12. rész: Az újdonsült gerlepár

Hétfő reggel arra keltem, hogy valaki kopogtat a szobám ajtaján. Kikecmeregtem az ágyból, és ajtót nyitottam. Az ajtó előtt Jessy állt, az arcáról leolvastam, hogy valami szörnyű történt, mert hulla sápadt volt, s erősen verejtékezett.
- Mi a baj?
- Lucy. - mondta, s már mindketten a lány szobája felé rohantunk. Berúgtam az ajtót és láttam amint a  lány épp hatalmas, éles kések közül válogat. Automatikusan felkaptam az egyiket és a lány torkának szegeztem azt.
- Kit akartál megölni? - kérdezte erőteljesen, miközben a kést még mindig az elfajzott torkánál tartottam. A lány gúnyosan elmosolyodott. Fülig érő vigyora, vicsorgássá torzult, s a kezében tartott késsel megpróbált megsebesíteni engem, de Jessy kicsavarta a fegyvert a kezéből.
- Még nem egyértelmű? - kérdezte gunyorosan. - Téged, a kedves, segítőkész kis bukottacskát, aki megölné a nagyurat, csak mert a nagyúr megölte a kis fattyú szüleit. Te korcs eressz el! - egyre erőszakosabbá vált, s közben eltűntek emberi vonásai. Valami hihetetlen szagot árasztó undorító lénnyé vált a kezeim között. De mielőtt bármit tehetett volna, a csúszós, sokszemű, rengeteg fogsorral megáldott, öt csáppal rendelkező lény levágtam a fejét.
- Jessy fogd. - mondtam, s a  kezébe adtam a lényt. Kiléptem az erélyre, s meggyújtottam az udvaron egy nagyobbacska fűcsomót. - Gyere, dobd a tűzbe. - mondtam a húgomnak, aki odajött és beledobta a már így is halott lényt a fellobbanó tűzbe. A tűz kénes szagot árasztott, mikor a lény elkezdett égni. Mikor a lény végre elégett, egy kis vízzel eloltottam a tüzet, majd visszanövesztettem a füvet. Megnéztem a késeket/tőröket, mindegyik fegyver legalább 300 éves volt, ezüst kések/tőrök. Bevittem őket a szobámba. Leraktam az asztalra, majd felöltöztem, fogat mostam, s lementem reggelizni.
- Mi volt ez a kénes szag? - kérdezte Josh álmosan.
- Semmi, csak Jessyvel elégettük az elfajzottat. Ránk támadt és csak megvédtem magunkat a lénytől. - mondtam még az emléktől is undorodva.
- És el kellett égetni? - kérdezte undorodva Rose, aki alapból nehezen viselte, hogy ilyen kifinomult a szaglása. Hát igen... így jár az ember, ha egy vámpír és egy vérfarkas gyerekeként születik. A vámpíroknak épp elég kifinomult a szaglásuk, bár a vérfarkasoké még jobb, így a legártatlanabb szagocska is kikészíti őket.
- Sajnálom Rose. - mondtam. - De nem tudhattuk, hogy újraéled-e, elővigyázatosságból inkább elégettem.
- De miért az udvaron? - nyafogott tovább a szőke lány.
- Most miért? Tegyem tönkre azt a szép, lila szobát? A füvet könnyebben visszanövesztettem, és a szag is hamarosan elmúlik. - mondtam, s ezzel a témát lezártnak tekintettem. Megreggeliztünk, majd indultunk a suliba. Mikor beértünk csalódottan láttam, hogy Lyzander nincs sehol.
- Nem tudod, hogy Lyz hol van? - kérdeztem Alexyt aki már bent volt, mikor mi beértünk.
- Még nem találkoztunk vele. - felelt testvére helyett Armin. Majd aggódva hozzátette. - Valami baj van?
- Épp ez az, hogy nem tudom. - mondtam bizonytalanul, s közben idegesen a parkoló felé pillantottam.
- Majd csak ideér. - mondta bizakodva Alice. - De gyertek, menjünk órára. - miközben ezt mondta, erősen belekapaszkodott a karomba, s elkezdett húzni a terem felé. Bent a teremben magányosan leültem a helyemre, s vártam, hátha betoppan a felemás szemű fiú. De nem... Eltelt az első óra, majd a második, a harmadik és a többi. De se a fiú se a motorja nem tűnt fel, még csak a suli környékén se. Lelombozva mentem haza, a háznál ott voltak az alakváltók, farkasok a sasok és még a tigrisek, Tanja vezetésével, is eljöttek. Jessy azonnal Sam nyakába ugrott. Az összes farkas és a sasok fele eljött. A tigrisek összesen 10-en vannak, s ők mind eljöttek. Már csak Lyz hiányzott. Látva a többieket a szemeim megteltek könnyel, felfutottam a szobámba és csak sírtam-sírtam. Tudom hogy hülyeség azért sírni, mert egész nap nem láttam, iszonyatosan féltem attól, hogy baja eshetett. Valaki kopogott.
- Szabad. - mondtam erőtlenül, a sírástól elcsukló hangon. Ivy és Miranda nyitottak be.
- Mi a baj? - ült az ágyam szélére a fekete szoknyát és piros, elöl keresztpántos topot viselő, vállig érő, fekete hajú lány, Ivy.
- Félek. - mondtam.
- Mitől? - kérdezte Miranda, s elkezdte simogatni a hátamat, miközben mellém ült az ágyra.
- Attól, hogy elveszítem Lyzandert. - mondtam, s újra rám tört a sírás. - Egész nap nem láttam, nem üzent, nem tudom, mi van vele.
- Tudod hol lakik? - teszi fel az egyszerű kérdést Ivy.
- Igen. Ó, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe! - csaptam a homlokomra a hirtelen felismeréstől. - Eljönnétek velem? - kérdeztem, mire a két lány csak bólintott.
Ő Ivy:

És ő Miranda:

A lányokkal elindultunk Lyzékhez. Elkértem Alice kocsiját, hogy ne kelljen motorozni.

- Inkább én vezetek. - mondat Ivy. - Nem vagy olyan állapotban, hogy ne okozz balesete, navigálj. - utasított a fekete ruhás lány. 10 perc alatt ott voltunk Lyzander és a bátyja házánál. Kopogtam, Rosa nyitott ajtót.

- Sziasztok. - mondta meglepődve a lány. - Joe ők kik? - mutatott Mirandára és Ivy-ra.

- Szia Rosa. Ők itt Miranda és Ivy. Egyszerű alakváltók, ők az emberek között élnek, bár leginkább csak az erdőt járják, afelett őrködnek, hogy a fajok tartsák a határokat. Miranda, Ivy ő itt Rosa az egyik legjobb barátnőm, Lyz bátyjának, Leighnek a barátnője. Rosa, Lyz itthon van?

- Szia. - köszönt a két kísérőm. - Bemehetnénk? - kérdezte mosolyogva Miranda.

- Persze, gyertek. Igen, itthon van, lebetegedett. Örülni fog ha felmész hozzá. Kértek enni/inni valamit?

- Én egy pohár vizet kérnék. - mondta Ivy.

- Én is. - mondta Miranda.

- Azonnal hozom. - mondta Rosa és elindult a konyhába.

- Na akkor lányok és felmegyek Lyzhez. - mondtam és felmentem a lépcsőn, ahol találkoztam Leighel.

- Szia, öcsémhez jöttél? - kérdezte a fiú, mikor meglátott.

- Szia igen.

- Ott a szobája. - mutatott a lépcsővel szemben lévő ajtóra. - Örülni fog, hogy lát.

- Köszi. - mondtam és amint felértem a lépcsőn kopogtam.

- Gyere. - mondta Lyz erőtlenül. Benyitottam, mikor meglátott azonnal elmosolyodott. - Szia. - köszönt.

- Szia, hogy vagy? - tettem fel azonnal a kérdést, s leültem az ágya szélére.

- Most, hogy itt vagy,  jobban.

- Ennek örülök, úgy aggódtam, ha valami komoly történt, hisz nem üzentél, én meg már teljesen kikészültem, hogy Castiel bántott. - mikor ezt kimondtam megöleltem a fiút, s elkezdtek folyni a könnyeim. Ő simogatta hátamat és nem mondott semmit. Már fél órája beszélgettünk, mikor valaki kopogott. Majd választ se várva benyitott. Ivy volt az.

- Joe, a bátyád kéri, hogy menjünk hozzátok.

- Ivy kérlek add ide a telefonodat. Beszélek a tesóm fejével. - mondtam. Ivy odaadta  telefon, felhívtam a bátyámat.

- Igen? - szólt bele Josh.

- Szia tesó, én vagyok. - mondtam. - Nem lehetne megoldani, hogy csak a két lány menjen? Itt akarok maradni Lyzzel.

- Tényleg, mi van vele?

- Beteg.

- Jó, maradj mellette, de ha lebetegszel akkor nem állok jót magamért. - mondta a bátyám, de hallottam, hogy mosolyog.

- Köszönöm Bátyó. - mondtam. - Majd vacsira megyek. Szia.

- Rendben szia. - köszönt el ő is, majd letette a telefont.

- Ivy, Mirandával menjetek vissza a többiekhez, én majd este megyek. Szia. - mondtam miközben visszaadtam neki a telefont. A lány csak meghajolt, s elment. Miért kezelnek úgy, mint valami előkelőséget, mint egy herceg-/királynőt? Ez egy pöppet zavaró... Egyáltalán nem vagyok semmi ilyesmi...

- Elkérhetem a telefonodat? Van egy ötletem, hogy hogy lehetne elérni, hogy az alakváltóknak, és itt első sorban a farkasokra gondolok, ne kelljen mindig elmenniük, megosztaniuk a figyelmüket. - mondtam.

- Persze, tessék. - nyújtotta át Lyzander a telefont. Elvettem a telefont, s tárcsáztam a cullen ház mellett lévő eladó ház tulajdonosát.

- Igen tessék?- szólt bele egy nő a telefonba.

- Jó napot kívánok. Joana Black vagyok és a Rózsa utca 62-ben lévő eladó ház iránt érdeklődnék.- mondtam.

- Már vártam a hívását kedves. - mondta az idősödő nő.

- Honnan tudta, hogy hívni fogom? - lépődtem meg.

- Jós vagyok kedveském. - mondta. - Na tehát, a ház: a telek 600 négyzetméter, a ház 400. A házban van egy nagy konyha. A ház emeletes, a konyha, a nappali, egy fürdő és két hálószoba van a földszinten. Az emeleten van még két fürdő, öt háló és az tetőtéren is van három elég nagy hálószoba. - sorolta a hölgy.

- Ez tökéletes. Megveszem.

- Mikor jön megnézni a házat?

- Holnap iskola után. - mondtam. - Akkor fogok fizetni is. Amúgy megkérdezhetem, hogy miért tetszik eladni a házat?

- Persze kedveském. Azért adom el, mert nekem egyedül túl nagy.

- Van hova mennie? Szerintem a többieknek nem lesz gond, ha ott tetszik velük maradni. Gondolom nagyok a hálók nem? Hányan férnek el egyben?

- Igazából tényleg nem szívesen költöznék el, ha megoldható akkor szívesen maradnék. A tetőtéri hálókban hárman férnek el kényelmesen, még két ember befér, ha összezsúfoljuk őket. Az emeleti hálókban ketten férnek el, míg a földszintiekben csak egy ember, bár a földszintiek is nagyok, azokba is be lehet rakni egy-egy franciaágyat, tehát azokban is ketten férnek el.

- Rendben, köszönöm. Akkor szerintem tessék maradni. Az emeletiekben elférnek hárman is akár?

- Igen. Hány embert szeretne beköltöztetni?

- Nem tudom, épp ezen gondolkodom, hogy hány embert tudnék beköltöztetni, mert ha a tetőtéri szobákban elférnek négyen akkor több ismerősömet tudom beköltöztetni és akkor nekik se kell folyamatosan utazni. - mondtam. Közben gyorsan utána számoltam, ha a tetőtéren elfér 12 ember akkor Sam falkájának összesen 5 szoba kell, meg egy az idős hölggyé, akkor marad még négy szoba ahova be tudok költöztetni 12 embert Amanda törzséből. Mivel ők nagyrészt lányok, így lesznek valakik, akik majd segítenek takarítani. - Most utána számoltam, és rengeteg embert tudok odaköltöztetni, lehet, hogy picit zsúfoltan lesznek, de arról is gondoskodom, hogy legyenek, akik majd segítenek rendet rakni.

- Értem. - mondta kedvesen a néni. - Mégis hány emberre gondolt?

- Olyan 26-28 emberre, plusz ön. Viszont most le kell tennem. Holnap majd olyan három óra fele benézek. Viszont hallásra.

- Viszlát kedves. - mondta a hölgy és letette a telefont.

- Tényleg ennyi embert akarsz beköltöztetni? - kérdezte csodálkozva Lyz.

- Igen, legalább közel lesznek. - ezután még sokat beszélgettünk, majd hétkor felhívtam Jessyt, hogy jöjjön értem. Hétre ideért. Elbúcsúztam Rosától és a két fiútól, majd hazamentünk.