19. rész: Castiel újra felbukkan, avagy jön Will.

A téli szünet óta már eltelt egy hét. Ma már szerda van, reggel Alexa keltett, azonnal mentem le vele a konyhába. Az elmúlt héten Alexa megtanulta kimondani azt, hogy mama. Nagyjából mindenkit mamának szólít, aki törődik vele. De azt még nem döntötte el, hogy ki lesz a papa.

- Szia Galatea. - köszöntem a lánynak, aki már adta oda az első cumisüveget Alexának és nekem a reggeli kávémat. - Köszönöm.

- Amúgy nekem is jó reggelt. Jól aludtál? - kérdezte kedvesen a lány. Múlt hétfő óta szorosabb lett a kapcsolatunk.

- Csak a szokásosan. - mondtam és lehajtottam a kávém maradékát, és ezzel egy időben a farkaslány kicserélte a karomban lévő kislány kezében lévő cumisüveget. Ekkor lejött a kishúgom is, karöltve a párjával. Nem kéne engednem, hogy hét közben egymásnál aludjanak, a húgom megint úgy néz ki, mint egy zombi. Nekem bezzeg van annyi eszem, hogy Lyzzel csak hétvégén alszunk egymásnál. Tudnám, hogy Jessy hogy fog tudni ma közelharcon teljesíteni. Csoda lesz, ha nem esik hasra a saját lábában.

- Jó reggelt, sziasztok. - köszöntem a húgoméknak.

- Sziasztok. - köszönt Sam.

- Hogy vagy? - jött oda Jessy Alexához.

- Mami. - mondta a kislány, és nyújtotta két pici kezecskéjét a vámpírlány felé. Odaadtam a mosolygó gyerkőcöt Jessynek én meg addig Galateával együtt reggelit csináltam. Majd jött Rose és a többiek is, és az albínó farkaslánnyal mindannyiuk kezébe adtunk egy-egy kávésbögrét. Reggeli után, amire már a párom, Lys is ideért, felmentem a szobámba átöltözni. Ma nem vittem túlzásba a felöltözést, januárhoz képest egész meleg volt. Így csak egy éjkék pólót vettem fel fekete szoknyával. Ahhoz az éjkék fűzős bakancsomat és a fekete dzsekimet. Mikor lementem elbúcsúztam Alexától, majd Lyssel indultunk suliba, a drágám motorral jött. Így kicsit gyorsabban beértünk, mint a többiek. Amint beléptünk az épületbe Kim futott oda, elég zaklatott volt.

- Csajszi, mi történt? - kérdeztem.

- A vörös ördög. - mondta, s ekkor megláttam Castielt, aki nem tudom, mit csinált, de vámpírfogakat villantott rám. Az én szemfogaim is megnőttek, Kimet magam mögé taszítottam.

- Hagyd őt békén. - mondtam Castielnek, s elővettem a két athamémat.

- Áh Castiel, minek köszönhetjük a látogatást? - állt oda mellém szintén támadó pozícióban Emyly, de arcára szenvtelen mosoly ült ki.

- Miért, baj, ha néha benézek a sulimba? - feleselt a lidérc.

- Az ha nem látnád a reakciónkat. - jött oda Rose is.

- Hagyd békén Kimet. - mondta Armin. - már mindenki megérkezett a csapatunkból és beálltunk Kim elé, hogy megvédjük őt.

- Mi lesz, ha nem? Még úgyis gyengék vagytok.

- Tényleg? - kérdeztem és ekkor szárnyaim nélkül felemelkedtem, és elkezdtem izzani, bár már tudtam irányítani a képességeimet, így nem csináltam galibát. Castiel kicsit tényleg megijedt, pedig ez még semmi. - Most még nem foglak bántani, tehát tűnj el, mielőtt meggondolom magam. - sziszegtem fenyegetően, de a gyilkos nem mozdult, így hát eltettem a fegyvereimet és csináltam két picike gömbvillámot épp csak akkorák, hogy egy igazán erős vámpírnak is megállítja a szívét, már akkor is, ha csak egy hajszálához ér hozzá. Hát igen, sokak szerint félelmetes erő lakozik bennem, de én úgy vélem, hogy csak el kellett sajátítanom. De Castiel még mindig nem mozdult, sőt... megpróbált hipnotizálni, de itt az volt a bökkenő, hogy én jobb hipnotizőr vagyok, mint ő, így rávettem, hogy szépen fogja magát és menjen vissza oda ahonnan jött. A fiú fogta magát, kisétált, felült a motorjára és elhajtott, reméltem aznap nem látom többet.

- Ügyes. - gratuláltak a többiek.

- Köszi, de nem nagy ügy. - mondtam, s elmosolyodtam. Mivel csöngettek így mennünk kellett órára, az első gyógynövény ismeret volt. Megint a kertészetben. A feladat az volt, hogy mindenki keverjen össze egy erős mérget, ami minden élőlényt megöl, amivel érintkezik. Én lettem elsőként kész. A tanár beledobott a főzetembe egy falevelet, ami azonnal elporladt, majd jött egy madártoll, az se maradt egyben. A tanárnő mindent kipróbált, ami él és mozog, a giliszta pusztult el a leggyorsabban. Megkaptam a jól megérdemelt ötösömet. Jessy annyira fáradt volt, hogy összekeverte a macskamentát a borsmentával és így a mérge az semmit sem ért. Gyógynövény ismeret után közelharc jött, Jessy Majával volt párban, és a drága húgom elesett a saját lábában. Én mondtam, hogy inkább aludni kéne... De az ő dolga, nekem nincs beleszólásom, hogy mit csinál, nem vagyok az anyja. Az én párom a tanárnő volt, bár most nem a rendes, nagy fegyveremmel harcoltam, hanem az athamékkal, sikerült rendese megizzasztanom, a fiatal, sportos khajit tanárnőt. Pedig ő tőrökkel harcolt, de úgy tűnik, jót tett nekem a nagy kardom, sokkal fürgébb lettem, emellett sokkal jobb a koordinációm. Végül, bár tényleg nehezen bírt velem a tanárnő, de mégis én vesztettem. Hát igen, a tanárnő pár évvel tapasztaltabb, mint én, hisz én még csak szeptember óta edzem napi szinten, és akkor is több különböző fegyverrel, sőt, van, hogy csak az erőmet hozom felszínre. A harmadik óra kémia volt, majd' bealudtam, hisz végig nem csináltunk semmit, csak a tanár mutatott valami filmet, amiben valami kísérletet akartak bemutatni. Kémia után még egy közelharc volt, azon Lyssel edzettem, de akkor már a saját, nagy fegyveremet használtam. Aztán volt még egy matek, amit Rosaval, Kimmel, Ninával és Emyvel végig leveleztünk. Matek után még volt egy irodalom és mehettünk haza. Irodalmon mi mást vettünk volna, mint a Drakulát. Borzalmas egy könyv... Kikészít, hogy a vámpírokat, könyörtelen, abszolút vérszomjas lényeknek ábrázolja az író, aki amúgy egy sima, egyszerű ember volt. És mi az, hogy pont Romániából származnak a vámpírok? Ez ökörség! Mondjuk a tanár úr is megmondta, hogy csak az ostoba emberek hiszik el, amit ez a könyv ír, de mindegy. Óra után indultunk volna haza, ám ekkor megint belebotlottam Castielbe, de itt a bökkenő az az, hogy most szó szerint...
- Te meg mi a kénköves poklot keresel te itt? Nem azt mondtam, hogy ne is lássalak? - kérdeztem a vörös ördögtől, aki persze azonnal villantotta tűhegyes szemfogait. Mind támadó pozíciót vettünk fel.
- Takarodj innét. - sziszegte a kishúgom.
- Miért? Mit csináltok ha nem? - kérdezte a gyilkos, én válaszképp csak megvillantottam a fogaimat és fogtam egy cuki, de elég nagy gömbvillámot. De támadás helyett, inkább elhúztuk a csíkot, nem akartam, hogy balhé legyen. Otthon ebédeltünk, majd egy picit beszélgettünk. Olyan öt óra fele mikor indultunk volna edzeni egyszer csak feltűnt egy fehér hajú srác. Azonnal felismertem: Will.
- Mit keresel itt? - sziszegte Galatea.
- Téged. - mondta a srác. - Gyere velem, azóta többen is meghaltak. - láttam, hogy hazudik, Galatea se dőlt be neki, de Dajan és Aron majdnem elhitte, de megragadtam a két fiú karját.
- Tényleg? Mutasd a sírjaikat és akkor elhiszem. - még soha nem hallottam a farkaslányt így beszélni.
- Vagy vele mész, vagy én rángatlak oda a hajadnál fogva. - hallottam Castiel hangját a fák közül.
- Te mi a frászt keresel itt? Will te szövetkeztél a gyilkossal? - nem tudtam csendben maradni...
- Bajod van? - kérdezte a vörös gyilkos.
- Van. - mondta helyettem Galatea. - Mégpedig az, hogy itt szívjátok előlünk a levegőt... 
- Oh, pedig még virágot is akartam hozni. - mondta Will.
- Legalább az alantas szagodat is elnyomta volna. - Galatea színpadiasan befogta az orrát, s Will megszagolta magát.
- Nem is vagyok büdös. - értetlenkedett a srác.
- Istenem, hogy lehet valaki ennyi ésszel szabadlábon!
- Neked csak Will, és tudtommal senkit nem csuknak le csak azért, mert egy igazi zseni.
- Nem zseni, agyrém, ja bocs. Inkább csak rém, az agy túl magasztos hozzád.
- Magasztos? Mi óta használsz te ilyen flancos szavakat?
- Amióta nem vagy a közelemben. Tudod a férgek közelsége árt az ékesszólásnak... - mondta Galatea.
- Te és az ékesszólás világéletedben két külön dolog voltatok.
- Nem voltunk két külön dolog, csak te olyan süket vagy, hogy azt se hallod, ha húsz centiről ordítok a füledbe.
- Azt hittem, hogy az etikettben elő van írva, hogy a hölgyek nem kiabálhatnak.
- Már az is meghökkentő, hogy a szót ismered. Tudod egyáltalán, mit jelent?
- Idegesítő kis csitri. - Will kezdett kijönni a sodrából...
- Nem! Az etikett alapvetően a kézhez kapott elvárások összessége, amit az ember nem interiorizál, hanem elfogadva követ. - mondta Galatea.
- Eddig semmi újat nem mutattál, csak a szájkaratéban jeleskedsz, vagy mást is fel tudsz mutatni? - ekkor Galatea hirtelen átalakult, elkapta a még emberalakban lévő Will kezét és a földhöz vágta. A fiú felpattant, átalakult és elkapta a lány lábát, de a farkaslány megfordult és karmos mancsával képen törölte az alfát, ezzel mély sebet hagyva annak szőrös, vastag bőrű pofáján. Will nyüszítve megadta magát és elmenekült.
- Te is menj utána. - mondtam Castielnek, aki végig elképedve nézte az eseményeket.
- Inkább nem. - jött egyre közelebb hozzám. Mire észbe kaptam már túl közel volt ahhoz, hogy megvédjem magam. Galatea ráugrott a fiúra, feldöntve azt, így a fiút erős indákkal meg tudtam kötözni, megfogtam egy indát és elvonszoltam
- Köszönöm Galatea. - mondtam hátra fordulva. A lány a földön ült és fájlalta azt a lábát, melyet Will olyan erősen megharapott. Castielt arrébb húztam, majd ott hagytam. Próbált szólni, hogy miért hagyom ott, de csak azt érte el, hogy egy másik indával letapasztottam a száját, hogy ne hangoskodjon. Rose kihozta Alexát. Az edzés eseménytelenül telt. Edzés után bekötöztem Galatea lábát, mert ahhoz képest elég lassan gyógyult, de nem engedte, hogy gyógyfüveket használjak. Aznap szerencsére Castiel már nem bukkant fel többször. Este Lyssel békésen mehettünk aludni. Tudom azt mondtam, hogy hét közben nem szoktunk Lyssel egymásnál aludni, de most ez kivételes, mert Castiel felbukkanása eléggé felzaklatott, így kellett egy kis béke, s mindig megnyugodtam, ha a párom mellett alhattam.

18. rész: Újra az iskolában/feltörnek az emlékek.

A január elseje elég érdekesen telt. Mikor Lyzzel végre felébredtünk, olyan délután három fele, játszottam picit Alexával, majd Arminnal edzettem. Aztán a másodika is eseménytelenül telt, és mivel másodika még csak péntek van, így van két napom pihenni és a többiekkel szórakozni. Negyedikén az egész napot az én kis Alexámmal töltöttem, nem tudom, hogy fogom túlélni nélküle az iskolapadban. Ötödikén, hétfőn reggel kedvtelenül keltem fel. Felöltöztem, mivel még mindig magas volt a hó, így nem kellett komolyabb motoros cucc, mert tudtam, hogy kocsival fogunk menni. Miután összefogtam a hajamat, ami az elmúlt fél évben már annyit nőtt, hogy majdnem a térdemig ér. Felvettem az első piros felsőt, ami a kezem ügyébe akadt, meg az egyik fekete farmeromat. Lementem a konyhába. Galatea már ott volt, megmelegítette a tejet Alexának, de Rose még sehol nem volt. Felmentem, bekopogtam, Alexa felsírt, benyitottam, Rose még csendesen aludt.

- Rose, kelj fel, sír a kicsi. - mondtam.

- Hagyjál. - mondta Rose és ellökte a kezemet. De még hozzá tudtam érni a homlokához, lázas volt. Levittem a kislányt a konyhába, összeszedtem pár gyógyfüvet és visszamentem a beteg lányhoz.

- Ezt idd meg. - adtam a kezébe a lázcsillapító főzetet. - Jobb? - kérdeztem, mikor megitta, csak bólintott. - Aludj csak, majd beszólok az osztályfőnöködnek, hogy lebetegedtél. - mondtam és kimentem a szobából. Mivel nem voltam éhes, így fogtam egy termoszt, majd meg se várva a többiket besétáltam a suliba. Még így is volt több, mint két órám indulásig. Így szépen lassan, csendben, gondolkodva sétáltam a suli felé. Út közben dobtam egy sms-t Lyznek és Joshnak, hogy ne keressenek, gyalog megyek suliba. Mivel az út csak kocsival fél óra, így sétálva legalább a duplája, de lehet, hogy tovább tart. Sőt, lehet, hogy ellógom a napot és átsétálok/repülök az emberek városába, mint két éve. De aztán a lábam másfelé sodort. Hirtelen azt vettem észre, hogy a régi házunk felé sétáltam. Bementem, körbenéztem, s elárasztottak az emlékek. Csak leroskadtam a földre és keservesen sírtam. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak azt vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, valaki engem nézett az ajtóból. Óvatosan előhúztam a csizmám szárából az egyik athamémat és óvatosan felálltam. Lassan megfordultam és Galateával találtam szemben magam, eldobtam a fegyvert és a nyakába borultam.

- Csssss. Nem lesz semmi baj, ne sírj Joana. - mondta Galatea és elkezdte simogatni a hátamat. - Tudom, hogy fáj. Most elmesélem az én történetemet. - mondta a fehér hajú farkaslány, mire ránéztem. A hangja végtelenül szomorúan csengett.

- Hallgatlak. - mondtam és leültem a lánnyal szemben a földre törökülésben. Ő követte a példámat.

- Valaha, egészen pontosan öt évvel ezelőtt, volt egy bátyám, ő volt az akkori falkám alfája. De egy másik falka megtámadott minket, és a bátyám a harc közben meghalt. - itt megállt, és valamelyik zsebéből előhalászott egy képet. - Ő a bátyám, Jeff. - mondta és mutatta képet.

- Ő az új alfa Will. - miközben ezt mondta már vette elő a következő képet.

- És ezt a képet Dajan adta oda, mikor rám találtak, ez én vagyok, menekülés közben.

- mikor eltette képeket, folytatta a mesélést. - Az új alfáról kiderült, hogy bátyám ellen szövetkezett a másik falkával. Én mindenkinek el akartam ezt mondani, de megfenyegetett, hogy vagy tartom a számat és jó kislány leszek, vagy én leszek a barátnője, vagy önként megyek el és a legrosszabb az az volt, hogy megölnek. De mivel nem akartam se a nője lenni, a számat se tartottam, de elmenni se volt kedvem így elüldöztetett a falkából, mert megölni nem akart. Hónapokig bujkáltam, vándoroltam farkasként, míg egy nap rátaláltam Sam falkájára. Ők kedvesek voltak velem, Aztán olyan két héttel később Dajan, Mark és Aron rám találtak. Azt mondták, hogy nem akarták szolgálni Willt, így hívják az új alfát, és ezért utánam jöttek. Hónapokon át követték a szagomat, majd megtaláltak. azóta, hogy mi már Sam falkájához tartozunk négy év telt el. Soha többé nem hallottam a régi falkámról. Nekem csak a bátyám volt, de Will még őt is elvette tőlem. Ezért nem engedek magamhoz senkit se olyan közel. Mert a szeretteim túl gyorsan hullanak. - mire befejezte a története mesélését, addigra már annyi lett az idő, hogy sietnem kellett, ha nem akartam elkésni a suliból.

- Köszönöm, hogy elmondtad. - mikor ezt kimondtam megöleltem Galateát, s láttam, hogy az ő szemében is gyűlnek a könnyek.

- Ez volt a házatok? - kérdezte, válaszképp csak bólintottam. Még felmentem a régi szobámba és felkaptam a régi, kedvenc dzsekimet, ami ott porosodott a szekrényben.

- Ha mész haza ezt kérlek rakd az ágyamra, de úgy, hogy Esme lehetőleg ne lássa meg, csak majd rajtam.

- Rendben, viszont siess suliba, mert elkésel. - mondta és megölelt. - Vigyázz magadra, szia. -köszönt el.

- Szia. - mondtam és futásnak eredtem a suli felé. Mikor Galatea már nem látta, kibontottam a szárnyaimat és repülve mentem a suli felé.

- Kisasszony, kérem szálljon le. - mondta az egyik rendőr. Leszálltam.

- Baj van Biztos úr? - kérdeztem.

- Elmúlt már 18 éves?

- Még nem uram.

- Milyen fajta és hányas szintű a képessége?

- Vámpír és bukott angyal félvér. A nevem Joana Black, 20-as elemidomár, telepata, elektropajzsom van, szeretné, hogy folytassam a felsorolást?

- Elnézést Úrnőm, nem láttam, hogy ön az. - hajolt meg a rendőr. - Szeretné, hogy bevigyem az iskolába?

- Nem uram, köszönöm, inkább berepülnék, ha megengedi.

- Csak természetesen. Viszont látásra, jó utat és vigyázzon magára.

- Viszlát. - mondta és felemelkedtem, de most nem használtam a szárnyaimat. A rendőr elképedve bámult, tudtam, hogy ismeri a legendát, hogy tudja, ki vagyok és csak emiatt engedett el, figyelmeztetés/bírság nélkül. De nem érdekelt. Mikor a suli udvara fölé értem, mindenki csodálkozva nézett rám. Leszálltam és Josh, Jessy, Lyz, Emy, a Wolf ikrek és Cullenék egyből odajöttek.

- Mit képzelsz? Mégis hol voltál? Tudod, hogy mennyire aggódtam? Két óra alatt be kellett volna érned és miért a régi házunk irányából jöttél? Miért repültél? - támadott le Josh. Mindent elmeséltem nekik, kivéve Galatea történetének a nagy részét. Úgy gondoltam, azt majd ő maga mondja el, ha eljön az ideje. Mikor a végére értem, a többiek szomorúan néztek rám, sajnáltak.

- Menjünk órára, már csöngettek. - mondtam és bementem a terembe. A tanár még pont nem volt bent, így ez nem minősül késésnek. A nap csendesen telt, a többiek megértették, hogy egyedül szeretnék lenni. Csak Lyznek engedtem, hogy mellettem legyen, megnyugtatott a jelenléte. Mikor hazaértünk suli után, első dolgom az volt, hogy megkerestem Roset, és adtam neki egy adag lázcsillapító főzetet. Utána megkerestem Galateát, még egyszer megköszöntem, hogy mellettem volt és játszottam egy picit Alexával. Aznap én nem edzettem a többiekkel, csak a nappaliban ültem és figyeltem a két eleven kislányt, amint játszanak.

- Joe, gyeje játszani. - kért Nana.

- Mit játszunk? - kérdeztem, a lehető legmeggyőzőbben előadva a vidám tinédzser lányt, aki imádja a kicsiket. Ez általában igaz is rám, de ma nem voltam vidám, de ezt a két gyereknek nem kell tudnia...

- Építsünk. - hozta oda a kockákat Nana. Alexa csak boldogan kacagott mellettünk.

- Elvagytok? - kérdezte Alexy mikor mellénk ült.

- Te is játszol velünk? - kérdezte a kis Nana.

- Mit játszunk? - kérdezte Alexy és láttam rajta, hogy nagyon élvezi, hogy végre visszamehet a kicsik közé, és nem kell az edzéssel és a ránk váró csatára összpontosítania.

- Építünk. - mondtam. - Amúgy Nana mi is építünk? - kérdeztem. 

- Vájat. - de mindezt olyan hangnemben mondta, hogy hirtelen elszégyelltem magam, hogy mi az, hogy nem tudom. Alexyvel csak összemosolyogtunk, de azért engem egy picit bántott a kislány számon kérő hangneme. De Alexyvel együtt jót játszottunk a két gyerkőccel. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Alexa odajött mellém és rángatja a kezemet, hogy fel akar menni a szobába aludni.

- Bocsi, de adok neki vacsorát aztán viszem aludni. - mondtam Alexyéknek, mikor ölbe kaptam Alexát és elindultam vele a konyhába. Megetettem, majd elvittem fürödni aztán fel a szobámba, aludni. Furcsa, hogy már hét órakor álmos, általában csak kilenckor akar aludni. Már az ágyában feküdt, de nem akart aludni.

- Ma. - mondta angyalhangon.

- Igen? Mondjad Alexa. - mondtam, s majd' elsírtam magam örömömben, megszólalt.

- Ma. - gondolom ez a mamát szeretné jelenteni. de hisz még kicsi, és még csak most szólalt meg először az én kis angyalkám.

- Szeretnél lemenni Galateához? - kérdeztem, mire hevesen bólogatni kezdett. Hisz persze, hogy Galteát tekinti a mamájának, ő idősebb, ráadásul az igazi anyja megkért minket, hogy gondoskodjunk a lányáról.

- Baj van? - kérdezte Galatea, mikor megtaláltam a konyhában, miközben olvasott.

- Nincs, de le akart jönni hozzád, amúgy megszólalt.

- Mit mondott?

- Ma. - mondta helyettem Alexa. Láttam Galateán, hogy majd' kiugrott a bőréből.

- Aludjon nálad. - mondtam picit lemondóan, szomorúan. A kislány őt választotta, nem engem.

- Biztos? - kérdezte, de már nem tudtam válaszolni, mert a könnyeim már a torkomat mardosták, így csak némán bólintottam. Felszaladtam a szobámba, de útközben nekimentem valakinek.

- Mi a baj? - fogta meg a vállamat Armin.

- Őt választotta. - csak ennyit tudtam kinyögni, mert ekkor eleredtek a könnyeim.

- Ki? - ezt Lyz kérdezte, aki időközben odaért hozzánk.

- Gondolom Alexa. - mondta a húgom, aki a viszonylag nagy hangzavarra jött ki a szobájából. Én csak bólintottam.

- Ugye tudod, hogy téged is szeret? - kérdezte Armin.

- De fáj... - a hangol elhaló volt, nem volt erőm beszélni, fuldokoltam a sírástól.

- Hozok vizet. - mondta Jessy, majd pár perc múlva visszajött egy pohár vízzel. Elvettem és lassan elkezdtem inni.

- Segítsetek felvinni a szobájába. - mondta a drága kishúgom. - Gondolom Galateát választotta, ugye?

- Igen. - ettől az egy szótól újra feltörtek a könnyeim. Lyz az ölébe vett és úgy vitt a szobámba, előtte Jessy szaladt fel, hogy kinyissa az ajtót, Armin meg mögöttünk jött, halkan. A párom letett az ágyamba, majd leült a szélére. A húgom a másik oldalamra, míg Armin az egyik puffra. Mikor sikerült megnyugodnom elmeséltem nekik, mi történt, aztán valaki kopogott. Majd választ se várva benyitott. Galatea volt az, ölében Alexával. A kislány keservesen sírt.

- Mi baja? - kérdeztem ijedten.

- Fog meg és kiderül. - mondta a farkaslány és a kezembe adta a síró gyereket. A lányka azonnal abbahagyta a sírást.

- Ez, hogy lehet? - kérdeztem. - Hisz téged hívott mamának.

- Szerintem úgy lehet, hogy mindannyiótokat az anyjának tart. - mondta Lyz.

- Mindannyiunktól ugyanannyi szeretet kap. De ki tudja, hogy kit fog papának hívni? - tette fel a nagy kérdést Galatea, s biztatóan rám mosolygott.

17. rész: 2040-2041 szilvesztere

*Joe szemszöge*

Ma már 31-e van. Alexa szerencsére már tegnap is teljesen jól volt, nem lett semmi komoly baja. Még tegnap áthívtam Evyt, ma bulit csapunk. Eltelt egy újabb év, amit a háború után, már nem könnyű túlélni. Persze, úgy tűnik, minden rendbe jött, de közelről sem. A háború előtt az emberek és az ember feletti lények békésen éltek egymás mellett, úgy, hogy az embereknek sose jutott volna eszébe az, hogy a másik városban "furcsa", "ijesztő" lények élnek. De ezek a "furcsa, ijesztő" lények, gyakran emberségesebbek, mint azok, akik a világ nagy részén élnek. Hát igen... Ha már az emberségnél tartunk, elmesélek valamit: Egyszer, talán olyan két éve, látogatóba mentem Evelynékhez. Épp az utcán sétáltam Evyék háza felé, nem akartam motorral menni, így sétáltam. Imádok gyalog menni mindenhova. Igaz, hogy a két város közötti táv az jó 80 kilométer, de meg se kottyant, főleg, hogy a két város között húzódó erdőben repültem. Viszont amikor valószínűvé vált, hogy megláthatnak az emberek, visszahúztam a szárnyaimat és sétáltam, csendben, egyedül. Épp a belvárosban voltam, mikor láttam egy balesetet, egy motoros nekiment egy embernek. Mindenki csak elsétált mellettük, rájuk se nézett, én hívtam Evyt, hogy hívja a mentőket. Elővettem a nálam lévő gyógynövényeket elláttam a gyalogos sebeit. A járókelők többsége nézett rám hülyén, hogy miért segítek. Egy férfi odajött, hogy mit segíthet. Mondtam neki, hogy a motorost segítsen kihúzni a motor alól. Azt mondta, hogy ő megemeli a gépet, én húzzam ki a vezetőjét, de nem bírta megemelni a vasparipát, így cseréltünk. Én emeltem a hatalmas 1200 köbcentis Yahamát, a férfi meg kihúzta alóla a vezetőt. A gyalogosnak eltört vagy három bordája, agyrázkódást kapott. Levettem a vezető fejéről a sisakot, és azt hittem, mentem megáll a szívem. Egy 16 év körüli lány vezette a motort, pont úgy nézett ki, mint én, azzal a különbséggel, hogy ő ember volt, míg én nem. Picit vérzett a homloka, lekezeltem. Mire odaértek a mentők, már alig volt dolguk.

- Kisasszony, honnan szerzett ilyen gyógynövényeket, és honnan tudja, hogy melyiket, hogy kell használni? - kérdezte az egyik mentős.

- Édesanyám, gyógyító. Vagyis, bocsánat, természetgyógyász. Ő tanította meg, hogy mire és, hogy használjam a füveket.

- Értem, és hogy tudta megemelni egy ilyen gyönge teremét, mint kegyed azt a hatalmas, és nehéz motort? - kérdezte az a férfi, aki segített.

- Van három fiútestvérem, és a önvédelmi oktatásra járok. - mondtam, mire a mentős és a nekem segítő 30-as éveiben járó pasas bólintottak. Hát igen... már akkor is kétszer olyan erős voltam, mint egy jó fizikumú ember.

- Kisasszony. - kezdte a másik mentős. - Köszönjük, hogy ellátta a két sebesültet, rendbe fognak jönni. Viszont megkérdezhetem, hogy miért nem ön hívta a mentőket?

- Azért uram, mert én csak látogatóban vagyok ebben a városban, az erdőn át jöttem az egyik távoli rokonomhoz. Ő hívta magukat. És igyekeztem segíteni.

- Ritka manapság az ilyen. - jegyezte meg egy idős nő. - Nemhogy a mai fiatalok, de már senki nem segít a rászorulókon.

- Tudom, már az én városomban is ritka, hogy segítenek másoknak. Viszont ha lehet akkor én mennék az unokatestvéremékhez. Már várnak. Viszont látásra. - mondtam és elindultam Evelynék háza felé, de valaki megragadta a karomat.

- Hagy vigyem el kislány. - mondta, az a pasi aki segített.

- Köszönöm, de nem kell, a rokonaim itt laknak két utcára. És amúgy is, ha idáig tudtam több, mint 80 kilométert gyalogolni, akkor ez a két utca már meg se kottyan.

- De kérem, jöjjön. - erősködött. Nem tudtam, mit tenni, megragadta a karomat és vonszolni kezdett. Annak ellenére, hogy nem tudta megemelni a motort, tudtam, hogy nem közönséges ember. Mikor távolabb értünk megálltam.

- Mi maga? - kérdeztem.

- Hogy-hogy mi vagyok? Egy ember, aki el szeretné kísérni magát.

- Tudja, hogy mire értem. - mondtam és megvillantottam a szemfogaimat. Megrettent, és láttam amint színt vált a bőre... egy lidérc. Bajban voltam, de a két nálam lévő athame kihúzott a bajból. Sokkal gyorsabb voltam, mint ő. Felugrottam, majd megvágtam az oldalát. Látta, hogy nem packázhat velem, elmenekült. Visszahúztam a fogaimat, eltettem a fegyvereket és elmentem végre Evelynékhez.

Na de miért is kalandoztam el? Nem tudom. De térjünk vissza a valóságba, a múltat nem jó bolygatni. Még 31-én is edzettünk egy picit, kint az erdőben, de ez inkább csak játék volt, semmint komoly edzés. Nana és Alexa egy-egy farkas hátán lovagolt. Alexa Galatea hátán ült, Nanát meg Sam vette a hátára. A két kislány nagyon élvezte ezt a furcsa lovaglást. Aztán Galatea, a gyönyörű fehér bundájú farkaslány odajött mellém, és hagyta, hogy felkapjam Alexát, odajött Sam is. A másik karomra Nana ült és felemelkedtem velük.

- Én szejetnék jepülni! - mondta Nana, olyan édesen raccsol a kislány. Finomabban fogtam, s hagytam, hogy átalakuljon sassá. Gyönyörű picike szirti sas, Már nagyjából tud repülni, de vigyáznom kellett rá, felrepült Amanda és Ivy is. Segítettek Nanának. Aztán eljött a délután három óra: Megjöttek a többiek: Kim, Jared, a Wolf ikrek (kivételesen kihagyták a mai edzést), Rosa, Leigh és még páran, akikre nem figyeltem. Próbáltam a lehető legtöbb időt tölteni a régi, immár elhanyagolt barátaimmal. Egész este beszélgettünk, majd éjfélkor koccintottunk, bár ekkor a két kicsi már aludt, ezért próbáltunk halkak lenni. Aztán olyan három óra fele mind mentünk aludni. Mivel nem lett nagy szemét, így nem kellett takarítanunk. Lyz itt aludt nálam. Jó volt szerelmem karjaiban aludni, megnyugtatott, végre tudtam aludni, s nem törtek rám az emlékek.

16. rész: Szilveszter előtt.

December 27-én kezdődtek újra az edzések, de mivel hatalmas volt a hó, így nem vettük olyan komolyan. Most elmesélem, mi történt december 28-án.
Alexa nálam aludt, reggel ötkor felébredt, elsírta magát, hogy éhes, kimásztam az ágyból, ölbe vettem. Amikor leértünk a konyhába Galatea már ott volt.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva. - Tessék Alexa. - mondta és odaadta a kislánynak a reggeli tejet. - Kivételesen később ébredt, jól aludtál? - kérdezte tőlem. Azt hiszem meglátta a szemem alatt lévő hatalmas táskákat.
- Hát úgy-ahogy. - mondtam, s odaadtam neki Alexát, megdörzsöltem a szemeimet. Odamentem a hűtőhöz, elővettem a vért Alexának, picit megmelegítettem. Mire megitta a tejet már a kezében volt a másik cumisüveg. Hát igen... dupla annyit eszik, mint egy rendes gyerek. Megjött Rose is.
- Jó reggelt. - köszönt álmosan.
- Szia. - köszöntem én is. - Hogy-hogy nem keltél fel arra, hogy Lexy (ez Alexa egyik beceneve) felsírt reggel?
- Az igazat megvallva felkeltem, de nem volt erőm kimászni az ágyból. Van kávé?
- Most főztem, Joana kérsz te is? És Joana, a neve Alexa, nem Lexy. - mondta Galatea, és odaadta Lexyt Rosenak. A kérdésre csak bólintottam, megcsinálta a kávét, átmentünk az ebédlőbe, és leültünk. Mikor megittuk a kávénkat, bementünk a nappaliba játszani Alexával. Hét órakor végre a többiek is kezdtek felébredni, Nana átjött játszani Alexával így nekünk volt egy kis szabadidőnk, elmentem átöltözni, nem akarok folyton pizsiben lenni. Mikor leértem Esme és Rose már csinálták a reggelit. A szomszédból átjött Sam, Zoe, Anastasia, Dairy, Angela, Mark, Bobby, Alex, Ivy, Miranda és még Amanda is eljött, bár ő nem a szomszédból jött át. Már mindenki felkelt, ideje volt megreggelizni. Reggeli után készültünk kimenni, hogy kint edzünk a térdig érő hóban, de egyszer csak sírásra lettünk figyelmesek.
- Mi történt? - mondtam, miközben berepültem a nappaliba.
- Nanával játszottak és elbotlott a szőnyegben. - mondta Galatea, akinek Alexa már az ölében volt. - De nincs komoly baj, csak megijedt. - tette hozzá az ijedt arcomat látva. Odanyúltam a kislányért, odaadta, kimentem Alexával az udvarra, sétáltunk egy picit, mivel nem volt rajta csizma így ölben vittem, bár már szeretett volna a saját lábán menni, de a nekünk majdnem térdig érő hó, teljesen eltakarta volna őt. Bementünk, a többiek már fel voltak öltözve, felvittem Alexát a szobámba, ott volt a ruháinak egy része, és felöltöztettem jó melegen. Felvettem a csizmámat, ráadtam a sajátját és mentünk a többiek után. Kinövesztettem a szárnyamat és Alexával a többiek után repültem. Alexa repülés közben végig nevetgélt, nagyon tetszett neki az út. Leszálltunk a tisztáson, leraktam Alexát, leakasztottam a hátamról a fegyveremet, s le is tettem az egyik fa tövébe. A többiek már ott voltak. Elkértem Alexytől a tőreit és Emyvel edzettem. Van nekem is két athamém, de azokat elfelejtettem elhozni. De nem sokáig tudtunk edzeni, ugyanis valaki sikeresen fejbe talált engem egy hógolyóval, amit meg kellett bosszulnom, így hatalmas hócsata tört ki. A két kicsi, Nana és Alexa hóangyalt csinált, miközben a nagyok "harcoltak".
- Most elázol! - mondta Galatea és rám ugrott, legalábbis próbált, de még időben felpattantam a földről így dobott egy gyönyörű hasast. De azonnal fel is pattant, mert Emy majdnem ráesett. Mind nevettünk és boldogan fürdettük egymást. Észre se vettem, hogy Jessy és Sam eltűntek.

*Jessy szemszöge*

A többiek annyira belemerültek a hócsatába, hogy észre se vették, hogy Sammel elmenekültünk az elázás elől. Nem mentünk ki az erdőből, csak arrébb vonultunk egy picivel, leültünk egy kidőlt fa törzsére és beszélgettünk. Mikor már nem hallottuk a "csatazajt" visszamentünk, mindenki a hóban fetrengett kifáradva.

*Anastasia szemszöge*

Már mind a hóban feküdtünk kifáradva, mikor megláttam a két jómadarat, akik elmenekültek a "csatatérről": Jessyt és Samet. Rajtuk kívül csak a két kicsi: Nana és Alexa volt talpon. És ekkor hirtelen az egyik kicsi elesett, rá a másikra. A két kislány egyszerre sírta el magát, én már azonnal talpon voltam Galateával együtt, és felkaptam Nanát, ő volt felül Galatea meg felkapta Alexát.

- Nincs semmi baj. - mondtuk mindketten a két gyereknek. A nagy sírásra Dairy is odaszaladt, a kezébe adtam a kishúgát.

*Galatea szemszöge*

Nagyon megijedtem, amikor meghallottam a két kislányt sírni. Azonnal odamentem, és ölbe vettem Alexát. Megnéztem, hogy nem sérült-e meg, de szerencsére semmi baja nem volt, csak megijedt, pont úgy, mint én. A többiek picit edzettek, de én és Dairy sétáltunk a két gyerekkel. Még nekem is meg kellett nyugodnom. Még két órán keresztül edzettek a többiek, majd mikor befejezték elindultunk haza. Már szükségem volt egy forró fürdőre, de előtte lefürdettem Alexát. Annak ellenére, hogy khajit, imád pancsolni. Mikor megszárítottam Alexa szőrét, átvittem Joanához, majd vettem egy forró fürdőt. Jó volt végre megszabadulni a csurom vizes ruháktól. Nem sokkal később ebédeltünk, ekkor Alexa már aludt. Ebéd után még egy picit pihentünk, majd mentünk edzeni. A többség beleegyezésével bent gyakoroltunk. Az összes alakváltó az állati alakját vette fel. Az én társam Armin volt, akinek a támadásait elég nehéz volt farkasként kivédeni. Alexa este Rose-nál aludt.

*Rose szemszöge*

Este lefektettem Alexát, majd én is mentem aludni. Éjszaka arra ébredtem fel, hogy a kislány borzalmasan köhög. Gyorsan kimásztam az ágyból, felkaptam a porontyot és sétálgattam vele, de nem múlt el a köhögése. Levittem a konyhába, adtam neki vizet, ettől már jobb lett, de nem sokkal később folytatta a köhögést. Nem tudtam, mit tegyek, felmentem Esme szobájához, bekopogtam.

- Gyere. - mondta álmosan. Bementem. - Mi a baj? - kérdezte Esme, majd meghallotta, hogy milyen csúnyán köhög a karomban lévő lányka. - Gyere, megnézem, mit tehetek. - mondta és elindult a konyhába. Összekevert valamilyen gyógynövényekből készült főzetet egy kis teával, majd odaadta Alexának, hogy igya meg. megitta és máris enyhült a köhögése. - Ha ez nem lenne elég az egész éjszakára akkor itt van még. - mondta és adott egy üveget. Megfogta Alexa homlokát és azonnal elsápadt. - Azt hiszem ez nem fog segíteni, magas láza van. - Én is éreztem, hogy melegebb, mint kéne, de annak tudtam be, hogy melege van. Odaadtam Esmének, aki azonnal ment és csinált neki egy hűtőfürdőt, mert úgy gondolta, hogy itt már a gyógynövények nem segítenek. Nem sokkal később elmúlt Alexa láza, de már nem tudtam aludni, beraktam a kiságyába és csak ültem mellette. Aggódtam. Egész éjjel nem aludtam egy percet se, csak azt figyeltem, hogy mikor lesz rosszabbul. Aztán reggel Esme kopogott be.
- Hogy van? - kérdezte.
- A hűtőfürdő után már nem köhögött. A láza is lement. - mondtam.
- Aludtál egyáltalán? - kérdezte aggódóan a nevelőanyám. Válaszképp csak megráztam a fejem. Alexa végre nyugodtan tudott aludni. Annak ellenére, hogy éjszaka már nem köhögött és a láza is lejjebb ment, még mindig nem tudott jól aludni. Egy tíz perccel később valaki kopogott. Kinyitottam az ajtót, Galatea volt az, kezében a tejjel és a vérrel.
- Mi történt? Hogy-hogy még nem kelt fel? - kérdezte aggódóan.
- Beteg. - mondtam. - Éjjel arra keltem fel, hogy csúnyán köhög, be is lázasodott, Esmével megoldottuk, a láza lejjebb ment és már nem köhög annyira, de utána már nem tudott nyugodtan aludni. Most végre rendesen alszik. Ha nem lesz jobban akkor Joe segítségét fogom kéni, ő gyógyító lesz, mint az anyja volt. - mondtam.
- Tudok segíteni? - kérdezte Galatea, láttam, hogy nagyon aggódik a kislányért, pont mint én.
- Nem, de kérlek egy picit maradj itt vele, kávéznom kell, sőt.. tegnap se ittam vért, és ebből baj lesz. - tettem hozzá, majd lementem a konyhába. Joe már ott volt.
- Jó reggelt, Lexy hol van? - kérdezte.
- Neked is, a szobámban, lebetegedett. Éjszaka csúnyán köhögött, be is lázasodott, de megoldottuk, most egész jól van. Viszont jó lenne, ha tudnál adni valamit neki, hogy tényleg jól legyen és ne csak a tünetek enyhüljenek. - kértem.
- Rendben, amint tudom megnézem. Viszont most igyál, látom, hogy alig aludtál két órát. - mikor ezt mondta a kezembe adott egy bögre frissen főzött kávét, meg egy nagy pohár vért. A kávét gyorsan lehúztam, majd gyorsan megittam a vért is, és mindketten felmentünk a szobámba. Csak Galatea volt ott, épp sétált ölében Alexával.
- Megint köhögött? - kérdeztem. Galatea csak bólintott. Joe nyújtotta a kezét a gyerekért, majd leült az ágyamra, az ölébe vette Alexát, megnézte a torkát, megfogta a homlokát.
- Remélhetőleg csak megfázott, de valami komolyabb is lehet. Rose kérlek hozz zsályát, útifüvet, kamillát és egy kis fokhagymát.
- Azonnal. - mondtam és kimentem a szobából. Gyorsak összeszedtem a kellő cuccokat, forraltam vizet, és megfogtam a mozsarat is. Mindet felvittem a szobámba, odaadtam Joenak. Ő leforrázta  kamillát, a teát megitattuk Alexával. Úgy tűnik szereti a kamillateát. A többit összetörte a mozsárban, kevert hozzá egy kis vért és kiskanállal adtuk be Alexának. Kezdett jobban lenni, a láza teljesen elmúlt, már nem is köhögött. Este Galateánál aludt, a lány bevállalta, hogy vigyáz rá.

*Galatea szemszöge*

Alexa nálam aludt, egész éjjel mellette virrasztottam, minden mozdulatát figyelemmel kísértem. Egész éjjel csak egyszer kelt fel, akkor is vizet kért. Álmában egy picit köhögött, de nem volt vészes, láza szerencsére nem volt. Azért vállaltam be a virrasztást a kis lurkó mellett, mert én jobban bírom, mint Joana, vagy Rosaly. Ha mást nem, reggel két kávét iszom.

15. rész: Emyly Sunders

*Emyly szemszöge*

Csak, hogy tudjátok, ki vagyok: A nevem Emyly, 16 éves vagyok, bukott, kobold és szirén keverék. Volt két testvérem, egy bátyám és egy kishúgom: Erik és Elena. Erik két évvel volt idősebb, mint én, Elenánál három évvel voltam idősebb. Erik világ életében súlyos magatartási és idegi problémákkal küzdött, mindig hirtelen haragú volt, míg Elena mindig is egy nevetős, vidám, bár néha nyafogós kislány volt. De csak Voltak ilyenek a testvéreim, mert már nincsenek... Most December 4-én volt 4 éve, hogy meghaltak... Anyám nem bírta elviselni, hogy meghalt az ő édes kislánya, belebetegedett, majd egy évvel később ő is meghalt, apám meg egem okolt amiért az ő egyetlen fiacskája egy pszichopata barom volt és meg kellett védenem magam. Na de elmesélem, hogy mi történt:

2036 december 4-e volt, gyönyörű téli nap volt, az udvar már havas volt, de a nap még sütött. Elena 9 éves volt, épp akkor kapta el a bárányhimlőt és játszotta a hattyú halálát. Anyával, mi csak nevettünk rajta, de Erik felhúzta magát, ordított a kislánnyal. Próbáltam megnyugtatni, de megütött, én hanyatt estem az ütés erejétől, de felálltam, s kicsavartam bátyám kezét. Egyre jobban bedühödött, s egy hatalmas tűzgolyóval megölte a húgunkat. Én erre azonnal elővettem az athamémat, s megöltem a fiút, mert tudom, hogy engem is bántott volna. Dühös voltam és kétségbeesett. Apa azonnal elkezdett velem ordítani, még mindig emlékszem a szavaira: "Te hülye idióta, miért kellett megölnöd? Inkább haltál volna meg a nyomorult húgoddal együtt!" Itt telt be nálam a pohár, nekirontottam apámnak, s megvágtam az arcát, majd eldobtam a fegyvert és felrohantam a szobámba, kulcsra zártam az ajtót, és arcomat a párnákba temetve sírtam, sírtam és csak sírtam. Hallottam ahogy anyával veszekednek, majd valaki kopogott az ajtón.

- Emy kérlek engedj be. - mondta anya, a hangja reszketett a félelemtől, s halottam, hogy sír. Felálltam, kinyitottam az ajtót, majd anya mögött újra kulcsra zártam. Amikor belépett, szorosan megölelt és csak sírtunk mind a ketten. Onnantól apát többé nem láttuk, engem kitagadott. Anya meg belebetegedett a kislánya elvesztésébe. A fiát nem sajnálta, sőt... örült, hogy megszabadult attól a pszichopatától. Együtt éltünk kettesben. A temetés után anya nem nagyon lépett ki a házból, majdnem mindenkivel megszakította a kapcsolatot. Apa csak a szülinapomon jelentkezett, 2037 március 10-én. Akkor is csak tíz percre ugrott át hozzánk, hozott ajándékot, a dobozban egy új athame volt, meg egy levél. "Annak ellenére, hogy megölted a fiamat és én emiatt kitagadtalak még szeretlek. Tudom, hogy kell egy jobb athame, ez szebb és nagyobb a varázsereje is. a 18. születésnapodra tartogattam, de elég érett vagy már hozzá. Használd jóra. Apa" Az athame ezüstből volt, a markolatán egy ezüstkígyó tekeredett mindkét szeme egy-egy zafír volt. A régi athamém markolatára bőr szalagok voltak feltekerve. A mai napig egyszerre használom a kettőt. Anya egyre betegebb lett, majd a testvéteim temetése után pontosan egy évvel meghalt. 2037 december 14-én. Apa az óta minden évben küld pénzt ruhára és kajára, emellett fizeti a számlákat. A 13. szülinapom után csak egyszer láttam, a 15-en. Akkor egy mágikus erejű medált kaptam tőle, aranyozott bronzkígyó a szemei ónixból vannak. Minden régi barátomat elvesztettem, mikor megtudták, hogy gyilkos vagyok, elköltöztem a kisvárosunkból Blueskytownba egyedül, 2040 július elsején. Beiratkoztam a Nightmare High Schoolba. Új életet kezdtem egy új városban. Apa nem tudja, hogy eljöttem, de a nagyanyám segített, adott pénzt új házra, ruhákra a számlákra, néha még most is elutazom a nagyiékhoz. Én voltam a nagyanyám kedvence, mindenben segít, legutóbb a szülinapomkor utaztam a nagyiékhoz. A nagyi mindig küld pénzt arra, ami kell. Ezt senki nem tudja rólam, még Joenak se mondtam el, és nem is fogom. Ez az egész a múltamnak egy olyan része, amit már jobb nem zargatni. Mikor elkezdtem az új iskolát az osztályból csak pár emberrel lettem jóban a zárkózottságom miatt: Joeval, Jessyvel, Arminnal, Alexyvel, Alice-szel és Lyzzel. Ezen kívül az idősebbek közül Josh-sal és a többi Culennel. Mikor Joe szülei meghaltak tudtam, min megy keresztül, és fájt, hogy ennyire elfordult tőlem és a többiektől. Kimmel, Rosával és Ninával nem lettem úgy istenigazából jóban, de el tudtunk beszélgetni, de Joe tőlük is elfordult. Aztán most megtudtam, hogy miért. Még régen a nagymamám mesélte, hogy majd lesz egy lány, aki megöl egy lidércet és az apját, akik mindketten gyilkosok. Eldöntöttem, hogy majd, ha rátalálok a lányra akkor csatlakozom hozzá és segítek neki, ezek után talán majd sikerül megbékélnem magammal, elfelejteni a múltat. Most, hogy itt élek velük talán boldog lehetek, itt van nekem Alexy is, meg a többiek. Végre vannak barátaim, amik a régi városban nem nagyon voltak. Engem senki nem szeretett, mert én vagyok a "dilis Erik" húga. De azért szerettem a bátyámat, tudott rendes is lenni, de miért bántotta Elenát? Miért? Ahogy itt ültem a szobámban, egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyeim, de végre le kellett ezt írnom, ki kellett adnom magamból, különben beleőrülök. Nem tudom, mennyi ideig ültem sírva az ágyamon, de csak arra eszméltem fel, hogy valaki bejött és leült mellém az ágyra.
Régen ilyen voltam:

És így nézek ki most:

*Miranda szemszöge*

Épp a másodikon mentem Emett szobája felé, mert Joe megkért, hogy szóljak neki, hogy menjen az erdőbe, amikor meghallottam, hogy valaki Emyly szobájában sír. Kopogtattam, de nem jött válasz, lehet, hogy nem hallotta meg. Halkan benyitottam, Emy az ágyán ülve keservesen zokogott, az ölében egy füzet volt. Odamentem, leültem mellé, majd szorosan átöleltem.

- Hé kislány, mi a baj? - kérdeztem. A válasz csak annyi volt, hogy odaadta a füzetet. Mikor elolvastam, hogy ez a szegény lány, min ment keresztül, azt hittem a szívem szakad meg. - Ne sírj, nincs semmi baj. Tudom, hogy fáj visszaemlékezni. Valaha nekem is volt három kis tesóm. - mikor ezt kimondtam nagy szemekkel rám nézett.

- Mi történt? - kérdezte Emy elhaló hangon.

- Volt egy öcsém és két húgom. A lányok ikrek voltak. Mira, Maria és Mark. Nagyon szerettem őket, de egyszer el kellett utazniuk a nagynénémékhez. Én épp táborban voltam. Mikor már úton voltak odafelé beléjük rohant egy részeg sofőr. Mind az öten meghaltak. A három testvérem és a szüleink. A táborban értesítettek a történtekről. Én 16 éves voltam. Amanda és Ivy ott voltak a táborban, ők jó barátnőim voltak már akkor is. Ők látták, mikor fájdalmamban először átalakultam, ők segítettek átvészelni az elkövetkezendő hónapokat. De azóta már négy év telt el és most itt vagyok. Tudom, rosszabb, hogy a saját kezeiddel ölted meg a bátyádat, de nem tehettél mást, vagy ő öl meg téged, vagy te őt. - tudtam, hogy nem sokat fognak segíteni a szavaim. De legalább már nem sírt olyan keservesen. Tudtam, hogy mit érez, én fél évvel korábban vesztettem el a családomat, mint ő. Máig emlékszem,hogy mivel "búcsúztam" a testvéreimtől a tábor előtt. "Utállak Mira! Miért nem tudsz békén hagyni?! Utállak!" Hát igen... Ez örök életemre megmaradt bennem.

- Miranda, itt vagy? - kérdezte valószínűleg már sokadszorra Emy. - Hirtelen olyan falfehér lettél, jól vagy?

- Igen, jól vagyok, bocsi, csak eszembe jutott pár dolog. - mondtam. Ezután még sokat beszélgettünk, majd jóval később Joana jött be elég idegesen.

- Miranda, megkértelek, hogy szólj Emettnek, már két órája várok! - mondta, majd meglátta, hogy Emy sírt. Az arca megenyhült, odajött és leült a földre az ágy elé. - Te jó ég Emy, mi történt? - Ez a mi Joenk, mindig törődik másokkal. Emy odaadta neki is a füzetet, s mikor befejezte az olvasást a szemei kikerekedtek. - Te ezeken mentél keresztül, én meg elhanyagoltalak, mikor az én szüleim meghaltak? Miért nem mondtad? Ha én ezt tudom, akkor soha nem fordulok el tőled. Nem akartam, hogy neked rossz legyen, sajnálom. - mondta Joe már szinte sírva. Felállt és megölelte Emyt. Ezután hármasban beszélgettünk, s mindent elmondtunk egymásnak. Este Esme kopogott be.

- Lányok kértek vacsorát? - kérdezte kedvesen. A válaszunk természetesen igen volt. Felálltunk és mentünk vacsorázni. Utána már csak egy picit játszottam Alexával és mentem haza aludni.

*Joe szemszöge*

Mikor megtudtam, hogy Emy min ment keresztül és én ennek ellenére elhanyagoltam őt, azt hittem menten elájulok. Tudom, hogy nem említette, de azért rossz, hogy nem vettem észre, hogy sose beszélt a családjáról. Vacsora után elvittem Alexát fürdeni, majd felvittem a szobámban, mert oda raktuk be neki az egyik kiságyat, van még egy kiságy Rosenál, Esménél, Galatea ideköltözött hozzánk, így az ő szobájában is van egy. Így szoktunk osztozni Alexán. Egyik este hol nálam, hol Esménél, hol Rosenál, hol pedig Glateánál alszik. Már épp lefektettem volna Alexát, mikor valaki kopogott.

- Gyere. - mondtam, s belépett Galatea.

- Csak szeretnék elköszönni tőle, ha megengeded. - mondta, s már nyúlt is Alexáért. Én persze odaadtam.

- Galatea, mégis, miért ne engedném, hogy te is elköszönj tőle? Tudom, hogy szereted. Akármennyire is próbálod nem kimutatni, de te is mindent megadnál, hogy csak a tiéd legyen. de muszáj osztoznunk rajta. Mind szeretjük, és én még csak most kezdtem a középiskolát.

- Tudom, igazad van. Nem tudom, miből gondoltam, hogy képes lennél kisajátítani, hisz te nem olyan vagy. Bocsáss meg. - mondta, s lehajtotta a fejét. Megfogtam az állát, s finoman "kényszerítettem", hogy a szemembe nézzen. Biztatóan rámosolyogtam.

- Nincs miért bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat. Szeretnéd, ha ma nálad aludna? - mikor ezt kimondtam szemében kislányos öröm csillant.

- Nem baj? - az egész lány kezdett kislányossá válni. Az elegáns, felnőttes külső meleg szívet és rengeteg gyerekességet takar.

- Megkérdezném, ha baj lenne? - ezen ő is nevetett, sőt még Alexa is felkacagott. Mintha csak pici csengettyűt szólaltattak volna meg. - Na menjetek, jó éjt. - miután kimondtam adtam egy jó éjt puszit Alexának. Galatea kiment a kislánnyal én meg lefeküdtem aludni. Egész éjjel azon járt az agyam, hogy miként segíthetnék Emynek.

14. rész: Az új családtag.

Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy megvettem a házat. Ma december 20-a van, a tanítás utolsó napja, holnaptól téli szünet lesz. Az utóbbi időben semmi érdekes nem történt, akik beköltöztek az új házba, jól megvannak a háznénivel. És jó, hogy itt vannak a közelben. Jessy végre nem szomorkodik állandóan, mert tudja, hogy Sam mindig itt van a közelben. Mivel ma lesz az osztálykarácsony így kell vinni ajándékot annak akit húztunk. Én eredetileg Ambert húztam, de cseréltem Jessyvel aki Armint húzta, Jessy elcserélte Ambert Alexyvel Alicere. Alexy Charlotte-tal cserélte el Ambert, de nem tudom, hogy kire, bár nem is érdekel. Én Arminnak egy PSP játékot vettem, remélem tetszeni fog neki. A játékon kívül vettem neki egy ébenfa képkeretet. Jessy Alicenek egy plüss fókát, hisz az a kedvenc állata, meg egy új, márkás lila pólót, ami tökéletesen passzol a lány ízléséhez és stílusához. Josh az egyik lányt, Chatlynt húzta. Vett neki egy virágos hajpántot és egy plüssmacit. A többieket nem tudom, hogy kit húztak. Mikor felöltöztem, lementem az ebédlőbe reggelizni.

Ott volt Jessy is:

Reggeli után elindultunk az iskolába. Persze, most már kocsival mentünk, hisz túl hideg van. Amint beértünk a suliba odajött az osztályfőnökünk.

- Joana, Jessy kérlek gyertek segíteni. Alice, Lyzander ti menjetek az osztályba és ott segítsetek berendezni a termet.

- Rendben Tanárnő. - mondta Alice és el is mentek. Mi Jessyvel mentünk a Tanárnő után a tanáriba.

- Na, ezeket kéne bevinni a terembe, de előtte még adnék nektek valamit. - mondta és elővett két pici ajándékdobozt. - Szeretném, ha csak otthon bontanátok ki ezeket.

- Köszönjük. - mondtuk a húgommal egyszerre és elvettük a dobozokat. Ofőnk mindkettőnket megölelt. Felkaptuk a sütis/szendvicses tálcákat az asztalról és elindultunk velük be a terembe. Amint leraktuk a tálcákat beraktuk az ajándékot a táskánkba és mentünk vissza a tanáriba az ofőnkkel az üdítőkért és a poharakért. Mikor beértünk a terembe a fenyőfát már feldíszítették. Egyszerűen csodaszép lett, pici lucfenyő tele piros és arany színű díszekkel és girlandokkal. A terem többi része is így volt feldíszítve, minden csillogott, villogott. Először játszottunk egy kicsit, utána jött az ajándékosztás. Amber Ninát húzta, vett neki egy ronda, bizsu karkötőt, meg egy ocsmány talán farkasra emlékeztető faragott fa szobrocskát. Nina Charlotte-ot húzta, s egy ezüstözött karkötőt vett neki egy pici C alakú medállal, meg egy fülhallgatót. Charlotte Ambert húzta, s vett neki egy elég drágának tűnő nyakláncot, meg egy rózsaszín magassarkút. Az ajándékosztásban Alexy jött, aki Emilyt húzta, s vett neki egy szép, kék színű ruhát, olyat ami abszolút illik a lányhoz, kiemeli a szemeit. És a ruha mellé vett a lánynak még egy bokaláncot is. Emily engem húzott, kaptam egy aranyos plüssmacit, aminek egy képkeret volt a mancsai közé varrva, s abban volt egy kép, amin én és Emy voltunk, ez volt az első és utolsó közös képünk. Az első két hétben még jóban voltunk, de aztán minden megváltozott, már Kimékkel se tartom a kapcsolatot. Rosa is hiányzik, mindenkitől elszigetelődtem. Ezen a képen még boldog vagyok, csak utána jöttek a gondok, a szüleim halála, stb...

Hát igen... aznap annak ellenére, hogy szeptember eleje volt, az idő egészen télies volt, hó ugyan nem esett, de ónos eső az igen, nem is kevés. Megfordítottam a képkeretet, és a hátoldalán pici szöveg volt: "Kedves Joana, nem tudom, hogy mi történt, mikor a szüleid meghaltak, de nagyon megváltoztál. Hiányzik az a kedves, nevetős lány, akivel olyan jóban voltunk. Megkomolyodtál, komor lettél, már Kim se ismer rád, de Jessy is furcsa lett. Tudod, hogy nekem bármikor, bármit elmondhatsz, mindig melletted leszek. Emy". A maci mellett a másik ajándék egy ametiszttel kirakott bronzmedál. A medál mellett volt egy kis cetli: "Seb felett lóbáld meg a medált és mondd ki ezt: "se repone"" (gyógyítsd meg (spanyol)). A kép és a kis szöveg láttán könnyek szöktek a szemembe, de azért átadtam Arminnak az ajándékát. A PSP játékot és a képkeretet, a keret nem egy egyszerű ébenfa keret volt, hanem még ki is volt faragva, és a hátuljába belevésettem egy kis szöveget: "Kedves Armin, szeretnék nagyon boldog Karácsonyt kívánni. Tudd, hogy mindig is jó barátként tekintettem rátok Alexyvel. Remélem, ha a csatában el is esek, te soha nem fogsz elfelejteni. Joe" Hát igen... ilyen az én világom... Nos... Armin Lyzt húzta, vett neki egy pici tőr alakú ezüstmedált, aminek a markolatán egy pici rubint szemű ezüst kígyó tekeredett. A pici medál mellé vett egy (gondolom Alexy által választott) Lyz stílusához illő sálat. Lyz Castielt húzta ajjajjj, ebből botrány lesz... Na tehát az ajándék: egy papír(?), Castiel felolvasta mi áll rajta. Lyz már megvette a sírhelyet (a lehető legolcsóbb tömegsírt) a gyilkosoknak. Ez aztán a "szép" ajándék! Na és a másik meg egy ezüst athame (boszorkánytőr), a fegyver enyhén ragyogott, de jó, hogy a drágám megbűvölte. A fegyver az ellen fordul, aki először puszta kézzel ér hozzá. Kár, hogy ebből a próbálkozásból semmi se lesz, hisz még a vak is látja, hogy az athame meg van bűvölve. Castiel Kimet húzta, csak ékszert vett neki, egy nyakláncot meg egy hozzá illő fülbevalót, de itt a baki az az, hogy Kim soha nem hord ékszert... Na mindegy is, Kim Rosat húzta, varrt neki két ruhát, igen, Kim szeret varrni. Rosa Jessyt húzta vett neki a plüss farkast meg egy rózsaszín nyakláncot. Jessy odaadta Alicenek a plüssfókát és a pólót, Alice majd' kiugrott a bőréből az ajándékok láttán. Alice az ofőnket húzta vett neki egy fenyőfa alakú mécsest meg egy könyvet. A Tanárnő Maját húzta vett neki egy könyvet és egy fényképalbumot, mert Maja imád fotózni. Maja Cassyt húzta és vett neki egy Bad Girl feliratú fekete és sárga pólót meg egy új szemfestéket, mert Cassy már többször megemlítette, hogy utálja a mostanit, de anyukájától nem kap pénzt másikra. Cassy Lizát húzta vett neki egy ezüst tigris alakú medált, melynek a csíkjai apró pici rubintokkal vannak kirakva és a két szeme egy-egy smaragd. És a medál mellé vett neki egy CD-t az egyik ember együttes a Green Day legújabb albumát. Liza Alexyt húzta, vett neki egy Skillet lemezt (a skillet tagjai mind egytől egyig bukottak) és a CD-n kívül még egy új fejhallgatót, mert Alexyé tönkrement. Ezután még beszélgettünk és ettünk egy csomót, majd mind indultunk haza, de a kapuban valaki megragadta a karomat.

- Joe kérlek várj. - mondta Emy.

- Igen? - fordultam kedvesen a lány felé, aki csak megölelt.

- Boldog Karácsonyt és B.U.É.K. - mondta, s szemeiben már könnyek gyűltek.

- Neked is. - mondtam, s szorosan megöleltem. - Valamikor találkozzunk a szünetben. - vetettem fel. Mire felcsillant a szeme, de azért már majdnem sírt, láttam, hogy megviseli őt is, hogy megváltoztam, hogy elhanyagolom a barátaimat.

- Csak a két ünnep között érsz rá? - kérdezte, s láttam, hogy a magány árnya suhant át az arcán, hát igen... az anyja meghalt, az apja meg elhagyta, egyedül él szegény lány.

- Töltsd velünk a karácsonyt, tudom, hogy egyedül vagy. - mondtam, s biztatóan rámosolyogtam.

- Biztos? - kérdezte egyre izgatottabban.

- Megkérdezném, ha nem lennék benne biztos? - na ettől a kérdésemtől végre elnevette magát.

- Akkor megyek.

- Van kedved nálam aludni ma? - kérdeztem, mikor kisétáltunk a parkolóba.

- Igen.

- Akkor elmegyek veled pakolni utána megyünk hozzánk. - mondtam nevetve. Odaszóltam a többieknek is, hogy majd olyan másfél óra múlva megyünk csak haza Emyvel. Útközben rengeteget beszélgettünk és mondta, hogy tetszik neki Alexy, de fél, hogy a fiú nem így érez iránta. Szívem szerint megnyugtattam volna, hogy az érzés kölcsönös, de nem tehettem, mert nem tudtam, hogy Alexy hogy érez a lány iránt. Így hát megígértem, hogy beszélek a fiúval. Emy gyorsan összepakolt és eljöttünk, mikor megérkeztünk Emyt mindenkinek egyesével bemutattam. Felmentünk a szobámba, s ő teljesen elámult.

- Tehát igaz a legenda? Egyszer eljön az a félvér, akit mindenki tisztelni fog, s ő fogja csak tudni megölni a gyilkost és fiát.

- Igaz, én vagyok az a félvér. - mondtam.

- Hadd harcoljak veletek. - kérte a lány hatalmas szemeket meresztve.

- Ezt beszéljük meg a többiekkel, gyere. - mondtam, s elindultunk a pincébe. Lent mindenkinek bemutattam, akit még nem ismert, s váltottam pár szót Carlise-nal is, aki beleegyezett, hogy próbáljuk meg, hogy Emy bírja-e a strapát mellettünk. Emy két athamét választott, ügyesebb volt, mint hittem, én harcoltam vele, de nálam két tőr volt. És meg kell mondjam... simán leterített. Aztán harcolt Josh ellen, őt is leterítette. Ez a lány ügyesebb, mint hittük. Edzés után fáradtan mentünk zuhanyozni és aludni. Reggel egy gyerek sírására ébredtem, kimentem az erkélyre és egy kosár volt az ajtó előtt. Felkaptam egy pulcsit, mert bár hó még nem esett, de már meglehetősen hideg volt. Mikor leértem a nappaliba Esmével találkoztam össze, együtt mentünk ki az ajtón, s a kosárban egy egy év körüli vámpír és khajit félvér kisgyerek volt. Mellette egy levél: "Kedves Cullenék! Kérlek viseljétek gondját a kislányomnak Alexának. Alexa khajit és vámpír félvér, majd egyszer, ha úgy alakul, talán eljövök látogatóba, de kérlek titeket úgy neveljétek, mintha a saját gyermeketek lenne. Az első születésnapja június 28-án volt. Egy kétségbeesett anyuka" Bevittem Alexát a nappaliba, ahol már ott volt Emy, Bella, Edward, Rose, Emett, Carlise és a két tesóm.

- Ki az új családtag? - jött le mosolyogva Alice a lépcsőn.

- A neve Alexa és majd 28-án lesz másfél éves. - mondtam, miközben kivettem a kislányt a kosárból, s elkezdtem ringatni. S azonnal abbahagyta a sírást. Ekkor a szomszédból átjött Galatea, Niky, Miranda, Ivy, Ayame, Sam, David, Mark és John.

- Milyen aranyos gyermek. - mondta Galatea, s nyújtotta a karját, hogy adjam oda neki a kislányt.

- Mi a neve? - kérdezte Ivy. - Megtartjátok?

- Alexa és igen, az anyja ránk bízta. Itt a levél, tessék, olvasd el. - mikor Ivy befejezte a levél olvasását a szeme felragyogott.

- De hát ez csodás! - mondta Miranda.

- Igen, valóban az. Ő az új családtag. - mondta mosolyogva Emy, de a szemében láttam, hogy szomorú, ő is közénk akar tartozni. Mivel tudok telepatikusan üzenni másoknak (nem csak telepatáknak) így üzentem Emynek: "Ne aggódj, nem kell elmennek innen, ha nem akarsz." Mikor újra ránéztem a lányra küldött egy hálás mosolyt. Kezdett zajlani az élet, Alexa már rendesen ül, forog. Galateával, Dairyvel, Nanával (aki nagyon örült az új kislánynak), Jassyvel, Emyvel és Rose-zal elmentünk vásárolni Alexának játékot, ruhát és ennivalót. Emy ideköltözött, ő kapta meg azt a szobát, amibe Lucyt akartuk költöztetni. És Emy összejött Alexyvel, ennek örültem, mert végre már nem magányos az egyik legjobb barátnőm, akivel újra közel kerültünk egymáshoz. Kezdtem egyre boldogabb lenni. Alexára úgy tekintettem, mint a kislányomra, bár tudom, hogy nem az és amúgy is, Rose, Galatea, Miranda és Amanda is tart rá igényt. De ő akkor is az enyém és Jessyé, és szerencsére ezt a többiek tiszteletben tartják, bár nem sajátítom ki a gyereket, mind ugyanannyi időt töltünk vele. A karácsonyunk tökéletes volt. 22-én leesett az első hó, onnantól kezdve állandóan esett a hó, így fehér Karácsonyunk volt.24-én Jessyvel kibontottuk az ajándékot, amit ofőnktől kaptunk. A dobozkákban egy-egy nyaklánc volt, ezüstözött ón lánc türkizkővel kirakva. Lyztől kaptam egy ezüst gyűrűt. Jessy Samtől szintén gyűrűt kapott, de nem ezüstöt, hanem fehéraranyt, amit én nem szeretek, ha már arany akkor az legyen aranybarna. De jól telt a szünet, voltunk szánkózni, de edzettünk is. Túl hamar eltelt a szünet. Mikor vissza kellett menni a suliba azt se tudtam, hogy fogom bírni Alexa nélkül, de Galatea biztosított arról, hogy minden rendben lesz.

Ő Galatea (a szereplőt Renel Igneumnak köszönhetem):

13. rész: Az újdonsült gerlepár (part 2)

Másnap Lyz még mindig nem jött iskolába. Egyik szünetben beszéltem vele, s szóltam, hogy majd átugrok, amint megvettem a házat. A tanítás hamar elreppent. Suli után szóltam a többieknek, hogy van egy kis dolgom a városban, és majd utána elmegyek Lyzhez így csak este érek haza, max egy rövid időre benézek, mert meglepetésem van. Egy rövidebb úton mentem a szomszéd házhoz, olyanon, amit csak pár napja fedeztem fel, pedig születésem óta a városban élek. Messzebb leparkoltam a motoromat, hogy még véletlenül se láthassák meg, majd csöngettem a ház kapuján. Egy kedves, ősz hajú néni jött ki.
- Jó napot. - köszöntem mosolyogva.
- Jó napot kedves. Jöjjön. - mondta a néni, majd miután kinyitotta a kaput körbe vezetett a kis kertben, majd be a házba. - Kér egy teát? - kérdezte mikor leültetett a nappaliban álló gyönyörű sötét barna bőrkanapéra. Az előszoba barackszínű volt, az előszobában volt egy hatalmas tükör, egy szép, díszes fogas a falon, mellette egy kis cipőszekrény. A nappali szintén barackszínű volt, a kanapé, a két fotel és három puff kivételével minden bútor mahagóni volt. Ezen ülőalkalmatosságok meg mind ugyanolyan barna bőrből voltak.
- Igen, köszönöm. - fogadtam el a teát, majd a néni kisietett a konyhába. Tíz perccel később egy tálcával tért vissza, amin volt egy kis süti, két csésze, tea és a hozzávaló cukor, citrom. A néni töltött mindkettőnknek.
- Hány cukorral issza? - kérdezte.
- Kettővel. - mondtam, a néni beletette a teába a két cukrot meg egy kis citromot.
- Egyen egy kis süteményt. Házi diós süti, remélem szereti a diót. - mondta mosolyogva.
- Igen, köszönöm. - mondta, s elvettem egy darab sütit, beleharaptam. - Hmmmm... Ez isteni. - mondtam elismerően.
- Örülök, hogy ízlik drágám. - mondta mosolyogva az idős hölgy. Mikor elfogyott a süti és a tea a néni felállt. - Gondolom szeretné megnézni a ház többi részét is. - válaszképp csak bólintottam. Elmentem a néni után a konyhába. A konyhában a bútorok szintén mahagóniból voltak, de itt a fal világos vaníliaszínű volt. A néni betette a mosogatóba a tálcát majd elindult, megmutatni a fürdőt. mikor beléptem teljesen ledöbbentem,  fürdő picit elütött a ház eddig általam ismert többi részétől, de ez is csodaszép volt. A fal, ahol nem takarta csempe, ezüstszínű volt, a csempe halványkék és babarózsaszínű volt. Benéztem abba a földszinti hálóba, amelyikben nem a néni lakik. A szobába diófa bútorok voltak a fal türkizkék volt. A szobában egy franciaágy volt. Felmentünk az emeletre, a folyosó szintén barackszínű volt. Minden szobába benéztünk, két szobában voltak diófa bútorok. Mindkettőben más színű volt a fal: az egyikben világos zöld volt a fal, a másikban nap sárga. A másik három szobában fenyőfa bútorok voltak. Az egyik szoba halvány rózsaszín és világoskék volt, pont, mint Jessy szobája. a másik szoba tengerkék volt, míg a harmadik limezöld volt. Felmentünk a tetőtérbe, ami abszolút elütött a ház többi pontjától a pici előtér halványlila volt. Beléptem a baloldali szobába és majd' szívbajt kaptam. A szoba a falrajzok és az ágy kivételével egytől egyik úgy nézett ki, mint az én szobám. Ebben a szobában két emeletes ágy volt és két óriási ruhásszekrény. Bementem a középső szobába, a szoba szilvakék volt, itt is emeletes ágyak voltak. A harmadik szoba nap sárga volt, s ez is úgy volt berendezve, mint a másik kettő. A szobákba hatalmas tetőablakok engedték be a napfényt. A ház többi helyiségébe óriási ablakok nyíltak a piciny kertre, vagy épp valamelyik szomszéd házra. A ház világos volt és hatalmas, az emeleti szobáknak volt terasza, nem nagy, de három ember kifért egymás mellé. Minden szobában annyi ágy volt, mint ahogy szerettem volna.
- Köszönöm a teát és hogy körbevezetett. - mondtam. - Itt a ház ára. - mondtam, s odaadtam a néninek a pénzt. - Viszont, ha nem gond, hoznám a lakók egy részét. - mondtam.
- Dehogy is gond kedveském. És én köszönöm. - mondta. Kiengedett a kapun, de mielőtt kiléptem a lakásból láthatatlanná váltam, legalábbis a néni kivételével, mindenki más számára. Elrepültem a motoromig, felszálltam, s mint aki most ért haza beálltam a házunk garázsába. Bementem a házba, egyenesen le a pincébe. mindenki ott volt: Sam falkája, Amanda törzse és Tanja vezetésével a tigrisek.
- Sziasztok. - köszöntem, mikor beléptem a pincébe. - Jessy gyere kérlek, Sam te kérlek hozd a falkádat és Amanda kérlek veled együtt jöjjön 12 sas. Van egy meglepetésem, de csak akkor, ha nem gond ez nektek Amanda. - tettem hozzá gyorsan.
- Inkább hoznék még egy embert, sejtem, hogy mi a meglepetés és nekem nem jó, én nem maradhatok. - mondta szomorúan a hosszú, fekete hajú lány.
Ő itt Amanda:

- Értem, de azért gyere. Induljunk, gyertek. - mondtam és elindultam kifelé a házból, át egyenesen a szomszédba. Csengettem, mire a házinéni azonnal kijött.

- Jó napot kedveskéim. - mondta mosolyogva és beengedett minket.

- Szeretném bemutatni a húgomat és a többieket. - mondtam a néninek, mikor beértünk a házba. - Ő Jessy, a húgom. - mutattam a lányra. - Ő Jessy barátja, Sam, az alakváltó farkasfalka alfája. - miközben beszéltem, mindenkire egyesével rámutattam. - Ők a falkatagok: Galatea, Anna és Zoe a három lány a falkában, Zoe Sam húga. Továbbá a fiúk: Dajan, Alex, aki Sam öccse, David, Mike, Mark, Zane, John, Mathy, Carl, Bobby és Aron. És akkor jönnek az alakváltó sasok, kezdjük Amandával, aki a törzsfőjük, de ő valószínűleg nem fog ideköltözni. Majd a tagok: Miranda, Ivy, Anastasia, Dairy, Kay, Shina, Angela, Emma, Ayame, Angelina, Nicky és Nana, bár ő még csak öt éves.

- Örülök, hogy találkoztunk. Az én nevem Agatha. - mutatkozott be a néni.

- Amúgy mostantól utólagos beleegyezésetekkel itt fogtok lakni. - mondtam. - Ez az én ajándékom nektek, új csapattagoknak.

- Köszönjük, de nem fogadhatjuk el. - mondta Sam és Ivy egyszerre. Láttam, hogy Amanda azért nem szól bele, mert ő megy vissza a törzshöz.

- De bizony, elfogadjátok. - mondtam. - Már megvettem és nem hagyhatjátok szegény Agathát egyedül ebben a hatalmas házban. Ráadásul a szobák gyönyörűek, Sam, ha akarsz te lehetsz egedül egy szobában. Igen gondoltam arra, hogy a húgom a barátnőd. - mondtam mosolyogva. - És így nem kell annyit búcsúzkodnotok.

- Rendben, köszönjük. - egyezett bele a két ellenkező.

- Imádlak Joe, köszönöm. - mondta Jess és a nyakamba ugrott örömében.

- Nagyon szívesen. És Agatha kérem tegezzen engem is, meg a többieket is, nem vagyunk mi olyan idősek és önnek is egyszerűbb.

- Rendben. Mikor költöztök be? - kérdezte a hölgy.

- Már csak holnap. - mondták a többiek.

- Viszont nekem mennem kell. Holnap még benézek, és segítek pakolászni. - mondtam. - Viszlát Agatha, sziasztok. - köszöntem el, s kiléptem az ajtón.

- Várj Joana. - jött utánam a néni. - Adok egy kulcsot neked, mert a többieknek is most fogom kiosztani. Ezzel bármikor be tudsz jönni és nem kell csengetned.

- Rendben, köszönöm. - mondtam, s miután elvettem a kulcsot hazamentem a motoromért, és elmentem Lyzhez. Még mindig nem volt jól a fiú, de mikor elújságoltam, hogy hogy reagáltak a többiek az ajándékomra akkor ő is megörült. Egész estig beszélgettünk, majd este 9-kor felpattantam a mocimra és hazamentem. Amint felértem  szobámba már dőltem is be az ágyba, s aludtam is el. A mosott papírtörlőkendő semmi nem volt hozzám képest, annyira szét voltam esve a kialvatlanságtól.