11. rész: Lucy

 Ma már vasárnap van, november másodika. Mind kialudtuk magunkat. Épp reggeliztünk volna, mikor valaki hangosan kopogott.

- Nyitom. - mondtam és elindultam az ajtó felé, kinyitottam és Lucy volt az ajtó előtt. 

- Ki az? - kérdezte Emett.

- Lucy az, gyere Emett, segíts bevinni. Lucy mi történt, ki bántott? - kérdeztem. Bevittük Lucyt a nappaliba, lefektettük a kanapéra.

- Egy vörös hajú fiú, azt mondta, hogy rossz emberekkel barátkozom, hogy ti nem a megfelelő társaság vagytok nekem. De amikor azt mondtam, hogy nincs igaza, bevadult. Megölte Ryant és a nevelő szüleimet.

- Castiel... Ő egy gyilkos, egy lidérc. Maradj itt velünk. - mondta Esme.
- Akkor igaz? - kérdezte erőtlenül és elsírta magát.
- Mi igaz? - nem értettem mire akar kilyukadni.
- A nevelő szüleim mutattak egy levelet, ami a kis kosárban volt mellettem, mikor találtak. Leírtak egy régi legendát és hogy ha eljön az ideje csatlakoznom kell a hercegnőnkhöz és a csapatához, akikkel megöljük a gyilkosokat.
- Milyen hercegnő? - kérdeztem. - Tudtommal nem vagyok hercegnő. - mondtam.
- Te vagy az utolsó tiszta vérű, nemesi családból származó vámpír és bukott félvér. - mondta a lány. - És szükségetek van az utolsó élő, tiszta vérű bukott angyalra.
- Akkor igaz hogy kihaltak a tiszta vérű bukottak. - mondta Rose holtsápadtan. - Így nem ölhetjük meg a gyilkosokat.  Hisz bocsáss meg Lucy, de nem vagy se elég erős se elég érett.
- Ezen még segíthetünk. De hagyjuk pihenni. Gyere, megmutatom a szobádat. Amúgy kérsz enni?
- Köszönöm, de most nem. Inkább lefeküdnék. - mondta.
- Elkísérlek a szobádba. - mondtam. - Esme melyik az övé? Az emeleten Jessyé mellett?
- Nem, nem az, a másodikon jobbra az első.
- De miért az? A másodikon alig van valakinek szobája. - értetlenkedtem.
- Azért, mert csak. - mondta Lucy. - Engem nem érdekel, hogy hol a szobám, csak mehessek aludni.
Elindultunk fel a szobájába. Felértünk, kinyitottam neki a szobaajtót.
- Na akkor mostantól ez a szobád. - mondtam. - Nos... én megyek is. - és indultam volna, de megragadta a karomat.
- Kérlek ne menj. Maradj velem. - kérte könnyes szemekkel. A gyomrom ellenkezően megkordult. Éhes voltam, és torkomat a szomjam mardosta. Ma még vért sem ittam, de ennek ellenére beléptem a lány szobájába. A falak lilák voltak és fekete pillangók voltak felfestve. Úgy tűnik mindenki szobáját előre az ő ízlése szerint rendezték be. Jessy szobájában két szín uralkodott, a világoskék és az ezüst. Josh szobája királykék volt. Joshnak vízágya volt, Jessynek ugyanolyan baldachinos ágya volt, mint nekem, csak míg az enyém ugyanolyan világos narancssárga volt, mint a fal Jessyé kék és ezüst színű volt. Lucy szobájában egyszerű franciaágy volt. Volt egy hatalmas ruhásszekrény, egy könyvespolc, íróasztal és még minden ami egy diák szobájába kell.
- Mi lesz most? - kérdezte.
- Esméék átiratnak téged a helyi suliba, valószínűleg a bátyám osztálytársa leszel, és velünk fogsz edzeni, tökéletesítjük az erődet. Mindent felszínre hozunk. Mi a képességed?
- Nem tudom, azt se, hogy hányas szintű vagyok. - mondta fejcsóválva a lány.
- Nem baj, még van időnk. Erős harcost fogunk faragni belőled, majd ha felkeltél akkor fegyvert kell választanod és kezdődnek az állandó edzések. Viszont ha nem gond mennem kéne reggelizni, mert kezdődik az edzésem. - mondtam és felálltam az ágyról.
- Rendben, menj csak, majd még beszélünk. - mondta. Kimentem a szobából, be az ebédlőbe. Ott csak egy cetli volt az asztalon: "Reggeli után gyere edzeni a kiserdőbe. Emett". Nagyon jó mondhatom... Miért kell ma az erdőbe menni? Miért ott kell edzeni? Kardozni itt is lehet. Na mindegy, megreggeliztem, megittam a vért ami ki volt nekem készítve.majd felmentem a szobámba és ott olyat láttam, amit előtte el se tudtam volna képzelni. A szobámban az ágyon találtam egy fényképalbumot, leültem, kinyitottam és az első kép láttán könnyek szöktek a szemembe. De hogy került ez ide? De nem csak az album volt fura, a falon a rajzok megváltoztak, egyel többen lebegtünk a csatatér felett, de az egyik társunk egy kést szegezett a hátamnak. Lehet, hogy nem kéne befogadni Lucyt. Beszélnem kell Esmével. Gyorsan átöltöztem kiléptem az erkélyre, kinyitottam a szárnyaimat és berepültem az erdőbe, a tisztáson landoltam.
- Mi a baj Joe? - kérdezte Jess látva az arcomat.
- Lucy valószínűleg... - kezdtem, de Esme félbeszakított.
- Áruló. Tudjuk. A lány egy elfajzott.
- Egy mi? - kérdeztem.
- Elfajzott, olyan ember aki valamilyen oknál fogva képes ellopni az emberfeletti lények képességeit, erejét. Ha egy elfajzott iszik egy emberfeletti véréből akkor elveszi a képességeit, s mindent, ami ahhoz e lényhez tartozik, a helyébe lép. Egy elfajzott akár 10 másik lény képességeit, erejét és külsejét is képes magába szívni. - vette át a szót Carlise.
- Akkor ezért változott meg a szobám falán a kép.
- Igen, a kép a történésekkel együtt változik. - mondta Rose. De ekkor zajt hallottunk, a hang irányába fordultunk és két hatalmas farkas állt velünk szemben. Az egyiknek szürke volt a bundája, míg a másiknak rozsdabarna. A szürke odajött hozzám és mély főhajtással, barátságosan üdvözölt. Én egy picit közelebb léptem és megsimogattam nagy, busa fejét. A farkas bundája hihetetlenül puha és selymes volt. A másik is közelebb jött, majd megállt, s átalakult emberré. Alakváltók.
- Biztos te vagy Joana Black. - nézett rám a fiú, fekete szemeivel. Én csak bólintottam, majd a fiú folytatta. - Az én nevem Dajan, a társam Sam. - mikor ezt kimondta Sam elkezdett hátrálni és ő is emberré változott.
- Hogy találtatok ránk? - kérdezte Jessy.
- Már évek óta az erdőben élünk, és a falkával mindig figyeljük az emberek városát és a tiéteket. Most hogy az elfajzott idejött kötelességünk segíteni nektek.
- Hányan vagytok a falkában? - kérdezte Lyz.
- 15-en. Castiel miatt egyre több elfajzott lesz, így a mi számunk is egyre nő. - mondta Sam.
- Ki az alfa? - tette fel a kérdést Bella.
- Én. - mondta Sam.
- De ti legalább bemehettek az emberek közé. - mondta a húgom.
- Te is bemehetnél. - mondta Sam.
- Én nem... az túl veszélyes lenne, felfedném magam. - mondta a húgom, s villantotta hegyes szemfogait. A két alakváltó egy picit hátralépett a fogak láttán, de mikor én is megmutattam a sajátjaimat megnyugodtak.
- A húgod, úrnőm? - kérdezte Sam.
- Csak a fogadott testvérem, de kérlek hívj a nevemen, nem vagyok én úrnő. Csak egy lány vagyok a sok közül. - amint ezt kijelentettem megjelent még pár farkas, így már 7 farkas volt itt. Az az 5 farkas akik most jöttek nem alakultak át. Majd jött 3 szirti sas, azokból egy átalakult emberré, egy lány.
- Úrnőm. - mondta és meghajolt. Majd mikor felegyenesedett folytatta. - Én Amanda vagyok. A törzsünk vezetője. Szeretném, ha elfogadnád a segítségünket. Mi, a farkasok, és a többi alakváltó törzs, sokat segíthetünk, hisz a gyilkosok nem tudnak a létezésünkről.
- Hányan vagytok a törzsedben? - kérdezte Jasper.
- Eddig 30-an, de a számunk napról-napra nő. Amúgy bemutatom a kísérőimet, Mirandát és Ivyt.
- Jönnek a tigrisek és a medvék. - mondta Sam.
- Sam kérlek mutasd meg a húgomnak az erdőt. - kértem a fiút. Láttam, hogy neki tetszik Jessy és viszont.
- Természetesen. - mondta Sam és elindultak.

*Jessy szemszöge*

Elindultunk be az erdőbe. Egy ideig szótlanul lépkedtünk egymás mellett, majd hirtelen olyan történt, amire nem számítottam, megbotlottam egy nyamvadt kőben.

- Jesszusom Jessy jól vagy? - kérdezte Sam és próbált utánam kapni, de csak ő is elesett, így egymás mellett feküdtünk és csak nevettünk az egészen. Majd egy olyan öt perc múlva, mikor már nem tudtunk többet nevetni Sam felállt, majd engem is felsegített a földről. Olyan jól passzolt a kezem a tenyerébe, a gyomrom összerándult, a gondolataim kuszák voltak. Ez lenne a szerelem? Ezután kézen fogva sétáltunk, és beszélgettünk. Megtudtam, hogy a falkájukban három lány van, a többiek mind fiúk. A három lányból kettő idejött, a harmadik, Zoe, a falka többi tagjával maradt az ember város melletti erdőben. Elmeséltem neki, hogy anyáék, s főleg a nevelő szüleim halála óta, nagyon ritkán voltam igazán, őszintén boldog. De ez most még is másként volt, most a kedvem felhőtlen volt, szívből jött a mosolyom, szívből nevettem.
- Gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz. - jött a bók Samtől. Már visszafele tartottunk, mikor megint sikerült elbotlanom és mivel egymás kezét fogtuk így ahogy estem ő is velem együtt esett, egyenesen rám. A homlokunk összeért, szája olyan 3 centire volt az enyémtől. Csak néztem a gyönyörű ébenfekete szemeit, éreztem, hogy elpirulok, de nem érdekelt. Csak a pillanat számított, bár örökké tartott volna, de akkor meghallottam a farkasmancsok puffanását mellettünk, tőlük picit lemaradva szárnyak suhogása töltötte be a levegőt. Majd az aki iderepült leszállt, egyenesen mellém. Felhúzta rólam Sam-et, talpra állította és ekkor láttam meg a nővéremet, aki kedvesen mosolygott rám, s mellette állt Lyz is. Majd Lyz felhúzott a földről.

*Joe szemszöge*

Lyzzel és két farkassal elindultunk megkeresni Jessyt és Samet. Lyz használta a szárnyait, én nem. Olyan öt perc alatt megtaláltuk őket a földön. Jessy hanyatt feküdt a földön, rajta Sam, valószínűleg a húgom megbotlott, s a fiú ráesett. Láttam a húgom arcán, hogy teljesen belezúgott a srácba. Megragadtam Sam pólójának a vállát, s felállítottam a fiút. Kedvesen mosolyogtam a húgomra, hogy érezze, nincs bajban. Hisz mi sem szebb, mint az első szerelem.
- Gyertek, menjünk vissza a többiekhez. - mondtam, s karon ragadtam a húgomat, felemelkedtünk. - Látom, belezúgtál Sambe. - mondtam csevegve.
- Hát igen... - sóhajtotta Jessy.
- Áldásom adom rátok, de egy kikötésem azért van. - mondtam védelmezőn. - Nem hanyagolhatod el a fiú miatt a testvéreidet. Jó? - küldtem felé egy játékos mosolyt.
- Ígérem. - mondta. - De most már tegyél le, tudod, hogy utálok repülni. - nyafogott Jessy.
- Mindjárt leteszlek, de előtte még meg kell ígérj valamit: addig nem jössz össze Sammel, amíg a bátyádnak nem szóltál. Jó?
- Ígérem, de tényleg tegyél le! - tudtam, hogy ha így megemeli a hangját akkor utána hatalmas bajban leszek, hogy miért bántom szegény kislányt. Ezért inkább szépen, kecsesen leereszkedtem. Odamentünk a fiúk mellé, belekapaszkodtam Lyz karjába és előre sétáltunk, Jessyék meg jöttek mögöttünk. Hagy legyenek egy picit magukra. A két farkas meg még előttünk visszarohant a többiekhez.

*Lyz szemszöge*

Mikor a lányok felszálltak odamentem Samhez.

- Te Joana barátja vagy, ugye? - kérdezte, mire én bólintottam. Majd folytatta. - Szerinted kiakadna, hogy összejönnék a húgával?

- Nem.. Tudja, hogy a húga most először szerelmes, mégpedig beléd. Szerinte3m most pont az áldását adja rátok. De ki fogja kötni, hogy Jessy nem hanyagolhatja el a testvéreit, meg az edzéseket miattad. És hogy Josh-sal is beszélnie kell, mielőtt összejöttök.

- Ennyire ismered?

- Igen és amúgy is, téged nem érdekel Jessy bátyjának és nővérének a véleménye?

- De, érdekel, fontosnak tartom, hogy a testvérei elfogadjanak engem úgy ahogy vagyok. Hogy elfogadják, hogy szeretjük egymást.

- Értem. Viszont jönnek a lányok, mert Jess utál repülni. Valószínűleg, ha nem nyugtatod meg, ki fog akadni. - mondtam és ekkor meghallottam Jessy hisztérikussá váló hangját, ahogy egyre hangosabban kéri a nővérét, hogy szálljanak le a földre. Leszálltak, Jessy bizonytalanul megállt, gyüjtött egy kis erőt, hogy talpon tudjon maradni. Majd ezután Joe odajött mellém és belém karolt, elindultunk. Mi mentünk elől, hogy Samék kettesben maradhassanak.

*Jessy szemszöge*

Mikor a nővérem végre letett a földre pár percbe beletelt, mire újra erőre kaptam és egyedül meg tudtam állni a lábamon. Mikor végre sikerült odamentem Sam mellé. Ő nyújtotta a karját, hogy kapaszkodjak belé, belekaroltam és elindultunk a tesómék után. Egy picit lemaratunk mögöttük. Sam egyszer csak megállt, szembe fordított magával.

- Leszel a barátnőm? - kérdezte.

- Most még nem válaszolnék, Joe a lelkemre kötötte, hogy mielőtt összejövök  veled beszélnem kell a bátyámmal.

- Lyzander is ezt mondta. Ő tudta, hogy a nővéred ezt mondja neked, és én ezt megértem. Nekem van egy húgom és egy öcsém is.

- Tényleg? Megismerhetem őket? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Az öcsém Alex és a húgom Zoe, a többiekkel maradt, de majd megismerheted őket.

Ezután nem sokat beszélgettünk, csak megcsókolt. Csókja szenvedélyes, mégis gyengéd volt. Mellette végre boldog voltam, bár ne lett volna vége a pillanatnak, de ekkor Joe megköszörülte a torkát, hogy mennünk kéne. Felelősségteljesen nézett rám, mire alig észrevehetően megráztam a fejem. A válaszom láttán nővérem arcvonásai megenyhültek, sőt Joe el is mosolyodott. Visszaértünk a többiekhez.

 -Josh, beszélhetnénk? - kérdeztem.

- Persze, gyere. - mondta és arrébb mentünk. - Baj van?

- Nincs, épp ellenkezőleg. - mondtam.

- Ne mondj semmit, áldásomat adom rátok, De ne feledkezz meg se rólam se Joanáról, oké? - kérdezte, én bólintottam s ő játékosan összekócolta a hajamat. Én ettől persze támadásba lendültem. Gyűlölöm ,ha valaki összeborzolja a hajamat. Elkezdtem körbe-körbe kergetni a tisztáson a bátyámat. De megbotlottam egy kőben és hasra estem. Hogy én milyen két ballábas vagyok ma... Sikerült ráesnem az egyik farkasra, aki azonnal fájdalmasan felnyüszített, én gyorsan feltápászkodtam.

- Bocsáss meg, nem figyeltem oda. - mondtam szegény lánynak és megvakargattam a füle tövét. Ő felállt, arrébb sétált, majd átváltozott emberré.

- Semmi gond, de jól vagy? - kérdezte a hosszú, barna hajú, barna szemű lány mosolyogva.

- Igen jól vagyok. Amúgy mi a neved?

- Én Galatea vagyok, gondolom te vagy Jessyca.

- Igen, én vagyok, örülök, hogy megismerhettelek. Viszont még meg kell fojtanom a bátyámat. Tehát ha megbocsátasz nekem mennem kell.

- Menj csak, lassan úgyis vissza kell mennünk a többiekhez. - mondta, majd sarkon fordult és bemutatkozott a nővéremnek is. Odamentem Samhez.

- Igen. - mondtam, majd szorosan megöleltem. Szerencsére gyorsan kapcsolt és viszonozta a boldog ölelést és megcsókolt.

- Sam, bocsi a zavarásért, de indulnunk kell. - jött oda Angela.

- Máris megyek, addig mind változzatok át. Öt perc és indulhatunk. - mondta Sam és búcsúzóul megcsókolt. - Holnap még látlak? - kérdezte, én csak bólintottam. Már most hiányzott, pedig még el se ment. - Akkor szia. - mondta, majd hátrált pár lépést és átalakult. Odajött és hagyta, hogy beletúrjak hosszú, selymes bundájába. Majd elment, én csak néztem a távolodó farkasokat, majd a sasok is elmentek és már csak mi voltunk ott. Leírhatatlan szomorúság telepedett rám. Mintha egy lyuk keletkezett volna a lelkemben, a szívemen. A hiánya belülről mardosott, mint a szüleim/szüleink halála után, de ez más jellegű volt, ez a lyuk nem tartós, ez begyógyul, holnap újra látom Samet, de anyáékat, és Sandráékat már soha többé nem fogom látni.

*Joe szemszöge*

Mikor a farkasok elmentek Jessy olyan szomorúnak tűnt, mint még soha. Láttam, hogy még soha nem érzett így senki iránt, és senki más nem lesz, akit így fog szeretni. Odamentem mellé, átkaroltam a vállát, ő összerezzent, rám nézett és láttam a szemében a csalódottságot, hogy nem a szerelme jött vissza.

- Csak én vagyok, de holnap láthatod újra a farkasodat. Most viszont menjünk haza. - mondtam és elindultunk a többiek felé. Otthon már nem edzettünk, csak mentünk aludni. Egész éjjel azon agyaltam, hogy miként lehetne csökkenteni a távolságot Sam és Jessy között. Aztán bevillant. Van annyi pénzem, hogy vegyek egy házat és a mellettünk lévő pont eladó. Megveszem a házat és a farkasok ideköltözhetnek, így épp elég közel lesznek, hogy ne kelljen állandóan a húgom csalódott, szomorú arcát látnom. Nekem is fájt ha ő szomorú volt.