7. rész: Az első edzés.

- Gyere, menjünk edzeni. Megtanítalak használni a fegyveredet. - mondta Emett és elindult az egyik terem felé. Én persze követtem. A terem szinte teljesen üres volt, és nem volt túl nagy se. - Állj velem szembe és megmutatom, hogy először hogy fogd meg a fegyvert. - mondta Emett, beálltam vele szembe, úgy hogy kényelmesen elférjünk. Mivel ügyetlen voltam ezért ő rakta a kezem a fegyverre, majd azt mondta, hogy álljak mellé és utánozzam le azokat az alap mozdulatokat, amiket ő csinál. Eleinte nagyon nehezen tudtam utánozni a mozdulatait, de két óra edzés után már teljesen egyszerre végeztük az alap mozdulatokat.

*Jessy szemszöge*

Esmével és Edwarddal együtt átmentünk egy másik terembe, ami tele volt céltáblákkal.

- Lőttél már íjjal? - kérdezte kedvesen Esme.

- Igen. - mondtam, felvettem a tegezt majd felajzottam az íjamat és lőttem, addig lőttem míg az összes nálam lévő nyíl a táblában nem volt. A lövésekbe minden fájdalmamat, keserűségemet, szomorúságomat, dühömet és tehetetlenségemet beleadtam. Az összes nyíl a tábla közepébe talált.

- Ügyes. - jegyezte meg Esme, mikor már ő is ment a nyilaiért. Két órán keresztül gyakoroltunk, majd hulla fáradtan mentem a szobámba, lezuhanyoztam és mentem aludni.

*Joe szemszöge*

Edzés után felmentem a szobámba, letussoltam és épp öltöztem volna fel, mikor valaki kopogott.

- Egy pillanat! - mondtam és gyorsan elkezdtem felöltözni, már csak egy pólót kellett volna húznom, mikor az a valaki újra kopogott. - Türelem, mindjárt nyitom! - mondtam, gyorsan felkaptam egy pólót, kiengedtem térdig érő, vizes hajamat és kinyitottam az ajtót. Lyzander állt az ajtó előtt.

- Gyere be. - mondtam. - Bocsi, hogy megvárattalak, csak nem rég jöttem ki a fürdőből.

- Semmi gond. - mondta. - Kérdezhetnék valamit?

- Persze, mi lenne az?

- Lennél a barátnőm? Tudom, hogy van egy közös ősünk, de azt már nem lehet rokonságnak nevezni. De ha mást választasz, nem bánom, csak legyél boldog. - mondta lemondóan, de hogy reagálhattam volna, ha nem hagy szóhoz jutni?

- Lyz elég.- mondtam csendesen. - Leszek a barátnőd. - mondtam boldogan.

- Tényleg? Akkor most már ezt is szabad? - kérdezte és megcsókolt. Boldogan viszonoztam a szenvedélyes, de mégis visszafogott csókot. Még indig egymás karjaiban voltunk, mikor valaki kopogott, majd választ se várva benyitott, mi azonnal szétrebbentünk.

- Upsz... bocsi. - mondta Alice enyhén elvörösödve. - Megyek is.

- Várj, nem zavarsz. - mondtam, mielőtt elment volna. - Mit szerettél volna?

- Csak azt, hogy reggel korán jövök majd kelteni téged, hat körül kezdjük majd az edzést. Lyz majd te is gyere edzeni. És még annyit, hogy örülök nektek. - mondta ugrálva és megölelt.
- Oké, köszi. - mondtam mosolyogva és Alice kiment a szobámból. Majd megöleltem Lyzt, olyan jó volt mellette lenni, hiányzott már, hogy legyen valaki aki így ölel.
- Viszont mennem kell. - mondta szomorúan. - Reggel korán kell kelnem, hogy idejöhessek hozzád még edzés előtt. - mondta mosolyogva, szeretem amikor így mosolyog.
- Kikísérlek. - mondtam és elindultunk az ajtó felé. Lementünk a nappaliba, ott Edward zongorázott, mikor beléptünk fürkésző tekintettel nézett ránk, mire én alig észrevehetően bólintottam. Majd tovább mentünk, kikísérem Lyzt egészen a motorjáig, mielőtt felvette a sisakját még egyszer búcsúképp megcsókolt. Majd felvette a sisakot, felült a motorra és elment. Én visszamentem a nappaliba, leültem a kanapéra és hallgattam, ahogy Edward zongorázik, már sok dalát hallottam, de ezt eddig nem.
- Új dal? - kérdeztem meglepetten.
- Hát tulajdonképpen nem, még akkor írtam, mikor Castiel megölte a szüleimet, ez 150 évvel ezelőtt volt. De most hogy itt vagy úgy gondoltam, picit átírom. - mondta egy szomorú mosoly kíséretében.
- Értem. - mondtam és úgy döntöttem felmegyek aludni, lefárasztottak a nap eseményei. Amint benyitottam a szobámba Rose jött ki onnan.
- Hát te? - kérdeztem.
- Csak megnéztem alszol-e, de mivel nem voltál a szobádban így úgy döntöttem megvárlak. Tényleg összejöttetek Lyzzel? - kérdezi meglepődve, de elképesztő komolyan.
- Igen, baj? - nem értettem én már semmit se.
- Nem baj, csak meglepődtem. Annyira különbözőek vagytok. Te vad vagy és szertelen, ő visszafogott és művészlélek.
- Az ellentétek vonzzák egymást. - mondtam mosolyogva. - Viszont ha nem baj, mennék aludni, túl hosszú volt a nap és holnap korán kell kelnem.
- Rendben. Jó éjt. - mondta Rose, majd bement a szobájába.