette a vámpírfogadat?

- A műfogat anyukám hozta valahonnan külföldről még évekkel ezelőtt a bátyámnak, de ő soha nem használta. És gyere, bemutatom a barátaimat. - mondtam és odahúztam a többiekhez. - Roy ők itt Rose, Bella, Alice, a húgom Jessy, Alexy és az ikertesója Armin, Emett, Rose barátja, Edward, Bella barátja, Jasper, Alice barátja, a bátyám Josh és az én barátom Lyzander. És ő itt Roy, Evelyn egyik haverja. - fejeztem be a bemutatást. A buli jó volt, előkerült az alkohol és rejta kaptunk pár fiatalt amint ott drogoztak, Evyvel azonnal kidobtuk őket. Mi persze nem ittunk egy kortyot sem, mert az alkoholtól könnyen elveszíthetjük az irányítást a képességeink és a testünk felett, így könnyen felfedhetjük magunkat, amit a legkevésbé se akarunk.

- Gyere már Cica, nem legyél szégyenlős. - mondta egy abszolút részeg srác a húgomnak. Jessy nem tudta elküldeni a srácot.

- Hagyd békén! - mondtam és letéptem a srácot a húgomról.

- Ki vagy te? - kérdezte a srác.

- A nővére. Josh Black segíts. - szóltam a bátyámnak.

- Mi baj? - jött oda a bátyánk.

- Enyhén tapadós a srác. - mondtam.

- Intézem. - mondta Josh, majd megragadta a srác nyakát és kivonszolta az udvarra.

*Josh szemszöge*

Kivittem a srácot az udvarra, s hagytam, hogy előtörjön a valódi énem.

- Hagyd békén a húgaimat. - mondtam. - És most menj haza. - Felemelkedtem vele együtt, repültem két utcányit és leraktam a bulitól a lehető legmesszebb, de nem akartam feltűnést kelteni. Gyorsan visszarepültem, majd visszahúztam a szárnyaimat és visszaváltottam az emberi formámra.

*Joe szemszöge*

Mikor Josh visszaért egyből odaszaladtam.

- Azért még egyben van a csávó? - kérdeztem, aggódtam, hogy a bátyám elvetette a sulykot.

- Persze, bár előfordulhat, hogy majd ha felébred nem fogja tudni, hogy került két utcával arrébb, de nem baj, legalább nem fedi fel a kilétemet.

- Te megvesztél. - képedtem el, hogy lehetett ilyen idióta? Két utcányit elrepülni egy részeg csávóval? Ez az összes kerekét elvesztette? De mielőtt válaszolt volna odajött egy lány.

- Nem láttátok az öcsémet? Az előbb még egy barna kis csajra volt ráakaszkodva, de eltűnt. - mondta a fekete hajú lány aggódva.

- Az előbb kint voltam levegőzni és akkor azt láttam, hogy elment, segítsek megkeresni? - mondtam.

- Igen az jó lenne. Amúgy Lucy vagyok. Az öcsém, aki elkószált meg Ryan.

- Örülök Lucy és Joana vagyok, Ő a bátyám Josh és az a barna hajú kis csaj akire Ryan ráakaszkodott az a húgom Jessy. - mondtam. - Viszont akkor gyere, induljunk. - mondtam és odamentem Alicehez. - Elvihetem egy picit a kocsidat?

- Persze, de ne törd össze. - mondta Alice és odaadta a kulcsot.

- Gyere Lucy, induljunk. - mondtam. - Amúgy motorral vinnélek ,de akkor az öcsédet nem tudjuk hazavinni.

- Van motorod? - képedt el a lány.

- Igen, de most nem azzal jöttem, a barátom motorján jöttünk.

- Az de menő. - mondta a fekete hajú lány miközben beszálltunk Alice kocsijába. Amúgy Lucy angyalnak volt "öltözve" a szárnyai igaziak voltak, de nem vörösek, hanem világos kékek.

- Nyugodtan húzd vissza szárnyaidat. - mondtam a kocsiban. - Tudom, hogy kényelmetlen így a kocsiban ülni.

- Honnan tudod hogy igaziak? - kérdezte.

- Innen. - mondtam és kinövesztettem a vérvörös szárnyaimat majd villantottam egy angyali mosolyt, mely megmutatta a fogaimat.

- Vámpír és bukott félvér igaz?

- Igen, te meg tiszta bukott ugye?

- Igen és akkor a testvéreid is?

- Nem, Jessy csak vámpír, Josh meg bukott és Lidérc félvér. Ryan mi?

- Ő ember, engem a szülei csecsemőkoromban örökbe fogadtak, a szüleimet nem ismertem.

- Sajnálom. Mi is örökbe fogadtuk Jessyt, a szülei meghaltak a háborúban. - mondtam, s megérkeztünk oda ahol Ryan volt. - Segíts. - mondtam, s felkaptuk a fiút és beültettük a kocsiba. - És akkor Ryan tudja, mi vagy?

- Igen és gondolom rólad, a testvéreidről meg a barátaidról Evelyn tudja az igazat. - mondta a lány, mire én csak bólintottam.

- Evelyn a másod unokatestvérem. Az anyja vámpír és ember félvér. Amúgy akkor itt laksz a városban?

- Igen, itt lakunk, ide járok iskolába, szerencsére vissza tudom tartani a szárnyaimat. - mikor ezt mondta megérkeztünk hozzájuk. - Köszi, hogy elhoztál.

- Megvárjalak?

- Köszi, de nem kell, nem megyek vissza a buliba. Örülök, hogy találkoztunk. - mondta és bement a házba az öccsével együtt. Nem mertem elmondani neki, hogy a bátyám vitte oda az öccsét. Visszamentem Evelynék házához, mikor beléptem már alig voltak ott fiatalok, szinte már csak mi voltunk ott.
- Itt meg mi történt? - kérdeztem. - Hogy-hogy ilyen hirtelen mindenki eltűnt?
- Már hajnali öt óra van és úgy egy órát voltatok távol. Lucyék hol vannak? - kérdezte Evy.
- Lucy úgy döntött, hogy otthon marad az öccsével. Amúgy szerintem nektek is feltűnt, hogy Lucy szárnyai igaziak. Lucy egy bukott.
- Tényleg? De hogy-hogy kékek a szárnyai? - kérdezte meglepetten Evy.
- Úgy, hogy nem minden bukottnak ugyanolyan színű a szárnya. A nőké általában vörös, de mint láttad Lucy kivétel, a férfiaké általában fekete, de ott is van olyan akié nem az. - adtam a lényegre törő választ a lány kérdésére. - Lyz szárnya se olyan, mint a bukottaké, bár ő félig démon.
- Lyzander kérlek mutasd meg a szárnyadat! - kérte mosolyogva Evelyn. Lyz megmutatta a lánynak csodaszép szárnyait. - De gyönyörűek a szárnyaid! - ámult el Evelyn a felemás, kopasz angyalszárnyak láttán.
- Segítsünk pakolni utána szerintem induljunk. - vetette fel az ötletet Rose.
- Oké. - mondtuk kórusban a többiekkel. Elkezdtünk takarítani, pakolni. Két órával később már mind egy-egy szendvicset ettünk, miközben a nappaliban ültünk. Mikor megettük a szendvicseket elindultunk haza. Esme az ajtóban állt.
- Gyertek, adok enni utána menjetek aludni. - mondta. - Amúgy milyen volt a buli?
- A buli fergeteges volt, és megismerkedtem egy lánnyal, aki bukott ként az emberek között él, csecsemőkorában egy ember házaspár fogadta örökbe. A templom előtt találták. - mondtam, miközben mentünk az ebédlő felé.
- Valamikor hívjátok meg hozzánk, szívesen látjuk. - mondta Esme, mikor leültünk. Elindult a konyhába és hozott enni, meg vért is. Ettünk, ittunk, majd utána elmentünk aludni. Mind hullafáradtak voltunk. Lyzander velem aludt, jó volt úgy aludni, hogy közben szorosan átölelt. Délután ötkor ébredtünk fel. Mentünk edzeni, de nem hajtottuk magunkat agyon. Épphogy csináltunk valamit.

9. rész:  Viola

Vasárnap már együtt edzettem a többiekkel, jól ment az edzés, bár hamar elfáradtam. Délelőtt a fizikai edzés volt, délután elkezdtük fejleszteni a képességeimet. A szárnyamat és a fogamat már kiskorom óta én irányítom, de meg kellett tanulnom a szárnyam nélkül lebegni, hisz azt is tudok. egyszer már egész jól ment, de utána megint nem koncentráltam elég jól és leestem két méter magasból, de szerencsére Lyz és Josh felemelkedtek és elkaptak még zuhanás közben.

- Joe kérlek próbálj koncentrálni, tudom, hogy fáradt vagy, de így soha nem fogod tudni használni a képességeidet. - mondta rosszallóan Rose.

- Tudom-tudom, de nem lehetne pihenni? Nem vagyok jól. - mondtam és ez igaz is volt, mert egész nap szinte semmit nem ettem és már a kimerültségtől is hányingerem volt.

- Ettél te ma valamit? - kérdezte Jessy, aki tudja, hogy hogy nézek ki ha nem eszek eleget.

- Szerintem semmit nem evett. - erősítette meg a húgunk gyanúját a bátyám, mire én csak erőtlenül bólintottam.

- Gyere enni, adok húslevest. - mondta Esme és elindultunk befelé. Leültem az asztalhoz és elém rakott egy nagy tányér gőzölgő húslevest. Elkezdtem enni, gyorsan befaltam és kértem még egyet. Azt is gyorsan megettem, utána ettem egy kis milánóit (az a kevés két púpos tányérnyi volt). Majd utána még sütit is ettem, aztán ráadásnak ledöntöttem két pohár vért.

- Folytathatjuk az edzést. - mondtam mosolyogva, mindig jobb a kedvem, ha tele vagyok.

- Akkor gyere. - mondta Bella és elindultunk ki a házból, be az erdőbe, egyre mélyebbre mentünk, mind kimentünk, Alexy és Armin is velünk voltak. Csak mentünk és mentünk egyre befelé, míg elértünk arra az eldugott tisztásra, mely álmomban is szerepelt, ez az a tisztás volt, ahol álmomban csatáztunk Castielékkel.

- Összpontosíts arra, hogy újra elő tudd hozni azt a tűzcsóvát, ami a szüleid halála után kitört belőled. - mondta Alice. Felemelkedtem és hagytam, hogy átjárjon a fájdalom, újra arra gondoltam, hogy nincsenek velem a szüleim és sikerült, a tűzcsóva kitört, megint fel az égbe, ha erősen koncentrálok sikerülni fog, hogy a kezeimre korlátozzam az erőm ezen részét.

- Ügyes. - jegyezte meg Alexy elismerően. Folytattam a koncentrálást, azt akartam, hogy a kezemben izzon az erő, hogy onnan törjön fel a lángcsóva. Először egy hatalmas tűzlabdát csináltam, amit felküldtem az égbe, majd azonnal előtört a kezeimből a tűzcsóva.

- Sikerült, sikerült! - kiáltottam fel boldogan, s leszálltam a földre. Jessy és a többiek odagyűltek körém és jó szorosan megöleltek. Majd jött az, hogy erősítettük a telepatikus képességeimet. Nap végére sikerült a puszta akaratommal reptetni a kardomat, sőt még Armint is sikerült megbéklyóznom, hogy ne tudjon ő megbéklyózni engem indákkal. Este kimerülten vánszorogtam be vacsora és zuhanyzás után a szobámba, s erőtlenül másztam be az ágyamba, amint betakaróztam azonnal el is aludtam. Mivel késő estig edzettünk így Lyz itt aludt egy szobában a bátyámmal. Reggel valaki kopogott az ajtómon, én már félig ébren voltam.

- Gyere. - mondtam, s belépett Lyzander, kezében egy tálca volt, volt rajta friss péksüti a szomszédos pékségből, egy pohár narancslé, egy bögrében kávé, egy pohár vér, volt még a tálcán vaj, két kifli meg egy kis szalámi. - Köszönöm. - mondtam és elvettem a tálcát, beleharaptam a péksütibe, hmmmm... fahéjas csiga, a kedvencem. megettem a csigát és megittam a kávét, majd utána a vért, ritkán iszok kávét, de most jól esett a süti mellé. - Honnan tudtad, hogy hogy iszom a kávét, mi a kedvenc péksütim, meg hogy reggelente narancslevet szoktam inni a vér mellé? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal a hangomban.

- Bevallom, csaltam, Josh adott tippeket. - mondta Lyz elmosolyodva. Egyikükre se tudtam haragudni, letettem a tálcát az éjjeliszekrényre és megcsókoltam a barátomat, aki boldogan viszonozta. - Megyek, leviszem a tálcát, addig kezdj el készülődni. - mondta Lyzander és megfogta a tálcát, majd kiment a szobámból. Én beszaladtam a fürdőbe, fogat és arcot mostam, majd visszamentem a szobámba és kerestem valami ruhát, tíz perc keresgélés után megtaláltam, hogy mt vegyek fel, ami illik hozzám és mégis fekete, jelezvén, hogy gyászolok.

Mikor elkészültem lementem a nappaliba a többiek már ott voltak. Jessy elég érdekesen nézett ki, lehet, hogy ő így gyászol?

Nem tetszett a felsője, de mindegy, túlélem.

- Elvihetlek? - kérdezte Lyz.

- Igen. - mondtam boldogan. Majd' kiugrottam a bőrömből. Kimentünk felkaptam a sisakomat, a táskámat beraktam Lyanderével együtt Alice kocsijának a csomagtartóba, Alice mondta, hogy elviszi a cuccainkat. Majd Lyz felült a motorra és meg szorosan mögé, átöleltem a derekát és így indultunk el, a mi kis konvojunkkal együtt a suliba. Mikor megérkeztünk leszálltam a párom motorjáról, levettem a sisakomat, felkaptam a táskámat, amiből kikaptam a hajkefémet és nekiestem összekócolódott fürtjeimnek. Elindultunk befelé Lyzzel kéz a kézben sétáltunk befelé. Odajött Viola.

- Ti jártok? - nézett rám, mint valami rothadó húscafatra. Viola egy felsőbb éves lány, aki általában csendes, visszahúzódó és nagyon kedves, de most felállt a szőr a hátamon, Hangja fenyegetően csengett, vajon mi lehet a furcsa reakciójának a hátterében?

- Igen, valami baj van vele? - kérdeztem kedvesen. igyekeztem nem tudomást venni a lekezelő hangneméről és arról ahogy rám nézett.

- Kijönnél beszélgetni? - kérdezte Viola.

- Csak a testvéreim jelenlétében megyek ki veled beszélni. - mondtam határozottan.

- Akkor ennyi erővel itt is mondhatom. - jelentette ki. - Szállj le Lyzanderről, takarodj a közeléből, ő az enyém. - mondta, s szemében ijesztő fény villant.

- Hé Viola, én is itt vagyok. - mondta Lyz és arrébb vonszolta a lányt, és utánuk mentem. - Nem vagyok játékszer, és nem leszek a tiéd, én Joe-t szeretem, nem téged, fogd már fel. - még sosem hallottam a barátomat így beszélni. A hangja élesen csattant a csendben. - Szállj le róla, vagy megkeserülöd. - sziszegte a fogai közt Lyzander és meglökte a lányt.

- Hagyj békén. - a lány hangja hisztérikusan csengett.

- Lyz, ne törődj vele, úgyse tud ártani nekem. Inkább menjünk órára, mielőtt baj lesz. - mondta, majd karon ragadtam Lyzandert és behúztam a terembe. Leültem mellé, Armin aki mellette ült átült Alexyhez aki mellett meg én ültem. Nem volt egy nagy durranás a nap. Suli után hazamentünk, mármint Cullenékhez. Leültünk ebédelni, majd gyors átöltözés után mentünk edzeni. Ma csak fizikai edzés volt, az erőmet nem fejlesztettük. Este edzés után erőtlenül mentem aludni, nem aludtam sokat. Reggel már négykor fent voltam, nem tudtam aludni.

8. rész: A rejtélyes seb.

Elaludtam, álmomban egy erdő közepén ültem, fejemet lehajtva csendesen zokogtam. Egyszer csak lépések halk neszét hallottam a hátam mögül. Nem fordultam hátra, tudtam, hogy majd úgyis beáll elém, s felemeli a fejem, hogy a szemébe nézzek. Így is lett az a valaki elém sétált, leguggolt, s felemelte a fejemet az államnál fogva, s kénytelen-kelletlen belenéztem a vészt jósló szürke szempárba.
- Annak ellenére, hogy potenciális fenyegetést jelentesz és meg akarlak ölni, még mindig szereltek és szeretni foglak, míg élek. - mondta, s hangja másképp csengett, szavai őszinték voltak.
- De Castiel, é-én ne-nem sze-szeretlek. - mondtam szemlesütve, félénken. Féltem a reakciójától, de csak elfordította a fejét.
- Tudom. - mondta halkan, majd felállt, előhúzott egy kést, s hasba szúrt, a seb erősen vérzett, de nem gyengültem, mint ahogy normál esetben kellett volna. Elkezdtem mozgatni a szárnyaimat, felemelkedtem, s ráálltam a lábaimra, felvettem a földről a kardomat, mely eddig mellettem hevert. Megforgattam a kardot a fejem felett, s lecsaptam Castielre. Ellenségem fele az erős csapás hevétől hatalmasat pördülve a földre hullott. Majd hirtelen meghallottam, hogy többen is futva közelítenek felém, támadó pozícióba álltam, s a zaj irányába fordultam. A barátaim közeledtek fegyverekkel a kezükben. Jessy és Josh gyógynövényeket, mozsárt és kötszert hoztak.
- Joe, te vérzel. - mondta kétségbeesetten Lyz, s valaki elkezdett rázogatni, hogy ébredjek fel. Kinyitottam a szememet, s tényleg véreztem.
- Mi történt? - kérdezte Rose.
- Álmomban Castiel szerelmet vallott, s mikor megmondtam, hogy nem őt szeretem hasba szúrt, de én lefejeztem. - mondtam, s feltörtek a könnyeim. A seb nem fájt, de erősen vérzett.
- Hozzatok mandragórát, körömvirágot és tűztövist. - mondtam erőtlenül. Kezdtem gyengülni. Rose elszaladt, majd a testvéreimmel és Esmével együtt tért vissza.
- Semmi baj nem lesz. - mondta Lyz és hallottam, hogy elcsuklott a hangja, még ő se hiszi el, amit mond.
- Félek. - mondtam halkan.
- Semmi baj nem lesz, csukd be a szemed. - mondta Jessy, majd leszedte rólam a takarót, felhúzta a pólómat és rárakta az összetört növényeket a hasamon tátongó sebre, s leragasztotta azt. - Ma már nem kelhetsz fel az ágyból. - mondta. - Esme kérlek hozz neki vért, innia kell, hogy pótolja a veszteséget, meg amúgy is gyenge.
- Rendben. - mondta Esme, s hallottam ahogy elhagyta a szobát. Kinyitottam a szememet.
- Segítsetek felülni. - mondtam. - Rose hozol még pár párnát és egy új lepedőt meg egy másik takarót? Nem szeretnék a saját véremben fetrengeni. - mondtam.
- Persze, azonnal hozom. - mondta Rose. - Fiúk, gyertek segíteni, mindannyian. És máris felküldöm Alicet, hogy segítsen átöltözni.
- Megyünk. - mondták a fiúk. Amint kimentek és csak Jessy maradt bent velem belépett Alice és Esme, Esme hozta a vért, amit le is rakott az éjjeliszekrényre az ágyam mellé.
- Gyere, állj fel. - mondta Jessy és Alice-szel együtt megfogták a két karomat és segítettek felállni, Jessyn támaszkodtam miközben Alice segített levenni a véres pólómat. Esme leszedte az ágyneműt, Alice segített levenni a nadrágomat is, majd beszaladt a fürdőbe és hozott egy kis vizes gézt, amivel letörölte a hasamról a rászáradt vért. Majd benyúlt a szekrényembe és előszedett nekem pár ruhát: egy fehér pólót és egy rövidnadrágot. Segített felöltözni majd kopogtattak.
- Gyertek be. - mondtam és Rose meg a többiek benyitottak, Rose és Esme felhúzták az ágyat, lerakták a párnákat. Jessy és Alice segítettek visszafeküdni, felhalmoztuk a párnákat a hátam mögött, hogy félig ülőhelyzetben legyek. Megittam a vért. Lyz és Jessy leültek az ágyam két szélére, Josh, Rose, Alice és Emett leültek egy-egy székre, a többiek kimentek.
- Nyugodtan menjetek edzeni. Elleszek egyedül is. - mondtam.
- Én maradok. - mondta Lyz és megfogta a kezemet.
- Mi is. - mondták a tesóim.
- Nekem meg nincs kivel edzenem. - mondta Emett.
- Ha nem gond akkor megkérnélek titeket, hogy hagyjatok magunkra a tesóimmal és Lyzzel. - kértem.
- Rendben. - mondta Esme, majd megfogta a véres poharat és kitessékelte a többieket a szobából. - Hozzak még vért? - kérdezte.
- Nem, köszi, de egy kis almás palacsinta jól esne, ha nem gond. - mondtam.
- Rendben, azonnal hozom. - mondta és ő is kiment a szobámból. A sebem viszketett, ez azt jelenti, hogy már gyógyul. Elkezdtünk beszélgetni, majd olyan 20 perc múlva Esme kopogott és behozta a reggelimet, de nem csak nekem, hanem a többieknek is hozott, majd kiment. Elkezdtünk enni, de amint lement az első két falat elkezdett fájni a sebem. Iszonyatosan lüktetett és égett, felszisszentem, Jessy és Lyz azonnal letették a tálcáikat és felém fordultak.
- Mi a baj? Fáj? - kérdezte Lyz. A fájdalomtól megszólalni se tudtam, csak némán bólintottam. Jessy kiszaladt a szobából és hívta Esmet, Carliset, Jaspert Bellát, Roset és Emettet, két perccel később mind bejöttek, Esme megnézte a sebet és azt mondta, hogy a seb mérgezett, és nem érti miért nem vette ezt eddig észre. Jessy kiszívta a mérget, majd Bella elszaladt a fürdőbe és hozott egy vizes meg egy száraz gézt a vizessel elkezdte kimosni a sebet, majd Jasper odaadott neki egy üveget, amiben szerintem vodka volt, vagy valami alkohol. Bella átitatta a gézt az alkohollal és lekente vele a sebet, fájdalmamban felsikítottam. Éreztem, hogy elkezd összehúzódni a seb. Majd raktak rá egy fura szagú krémet, amivel lekenték, majd leragasztották.
- Most már nem fog fájni. - mondta mosolyogva Bella.
- Köszönöm. - mondtam. A többiek kimentek a szobából, Jessy odaadta a tálcámat és folytattuk az evést. A sebem estére teljesen begyógyult. Másnap már tudtam edzeni.

7. rész: Az első edzés.

- Gyere, menjünk edzeni. Megtanítalak használni a fegyveredet. - mondta Emett és elindult az egyik terem felé. Én persze követtem. A terem szinte teljesen üres volt, és nem volt túl nagy se. - Állj velem szembe és megmutatom, hogy először hogy fogd meg a fegyvert. - mondta Emett, beálltam vele szembe, úgy hogy kényelmesen elférjünk. Mivel ügyetlen voltam ezért ő rakta a kezem a fegyverre, majd azt mondta, hogy álljak mellé és utánozzam le azokat az alap mozdulatokat, amiket ő csinál. Eleinte nagyon nehezen tudtam utánozni a mozdulatait, de két óra edzés után már teljesen egyszerre végeztük az alap mozdulatokat.

*Jessy szemszöge*

Esmével és Edwarddal együtt átmentünk egy másik terembe, ami tele volt céltáblákkal.

- Lőttél már íjjal? - kérdezte kedvesen Esme.

- Igen. - mondtam, felvettem a tegezt majd felajzottam az íjamat és lőttem, addig lőttem míg az összes nálam lévő nyíl a táblában nem volt. A lövésekbe minden fájdalmamat, keserűségemet, szomorúságomat, dühömet és tehetetlenségemet beleadtam. Az összes nyíl a tábla közepébe talált.

- Ügyes. - jegyezte meg Esme, mikor már ő is ment a nyilaiért. Két órán keresztül gyakoroltunk, majd hulla fáradtan mentem a szobámba, lezuhanyoztam és mentem aludni.

*Joe szemszöge*

Edzés után felmentem a szobámba, letussoltam és épp öltöztem volna fel, mikor valaki kopogott.

- Egy pillanat! - mondtam és gyorsan elkezdtem felöltözni, már csak egy pólót kellett volna húznom, mikor az a valaki újra kopogott. - Türelem, mindjárt nyitom! - mondtam, gyorsan felkaptam egy pólót, kiengedtem térdig érő, vizes hajamat és kinyitottam az ajtót. Lyzander állt az ajtó előtt.

- Gyere be. - mondtam. - Bocsi, hogy megvárattalak, csak nem rég jöttem ki a fürdőből.

- Semmi gond. - mondta. - Kérdezhetnék valamit?

- Persze, mi lenne az?

- Lennél a barátnőm? Tudom, hogy van egy közös ősünk, de azt már nem lehet rokonságnak nevezni. De ha mást választasz, nem bánom, csak legyél boldog. - mondta lemondóan, de hogy reagálhattam volna, ha nem hagy szóhoz jutni?

- Lyz elég.- mondtam csendesen. - Leszek a barátnőd. - mondtam boldogan.

- Tényleg? Akkor most már ezt is szabad? - kérdezte és megcsókolt. Boldogan viszonoztam a szenvedélyes, de mégis visszafogott csókot. Még indig egymás karjaiban voltunk, mikor valaki kopogott, majd választ se várva benyitott, mi azonnal szétrebbentünk.

- Upsz... bocsi. - mondta Alice enyhén elvörösödve. - Megyek is.

- Várj, nem zavarsz. - mondtam, mielőtt elment volna. - Mit szerettél volna?

- Csak azt, hogy reggel korán jövök majd kelteni téged, hat körül kezdjük majd az edzést. Lyz majd te is gyere edzeni. És még annyit, hogy örülök nektek. - mondta ugrálva és megölelt.
- Oké, köszi. - mondtam mosolyogva és Alice kiment a szobámból. Majd megöleltem Lyzt, olyan jó volt mellette lenni, hiányzott már, hogy legyen valaki aki így ölel.
- Viszont mennem kell. - mondta szomorúan. - Reggel korán kell kelnem, hogy idejöhessek hozzád még edzés előtt. - mondta mosolyogva, szeretem amikor így mosolyog.
- Kikísérlek. - mondtam és elindultunk az ajtó felé. Lementünk a nappaliba, ott Edward zongorázott, mikor beléptünk fürkésző tekintettel nézett ránk, mire én alig észrevehetően bólintottam. Majd tovább mentünk, kikísérem Lyzt egészen a motorjáig, mielőtt felvette a sisakját még egyszer búcsúképp megcsókolt. Majd felvette a sisakot, felült a motorra és elment. Én visszamentem a nappaliba, leültem a kanapéra és hallgattam, ahogy Edward zongorázik, már sok dalát hallottam, de ezt eddig nem.
- Új dal? - kérdeztem meglepetten.
- Hát tulajdonképpen nem, még akkor írtam, mikor Castiel megölte a szüleimet, ez 150 évvel ezelőtt volt. De most hogy itt vagy úgy gondoltam, picit átírom. - mondta egy szomorú mosoly kíséretében.
- Értem. - mondtam és úgy döntöttem felmegyek aludni, lefárasztottak a nap eseményei. Amint benyitottam a szobámba Rose jött ki onnan.
- Hát te? - kérdeztem.
- Csak megnéztem alszol-e, de mivel nem voltál a szobádban így úgy döntöttem megvárlak. Tényleg összejöttetek Lyzzel? - kérdezi meglepődve, de elképesztő komolyan.
- Igen, baj? - nem értettem én már semmit se.
- Nem baj, csak meglepődtem. Annyira különbözőek vagytok. Te vad vagy és szertelen, ő visszafogott és művészlélek.
- Az ellentétek vonzzák egymást. - mondtam mosolyogva. - Viszont ha nem baj, mennék aludni, túl hosszú volt a nap és holnap korán kell kelnem.
- Rendben. Jó éjt. - mondta Rose, majd bement a szobájába. 

6. rész: A jóslat.

- Eljött az ideje, hogy mindent megtudj. - mondta Rosa. - Az egész ezer évvel ezelőtt kezdődött, mikor Castiel apja Christian és az ő öccse Carlos, egyszerre szerettek bele ugyanabba a lányba, akit Kagoménak hívtak. De Kagome Carlost választotta, ez Christiannak fájt, de megpróbálta elviselni. Telt az idő és Kagome ikreket szült, de Christian nem tudott a két lányról. Christiannak elfogyott a türelme és felülkerekedett a fájdalma, megölte Carlost és Kagomét. Kagome elátkozta Christiant, hogy majd ha fia születik akkor ugyanolyan kegyetlen gyilkos lesz, mint az apja és ők ketten addig élnek, míg Kagome két leszármazottja elég erős sereget nem toboroz maga mellé és meg nem ölik Castielt és az apját. A két kislány Amy és Joana félvérek voltak, bukott és lidérc. Mikor elég idősek lettek Joana örök bosszút fogadott nagybátyja ellen, Joana Bale Josh anyja, már több mint 900 éves volt, mikor megszületett a bátyád, de belehalt a szülésbe. Aki bosszút fogad a gyilkosok ellen addig nem öregszik egy napot se, amíg a gyilkosok meg nem halnak. Amy már nem él, de ő a te és Lyzander ük-ük-ük-.....-ük-üknagyanyátok. Lyzander a te 30-ad unokatestvéred. A jóslat úgy szól, hogy majd eljön egy félvér lány és a nagyon-nagyon távoli rokona, aki szintén félvér, sereget gyűjtenek maguk köré és legyőzik a gyilkosokat, de ehhez mindkettőjük szüleinek meg kell halniuk. Mindketten különlegesek vagytok, de Lyzben feleannyi erő se lakozik, mint benned, te nem egy 8-as elemidomár vagy, hanem 20-as, tudom, a világon összesen három varázslény van aki 15-ös szint felett van és Te vagy az egyik.
- É-én??? De azt hogyan? - kérdeztem ledöbbenve. Nem hiszem el, hogy ekkora erő lakik bennem.
- Igen te. Nem tudom, de a jóslat megmondta, hogy majd lesz egy bukott, vámpír félvér lány akinek a vezetésével megöljük a gyilkosokat. Nekünk, akik bosszút fogadtunk az a kötelességünk, hogy tanítsunk téged és együtt öljük meg Castielt és az apját. Mostantól az a dolgod, hogy minden nap rendesen edz és tanuld meg használni a képességeidet. Szellemileg és fizikailag is meg kell edződnöd a csata előtt.
- Mikor kezdünk?
- Akár most azonnal, de akkor szólok Arminéknak és Lyznek. - mondta Rose, majd elővette a telefonját és tárcsázott, majd kiment a szobámból. Benéztem a szekrénybe, hogy van-e benne ruha és tele volt, így hát átöltöztem és felkötöttem a hajamat.

Mire kész lettem bejött Rose, hogy öltözzek át, de mikor meglátta, hogy már átöltöztem akkor csak annyit mondott, hogy látja megtaláltam a ruháimat. Lementünk a többiek már a nappaliban voltak. Jessy is átöltözött.

- Na akkor menjünk. - mondta Alice és felnyitott egy csapóajtót, ami alatt egy lépcső volt. Ez vezet a házuk alatt lévő barlangrendszerbe. Egyszer voltam lent, ott igen ritka és erős gyógynövények élnek, és egyszer Esme megkért, hogy szedjek párat. Amint leértünk a lépcsőn megláttam egy hatalmas asztalt tele fegyverekkel, volt ott többféle kard, tőr, íjak, egy rónaíró és két olyan kard, aminek mindkét végén penge van.

- Joe te válassz először. - mondta Rose. Odaléptem az asztalhoz és elvettem az egyik kétpengéjű kardot, Emett  másikat. Jessy íjat vett el, Edwarddal és Esmével együtt. Josh két egykezes kardot Arminnal, Carlise-nal és Lyzzel együtt, de Lyz két szamurájkardot választott, illik is hozzá. Alexy, Rose, Jasper és Bella tőröket vett el fejenként kettőt. És Alice elvette a rónaírót.