17. rész: 2040-2041 szilvesztere

*Joe szemszöge*

Ma már 31-e van. Alexa szerencsére már tegnap is teljesen jól volt, nem lett semmi komoly baja. Még tegnap áthívtam Evyt, ma bulit csapunk. Eltelt egy újabb év, amit a háború után, már nem könnyű túlélni. Persze, úgy tűnik, minden rendbe jött, de közelről sem. A háború előtt az emberek és az ember feletti lények békésen éltek egymás mellett, úgy, hogy az embereknek sose jutott volna eszébe az, hogy a másik városban "furcsa", "ijesztő" lények élnek. De ezek a "furcsa, ijesztő" lények, gyakran emberségesebbek, mint azok, akik a világ nagy részén élnek. Hát igen... Ha már az emberségnél tartunk, elmesélek valamit: Egyszer, talán olyan két éve, látogatóba mentem Evelynékhez. Épp az utcán sétáltam Evyék háza felé, nem akartam motorral menni, így sétáltam. Imádok gyalog menni mindenhova. Igaz, hogy a két város közötti táv az jó 80 kilométer, de meg se kottyant, főleg, hogy a két város között húzódó erdőben repültem. Viszont amikor valószínűvé vált, hogy megláthatnak az emberek, visszahúztam a szárnyaimat és sétáltam, csendben, egyedül. Épp a belvárosban voltam, mikor láttam egy balesetet, egy motoros nekiment egy embernek. Mindenki csak elsétált mellettük, rájuk se nézett, én hívtam Evyt, hogy hívja a mentőket. Elővettem a nálam lévő gyógynövényeket elláttam a gyalogos sebeit. A járókelők többsége nézett rám hülyén, hogy miért segítek. Egy férfi odajött, hogy mit segíthet. Mondtam neki, hogy a motorost segítsen kihúzni a motor alól. Azt mondta, hogy ő megemeli a gépet, én húzzam ki a vezetőjét, de nem bírta megemelni a vasparipát, így cseréltünk. Én emeltem a hatalmas 1200 köbcentis Yahamát, a férfi meg kihúzta alóla a vezetőt. A gyalogosnak eltört vagy három bordája, agyrázkódást kapott. Levettem a vezető fejéről a sisakot, és azt hittem, mentem megáll a szívem. Egy 16 év körüli lány vezette a motort, pont úgy nézett ki, mint én, azzal a különbséggel, hogy ő ember volt, míg én nem. Picit vérzett a homloka, lekezeltem. Mire odaértek a mentők, már alig volt dolguk.

- Kisasszony, honnan szerzett ilyen gyógynövényeket, és honnan tudja, hogy melyiket, hogy kell használni? - kérdezte az egyik mentős.

- Édesanyám, gyógyító. Vagyis, bocsánat, természetgyógyász. Ő tanította meg, hogy mire és, hogy használjam a füveket.

- Értem, és hogy tudta megemelni egy ilyen gyönge teremét, mint kegyed azt a hatalmas, és nehéz motort? - kérdezte az a férfi, aki segített.

- Van három fiútestvérem, és a önvédelmi oktatásra járok. - mondtam, mire a mentős és a nekem segítő 30-as éveiben járó pasas bólintottak. Hát igen... már akkor is kétszer olyan erős voltam, mint egy jó fizikumú ember.

- Kisasszony. - kezdte a másik mentős. - Köszönjük, hogy ellátta a két sebesültet, rendbe fognak jönni. Viszont megkérdezhetem, hogy miért nem ön hívta a mentőket?

- Azért uram, mert én csak látogatóban vagyok ebben a városban, az erdőn át jöttem az egyik távoli rokonomhoz. Ő hívta magukat. És igyekeztem segíteni.

- Ritka manapság az ilyen. - jegyezte meg egy idős nő. - Nemhogy a mai fiatalok, de már senki nem segít a rászorulókon.

- Tudom, már az én városomban is ritka, hogy segítenek másoknak. Viszont ha lehet akkor én mennék az unokatestvéremékhez. Már várnak. Viszont látásra. - mondtam és elindultam Evelynék háza felé, de valaki megragadta a karomat.

- Hagy vigyem el kislány. - mondta, az a pasi aki segített.

- Köszönöm, de nem kell, a rokonaim itt laknak két utcára. És amúgy is, ha idáig tudtam több, mint 80 kilométert gyalogolni, akkor ez a két utca már meg se kottyan.

- De kérem, jöjjön. - erősködött. Nem tudtam, mit tenni, megragadta a karomat és vonszolni kezdett. Annak ellenére, hogy nem tudta megemelni a motort, tudtam, hogy nem közönséges ember. Mikor távolabb értünk megálltam.

- Mi maga? - kérdeztem.

- Hogy-hogy mi vagyok? Egy ember, aki el szeretné kísérni magát.

- Tudja, hogy mire értem. - mondtam és megvillantottam a szemfogaimat. Megrettent, és láttam amint színt vált a bőre... egy lidérc. Bajban voltam, de a két nálam lévő athame kihúzott a bajból. Sokkal gyorsabb voltam, mint ő. Felugrottam, majd megvágtam az oldalát. Látta, hogy nem packázhat velem, elmenekült. Visszahúztam a fogaimat, eltettem a fegyvereket és elmentem végre Evelynékhez.

Na de miért is kalandoztam el? Nem tudom. De térjünk vissza a valóságba, a múltat nem jó bolygatni. Még 31-én is edzettünk egy picit, kint az erdőben, de ez inkább csak játék volt, semmint komoly edzés. Nana és Alexa egy-egy farkas hátán lovagolt. Alexa Galatea hátán ült, Nanát meg Sam vette a hátára. A két kislány nagyon élvezte ezt a furcsa lovaglást. Aztán Galatea, a gyönyörű fehér bundájú farkaslány odajött mellém, és hagyta, hogy felkapjam Alexát, odajött Sam is. A másik karomra Nana ült és felemelkedtem velük.

- Én szejetnék jepülni! - mondta Nana, olyan édesen raccsol a kislány. Finomabban fogtam, s hagytam, hogy átalakuljon sassá. Gyönyörű picike szirti sas, Már nagyjából tud repülni, de vigyáznom kellett rá, felrepült Amanda és Ivy is. Segítettek Nanának. Aztán eljött a délután három óra: Megjöttek a többiek: Kim, Jared, a Wolf ikrek (kivételesen kihagyták a mai edzést), Rosa, Leigh és még páran, akikre nem figyeltem. Próbáltam a lehető legtöbb időt tölteni a régi, immár elhanyagolt barátaimmal. Egész este beszélgettünk, majd éjfélkor koccintottunk, bár ekkor a két kicsi már aludt, ezért próbáltunk halkak lenni. Aztán olyan három óra fele mind mentünk aludni. Mivel nem lett nagy szemét, így nem kellett takarítanunk. Lyz itt aludt nálam. Jó volt szerelmem karjaiban aludni, megnyugtatott, végre tudtam aludni, s nem törtek rám az emlékek.

16. rész: Szilveszter előtt.

December 27-én kezdődtek újra az edzések, de mivel hatalmas volt a hó, így nem vettük olyan komolyan. Most elmesélem, mi történt december 28-án.
Alexa nálam aludt, reggel ötkor felébredt, elsírta magát, hogy éhes, kimásztam az ágyból, ölbe vettem. Amikor leértünk a konyhába Galatea már ott volt.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva. - Tessék Alexa. - mondta és odaadta a kislánynak a reggeli tejet. - Kivételesen később ébredt, jól aludtál? - kérdezte tőlem. Azt hiszem meglátta a szemem alatt lévő hatalmas táskákat.
- Hát úgy-ahogy. - mondtam, s odaadtam neki Alexát, megdörzsöltem a szemeimet. Odamentem a hűtőhöz, elővettem a vért Alexának, picit megmelegítettem. Mire megitta a tejet már a kezében volt a másik cumisüveg. Hát igen... dupla annyit eszik, mint egy rendes gyerek. Megjött Rose is.
- Jó reggelt. - köszönt álmosan.
- Szia. - köszöntem én is. - Hogy-hogy nem keltél fel arra, hogy Lexy (ez Alexa egyik beceneve) felsírt reggel?
- Az igazat megvallva felkeltem, de nem volt erőm kimászni az ágyból. Van kávé?
- Most főztem, Joana kérsz te is? És Joana, a neve Alexa, nem Lexy. - mondta Galatea, és odaadta Lexyt Rosenak. A kérdésre csak bólintottam, megcsinálta a kávét, átmentünk az ebédlőbe, és leültünk. Mikor megittuk a kávénkat, bementünk a nappaliba játszani Alexával. Hét órakor végre a többiek is kezdtek felébredni, Nana átjött játszani Alexával így nekünk volt egy kis szabadidőnk, elmentem átöltözni, nem akarok folyton pizsiben lenni. Mikor leértem Esme és Rose már csinálták a reggelit. A szomszédból átjött Sam, Zoe, Anastasia, Dairy, Angela, Mark, Bobby, Alex, Ivy, Miranda és még Amanda is eljött, bár ő nem a szomszédból jött át. Már mindenki felkelt, ideje volt megreggelizni. Reggeli után készültünk kimenni, hogy kint edzünk a térdig érő hóban, de egyszer csak sírásra lettünk figyelmesek.
- Mi történt? - mondtam, miközben berepültem a nappaliba.
- Nanával játszottak és elbotlott a szőnyegben. - mondta Galatea, akinek Alexa már az ölében volt. - De nincs komoly baj, csak megijedt. - tette hozzá az ijedt arcomat látva. Odanyúltam a kislányért, odaadta, kimentem Alexával az udvarra, sétáltunk egy picit, mivel nem volt rajta csizma így ölben vittem, bár már szeretett volna a saját lábán menni, de a nekünk majdnem térdig érő hó, teljesen eltakarta volna őt. Bementünk, a többiek már fel voltak öltözve, felvittem Alexát a szobámba, ott volt a ruháinak egy része, és felöltöztettem jó melegen. Felvettem a csizmámat, ráadtam a sajátját és mentünk a többiek után. Kinövesztettem a szárnyamat és Alexával a többiek után repültem. Alexa repülés közben végig nevetgélt, nagyon tetszett neki az út. Leszálltunk a tisztáson, leraktam Alexát, leakasztottam a hátamról a fegyveremet, s le is tettem az egyik fa tövébe. A többiek már ott voltak. Elkértem Alexytől a tőreit és Emyvel edzettem. Van nekem is két athamém, de azokat elfelejtettem elhozni. De nem sokáig tudtunk edzeni, ugyanis valaki sikeresen fejbe talált engem egy hógolyóval, amit meg kellett bosszulnom, így hatalmas hócsata tört ki. A két kicsi, Nana és Alexa hóangyalt csinált, miközben a nagyok "harcoltak".
- Most elázol! - mondta Galatea és rám ugrott, legalábbis próbált, de még időben felpattantam a földről így dobott egy gyönyörű hasast. De azonnal fel is pattant, mert Emy majdnem ráesett. Mind nevettünk és boldogan fürdettük egymást. Észre se vettem, hogy Jessy és Sam eltűntek.

*Jessy szemszöge*

A többiek annyira belemerültek a hócsatába, hogy észre se vették, hogy Sammel elmenekültünk az elázás elől. Nem mentünk ki az erdőből, csak arrébb vonultunk egy picivel, leültünk egy kidőlt fa törzsére és beszélgettünk. Mikor már nem hallottuk a "csatazajt" visszamentünk, mindenki a hóban fetrengett kifáradva.

*Anastasia szemszöge*

Már mind a hóban feküdtünk kifáradva, mikor megláttam a két jómadarat, akik elmenekültek a "csatatérről": Jessyt és Samet. Rajtuk kívül csak a két kicsi: Nana és Alexa volt talpon. És ekkor hirtelen az egyik kicsi elesett, rá a másikra. A két kislány egyszerre sírta el magát, én már azonnal talpon voltam Galateával együtt, és felkaptam Nanát, ő volt felül Galatea meg felkapta Alexát.

- Nincs semmi baj. - mondtuk mindketten a két gyereknek. A nagy sírásra Dairy is odaszaladt, a kezébe adtam a kishúgát.

*Galatea szemszöge*

Nagyon megijedtem, amikor meghallottam a két kislányt sírni. Azonnal odamentem, és ölbe vettem Alexát. Megnéztem, hogy nem sérült-e meg, de szerencsére semmi baja nem volt, csak megijedt, pont úgy, mint én. A többiek picit edzettek, de én és Dairy sétáltunk a két gyerekkel. Még nekem is meg kellett nyugodnom. Még két órán keresztül edzettek a többiek, majd mikor befejezték elindultunk haza. Már szükségem volt egy forró fürdőre, de előtte lefürdettem Alexát. Annak ellenére, hogy khajit, imád pancsolni. Mikor megszárítottam Alexa szőrét, átvittem Joanához, majd vettem egy forró fürdőt. Jó volt végre megszabadulni a csurom vizes ruháktól. Nem sokkal később ebédeltünk, ekkor Alexa már aludt. Ebéd után még egy picit pihentünk, majd mentünk edzeni. A többség beleegyezésével bent gyakoroltunk. Az összes alakváltó az állati alakját vette fel. Az én társam Armin volt, akinek a támadásait elég nehéz volt farkasként kivédeni. Alexa este Rose-nál aludt.

*Rose szemszöge*

Este lefektettem Alexát, majd én is mentem aludni. Éjszaka arra ébredtem fel, hogy a kislány borzalmasan köhög. Gyorsan kimásztam az ágyból, felkaptam a porontyot és sétálgattam vele, de nem múlt el a köhögése. Levittem a konyhába, adtam neki vizet, ettől már jobb lett, de nem sokkal később folytatta a köhögést. Nem tudtam, mit tegyek, felmentem Esme szobájához, bekopogtam.

- Gyere. - mondta álmosan. Bementem. - Mi a baj? - kérdezte Esme, majd meghallotta, hogy milyen csúnyán köhög a karomban lévő lányka. - Gyere, megnézem, mit tehetek. - mondta és elindult a konyhába. Összekevert valamilyen gyógynövényekből készült főzetet egy kis teával, majd odaadta Alexának, hogy igya meg. megitta és máris enyhült a köhögése. - Ha ez nem lenne elég az egész éjszakára akkor itt van még. - mondta és adott egy üveget. Megfogta Alexa homlokát és azonnal elsápadt. - Azt hiszem ez nem fog segíteni, magas láza van. - Én is éreztem, hogy melegebb, mint kéne, de annak tudtam be, hogy melege van. Odaadtam Esmének, aki azonnal ment és csinált neki egy hűtőfürdőt, mert úgy gondolta, hogy itt már a gyógynövények nem segítenek. Nem sokkal később elmúlt Alexa láza, de már nem tudtam aludni, beraktam a kiságyába és csak ültem mellette. Aggódtam. Egész éjjel nem aludtam egy percet se, csak azt figyeltem, hogy mikor lesz rosszabbul. Aztán reggel Esme kopogott be.
- Hogy van? - kérdezte.
- A hűtőfürdő után már nem köhögött. A láza is lement. - mondtam.
- Aludtál egyáltalán? - kérdezte aggódóan a nevelőanyám. Válaszképp csak megráztam a fejem. Alexa végre nyugodtan tudott aludni. Annak ellenére, hogy éjszaka már nem köhögött és a láza is lejjebb ment, még mindig nem tudott jól aludni. Egy tíz perccel később valaki kopogott. Kinyitottam az ajtót, Galatea volt az, kezében a tejjel és a vérrel.
- Mi történt? Hogy-hogy még nem kelt fel? - kérdezte aggódóan.
- Beteg. - mondtam. - Éjjel arra keltem fel, hogy csúnyán köhög, be is lázasodott, Esmével megoldottuk, a láza lejjebb ment és már nem köhög annyira, de utána már nem tudott nyugodtan aludni. Most végre rendesen alszik. Ha nem lesz jobban akkor Joe segítségét fogom kéni, ő gyógyító lesz, mint az anyja volt. - mondtam.
- Tudok segíteni? - kérdezte Galatea, láttam, hogy nagyon aggódik a kislányért, pont mint én.
- Nem, de kérlek egy picit maradj itt vele, kávéznom kell, sőt.. tegnap se ittam vért, és ebből baj lesz. - tettem hozzá, majd lementem a konyhába. Joe már ott volt.
- Jó reggelt, Lexy hol van? - kérdezte.
- Neked is, a szobámban, lebetegedett. Éjszaka csúnyán köhögött, be is lázasodott, de megoldottuk, most egész jól van. Viszont jó lenne, ha tudnál adni valamit neki, hogy tényleg jól legyen és ne csak a tünetek enyhüljenek. - kértem.
- Rendben, amint tudom megnézem. Viszont most igyál, látom, hogy alig aludtál két órát. - mikor ezt mondta a kezembe adott egy bögre frissen főzött kávét, meg egy nagy pohár vért. A kávét gyorsan lehúztam, majd gyorsan megittam a vért is, és mindketten felmentünk a szobámba. Csak Galatea volt ott, épp sétált ölében Alexával.
- Megint köhögött? - kérdeztem. Galatea csak bólintott. Joe nyújtotta a kezét a gyerekért, majd leült az ágyamra, az ölébe vette Alexát, megnézte a torkát, megfogta a homlokát.
- Remélhetőleg csak megfázott, de valami komolyabb is lehet. Rose kérlek hozz zsályát, útifüvet, kamillát és egy kis fokhagymát.
- Azonnal. - mondtam és kimentem a szobából. Gyorsak összeszedtem a kellő cuccokat, forraltam vizet, és megfogtam a mozsarat is. Mindet felvittem a szobámba, odaadtam Joenak. Ő leforrázta  kamillát, a teát megitattuk Alexával. Úgy tűnik szereti a kamillateát. A többit összetörte a mozsárban, kevert hozzá egy kis vért és kiskanállal adtuk be Alexának. Kezdett jobban lenni, a láza teljesen elmúlt, már nem is köhögött. Este Galateánál aludt, a lány bevállalta, hogy vigyáz rá.

*Galatea szemszöge*

Alexa nálam aludt, egész éjjel mellette virrasztottam, minden mozdulatát figyelemmel kísértem. Egész éjjel csak egyszer kelt fel, akkor is vizet kért. Álmában egy picit köhögött, de nem volt vészes, láza szerencsére nem volt. Azért vállaltam be a virrasztást a kis lurkó mellett, mert én jobban bírom, mint Joana, vagy Rosaly. Ha mást nem, reggel két kávét iszom.

15. rész: Emyly Sunders

*Emyly szemszöge*

Csak, hogy tudjátok, ki vagyok: A nevem Emyly, 16 éves vagyok, bukott, kobold és szirén keverék. Volt két testvérem, egy bátyám és egy kishúgom: Erik és Elena. Erik két évvel volt idősebb, mint én, Elenánál három évvel voltam idősebb. Erik világ életében súlyos magatartási és idegi problémákkal küzdött, mindig hirtelen haragú volt, míg Elena mindig is egy nevetős, vidám, bár néha nyafogós kislány volt. De csak Voltak ilyenek a testvéreim, mert már nincsenek... Most December 4-én volt 4 éve, hogy meghaltak... Anyám nem bírta elviselni, hogy meghalt az ő édes kislánya, belebetegedett, majd egy évvel később ő is meghalt, apám meg egem okolt amiért az ő egyetlen fiacskája egy pszichopata barom volt és meg kellett védenem magam. Na de elmesélem, hogy mi történt:

2036 december 4-e volt, gyönyörű téli nap volt, az udvar már havas volt, de a nap még sütött. Elena 9 éves volt, épp akkor kapta el a bárányhimlőt és játszotta a hattyú halálát. Anyával, mi csak nevettünk rajta, de Erik felhúzta magát, ordított a kislánnyal. Próbáltam megnyugtatni, de megütött, én hanyatt estem az ütés erejétől, de felálltam, s kicsavartam bátyám kezét. Egyre jobban bedühödött, s egy hatalmas tűzgolyóval megölte a húgunkat. Én erre azonnal elővettem az athamémat, s megöltem a fiút, mert tudom, hogy engem is bántott volna. Dühös voltam és kétségbeesett. Apa azonnal elkezdett velem ordítani, még mindig emlékszem a szavaira: "Te hülye idióta, miért kellett megölnöd? Inkább haltál volna meg a nyomorult húgoddal együtt!" Itt telt be nálam a pohár, nekirontottam apámnak, s megvágtam az arcát, majd eldobtam a fegyvert és felrohantam a szobámba, kulcsra zártam az ajtót, és arcomat a párnákba temetve sírtam, sírtam és csak sírtam. Hallottam ahogy anyával veszekednek, majd valaki kopogott az ajtón.

- Emy kérlek engedj be. - mondta anya, a hangja reszketett a félelemtől, s halottam, hogy sír. Felálltam, kinyitottam az ajtót, majd anya mögött újra kulcsra zártam. Amikor belépett, szorosan megölelt és csak sírtunk mind a ketten. Onnantól apát többé nem láttuk, engem kitagadott. Anya meg belebetegedett a kislánya elvesztésébe. A fiát nem sajnálta, sőt... örült, hogy megszabadult attól a pszichopatától. Együtt éltünk kettesben. A temetés után anya nem nagyon lépett ki a házból, majdnem mindenkivel megszakította a kapcsolatot. Apa csak a szülinapomon jelentkezett, 2037 március 10-én. Akkor is csak tíz percre ugrott át hozzánk, hozott ajándékot, a dobozban egy új athame volt, meg egy levél. "Annak ellenére, hogy megölted a fiamat és én emiatt kitagadtalak még szeretlek. Tudom, hogy kell egy jobb athame, ez szebb és nagyobb a varázsereje is. a 18. születésnapodra tartogattam, de elég érett vagy már hozzá. Használd jóra. Apa" Az athame ezüstből volt, a markolatán egy ezüstkígyó tekeredett mindkét szeme egy-egy zafír volt. A régi athamém markolatára bőr szalagok voltak feltekerve. A mai napig egyszerre használom a kettőt. Anya egyre betegebb lett, majd a testvéteim temetése után pontosan egy évvel meghalt. 2037 december 14-én. Apa az óta minden évben küld pénzt ruhára és kajára, emellett fizeti a számlákat. A 13. szülinapom után csak egyszer láttam, a 15-en. Akkor egy mágikus erejű medált kaptam tőle, aranyozott bronzkígyó a szemei ónixból vannak. Minden régi barátomat elvesztettem, mikor megtudták, hogy gyilkos vagyok, elköltöztem a kisvárosunkból Blueskytownba egyedül, 2040 július elsején. Beiratkoztam a Nightmare High Schoolba. Új életet kezdtem egy új városban. Apa nem tudja, hogy eljöttem, de a nagyanyám segített, adott pénzt új házra, ruhákra a számlákra, néha még most is elutazom a nagyiékhoz. Én voltam a nagyanyám kedvence, mindenben segít, legutóbb a szülinapomkor utaztam a nagyiékhoz. A nagyi mindig küld pénzt arra, ami kell. Ezt senki nem tudja rólam, még Joenak se mondtam el, és nem is fogom. Ez az egész a múltamnak egy olyan része, amit már jobb nem zargatni. Mikor elkezdtem az új iskolát az osztályból csak pár emberrel lettem jóban a zárkózottságom miatt: Joeval, Jessyvel, Arminnal, Alexyvel, Alice-szel és Lyzzel. Ezen kívül az idősebbek közül Josh-sal és a többi Culennel. Mikor Joe szülei meghaltak tudtam, min megy keresztül, és fájt, hogy ennyire elfordult tőlem és a többiektől. Kimmel, Rosával és Ninával nem lettem úgy istenigazából jóban, de el tudtunk beszélgetni, de Joe tőlük is elfordult. Aztán most megtudtam, hogy miért. Még régen a nagymamám mesélte, hogy majd lesz egy lány, aki megöl egy lidércet és az apját, akik mindketten gyilkosok. Eldöntöttem, hogy majd, ha rátalálok a lányra akkor csatlakozom hozzá és segítek neki, ezek után talán majd sikerül megbékélnem magammal, elfelejteni a múltat. Most, hogy itt élek velük talán boldog lehetek, itt van nekem Alexy is, meg a többiek. Végre vannak barátaim, amik a régi városban nem nagyon voltak. Engem senki nem szeretett, mert én vagyok a "dilis Erik" húga. De azért szerettem a bátyámat, tudott rendes is lenni, de miért bántotta Elenát? Miért? Ahogy itt ültem a szobámban, egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyeim, de végre le kellett ezt írnom, ki kellett adnom magamból, különben beleőrülök. Nem tudom, mennyi ideig ültem sírva az ágyamon, de csak arra eszméltem fel, hogy valaki bejött és leült mellém az ágyra.
Régen ilyen voltam:

És így nézek ki most:

*Miranda szemszöge*

Épp a másodikon mentem Emett szobája felé, mert Joe megkért, hogy szóljak neki, hogy menjen az erdőbe, amikor meghallottam, hogy valaki Emyly szobájában sír. Kopogtattam, de nem jött válasz, lehet, hogy nem hallotta meg. Halkan benyitottam, Emy az ágyán ülve keservesen zokogott, az ölében egy füzet volt. Odamentem, leültem mellé, majd szorosan átöleltem.

- Hé kislány, mi a baj? - kérdeztem. A válasz csak annyi volt, hogy odaadta a füzetet. Mikor elolvastam, hogy ez a szegény lány, min ment keresztül, azt hittem a szívem szakad meg. - Ne sírj, nincs semmi baj. Tudom, hogy fáj visszaemlékezni. Valaha nekem is volt három kis tesóm. - mikor ezt kimondtam nagy szemekkel rám nézett.

- Mi történt? - kérdezte Emy elhaló hangon.

- Volt egy öcsém és két húgom. A lányok ikrek voltak. Mira, Maria és Mark. Nagyon szerettem őket, de egyszer el kellett utazniuk a nagynénémékhez. Én épp táborban voltam. Mikor már úton voltak odafelé beléjük rohant egy részeg sofőr. Mind az öten meghaltak. A három testvérem és a szüleink. A táborban értesítettek a történtekről. Én 16 éves voltam. Amanda és Ivy ott voltak a táborban, ők jó barátnőim voltak már akkor is. Ők látták, mikor fájdalmamban először átalakultam, ők segítettek átvészelni az elkövetkezendő hónapokat. De azóta már négy év telt el és most itt vagyok. Tudom, rosszabb, hogy a saját kezeiddel ölted meg a bátyádat, de nem tehettél mást, vagy ő öl meg téged, vagy te őt. - tudtam, hogy nem sokat fognak segíteni a szavaim. De legalább már nem sírt olyan keservesen. Tudtam, hogy mit érez, én fél évvel korábban vesztettem el a családomat, mint ő. Máig emlékszem,hogy mivel "búcsúztam" a testvéreimtől a tábor előtt. "Utállak Mira! Miért nem tudsz békén hagyni?! Utállak!" Hát igen... Ez örök életemre megmaradt bennem.

- Miranda, itt vagy? - kérdezte valószínűleg már sokadszorra Emy. - Hirtelen olyan falfehér lettél, jól vagy?

- Igen, jól vagyok, bocsi, csak eszembe jutott pár dolog. - mondtam. Ezután még sokat beszélgettünk, majd jóval később Joana jött be elég idegesen.

- Miranda, megkértelek, hogy szólj Emettnek, már két órája várok! - mondta, majd meglátta, hogy Emy sírt. Az arca megenyhült, odajött és leült a földre az ágy elé. - Te jó ég Emy, mi történt? - Ez a mi Joenk, mindig törődik másokkal. Emy odaadta neki is a füzetet, s mikor befejezte az olvasást a szemei kikerekedtek. - Te ezeken mentél keresztül, én meg elhanyagoltalak, mikor az én szüleim meghaltak? Miért nem mondtad? Ha én ezt tudom, akkor soha nem fordulok el tőled. Nem akartam, hogy neked rossz legyen, sajnálom. - mondta Joe már szinte sírva. Felállt és megölelte Emyt. Ezután hármasban beszélgettünk, s mindent elmondtunk egymásnak. Este Esme kopogott be.

- Lányok kértek vacsorát? - kérdezte kedvesen. A válaszunk természetesen igen volt. Felálltunk és mentünk vacsorázni. Utána már csak egy picit játszottam Alexával és mentem haza aludni.

*Joe szemszöge*

Mikor megtudtam, hogy Emy min ment keresztül és én ennek ellenére elhanyagoltam őt, azt hittem menten elájulok. Tudom, hogy nem említette, de azért rossz, hogy nem vettem észre, hogy sose beszélt a családjáról. Vacsora után elvittem Alexát fürdeni, majd felvittem a szobámban, mert oda raktuk be neki az egyik kiságyat, van még egy kiságy Rosenál, Esménél, Galatea ideköltözött hozzánk, így az ő szobájában is van egy. Így szoktunk osztozni Alexán. Egyik este hol nálam, hol Esménél, hol Rosenál, hol pedig Glateánál alszik. Már épp lefektettem volna Alexát, mikor valaki kopogott.

- Gyere. - mondtam, s belépett Galatea.

- Csak szeretnék elköszönni tőle, ha megengeded. - mondta, s már nyúlt is Alexáért. Én persze odaadtam.

- Galatea, mégis, miért ne engedném, hogy te is elköszönj tőle? Tudom, hogy szereted. Akármennyire is próbálod nem kimutatni, de te is mindent megadnál, hogy csak a tiéd legyen. de muszáj osztoznunk rajta. Mind szeretjük, és én még csak most kezdtem a középiskolát.

- Tudom, igazad van. Nem tudom, miből gondoltam, hogy képes lennél kisajátítani, hisz te nem olyan vagy. Bocsáss meg. - mondta, s lehajtotta a fejét. Megfogtam az állát, s finoman "kényszerítettem", hogy a szemembe nézzen. Biztatóan rámosolyogtam.

- Nincs miért bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat. Szeretnéd, ha ma nálad aludna? - mikor ezt kimondtam szemében kislányos öröm csillant.

- Nem baj? - az egész lány kezdett kislányossá válni. Az elegáns, felnőttes külső meleg szívet és rengeteg gyerekességet takar.

- Megkérdezném, ha baj lenne? - ezen ő is nevetett, sőt még Alexa is felkacagott. Mintha csak pici csengettyűt szólaltattak volna meg. - Na menjetek, jó éjt. - miután kimondtam adtam egy jó éjt puszit Alexának. Galatea kiment a kislánnyal én meg lefeküdtem aludni. Egész éjjel azon járt az agyam, hogy miként segíthetnék Emynek.

14. rész: Az új családtag.

Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy megvettem a házat. Ma december 20-a van, a tanítás utolsó napja, holnaptól téli szünet lesz. Az utóbbi időben semmi érdekes nem történt, akik beköltöztek az új házba, jól megvannak a háznénivel. És jó, hogy itt vannak a közelben. Jessy végre nem szomorkodik állandóan, mert tudja, hogy Sam mindig itt van a közelben. Mivel ma lesz az osztálykarácsony így kell vinni ajándékot annak akit húztunk. Én eredetileg Ambert húztam, de cseréltem Jessyvel aki Armint húzta, Jessy elcserélte Ambert Alexyvel Alicere. Alexy Charlotte-tal cserélte el Ambert, de nem tudom, hogy kire, bár nem is érdekel. Én Arminnak egy PSP játékot vettem, remélem tetszeni fog neki. A játékon kívül vettem neki egy ébenfa képkeretet. Jessy Alicenek egy plüss fókát, hisz az a kedvenc állata, meg egy új, márkás lila pólót, ami tökéletesen passzol a lány ízléséhez és stílusához. Josh az egyik lányt, Chatlynt húzta. Vett neki egy virágos hajpántot és egy plüssmacit. A többieket nem tudom, hogy kit húztak. Mikor felöltöztem, lementem az ebédlőbe reggelizni.

Ott volt Jessy is:

Reggeli után elindultunk az iskolába. Persze, most már kocsival mentünk, hisz túl hideg van. Amint beértünk a suliba odajött az osztályfőnökünk.

- Joana, Jessy kérlek gyertek segíteni. Alice, Lyzander ti menjetek az osztályba és ott segítsetek berendezni a termet.

- Rendben Tanárnő. - mondta Alice és el is mentek. Mi Jessyvel mentünk a Tanárnő után a tanáriba.

- Na, ezeket kéne bevinni a terembe, de előtte még adnék nektek valamit. - mondta és elővett két pici ajándékdobozt. - Szeretném, ha csak otthon bontanátok ki ezeket.

- Köszönjük. - mondtuk a húgommal egyszerre és elvettük a dobozokat. Ofőnk mindkettőnket megölelt. Felkaptuk a sütis/szendvicses tálcákat az asztalról és elindultunk velük be a terembe. Amint leraktuk a tálcákat beraktuk az ajándékot a táskánkba és mentünk vissza a tanáriba az ofőnkkel az üdítőkért és a poharakért. Mikor beértünk a terembe a fenyőfát már feldíszítették. Egyszerűen csodaszép lett, pici lucfenyő tele piros és arany színű díszekkel és girlandokkal. A terem többi része is így volt feldíszítve, minden csillogott, villogott. Először játszottunk egy kicsit, utána jött az ajándékosztás. Amber Ninát húzta, vett neki egy ronda, bizsu karkötőt, meg egy ocsmány talán farkasra emlékeztető faragott fa szobrocskát. Nina Charlotte-ot húzta, s egy ezüstözött karkötőt vett neki egy pici C alakú medállal, meg egy fülhallgatót. Charlotte Ambert húzta, s vett neki egy elég drágának tűnő nyakláncot, meg egy rózsaszín magassarkút. Az ajándékosztásban Alexy jött, aki Emilyt húzta, s vett neki egy szép, kék színű ruhát, olyat ami abszolút illik a lányhoz, kiemeli a szemeit. És a ruha mellé vett a lánynak még egy bokaláncot is. Emily engem húzott, kaptam egy aranyos plüssmacit, aminek egy képkeret volt a mancsai közé varrva, s abban volt egy kép, amin én és Emy voltunk, ez volt az első és utolsó közös képünk. Az első két hétben még jóban voltunk, de aztán minden megváltozott, már Kimékkel se tartom a kapcsolatot. Rosa is hiányzik, mindenkitől elszigetelődtem. Ezen a képen még boldog vagyok, csak utána jöttek a gondok, a szüleim halála, stb...

Hát igen... aznap annak ellenére, hogy szeptember eleje volt, az idő egészen télies volt, hó ugyan nem esett, de ónos eső az igen, nem is kevés. Megfordítottam a képkeretet, és a hátoldalán pici szöveg volt: "Kedves Joana, nem tudom, hogy mi történt, mikor a szüleid meghaltak, de nagyon megváltoztál. Hiányzik az a kedves, nevetős lány, akivel olyan jóban voltunk. Megkomolyodtál, komor lettél, már Kim se ismer rád, de Jessy is furcsa lett. Tudod, hogy nekem bármikor, bármit elmondhatsz, mindig melletted leszek. Emy". A maci mellett a másik ajándék egy ametiszttel kirakott bronzmedál. A medál mellett volt egy kis cetli: "Seb felett lóbáld meg a medált és mondd ki ezt: "se repone"" (gyógyítsd meg (spanyol)). A kép és a kis szöveg láttán könnyek szöktek a szemembe, de azért átadtam Arminnak az ajándékát. A PSP játékot és a képkeretet, a keret nem egy egyszerű ébenfa keret volt, hanem még ki is volt faragva, és a hátuljába belevésettem egy kis szöveget: "Kedves Armin, szeretnék nagyon boldog Karácsonyt kívánni. Tudd, hogy mindig is jó barátként tekintettem rátok Alexyvel. Remélem, ha a csatában el is esek, te soha nem fogsz elfelejteni. Joe" Hát igen... ilyen az én világom... Nos... Armin Lyzt húzta, vett neki egy pici tőr alakú ezüstmedált, aminek a markolatán egy pici rubint szemű ezüst kígyó tekeredett. A pici medál mellé vett egy (gondolom Alexy által választott) Lyz stílusához illő sálat. Lyz Castielt húzta ajjajjj, ebből botrány lesz... Na tehát az ajándék: egy papír(?), Castiel felolvasta mi áll rajta. Lyz már megvette a sírhelyet (a lehető legolcsóbb tömegsírt) a gyilkosoknak. Ez aztán a "szép" ajándék! Na és a másik meg egy ezüst athame (boszorkánytőr), a fegyver enyhén ragyogott, de jó, hogy a drágám megbűvölte. A fegyver az ellen fordul, aki először puszta kézzel ér hozzá. Kár, hogy ebből a próbálkozásból semmi se lesz, hisz még a vak is látja, hogy az athame meg van bűvölve. Castiel Kimet húzta, csak ékszert vett neki, egy nyakláncot meg egy hozzá illő fülbevalót, de itt a baki az az, hogy Kim soha nem hord ékszert... Na mindegy is, Kim Rosat húzta, varrt neki két ruhát, igen, Kim szeret varrni. Rosa Jessyt húzta vett neki a plüss farkast meg egy rózsaszín nyakláncot. Jessy odaadta Alicenek a plüssfókát és a pólót, Alice majd' kiugrott a bőréből az ajándékok láttán. Alice az ofőnket húzta vett neki egy fenyőfa alakú mécsest meg egy könyvet. A Tanárnő Maját húzta vett neki egy könyvet és egy fényképalbumot, mert Maja imád fotózni. Maja Cassyt húzta és vett neki egy Bad Girl feliratú fekete és sárga pólót meg egy új szemfestéket, mert Cassy már többször megemlítette, hogy utálja a mostanit, de anyukájától nem kap pénzt másikra. Cassy Lizát húzta vett neki egy ezüst tigris alakú medált, melynek a csíkjai apró pici rubintokkal vannak kirakva és a két szeme egy-egy smaragd. És a medál mellé vett neki egy CD-t az egyik ember együttes a Green Day legújabb albumát. Liza Alexyt húzta, vett neki egy Skillet lemezt (a skillet tagjai mind egytől egyig bukottak) és a CD-n kívül még egy új fejhallgatót, mert Alexyé tönkrement. Ezután még beszélgettünk és ettünk egy csomót, majd mind indultunk haza, de a kapuban valaki megragadta a karomat.

- Joe kérlek várj. - mondta Emy.

- Igen? - fordultam kedvesen a lány felé, aki csak megölelt.

- Boldog Karácsonyt és B.U.É.K. - mondta, s szemeiben már könnyek gyűltek.

- Neked is. - mondtam, s szorosan megöleltem. - Valamikor találkozzunk a szünetben. - vetettem fel. Mire felcsillant a szeme, de azért már majdnem sírt, láttam, hogy megviseli őt is, hogy megváltoztam, hogy elhanyagolom a barátaimat.

- Csak a két ünnep között érsz rá? - kérdezte, s láttam, hogy a magány árnya suhant át az arcán, hát igen... az anyja meghalt, az apja meg elhagyta, egyedül él szegény lány.

- Töltsd velünk a karácsonyt, tudom, hogy egyedül vagy. - mondtam, s biztatóan rámosolyogtam.

- Biztos? - kérdezte egyre izgatottabban.

- Megkérdezném, ha nem lennék benne biztos? - na ettől a kérdésemtől végre elnevette magát.

- Akkor megyek.

- Van kedved nálam aludni ma? - kérdeztem, mikor kisétáltunk a parkolóba.

- Igen.

- Akkor elmegyek veled pakolni utána megyünk hozzánk. - mondtam nevetve. Odaszóltam a többieknek is, hogy majd olyan másfél óra múlva megyünk csak haza Emyvel. Útközben rengeteget beszélgettünk és mondta, hogy tetszik neki Alexy, de fél, hogy a fiú nem így érez iránta. Szívem szerint megnyugtattam volna, hogy az érzés kölcsönös, de nem tehettem, mert nem tudtam, hogy Alexy hogy érez a lány iránt. Így hát megígértem, hogy beszélek a fiúval. Emy gyorsan összepakolt és eljöttünk, mikor megérkeztünk Emyt mindenkinek egyesével bemutattam. Felmentünk a szobámba, s ő teljesen elámult.

- Tehát igaz a legenda? Egyszer eljön az a félvér, akit mindenki tisztelni fog, s ő fogja csak tudni megölni a gyilkost és fiát.

- Igaz, én vagyok az a félvér. - mondtam.

- Hadd harcoljak veletek. - kérte a lány hatalmas szemeket meresztve.

- Ezt beszéljük meg a többiekkel, gyere. - mondtam, s elindultunk a pincébe. Lent mindenkinek bemutattam, akit még nem ismert, s váltottam pár szót Carlise-nal is, aki beleegyezett, hogy próbáljuk meg, hogy Emy bírja-e a strapát mellettünk. Emy két athamét választott, ügyesebb volt, mint hittem, én harcoltam vele, de nálam két tőr volt. És meg kell mondjam... simán leterített. Aztán harcolt Josh ellen, őt is leterítette. Ez a lány ügyesebb, mint hittük. Edzés után fáradtan mentünk zuhanyozni és aludni. Reggel egy gyerek sírására ébredtem, kimentem az erkélyre és egy kosár volt az ajtó előtt. Felkaptam egy pulcsit, mert bár hó még nem esett, de már meglehetősen hideg volt. Mikor leértem a nappaliba Esmével találkoztam össze, együtt mentünk ki az ajtón, s a kosárban egy egy év körüli vámpír és khajit félvér kisgyerek volt. Mellette egy levél: "Kedves Cullenék! Kérlek viseljétek gondját a kislányomnak Alexának. Alexa khajit és vámpír félvér, majd egyszer, ha úgy alakul, talán eljövök látogatóba, de kérlek titeket úgy neveljétek, mintha a saját gyermeketek lenne. Az első születésnapja június 28-án volt. Egy kétségbeesett anyuka" Bevittem Alexát a nappaliba, ahol már ott volt Emy, Bella, Edward, Rose, Emett, Carlise és a két tesóm.

- Ki az új családtag? - jött le mosolyogva Alice a lépcsőn.

- A neve Alexa és majd 28-án lesz másfél éves. - mondtam, miközben kivettem a kislányt a kosárból, s elkezdtem ringatni. S azonnal abbahagyta a sírást. Ekkor a szomszédból átjött Galatea, Niky, Miranda, Ivy, Ayame, Sam, David, Mark és John.

- Milyen aranyos gyermek. - mondta Galatea, s nyújtotta a karját, hogy adjam oda neki a kislányt.

- Mi a neve? - kérdezte Ivy. - Megtartjátok?

- Alexa és igen, az anyja ránk bízta. Itt a levél, tessék, olvasd el. - mikor Ivy befejezte a levél olvasását a szeme felragyogott.

- De hát ez csodás! - mondta Miranda.

- Igen, valóban az. Ő az új családtag. - mondta mosolyogva Emy, de a szemében láttam, hogy szomorú, ő is közénk akar tartozni. Mivel tudok telepatikusan üzenni másoknak (nem csak telepatáknak) így üzentem Emynek: "Ne aggódj, nem kell elmennek innen, ha nem akarsz." Mikor újra ránéztem a lányra küldött egy hálás mosolyt. Kezdett zajlani az élet, Alexa már rendesen ül, forog. Galateával, Dairyvel, Nanával (aki nagyon örült az új kislánynak), Jassyvel, Emyvel és Rose-zal elmentünk vásárolni Alexának játékot, ruhát és ennivalót. Emy ideköltözött, ő kapta meg azt a szobát, amibe Lucyt akartuk költöztetni. És Emy összejött Alexyvel, ennek örültem, mert végre már nem magányos az egyik legjobb barátnőm, akivel újra közel kerültünk egymáshoz. Kezdtem egyre boldogabb lenni. Alexára úgy tekintettem, mint a kislányomra, bár tudom, hogy nem az és amúgy is, Rose, Galatea, Miranda és Amanda is tart rá igényt. De ő akkor is az enyém és Jessyé, és szerencsére ezt a többiek tiszteletben tartják, bár nem sajátítom ki a gyereket, mind ugyanannyi időt töltünk vele. A karácsonyunk tökéletes volt. 22-én leesett az első hó, onnantól kezdve állandóan esett a hó, így fehér Karácsonyunk volt.24-én Jessyvel kibontottuk az ajándékot, amit ofőnktől kaptunk. A dobozkákban egy-egy nyaklánc volt, ezüstözött ón lánc türkizkővel kirakva. Lyztől kaptam egy ezüst gyűrűt. Jessy Samtől szintén gyűrűt kapott, de nem ezüstöt, hanem fehéraranyt, amit én nem szeretek, ha már arany akkor az legyen aranybarna. De jól telt a szünet, voltunk szánkózni, de edzettünk is. Túl hamar eltelt a szünet. Mikor vissza kellett menni a suliba azt se tudtam, hogy fogom bírni Alexa nélkül, de Galatea biztosított arról, hogy minden rendben lesz.

Ő Galatea (a szereplőt Renel Igneumnak köszönhetem):

13. rész: Az újdonsült gerlepár (part 2)

Másnap Lyz még mindig nem jött iskolába. Egyik szünetben beszéltem vele, s szóltam, hogy majd átugrok, amint megvettem a házat. A tanítás hamar elreppent. Suli után szóltam a többieknek, hogy van egy kis dolgom a városban, és majd utána elmegyek Lyzhez így csak este érek haza, max egy rövid időre benézek, mert meglepetésem van. Egy rövidebb úton mentem a szomszéd házhoz, olyanon, amit csak pár napja fedeztem fel, pedig születésem óta a városban élek. Messzebb leparkoltam a motoromat, hogy még véletlenül se láthassák meg, majd csöngettem a ház kapuján. Egy kedves, ősz hajú néni jött ki.
- Jó napot. - köszöntem mosolyogva.
- Jó napot kedves. Jöjjön. - mondta a néni, majd miután kinyitotta a kaput körbe vezetett a kis kertben, majd be a házba. - Kér egy teát? - kérdezte mikor leültetett a nappaliban álló gyönyörű sötét barna bőrkanapéra. Az előszoba barackszínű volt, az előszobában volt egy hatalmas tükör, egy szép, díszes fogas a falon, mellette egy kis cipőszekrény. A nappali szintén barackszínű volt, a kanapé, a két fotel és három puff kivételével minden bútor mahagóni volt. Ezen ülőalkalmatosságok meg mind ugyanolyan barna bőrből voltak.
- Igen, köszönöm. - fogadtam el a teát, majd a néni kisietett a konyhába. Tíz perccel később egy tálcával tért vissza, amin volt egy kis süti, két csésze, tea és a hozzávaló cukor, citrom. A néni töltött mindkettőnknek.
- Hány cukorral issza? - kérdezte.
- Kettővel. - mondtam, a néni beletette a teába a két cukrot meg egy kis citromot.
- Egyen egy kis süteményt. Házi diós süti, remélem szereti a diót. - mondta mosolyogva.
- Igen, köszönöm. - mondta, s elvettem egy darab sütit, beleharaptam. - Hmmmm... Ez isteni. - mondtam elismerően.
- Örülök, hogy ízlik drágám. - mondta mosolyogva az idős hölgy. Mikor elfogyott a süti és a tea a néni felállt. - Gondolom szeretné megnézni a ház többi részét is. - válaszképp csak bólintottam. Elmentem a néni után a konyhába. A konyhában a bútorok szintén mahagóniból voltak, de itt a fal világos vaníliaszínű volt. A néni betette a mosogatóba a tálcát majd elindult, megmutatni a fürdőt. mikor beléptem teljesen ledöbbentem,  fürdő picit elütött a ház eddig általam ismert többi részétől, de ez is csodaszép volt. A fal, ahol nem takarta csempe, ezüstszínű volt, a csempe halványkék és babarózsaszínű volt. Benéztem abba a földszinti hálóba, amelyikben nem a néni lakik. A szobába diófa bútorok voltak a fal türkizkék volt. A szobában egy franciaágy volt. Felmentünk az emeletre, a folyosó szintén barackszínű volt. Minden szobába benéztünk, két szobában voltak diófa bútorok. Mindkettőben más színű volt a fal: az egyikben világos zöld volt a fal, a másikban nap sárga. A másik három szobában fenyőfa bútorok voltak. Az egyik szoba halvány rózsaszín és világoskék volt, pont, mint Jessy szobája. a másik szoba tengerkék volt, míg a harmadik limezöld volt. Felmentünk a tetőtérbe, ami abszolút elütött a ház többi pontjától a pici előtér halványlila volt. Beléptem a baloldali szobába és majd' szívbajt kaptam. A szoba a falrajzok és az ágy kivételével egytől egyik úgy nézett ki, mint az én szobám. Ebben a szobában két emeletes ágy volt és két óriási ruhásszekrény. Bementem a középső szobába, a szoba szilvakék volt, itt is emeletes ágyak voltak. A harmadik szoba nap sárga volt, s ez is úgy volt berendezve, mint a másik kettő. A szobákba hatalmas tetőablakok engedték be a napfényt. A ház többi helyiségébe óriási ablakok nyíltak a piciny kertre, vagy épp valamelyik szomszéd házra. A ház világos volt és hatalmas, az emeleti szobáknak volt terasza, nem nagy, de három ember kifért egymás mellé. Minden szobában annyi ágy volt, mint ahogy szerettem volna.
- Köszönöm a teát és hogy körbevezetett. - mondtam. - Itt a ház ára. - mondtam, s odaadtam a néninek a pénzt. - Viszont, ha nem gond, hoznám a lakók egy részét. - mondtam.
- Dehogy is gond kedveském. És én köszönöm. - mondta. Kiengedett a kapun, de mielőtt kiléptem a lakásból láthatatlanná váltam, legalábbis a néni kivételével, mindenki más számára. Elrepültem a motoromig, felszálltam, s mint aki most ért haza beálltam a házunk garázsába. Bementem a házba, egyenesen le a pincébe. mindenki ott volt: Sam falkája, Amanda törzse és Tanja vezetésével a tigrisek.
- Sziasztok. - köszöntem, mikor beléptem a pincébe. - Jessy gyere kérlek, Sam te kérlek hozd a falkádat és Amanda kérlek veled együtt jöjjön 12 sas. Van egy meglepetésem, de csak akkor, ha nem gond ez nektek Amanda. - tettem hozzá gyorsan.
- Inkább hoznék még egy embert, sejtem, hogy mi a meglepetés és nekem nem jó, én nem maradhatok. - mondta szomorúan a hosszú, fekete hajú lány.
Ő itt Amanda:

- Értem, de azért gyere. Induljunk, gyertek. - mondtam és elindultam kifelé a házból, át egyenesen a szomszédba. Csengettem, mire a házinéni azonnal kijött.

- Jó napot kedveskéim. - mondta mosolyogva és beengedett minket.

- Szeretném bemutatni a húgomat és a többieket. - mondtam a néninek, mikor beértünk a házba. - Ő Jessy, a húgom. - mutattam a lányra. - Ő Jessy barátja, Sam, az alakváltó farkasfalka alfája. - miközben beszéltem, mindenkire egyesével rámutattam. - Ők a falkatagok: Galatea, Anna és Zoe a három lány a falkában, Zoe Sam húga. Továbbá a fiúk: Dajan, Alex, aki Sam öccse, David, Mike, Mark, Zane, John, Mathy, Carl, Bobby és Aron. És akkor jönnek az alakváltó sasok, kezdjük Amandával, aki a törzsfőjük, de ő valószínűleg nem fog ideköltözni. Majd a tagok: Miranda, Ivy, Anastasia, Dairy, Kay, Shina, Angela, Emma, Ayame, Angelina, Nicky és Nana, bár ő még csak öt éves.

- Örülök, hogy találkoztunk. Az én nevem Agatha. - mutatkozott be a néni.

- Amúgy mostantól utólagos beleegyezésetekkel itt fogtok lakni. - mondtam. - Ez az én ajándékom nektek, új csapattagoknak.

- Köszönjük, de nem fogadhatjuk el. - mondta Sam és Ivy egyszerre. Láttam, hogy Amanda azért nem szól bele, mert ő megy vissza a törzshöz.

- De bizony, elfogadjátok. - mondtam. - Már megvettem és nem hagyhatjátok szegény Agathát egyedül ebben a hatalmas házban. Ráadásul a szobák gyönyörűek, Sam, ha akarsz te lehetsz egedül egy szobában. Igen gondoltam arra, hogy a húgom a barátnőd. - mondtam mosolyogva. - És így nem kell annyit búcsúzkodnotok.

- Rendben, köszönjük. - egyezett bele a két ellenkező.

- Imádlak Joe, köszönöm. - mondta Jess és a nyakamba ugrott örömében.

- Nagyon szívesen. És Agatha kérem tegezzen engem is, meg a többieket is, nem vagyunk mi olyan idősek és önnek is egyszerűbb.

- Rendben. Mikor költöztök be? - kérdezte a hölgy.

- Már csak holnap. - mondták a többiek.

- Viszont nekem mennem kell. Holnap még benézek, és segítek pakolászni. - mondtam. - Viszlát Agatha, sziasztok. - köszöntem el, s kiléptem az ajtón.

- Várj Joana. - jött utánam a néni. - Adok egy kulcsot neked, mert a többieknek is most fogom kiosztani. Ezzel bármikor be tudsz jönni és nem kell csengetned.

- Rendben, köszönöm. - mondtam, s miután elvettem a kulcsot hazamentem a motoromért, és elmentem Lyzhez. Még mindig nem volt jól a fiú, de mikor elújságoltam, hogy hogy reagáltak a többiek az ajándékomra akkor ő is megörült. Egész estig beszélgettünk, majd este 9-kor felpattantam a mocimra és hazamentem. Amint felértem  szobámba már dőltem is be az ágyba, s aludtam is el. A mosott papírtörlőkendő semmi nem volt hozzám képest, annyira szét voltam esve a kialvatlanságtól.

12. rész: Az újdonsült gerlepár

Hétfő reggel arra keltem, hogy valaki kopogtat a szobám ajtaján. Kikecmeregtem az ágyból, és ajtót nyitottam. Az ajtó előtt Jessy állt, az arcáról leolvastam, hogy valami szörnyű történt, mert hulla sápadt volt, s erősen verejtékezett.
- Mi a baj?
- Lucy. - mondta, s már mindketten a lány szobája felé rohantunk. Berúgtam az ajtót és láttam amint a  lány épp hatalmas, éles kések közül válogat. Automatikusan felkaptam az egyiket és a lány torkának szegeztem azt.
- Kit akartál megölni? - kérdezte erőteljesen, miközben a kést még mindig az elfajzott torkánál tartottam. A lány gúnyosan elmosolyodott. Fülig érő vigyora, vicsorgássá torzult, s a kezében tartott késsel megpróbált megsebesíteni engem, de Jessy kicsavarta a fegyvert a kezéből.
- Még nem egyértelmű? - kérdezte gunyorosan. - Téged, a kedves, segítőkész kis bukottacskát, aki megölné a nagyurat, csak mert a nagyúr megölte a kis fattyú szüleit. Te korcs eressz el! - egyre erőszakosabbá vált, s közben eltűntek emberi vonásai. Valami hihetetlen szagot árasztó undorító lénnyé vált a kezeim között. De mielőtt bármit tehetett volna, a csúszós, sokszemű, rengeteg fogsorral megáldott, öt csáppal rendelkező lény levágtam a fejét.
- Jessy fogd. - mondtam, s a  kezébe adtam a lényt. Kiléptem az erélyre, s meggyújtottam az udvaron egy nagyobbacska fűcsomót. - Gyere, dobd a tűzbe. - mondtam a húgomnak, aki odajött és beledobta a már így is halott lényt a fellobbanó tűzbe. A tűz kénes szagot árasztott, mikor a lény elkezdett égni. Mikor a lény végre elégett, egy kis vízzel eloltottam a tüzet, majd visszanövesztettem a füvet. Megnéztem a késeket/tőröket, mindegyik fegyver legalább 300 éves volt, ezüst kések/tőrök. Bevittem őket a szobámba. Leraktam az asztalra, majd felöltöztem, fogat mostam, s lementem reggelizni.
- Mi volt ez a kénes szag? - kérdezte Josh álmosan.
- Semmi, csak Jessyvel elégettük az elfajzottat. Ránk támadt és csak megvédtem magunkat a lénytől. - mondtam még az emléktől is undorodva.
- És el kellett égetni? - kérdezte undorodva Rose, aki alapból nehezen viselte, hogy ilyen kifinomult a szaglása. Hát igen... így jár az ember, ha egy vámpír és egy vérfarkas gyerekeként születik. A vámpíroknak épp elég kifinomult a szaglásuk, bár a vérfarkasoké még jobb, így a legártatlanabb szagocska is kikészíti őket.
- Sajnálom Rose. - mondtam. - De nem tudhattuk, hogy újraéled-e, elővigyázatosságból inkább elégettem.
- De miért az udvaron? - nyafogott tovább a szőke lány.
- Most miért? Tegyem tönkre azt a szép, lila szobát? A füvet könnyebben visszanövesztettem, és a szag is hamarosan elmúlik. - mondtam, s ezzel a témát lezártnak tekintettem. Megreggeliztünk, majd indultunk a suliba. Mikor beértünk csalódottan láttam, hogy Lyzander nincs sehol.
- Nem tudod, hogy Lyz hol van? - kérdeztem Alexyt aki már bent volt, mikor mi beértünk.
- Még nem találkoztunk vele. - felelt testvére helyett Armin. Majd aggódva hozzátette. - Valami baj van?
- Épp ez az, hogy nem tudom. - mondtam bizonytalanul, s közben idegesen a parkoló felé pillantottam.
- Majd csak ideér. - mondta bizakodva Alice. - De gyertek, menjünk órára. - miközben ezt mondta, erősen belekapaszkodott a karomba, s elkezdett húzni a terem felé. Bent a teremben magányosan leültem a helyemre, s vártam, hátha betoppan a felemás szemű fiú. De nem... Eltelt az első óra, majd a második, a harmadik és a többi. De se a fiú se a motorja nem tűnt fel, még csak a suli környékén se. Lelombozva mentem haza, a háznál ott voltak az alakváltók, farkasok a sasok és még a tigrisek, Tanja vezetésével, is eljöttek. Jessy azonnal Sam nyakába ugrott. Az összes farkas és a sasok fele eljött. A tigrisek összesen 10-en vannak, s ők mind eljöttek. Már csak Lyz hiányzott. Látva a többieket a szemeim megteltek könnyel, felfutottam a szobámba és csak sírtam-sírtam. Tudom hogy hülyeség azért sírni, mert egész nap nem láttam, iszonyatosan féltem attól, hogy baja eshetett. Valaki kopogott.
- Szabad. - mondtam erőtlenül, a sírástól elcsukló hangon. Ivy és Miranda nyitottak be.
- Mi a baj? - ült az ágyam szélére a fekete szoknyát és piros, elöl keresztpántos topot viselő, vállig érő, fekete hajú lány, Ivy.
- Félek. - mondtam.
- Mitől? - kérdezte Miranda, s elkezdte simogatni a hátamat, miközben mellém ült az ágyra.
- Attól, hogy elveszítem Lyzandert. - mondtam, s újra rám tört a sírás. - Egész nap nem láttam, nem üzent, nem tudom, mi van vele.
- Tudod hol lakik? - teszi fel az egyszerű kérdést Ivy.
- Igen. Ó, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe! - csaptam a homlokomra a hirtelen felismeréstől. - Eljönnétek velem? - kérdeztem, mire a két lány csak bólintott.
Ő Ivy:

És ő Miranda:

A lányokkal elindultunk Lyzékhez. Elkértem Alice kocsiját, hogy ne kelljen motorozni.

- Inkább én vezetek. - mondat Ivy. - Nem vagy olyan állapotban, hogy ne okozz balesete, navigálj. - utasított a fekete ruhás lány. 10 perc alatt ott voltunk Lyzander és a bátyja házánál. Kopogtam, Rosa nyitott ajtót.

- Sziasztok. - mondta meglepődve a lány. - Joe ők kik? - mutatott Mirandára és Ivy-ra.

- Szia Rosa. Ők itt Miranda és Ivy. Egyszerű alakváltók, ők az emberek között élnek, bár leginkább csak az erdőt járják, afelett őrködnek, hogy a fajok tartsák a határokat. Miranda, Ivy ő itt Rosa az egyik legjobb barátnőm, Lyz bátyjának, Leighnek a barátnője. Rosa, Lyz itthon van?

- Szia. - köszönt a két kísérőm. - Bemehetnénk? - kérdezte mosolyogva Miranda.

- Persze, gyertek. Igen, itthon van, lebetegedett. Örülni fog ha felmész hozzá. Kértek enni/inni valamit?

- Én egy pohár vizet kérnék. - mondta Ivy.

- Én is. - mondta Miranda.

- Azonnal hozom. - mondta Rosa és elindult a konyhába.

- Na akkor lányok és felmegyek Lyzhez. - mondtam és felmentem a lépcsőn, ahol találkoztam Leighel.

- Szia, öcsémhez jöttél? - kérdezte a fiú, mikor meglátott.

- Szia igen.

- Ott a szobája. - mutatott a lépcsővel szemben lévő ajtóra. - Örülni fog, hogy lát.

- Köszi. - mondtam és amint felértem a lépcsőn kopogtam.

- Gyere. - mondta Lyz erőtlenül. Benyitottam, mikor meglátott azonnal elmosolyodott. - Szia. - köszönt.

- Szia, hogy vagy? - tettem fel azonnal a kérdést, s leültem az ágya szélére.

- Most, hogy itt vagy,  jobban.

- Ennek örülök, úgy aggódtam, ha valami komoly történt, hisz nem üzentél, én meg már teljesen kikészültem, hogy Castiel bántott. - mikor ezt kimondtam megöleltem a fiút, s elkezdtek folyni a könnyeim. Ő simogatta hátamat és nem mondott semmit. Már fél órája beszélgettünk, mikor valaki kopogott. Majd választ se várva benyitott. Ivy volt az.

- Joe, a bátyád kéri, hogy menjünk hozzátok.

- Ivy kérlek add ide a telefonodat. Beszélek a tesóm fejével. - mondtam. Ivy odaadta  telefon, felhívtam a bátyámat.

- Igen? - szólt bele Josh.

- Szia tesó, én vagyok. - mondtam. - Nem lehetne megoldani, hogy csak a két lány menjen? Itt akarok maradni Lyzzel.

- Tényleg, mi van vele?

- Beteg.

- Jó, maradj mellette, de ha lebetegszel akkor nem állok jót magamért. - mondta a bátyám, de hallottam, hogy mosolyog.

- Köszönöm Bátyó. - mondtam. - Majd vacsira megyek. Szia.

- Rendben szia. - köszönt el ő is, majd letette a telefont.

- Ivy, Mirandával menjetek vissza a többiekhez, én majd este megyek. Szia. - mondtam miközben visszaadtam neki a telefont. A lány csak meghajolt, s elment. Miért kezelnek úgy, mint valami előkelőséget, mint egy herceg-/királynőt? Ez egy pöppet zavaró... Egyáltalán nem vagyok semmi ilyesmi...

- Elkérhetem a telefonodat? Van egy ötletem, hogy hogy lehetne elérni, hogy az alakváltóknak, és itt első sorban a farkasokra gondolok, ne kelljen mindig elmenniük, megosztaniuk a figyelmüket. - mondtam.

- Persze, tessék. - nyújtotta át Lyzander a telefont. Elvettem a telefont, s tárcsáztam a cullen ház mellett lévő eladó ház tulajdonosát.

- Igen tessék?- szólt bele egy nő a telefonba.

- Jó napot kívánok. Joana Black vagyok és a Rózsa utca 62-ben lévő eladó ház iránt érdeklődnék.- mondtam.

- Már vártam a hívását kedves. - mondta az idősödő nő.

- Honnan tudta, hogy hívni fogom? - lépődtem meg.

- Jós vagyok kedveském. - mondta. - Na tehát, a ház: a telek 600 négyzetméter, a ház 400. A házban van egy nagy konyha. A ház emeletes, a konyha, a nappali, egy fürdő és két hálószoba van a földszinten. Az emeleten van még két fürdő, öt háló és az tetőtéren is van három elég nagy hálószoba. - sorolta a hölgy.

- Ez tökéletes. Megveszem.

- Mikor jön megnézni a házat?

- Holnap iskola után. - mondtam. - Akkor fogok fizetni is. Amúgy megkérdezhetem, hogy miért tetszik eladni a házat?

- Persze kedveském. Azért adom el, mert nekem egyedül túl nagy.

- Van hova mennie? Szerintem a többieknek nem lesz gond, ha ott tetszik velük maradni. Gondolom nagyok a hálók nem? Hányan férnek el egyben?

- Igazából tényleg nem szívesen költöznék el, ha megoldható akkor szívesen maradnék. A tetőtéri hálókban hárman férnek el kényelmesen, még két ember befér, ha összezsúfoljuk őket. Az emeleti hálókban ketten férnek el, míg a földszintiekben csak egy ember, bár a földszintiek is nagyok, azokba is be lehet rakni egy-egy franciaágyat, tehát azokban is ketten férnek el.

- Rendben, köszönöm. Akkor szerintem tessék maradni. Az emeletiekben elférnek hárman is akár?

- Igen. Hány embert szeretne beköltöztetni?

- Nem tudom, épp ezen gondolkodom, hogy hány embert tudnék beköltöztetni, mert ha a tetőtéri szobákban elférnek négyen akkor több ismerősömet tudom beköltöztetni és akkor nekik se kell folyamatosan utazni. - mondtam. Közben gyorsan utána számoltam, ha a tetőtéren elfér 12 ember akkor Sam falkájának összesen 5 szoba kell, meg egy az idős hölggyé, akkor marad még négy szoba ahova be tudok költöztetni 12 embert Amanda törzséből. Mivel ők nagyrészt lányok, így lesznek valakik, akik majd segítenek takarítani. - Most utána számoltam, és rengeteg embert tudok odaköltöztetni, lehet, hogy picit zsúfoltan lesznek, de arról is gondoskodom, hogy legyenek, akik majd segítenek rendet rakni.

- Értem. - mondta kedvesen a néni. - Mégis hány emberre gondolt?

- Olyan 26-28 emberre, plusz ön. Viszont most le kell tennem. Holnap majd olyan három óra fele benézek. Viszont hallásra.

- Viszlát kedves. - mondta a hölgy és letette a telefont.

- Tényleg ennyi embert akarsz beköltöztetni? - kérdezte csodálkozva Lyz.

- Igen, legalább közel lesznek. - ezután még sokat beszélgettünk, majd hétkor felhívtam Jessyt, hogy jöjjön értem. Hétre ideért. Elbúcsúztam Rosától és a két fiútól, majd hazamentünk.

11. rész: Lucy

 Ma már vasárnap van, november másodika. Mind kialudtuk magunkat. Épp reggeliztünk volna, mikor valaki hangosan kopogott.

- Nyitom. - mondtam és elindultam az ajtó felé, kinyitottam és Lucy volt az ajtó előtt. 

- Ki az? - kérdezte Emett.

- Lucy az, gyere Emett, segíts bevinni. Lucy mi történt, ki bántott? - kérdeztem. Bevittük Lucyt a nappaliba, lefektettük a kanapéra.

- Egy vörös hajú fiú, azt mondta, hogy rossz emberekkel barátkozom, hogy ti nem a megfelelő társaság vagytok nekem. De amikor azt mondtam, hogy nincs igaza, bevadult. Megölte Ryant és a nevelő szüleimet.

- Castiel... Ő egy gyilkos, egy lidérc. Maradj itt velünk. - mondta Esme.
- Akkor igaz? - kérdezte erőtlenül és elsírta magát.
- Mi igaz? - nem értettem mire akar kilyukadni.
- A nevelő szüleim mutattak egy levelet, ami a kis kosárban volt mellettem, mikor találtak. Leírtak egy régi legendát és hogy ha eljön az ideje csatlakoznom kell a hercegnőnkhöz és a csapatához, akikkel megöljük a gyilkosokat.
- Milyen hercegnő? - kérdeztem. - Tudtommal nem vagyok hercegnő. - mondtam.
- Te vagy az utolsó tiszta vérű, nemesi családból származó vámpír és bukott félvér. - mondta a lány. - És szükségetek van az utolsó élő, tiszta vérű bukott angyalra.
- Akkor igaz hogy kihaltak a tiszta vérű bukottak. - mondta Rose holtsápadtan. - Így nem ölhetjük meg a gyilkosokat.  Hisz bocsáss meg Lucy, de nem vagy se elég erős se elég érett.
- Ezen még segíthetünk. De hagyjuk pihenni. Gyere, megmutatom a szobádat. Amúgy kérsz enni?
- Köszönöm, de most nem. Inkább lefeküdnék. - mondta.
- Elkísérlek a szobádba. - mondtam. - Esme melyik az övé? Az emeleten Jessyé mellett?
- Nem, nem az, a másodikon jobbra az első.
- De miért az? A másodikon alig van valakinek szobája. - értetlenkedtem.
- Azért, mert csak. - mondta Lucy. - Engem nem érdekel, hogy hol a szobám, csak mehessek aludni.
Elindultunk fel a szobájába. Felértünk, kinyitottam neki a szobaajtót.
- Na akkor mostantól ez a szobád. - mondtam. - Nos... én megyek is. - és indultam volna, de megragadta a karomat.
- Kérlek ne menj. Maradj velem. - kérte könnyes szemekkel. A gyomrom ellenkezően megkordult. Éhes voltam, és torkomat a szomjam mardosta. Ma még vért sem ittam, de ennek ellenére beléptem a lány szobájába. A falak lilák voltak és fekete pillangók voltak felfestve. Úgy tűnik mindenki szobáját előre az ő ízlése szerint rendezték be. Jessy szobájában két szín uralkodott, a világoskék és az ezüst. Josh szobája királykék volt. Joshnak vízágya volt, Jessynek ugyanolyan baldachinos ágya volt, mint nekem, csak míg az enyém ugyanolyan világos narancssárga volt, mint a fal Jessyé kék és ezüst színű volt. Lucy szobájában egyszerű franciaágy volt. Volt egy hatalmas ruhásszekrény, egy könyvespolc, íróasztal és még minden ami egy diák szobájába kell.
- Mi lesz most? - kérdezte.
- Esméék átiratnak téged a helyi suliba, valószínűleg a bátyám osztálytársa leszel, és velünk fogsz edzeni, tökéletesítjük az erődet. Mindent felszínre hozunk. Mi a képességed?
- Nem tudom, azt se, hogy hányas szintű vagyok. - mondta fejcsóválva a lány.
- Nem baj, még van időnk. Erős harcost fogunk faragni belőled, majd ha felkeltél akkor fegyvert kell választanod és kezdődnek az állandó edzések. Viszont ha nem gond mennem kéne reggelizni, mert kezdődik az edzésem. - mondtam és felálltam az ágyról.
- Rendben, menj csak, majd még beszélünk. - mondta. Kimentem a szobából, be az ebédlőbe. Ott csak egy cetli volt az asztalon: "Reggeli után gyere edzeni a kiserdőbe. Emett". Nagyon jó mondhatom... Miért kell ma az erdőbe menni? Miért ott kell edzeni? Kardozni itt is lehet. Na mindegy, megreggeliztem, megittam a vért ami ki volt nekem készítve.majd felmentem a szobámba és ott olyat láttam, amit előtte el se tudtam volna képzelni. A szobámban az ágyon találtam egy fényképalbumot, leültem, kinyitottam és az első kép láttán könnyek szöktek a szemembe. De hogy került ez ide? De nem csak az album volt fura, a falon a rajzok megváltoztak, egyel többen lebegtünk a csatatér felett, de az egyik társunk egy kést szegezett a hátamnak. Lehet, hogy nem kéne befogadni Lucyt. Beszélnem kell Esmével. Gyorsan átöltöztem kiléptem az erkélyre, kinyitottam a szárnyaimat és berepültem az erdőbe, a tisztáson landoltam.
- Mi a baj Joe? - kérdezte Jess látva az arcomat.
- Lucy valószínűleg... - kezdtem, de Esme félbeszakított.
- Áruló. Tudjuk. A lány egy elfajzott.
- Egy mi? - kérdeztem.
- Elfajzott, olyan ember aki valamilyen oknál fogva képes ellopni az emberfeletti lények képességeit, erejét. Ha egy elfajzott iszik egy emberfeletti véréből akkor elveszi a képességeit, s mindent, ami ahhoz e lényhez tartozik, a helyébe lép. Egy elfajzott akár 10 másik lény képességeit, erejét és külsejét is képes magába szívni. - vette át a szót Carlise.
- Akkor ezért változott meg a szobám falán a kép.
- Igen, a kép a történésekkel együtt változik. - mondta Rose. De ekkor zajt hallottunk, a hang irányába fordultunk és két hatalmas farkas állt velünk szemben. Az egyiknek szürke volt a bundája, míg a másiknak rozsdabarna. A szürke odajött hozzám és mély főhajtással, barátságosan üdvözölt. Én egy picit közelebb léptem és megsimogattam nagy, busa fejét. A farkas bundája hihetetlenül puha és selymes volt. A másik is közelebb jött, majd megállt, s átalakult emberré. Alakváltók.
- Biztos te vagy Joana Black. - nézett rám a fiú, fekete szemeivel. Én csak bólintottam, majd a fiú folytatta. - Az én nevem Dajan, a társam Sam. - mikor ezt kimondta Sam elkezdett hátrálni és ő is emberré változott.
- Hogy találtatok ránk? - kérdezte Jessy.
- Már évek óta az erdőben élünk, és a falkával mindig figyeljük az emberek városát és a tiéteket. Most hogy az elfajzott idejött kötelességünk segíteni nektek.
- Hányan vagytok a falkában? - kérdezte Lyz.
- 15-en. Castiel miatt egyre több elfajzott lesz, így a mi számunk is egyre nő. - mondta Sam.
- Ki az alfa? - tette fel a kérdést Bella.
- Én. - mondta Sam.
- De ti legalább bemehettek az emberek közé. - mondta a húgom.
- Te is bemehetnél. - mondta Sam.
- Én nem... az túl veszélyes lenne, felfedném magam. - mondta a húgom, s villantotta hegyes szemfogait. A két alakváltó egy picit hátralépett a fogak láttán, de mikor én is megmutattam a sajátjaimat megnyugodtak.
- A húgod, úrnőm? - kérdezte Sam.
- Csak a fogadott testvérem, de kérlek hívj a nevemen, nem vagyok én úrnő. Csak egy lány vagyok a sok közül. - amint ezt kijelentettem megjelent még pár farkas, így már 7 farkas volt itt. Az az 5 farkas akik most jöttek nem alakultak át. Majd jött 3 szirti sas, azokból egy átalakult emberré, egy lány.
- Úrnőm. - mondta és meghajolt. Majd mikor felegyenesedett folytatta. - Én Amanda vagyok. A törzsünk vezetője. Szeretném, ha elfogadnád a segítségünket. Mi, a farkasok, és a többi alakváltó törzs, sokat segíthetünk, hisz a gyilkosok nem tudnak a létezésünkről.
- Hányan vagytok a törzsedben? - kérdezte Jasper.
- Eddig 30-an, de a számunk napról-napra nő. Amúgy bemutatom a kísérőimet, Mirandát és Ivyt.
- Jönnek a tigrisek és a medvék. - mondta Sam.
- Sam kérlek mutasd meg a húgomnak az erdőt. - kértem a fiút. Láttam, hogy neki tetszik Jessy és viszont.
- Természetesen. - mondta Sam és elindultak.

*Jessy szemszöge*

Elindultunk be az erdőbe. Egy ideig szótlanul lépkedtünk egymás mellett, majd hirtelen olyan történt, amire nem számítottam, megbotlottam egy nyamvadt kőben.

- Jesszusom Jessy jól vagy? - kérdezte Sam és próbált utánam kapni, de csak ő is elesett, így egymás mellett feküdtünk és csak nevettünk az egészen. Majd egy olyan öt perc múlva, mikor már nem tudtunk többet nevetni Sam felállt, majd engem is felsegített a földről. Olyan jól passzolt a kezem a tenyerébe, a gyomrom összerándult, a gondolataim kuszák voltak. Ez lenne a szerelem? Ezután kézen fogva sétáltunk, és beszélgettünk. Megtudtam, hogy a falkájukban három lány van, a többiek mind fiúk. A három lányból kettő idejött, a harmadik, Zoe, a falka többi tagjával maradt az ember város melletti erdőben. Elmeséltem neki, hogy anyáék, s főleg a nevelő szüleim halála óta, nagyon ritkán voltam igazán, őszintén boldog. De ez most még is másként volt, most a kedvem felhőtlen volt, szívből jött a mosolyom, szívből nevettem.
- Gyönyörű vagy, mikor mosolyogsz. - jött a bók Samtől. Már visszafele tartottunk, mikor megint sikerült elbotlanom és mivel egymás kezét fogtuk így ahogy estem ő is velem együtt esett, egyenesen rám. A homlokunk összeért, szája olyan 3 centire volt az enyémtől. Csak néztem a gyönyörű ébenfekete szemeit, éreztem, hogy elpirulok, de nem érdekelt. Csak a pillanat számított, bár örökké tartott volna, de akkor meghallottam a farkasmancsok puffanását mellettünk, tőlük picit lemaradva szárnyak suhogása töltötte be a levegőt. Majd az aki iderepült leszállt, egyenesen mellém. Felhúzta rólam Sam-et, talpra állította és ekkor láttam meg a nővéremet, aki kedvesen mosolygott rám, s mellette állt Lyz is. Majd Lyz felhúzott a földről.

*Joe szemszöge*

Lyzzel és két farkassal elindultunk megkeresni Jessyt és Samet. Lyz használta a szárnyait, én nem. Olyan öt perc alatt megtaláltuk őket a földön. Jessy hanyatt feküdt a földön, rajta Sam, valószínűleg a húgom megbotlott, s a fiú ráesett. Láttam a húgom arcán, hogy teljesen belezúgott a srácba. Megragadtam Sam pólójának a vállát, s felállítottam a fiút. Kedvesen mosolyogtam a húgomra, hogy érezze, nincs bajban. Hisz mi sem szebb, mint az első szerelem.
- Gyertek, menjünk vissza a többiekhez. - mondtam, s karon ragadtam a húgomat, felemelkedtünk. - Látom, belezúgtál Sambe. - mondtam csevegve.
- Hát igen... - sóhajtotta Jessy.
- Áldásom adom rátok, de egy kikötésem azért van. - mondtam védelmezőn. - Nem hanyagolhatod el a fiú miatt a testvéreidet. Jó? - küldtem felé egy játékos mosolyt.
- Ígérem. - mondta. - De most már tegyél le, tudod, hogy utálok repülni. - nyafogott Jessy.
- Mindjárt leteszlek, de előtte még meg kell ígérj valamit: addig nem jössz össze Sammel, amíg a bátyádnak nem szóltál. Jó?
- Ígérem, de tényleg tegyél le! - tudtam, hogy ha így megemeli a hangját akkor utána hatalmas bajban leszek, hogy miért bántom szegény kislányt. Ezért inkább szépen, kecsesen leereszkedtem. Odamentünk a fiúk mellé, belekapaszkodtam Lyz karjába és előre sétáltunk, Jessyék meg jöttek mögöttünk. Hagy legyenek egy picit magukra. A két farkas meg még előttünk visszarohant a többiekhez.

*Lyz szemszöge*

Mikor a lányok felszálltak odamentem Samhez.

- Te Joana barátja vagy, ugye? - kérdezte, mire én bólintottam. Majd folytatta. - Szerinted kiakadna, hogy összejönnék a húgával?

- Nem.. Tudja, hogy a húga most először szerelmes, mégpedig beléd. Szerinte3m most pont az áldását adja rátok. De ki fogja kötni, hogy Jessy nem hanyagolhatja el a testvéreit, meg az edzéseket miattad. És hogy Josh-sal is beszélnie kell, mielőtt összejöttök.

- Ennyire ismered?

- Igen és amúgy is, téged nem érdekel Jessy bátyjának és nővérének a véleménye?

- De, érdekel, fontosnak tartom, hogy a testvérei elfogadjanak engem úgy ahogy vagyok. Hogy elfogadják, hogy szeretjük egymást.

- Értem. Viszont jönnek a lányok, mert Jess utál repülni. Valószínűleg, ha nem nyugtatod meg, ki fog akadni. - mondtam és ekkor meghallottam Jessy hisztérikussá váló hangját, ahogy egyre hangosabban kéri a nővérét, hogy szálljanak le a földre. Leszálltak, Jessy bizonytalanul megállt, gyüjtött egy kis erőt, hogy talpon tudjon maradni. Majd ezután Joe odajött mellém és belém karolt, elindultunk. Mi mentünk elől, hogy Samék kettesben maradhassanak.

*Jessy szemszöge*

Mikor a nővérem végre letett a földre pár percbe beletelt, mire újra erőre kaptam és egyedül meg tudtam állni a lábamon. Mikor végre sikerült odamentem Sam mellé. Ő nyújtotta a karját, hogy kapaszkodjak belé, belekaroltam és elindultunk a tesómék után. Egy picit lemaratunk mögöttük. Sam egyszer csak megállt, szembe fordított magával.

- Leszel a barátnőm? - kérdezte.

- Most még nem válaszolnék, Joe a lelkemre kötötte, hogy mielőtt összejövök  veled beszélnem kell a bátyámmal.

- Lyzander is ezt mondta. Ő tudta, hogy a nővéred ezt mondja neked, és én ezt megértem. Nekem van egy húgom és egy öcsém is.

- Tényleg? Megismerhetem őket? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Az öcsém Alex és a húgom Zoe, a többiekkel maradt, de majd megismerheted őket.

Ezután nem sokat beszélgettünk, csak megcsókolt. Csókja szenvedélyes, mégis gyengéd volt. Mellette végre boldog voltam, bár ne lett volna vége a pillanatnak, de ekkor Joe megköszörülte a torkát, hogy mennünk kéne. Felelősségteljesen nézett rám, mire alig észrevehetően megráztam a fejem. A válaszom láttán nővérem arcvonásai megenyhültek, sőt Joe el is mosolyodott. Visszaértünk a többiekhez.

 -Josh, beszélhetnénk? - kérdeztem.

- Persze, gyere. - mondta és arrébb mentünk. - Baj van?

- Nincs, épp ellenkezőleg. - mondtam.

- Ne mondj semmit, áldásomat adom rátok, De ne feledkezz meg se rólam se Joanáról, oké? - kérdezte, én bólintottam s ő játékosan összekócolta a hajamat. Én ettől persze támadásba lendültem. Gyűlölöm ,ha valaki összeborzolja a hajamat. Elkezdtem körbe-körbe kergetni a tisztáson a bátyámat. De megbotlottam egy kőben és hasra estem. Hogy én milyen két ballábas vagyok ma... Sikerült ráesnem az egyik farkasra, aki azonnal fájdalmasan felnyüszített, én gyorsan feltápászkodtam.

- Bocsáss meg, nem figyeltem oda. - mondtam szegény lánynak és megvakargattam a füle tövét. Ő felállt, arrébb sétált, majd átváltozott emberré.

- Semmi gond, de jól vagy? - kérdezte a hosszú, barna hajú, barna szemű lány mosolyogva.

- Igen jól vagyok. Amúgy mi a neved?

- Én Galatea vagyok, gondolom te vagy Jessyca.

- Igen, én vagyok, örülök, hogy megismerhettelek. Viszont még meg kell fojtanom a bátyámat. Tehát ha megbocsátasz nekem mennem kell.

- Menj csak, lassan úgyis vissza kell mennünk a többiekhez. - mondta, majd sarkon fordult és bemutatkozott a nővéremnek is. Odamentem Samhez.

- Igen. - mondtam, majd szorosan megöleltem. Szerencsére gyorsan kapcsolt és viszonozta a boldog ölelést és megcsókolt.

- Sam, bocsi a zavarásért, de indulnunk kell. - jött oda Angela.

- Máris megyek, addig mind változzatok át. Öt perc és indulhatunk. - mondta Sam és búcsúzóul megcsókolt. - Holnap még látlak? - kérdezte, én csak bólintottam. Már most hiányzott, pedig még el se ment. - Akkor szia. - mondta, majd hátrált pár lépést és átalakult. Odajött és hagyta, hogy beletúrjak hosszú, selymes bundájába. Majd elment, én csak néztem a távolodó farkasokat, majd a sasok is elmentek és már csak mi voltunk ott. Leírhatatlan szomorúság telepedett rám. Mintha egy lyuk keletkezett volna a lelkemben, a szívemen. A hiánya belülről mardosott, mint a szüleim/szüleink halála után, de ez más jellegű volt, ez a lyuk nem tartós, ez begyógyul, holnap újra látom Samet, de anyáékat, és Sandráékat már soha többé nem fogom látni.

*Joe szemszöge*

Mikor a farkasok elmentek Jessy olyan szomorúnak tűnt, mint még soha. Láttam, hogy még soha nem érzett így senki iránt, és senki más nem lesz, akit így fog szeretni. Odamentem mellé, átkaroltam a vállát, ő összerezzent, rám nézett és láttam a szemében a csalódottságot, hogy nem a szerelme jött vissza.

- Csak én vagyok, de holnap láthatod újra a farkasodat. Most viszont menjünk haza. - mondtam és elindultunk a többiek felé. Otthon már nem edzettünk, csak mentünk aludni. Egész éjjel azon agyaltam, hogy miként lehetne csökkenteni a távolságot Sam és Jessy között. Aztán bevillant. Van annyi pénzem, hogy vegyek egy házat és a mellettünk lévő pont eladó. Megveszem a házat és a farkasok ideköltözhetnek, így épp elég közel lesznek, hogy ne kelljen állandóan a húgom csalódott, szomorú arcát látnom. Nekem is fájt ha ő szomorú volt.